Szent Kőrösi Márk (horvátul Marko Križevčanin) (Körös, 1589 – Kassa, 1619. szeptember 7.), a három kassai vértanú egyike. A Belovár-Kőrösi egyházmegye védőszentje (szeptember 7.).

Élete Gimnáziumi tanulmányait a bécsi jezsuita kollégiumban végezte, majd a gráci egyetemre ment teológiát tanulni. A Zágrábi egyházmegye kispapjaként a római Collegium Germanicum et Hungaricum kötelékébe lépett. Tanulmányai befejeztével Pázmány Péter esztergomi érsek 1616-ban előbb a nagyszombati gimnázium igazgatójának hívta meg, két évvel később esztergomi kanonokká és komáromi főesperessé nevezte ki. Kassára azért küldték el, hogy az egykori abaszéplaki bencés apátság birtokait kezelje. Ezek a birtokok ugyanis az esztergomi káptalanhoz kerültek.

1619. szeptember 6-áról szeptember 7-ére virradó éjszaka Pongrácz Istvánnal és Grodecz Menyhérttel együtt megkínozták, majd megölték, miután nem adta fel katolikus vallásáát. Szentté avatta Szent II. János Pál pápa 1995-ben a kassai repülőtéren tartott szentmiséjén vértanútársaival együtt.

Az esztergomi főszékesegyázban külön oltára van, ahol ereklyéit is őrzik a Szent Jobb korábbi ereklyetartójában.

240px|bélyeg|Ereklyéi az esztergomi főszékesegyházban

Jegyzetek

Források Szent Márk, István és Menyhért kassai vértanúk , www.katolikus.hu II. János Pál pápa beszéde a szenttéavatáskor

További információk A három kassai vértanu a Mária-kongregáczióból. A kalocsai Mária-kongregácziónak ajánlja Komárik István; Hunyadi Mátyás Intézet Ny., Budapest, 1891 Hennig Alajos: A három kassai vértanú, Kőrösy Márk, Pongrácz István és Grodeczky Menyhért élete és szenvedése; Hornyánszky Ny., Budapest, 1898 Komárik István: A három kassai vértanú. Kőrösy Márk, Pongrácz István, Grodecz Menyhért; Stephaneum Ny., Budapest., 1904 Barnabás: A kassai vértanuk élete és halála; Szt. István Társulat, Budapest, 1904 (Népiratkák) Forster János: A kassai vértanúk. Szentbeszéd Kőrösy Márk esztergomi kanonok, Pongrácz István és Grodeczky Menyhért jézustársasági papok boldoggá avatása alkalmára, kik Kassán 1619. évi szeptember 7-én vértanúi halált szenvedtek; Papp Ny., Gyulafehérvár, 1904 szatmári papnövendékek Szent Alajos Társulata: A kassai vértanuk emlékezete 1905. évi december hó 31-én; Szent Alajos Társulat, Szatmárnémeti, 1906 Lányi Ede: A kassai vértanúk. B. Kőrösi Márk István kanonok, B. Pongrácz István és Grodziecki Menyhért jézustársasági áldozópapok; Árpád Ny., Kalocsa, 1920 Meszlényi Antal: Üldözni fognak titeket. A három kassai vértanú; Stephaneum Ny., Budapest, 1944 A kassai szent vértanúk; összeáll. Dékány Vilmos; Esztergomi Főszékesegyházi Káptalan, Esztergom, 1995 Nagy Ferenc: A kassai vértanúk; Korda, Kecskemét, 1995

Kategória:Esztergomi kanonokok Kategória:Komáromiak Kategória:Magyar szentek Kategória:Horvát szentek Kategória:17. századi keresztény vértanúk Kategória:Horvát katolikus papok Kategória:Magyar katolikus papok Kategória:1589-ben született személyek Kategória:1619-ben elhunyt személyek Kategória:Kassaiak Kategória:Meggyilkolt magyar egyházi személyek