Albánia természeti erőforrásokban bővelkedő, de elmaradott gazdaságú ország, s ez történelmi okokra vezethető vissza: már 1912-es függetlenné válása idején is messze elmaradt Európa országaitól, s e gazdasági hátrányt a későbbi évtizedek zűrzavarai és politikai csatározásai, majd a negyvenöt évig tartó, Enver Hoxha nevével jelzett kommunizmus csak tovább súlyosbította. Napjainkban az 1991-es rendszerváltás óta eltelt nehéz átmeneti időszak végére látszik érni, de elmaradottsága még mindig számottevő. A gazdaság ugyan növekszik, az infláció alacsony és stabil, az egy főre eső GDP is kiemelte Európa legszegényebb országának szerepéből, de a fejletlen infrastruktúra, a korrupció és a szürkegazdaság, ennek következtében pedig a számottevő külföldi befektetések hiánya miatt még meglehetősen távoli célnak tűnik az áhított európai uniós tagság elnyerése.

Gazdaságtörténet

Az Oszmán Birodalom hódoltsági területein élő albánok a 19. századig északon transzhumáló állattartással, míg délen földműveléssel foglalkoztak, amellett az albán kézművesek – fafaragók, fegyverművesek, takácsok – Balkán-szerte híresek voltak termékeikről. Albánia függetlenségének 1912-es kikiáltásakor azonban Európa legszegényebb, gazdaságilag legelmaradottabb országa született meg, amit tovább súlyosbítottak az első világháború zűrzavaros évei, valamint az 1920-as évek politikai csatározásai és a gazdasági reformok elmaradása. 1925-ben Olaszország koncessziót kapott Albánia ásványi nyersanyagainak kitermelésére, s hamarosan olasz gazdasági segély érkezett folyamatosan az országba. Ettől függetlenül azonban nem végezték el a szükséges földreformokat és nem épült ki számottevő bányaművelés és ipari termelés sem.

A második világháborút követően a kommunisták vették át a hatalmat, s fokozatosan államosították a magántulajdonban lévő ipari, közlekedési és távközlési infrastruktúrát, a külkereskedelmet állami monopóliummá tették, s bevezették az állami tervgazdálkodást. Az első földreformok során a korábbi nagybirtokokat szétosztották a parasztok között, amit aztán 1955 után, az erőszakos termelőszövetkezetesítés során visszavettek tőlük, s 1960-ra a mezőgazdasági javak tetemes részét állami gazdaságok és termelőszövetkezetek állították elő. Noha Albánia természeti adottságai a mezőgazdasági termelésnek kedveztek volna, az ötéves terveken keresztül az ipar, s különösen a nehézipar és a bányaművelés irracionális fejlesztését erőltették.

Az életszínvonal és az ipari termelés volumene azonban alacsony maradt, bevezették az 1975-ig fennálló jegyrendszert, s Albánia három évtizeden keresztül jugoszláv, szovjet, majd kínai gazdasági segélyre és szakembergárdára szorult. Miután 1978-ban Albánia patrónus nélkül maradt, a kis ország minden racionalitást nélkülözve a gazdasági önellátásra rendezkedett be, aminek következményeként egyre nyomorultabb helyzetbe került. Az 1991-es rendszerváltás óta eltelt időben Albánia a gazdasági kihívásokkal küzdve igyekszik megfelelni a szabad piac és az Európai Unió elvárásainak.

A korábban állami tulajdonban állt nemzeti vagyon tetemes részét az 1991-es rendszerváltást követően privatizálták, megszaporodtak a magánvállalkozások, s 1996-ig az évenkénti gazdasági növekedés elérte a 10%-ot. Ezt akasztotta meg az 1996–1997-es piramisjáték-válság, amelynek nyomán a lakosság közel háromnegyede elveszítette megtakarításait, és országszerte zavargások törtek ki. A belpolitikai helyzet stabilizálódásával 1998-tól ismét megindult a növekedés. A kommunizmusban erőltetetten kiépített ipar az 1990-es években összeomlott, a mezőgazdasági termelést nem sikerült hatékonnyá tenni, így napjainkban Albániában a hazai össztermék döntő hányadát a harmadik szektor, a szolgáltatóipar termeli ki.

Makrogazdaság 1998 után Albánia csatlakozott a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank gazdaságfejlesztő programjaihoz. Az 1998-as ESAF–2 egyezmény értelmében 2001-ig 45 millió dolláros támogatásban részesült, majd a 2002-ben aláírt újabb szerződés úgy rendelkezett, hogy 28 millió dollár ellenében a kormányzat kötelezettséget vállal az infláció és a központi költségvetés deficitjének visszaszorítására. Emellett a Világbank további 197 millió dolláros összeggel támogatott különféle, az infrastruktúra fejlesztését és az életszínvonal emelését, valamint a korszerű pénzügyi szektor kiépítését célzó projekteket 2002 és 2005 között. Ezek következtében felgyorsult a külföldi tőkebefektetés az országban. Az albán energetikai, könnyűipari és telekommunikációs piacon már korábban is aktív szerepet vállalt olaszországi és görögországi cégek mellett megjelentek más európai és közel-keleti befektetők is. A külföldi cégeket ugyan vonzzák a számukra kedvezően alakított adózási feltételek, de elriasztja őket a továbbra is fejletlen infrastruktúra, a képzetlen munkaerő és a magas korrupció.

Az albán külkereskedelmi mérlegben rendkívül magas importtöbblet mutatkozik, 2005-ben az áruimport értéke (2,622 milliárd USD) többszörösen meghaladta az áruexportét (658 millió USD). Albánia főként gyümölcsöt, zöldséget, textil- és cipőipari termékeket, valamint ásványi nyersanyagokat (kőolaj, aszfalt, ércek) exportál, a kiviteli oldalon főbb külkereskedelmi partnerei 2005-ben Olaszország (72,4%), Görögország (10,5%), Szerbia és Montenegró (5%) voltak. Az ország behozatalra szorul élelmiszer-, gép- és vegyipari termékekben, s legfőbb importpartnerei 2005-ben Olaszország (29,3%), Görögország (16,4%), Törökország (7,5%), Kína (6,6%), Németország (5,4%) és Oroszország (4%) voltak. A folyó fizetési mérleg vonatkozásában pozitív tény, hogy Albánia külföldi államadóssága 2004-ben alig haladta meg az 1,5 milliárd dollárt.

A kormányzat gazdaságkonszolidáló igyekezetét megnehezíti az alacsony adózási és járulékfizetési fegyelem. Az így kieső állami jövedelmet 2002-ben az adóhatóság eljárási jogkörének kiszélesítésével és a nyugdíjkorhatár felemelésével igyekeztek egyensúlyozni. Hasonló gondot okoz a központi költségvetés bevételi oldalán a fekete- és a szürkegazdaság markáns jelenléte, amelynek pénzforgalma becslések szerint a nemzeti össztermék 50%-át is kiteheti. 2005-ben a regisztrált munkanélküliség 14,3%-os volt a keresőképes korúak körében, s mintegy 352 ezer albán külföldön, főként Olaszországban és Görögországban dolgozott vendégmunkásként. A munkaerőpiacon elhelyezkedett 1,09 milliónyi aktív népesség 58%-a a mezőgazdaságban, 19%-a az iparban, 23%-a pedig a szolgáltatóiparban dolgozott 2004-ben. Egy 2002-es felmérés még azt mutatta, hogy az albán lakosság 20%-a a szegénységi küszöb alatt él, 5%-a pedig szélsőségesen szegény, kevesebb mint egy amerikai dolláros napi jövedelemmel, s különösen a vidéki lakosságot, illetve az ország északkeleti régióit sújtja a szélsőséges szegénység. A Világbank becslése szerint 2003-ban a lakások 40%-ába nem volt bevezetve az ivóvíz és a távhő.

A GDP 1998 óta évente 4-7% körüli értékkel növekedett,World Bank s 2006-ban vásárlóerő-paritáson számolva elérte a 20,21 milliárd dollárt, az 5600 dollár/főt. Ennek 23,3%-át a mezőgazdaság, 18,8%-át az ipar, 57,9%-át pedig a szolgáltatóipar adta. Albánia ezzel Európában a háború sújtotta Bosznia-Hercegovinát és Szerbiát, illetve a még nagyobb elmaradottsággal küzdő Moldáviát előzi meg. A GDP növekedése kis részben az agráriumnak, nagyobb részben a szolgáltatóipar fejlődésének és az állami mamutcégek továbbra is folyó privatizációjának köszönhető.

A rendszerváltást, majd a piramisjáték-válságot követően meredeken megugró infláció a szoros monetáris politikának köszönhetően a 2000-es évek eleje óta nem haladja meg a 3-6%-ot, 2006-ban 2,8%-os volt. A nemzeti valuta, a lek (ALL) folyamatosan erősödik, és míg 2003-ban 1 amerikai dollárért 121,863 leket adtak, addig 2006-ban már csak 98,5927-et.A teljes fejezethez: Country Profile Albania – The economic structure, Economic performance, CIA – The World Factbook

Gazdasági ágazatok Mezőgazdaság bélyegkép|250px|Szénabetakarítás 2011-ben Albánia hagyományosan és természeti feltételeinél fogva elsősorban agrárország, a második világháború előtt a lakosság 85%-a a mezőgazdaságban dolgozott. 2004-ben az aktív népesség 58%-a még mindig állattartással-földműveléssel foglalkozott, ugyanakkor az agrárium részesedése a nemzeti össztermékből az 1992-es 54,2%-hoz képest 2006-ban mindössze 23,3%-os volt. A korábbi állami gazdaságok és termelőszövetkezetek az 1990-es években megszűntek, a megművelt területek 98%-a ma kis területű családi és magángazdaságok tulajdonában van.Y Biçoku: Assessment of current livestock situation in Albania Alacsony-Albánia feltöltött síkságai, a dombsági területek és Magas-Albánia medencéi kedvező adottságokkal rendelkeznek a mezőgazdasághoz, az ország nagy része azonban művelésre alkalmatlan. 2005-ben az összterület művelési ágankénti megoszlása a következő képet mutatta: 36% erdő, 21% szántóföld, 15% legelő (ennek 60%-a havasi legelő), 3% szőlő és gyümölcsös, 5% víz, 20% egyéb, műveletlen terület.

A havasi legelőkre épülő hagyományos külterjes állattartás ma már a mezőgazdasági termelésnek csupán egyharmadát adja. Jelentős a juh- (1 844 000 db), a kecske- (929 000 db), illetve a szarvasmarhatenyésztés (690 000 db), kevésbé számottevő a sertés- (114 000 db), a ló- (43 000 db) és a baromfitartás (5 826 000 db). A nagy számban tartott szamár és öszvér hús- vagy tejhaszna elenyésző, viszont a nehezen megközelíthető hegyvidéki területeken nélkülözhetetlen teherhordó állatok. 2002-ben az éves tejtermelés 1 011 000 liter, a tojáshozam 660 000 db volt. Jelentős Albániában a méhészet is, az éves méztermelés 1100-1200 tonna körül mozog.A 2002-es adatok forrása: Country Profile Albania

A második világháború óta a termőföldeket a mocsarak lecsapolásával és meliorációs munkálatokkal bővítették, s a szántóterületek mintegy kétharmada öntözés alatt áll (2003-ban 3530 km²). Ennek ellenére az 1980-as évekbelihez képest a termésmennyiség visszaesett, s a belső felvevő piac számára sem elegendő, Albánia jelentős gabonaimportra szorul. Ugyanakkor a terméshozamok javuló tendenciát mutatnak (2001-ben 2622 kg szálasgabona/ha). A vetésterület több mint fele 2000-ben a gabonafélékre jutott: búza 132 000 ha (330 000 t), kukorica 60 000 ha (215 000 t), cirok 15 800 ha (14 700 t), zab 10 600 ha (14 000 t), rozs 2200 ha (3400 t), árpa 1600 ha (2900 t).Albania - Statistics on cereals - Area Harvested (Ha) , valamint Albania - Statistics on cereals - Production (Mt) Az 1990-es évek első feléig évi jelentős rizstermesztés napjainkra gyakorlatilag megszűnt. A Shkodra, Elbasan és Korça környéki medencékben a dohánytermesztés jelentős (20 000 t). Az ipari növények közül számottevő Alacsony-Albániában a burgonya (162 000 t), a napraforgó (95 000 t), a gyapot (1000 t), illetve Maliq környékén a cukorrépa (40 000 t) termesztése.Albanian Agriculture, Agriculture Statistics – Cotton production by country, Albania Food Processing

800 méteres tengerszint feletti magasságig elterjedt a többnyire lugasos művelésű szőlő (70 000 t), s jelentős az erre épülő bortermelés és törkölypálinka (a raki) gyártása. A nagyobb városok környékén sokféle zöldség (évi 640 000 t), különösen görögdinnye, és mérsékelt övi gyümölcs (65 000 t) terem, de nagy kiterjedésű füge- és olajfa (37 000 t), valamint citrusültetvények (3000 t) találhatóak az ország délnyugati részén.Albanian Agriculture

A tengeri, tavi és folyami halászat 1991 óta jelentősen, az évi 10 400 tonnáról 2002-re 4100 tonnára esett vissza.Information on fisheries management in the Republic of Albania Az erdőgazdálkodás pedig nagyrészt a tűzifa-, kisebb részben a haszonfaellátást szolgálja.

Bányászat és ipar bélyegkép|250px|Elbasan látképe