A Fender Musical Instruments Corporation amerikai hangszercég, mely úttörő szerepet vállalt az elektromos hangszedővel szerelt gitárok fejlesztésében. Napjaink egyik legmeghatározóbb gitármárkája, mely már a kezdetektől élen járt a kitűnő minőségű elektromos gitárok készítésében, így neve mára szinte egybefonódott a hangszer történetével. A Fender névhez fűződik az első sorozatban gyártott, tömör testű elektromos gitár, az Esquire (korábban Broadcaster), illetve később a Telecaster modell. Napjainkban a Stratocaster (becenevén csak „Strat”) révén a Gibson mellett a másik olyan gitárgyártó, melynek termékei már-már a rock szimbólumává váltak, komoly hatást gyakorolva a könnyűzene elterjedésére. Ugyancsak a Fenderhez kötődik az első elektromos basszusgitár, a Precision modell (becenevén „P-bass”) kifejlesztése.
A vállalkozást Leo Fender rádiómérnök alapította 1946-ban, az Amerikai Egyesült Államokbeli Fullertonban, Kalifornia államban. Fendernek Adolph Rickenbacker és Les Paul mellett jelentős szerepe volt az elektromágneses hangszedő kifejlesztésében és elterjedésében. A cég jelenlegi székhelye az arizonai Scottsdale-ben található. Története során magánvállalkozásként nagy hírnévre tett szert, de ez a CBS-korszak alatt fokozatosan csorbulni kezdett. Végül 1985-ben a márkanevet megmentették a céghez hű alkalmazottak, és az újra virágzásnak indult. Jelenleg a kaliforniai Coronában, valamint Mexikóban működnek összeszerelő üzemek, de a cégnek vannak kirendeltségei Japánban és Dél-Koreában is.
A cég története thumb|right|200px|A Kaufmann & Fender által tervezett hawaii lap steel gitár tervrajza (1944) Leo Fender amerikai villamosmérnök saját vállalkozása 1938-ban indult a kaliforniai Fullertonban Fender's Radio Service néven. A cég rádiók javítása mellett fonográfokkal és különböző elektronikus jelerősítőkkel is foglalkozott. Ekkoriban a zenészek által használt erősítők még a Western Electric által kifejlesztett eljárásra és elektroncsöves technológiára épültek. Fender figyelme ekkor fordult a még csak ilyentájt kialakulóban lévő hangszer-erősítő iparág felé.
Az 1940-es évek elején Fender társult Doc Kaufmannal és együtt megalapították a K & F Manufacturing Corporationt, mely már kifejezetten hangszerek elektromos erősítésére – főleg javításra – specializálódott. A gyártás 1945-ben indult meg. A cég első terméke hawaii stílusú lap steel gitár volt (lásd jobbra), melyet erősítővel együtt árultak. Fender rájött, hogy a gyártásból sokkal nagyobb profit származik, mint a javításokból, így megpróbálta a vállalkozást ebbe az irányba befolyásolni, ami végül is 1946-ban Kaufmann kiválásához vezetett. Fender ekkor nevezte át vállalkozását a Fender Electric Instrument Company névre, és ezzel megalakult a mai márka elődje, amelynek sikerei egészen a CBS-korszak beköszöntéig töretlenül íveltek felfelé. Leo Fender 1947-ig maradt a vállalkozás vezetője.
A mágneses elven működő hangszedők szélesebb körben történő elterjedését követően Fender úttörő módon tömör testű gitárok készítésébe fogott. Az első ilyen hangszer több éves fejlesztgetés után 1950-ben készült el egy hangszedővel, amely a húrlábra csavarozva kapott helyet. Ez volt az ’50-es Esquire modell. Később Fender felismerte, hogy két hangszedő alkalmazásával a gitár hangzása sokkal jobban variálható, így 1950 végén megkezdték a kéthangszedős változat gyártását eredetileg Broadcaster néven. Miután kiderült, hogy a Gretsch cégnek már van Broadcaster fantázianevű dobfelszerelése, a nevet 1951-ben Telecasterre változtatták.1950 Fender Broadcaster Guitar A Telecasterek már hatalmas sikernek örvendtek, és évekig a legkeresettebb elektromos gitároknak számítottak, egészen a Stratocaster megjelenéséig, amelyet már a Telecastert ért kritikákat figyelembe véve terveztek meg.
Az elektromos basszusgitárok feltűnése Az elektromos erősítésű hangszerek elterjedésének hajnalán a korabeli zenekarok főleg nagybőgőt használtak a basszus-szekció hangszereként. Fender felismerte, hogy az elektromos hangszedő remekül felhasználható a bőgő hangzását utánzó, de kisebb, gitár-jellegű hangszer kifejlesztéséhez. 1951-ben bemutatta a forradalmi Precision Bass modellt, melynek köszönhetően basszusgitárosok erősítőre köthették hangszerüket.
A Precision Bass hihetetlen népszerűségre tett szert, aminek köszönhetően más gyártók is átvették Fender ötletét, és elkezdődött az elektromos basszusgitárok korszaka. Az egyre erősödő konkurencia újabb basszus-modellek bevezetésére kényszerítette a Fender céget. Elsőként a Jazz Bass jelent meg, amely mára rengeteg szériát ért meg, és a máig meghatározó hangszere a könnyűzenének. A széria minden idők legnagyobb példányszámban gyártott basszusgitárja. Olyan zenészek avatták legendává, mint a basszusgitár „költőjének” tartott Jaco Pastorius.
Következtek a kisebb sikert megért szériák, pl. Mustang Jaguar néven, szólógitár-modellekből basszus-változatokat is készített a cég, de ezek érdektelenség miatt nagyon kis darabszámot értek meg.
A Heartfield néven gyártott hangszercsoportban ismét született egy legenda, a DR modellek (4/5/6húros ill. ezek C szériái). A hangszert olyan szólisták preferálták, mint Steve Bailey, Nathan East, vagy a Toto zenekar.
A Fujigen Gakki-val való együttműködés megszakadása is ehhez a hangszersorozathoz köthető. Az akkori viszonylag magas előállítási költségek ellenére a DR széria rövid idő alatt nagyon népszerűvé vált. Ezt felismerve Leo Fender és Bill Schultz úgy döntöttek, hogy Heartfield név helyett Fender néven kezdik forgalmazni, folytatva a Jazz Bass fakulni kezdő legendáját. Ehhez azonban a japán gyártó jóváhagyása kellett volna. A modellt Leo Fender a Jazz Bass és Music Mann modellek tapasztalatiból, a megkezdett út folytatásaként maga tervezte; ám a hangzásvilágot szintén meghatározó és egyre több hangsúlyt kapó hangszedőket és az ún. elektronikát a Fujigen Gakki manufaktúra mérnökgárdája. A folyamatos tárgyalások eredményeként a típust egy év elteltével „Fender by Heartfield” néven gyártották; majd megpróbálták áttenni a gyártást Coronitába. Ez kudarcba fulladt; így Leo Fender mint tervező letiltotta a hangszer gyártását. A már legyártott alkatrészeket felvásárolták a japán gyártótól, és ezek coronitai összeszerelése után adták ki az utolsó DR szériát, immár Fender DR néven. Mindez nemcsak az újra éledő cégnek, de a japán gyártónak is nagy anyagi veszteséget okozott. (A DR seria darabonkénti ára ekkoriban 1100 USD és 3200 USD között volt, ami a többszöröse volt a többi Fender széria árának). Ezt követően az érintettek egyezségre jutottak: a korábban Heartfield néven gyártott elektromosgitár-szériákat már Fender néven gyártotta a matsumotói gyár, hangsúlyozva a japán gyártást. A japán gyártót ért piaci nyomás ellenére a DR széria gyártása nem indult újra; a hangszedő és elektronika terveket soha nem adták át a Fujigen manufaktúra mérnökei az anyacégnek. Ezzel az elhibázott lépéssel nem a saját, hanem a Fender legendáját erősítették. Ha felbukkan árveréseken egy eredeti Heartfield DR, a zenészek és gyűjtők, csillagászati összegekért vetekednek érte, akárcsak egy 1960-ban vagy 1972-ben gyártott Jazz Bass-ért. Ennek ellenére a Heartfield név hallatán ma már senkiben sem a Fujigen Gakki manufaktúra mérnökgárdájának innovatív csapata jut eszébe; hanem a Fender név, amelyet egyenlőnek hirdetnek a minőséggel.
A Stratocaster sikerei thumb|200px|Fender Stratocaster A Telecaster után újabb ötletek és technológiák születtek (lásd: Fender-innovációk), így elérkezett az idő felhasználásukkal egy új modell kifejlesztésére és 1954-ben végül bemutatták a Stratocastert. A gitár számos újdonsággal szolgált, elsősorban dizájn terén, melyet nemcsak a Fender fejlesztőcsapata és Leo észrevételei, de profi zenészek tapasztalatainak figyelembevételével is alakítottak ki. Az újdonságok közé tartozik a harmadik egytekercses (single-coil) hangszedő, amely a hangszínek további variálhatóságának lehetőségét kínálja. A gitártest új kontúrjával játék közben kényelmesebb tartani a hangszert, és az alsó kivágásnak köszönhetően kényelmesebb lett a hozzáférés a magasabb fekvésekhez. A legnagyobb újdonság azonban az új vibrato-kar, melyet Fender – egyébként helytelenül – tremolónak nevezett, azonban Fender szóhasználata után a legtöbben a mai napig ezen a néven emlegetik.Alan Ratcliffe: Elektromos gitár kézikönyv (Pécs, Alexandra kiadó, 2006, )
Akkoriban még senki sem látta előre, hogy a Stratocaster mekkora sikert fut majd be, és hogyan forradalmasítja a rockzenét. Bemutatása óta ugyanis ez minden idők legnépszerűbb és legnagyobb hatású elektromos gitárja. Változatos műfajt játszó zenészek egész sora dicsőíti a Stratocastert a hangjáért, könnyű játszhatóságáért és felhasználóbarát kialakításáért. A Stratocaster testformáját és megoldásait gyártók százai másolják a mai napig. (Lásd: az 1980-as években megjelenő superstrat modellek)
Olyan neves zenészek tették le voksukat a Stratocaster mellett, mint a gitárkirály Jimi Hendrix, a Pink Floyd frontembere, David Gilmour, a Deep Purple gitárosa Ritchie Blackmore vagy a blues királya, Stevie Ray Vaughan, és még sorolhatnánk.Fender Artists Egyes neves művészek tiszteletére a Fender saját modellváltozatokat dobott piacra, melyek hűen követik névadójuk hangszereinek specifikációját. Ezek az Artist Series Signature modellváltozatok.
A CBS-korszak thumb|right|200px|Eladásra váró Jaguar gitárok 1965-ben Leo Fender megbetegedett, és úgy döntött, eladja vállalkozását. Az amerikai médiacég, a CBS (Columbia Broadcasting System) lehetőséget látott a neves hangszercégben, és 13 millió dollárért felvásárolta Fendertől az összes eddigre megszerzett, illetve létrehozott leányvállalatával együtt: Fender Sales, Inc. Fender Electric Instrument Company, Inc. Fender Acoustic Instrument Company, Inc. Fender-Rhodes, Inc. Terrafen, Inc. Clef-Tronix, Inc. Randall Publishing Co. Inc. V.C. Squier Company
Leo Fender 1970-ig tanácsadóként tovább segítette a céget, majd 1975-ben létrehozta új vállalkozását a CLF Researchöt, mely Music Man néven gyártott gitárokat, később pedig a G&L-t.
A CBS befektetőinek köszönhetően rengeteg pénzhez jutott a Fender cég, így folyamatos fejlesztések következtek, de ezzel együtt a cég rajongótábora egyre szűkült, mert a multicég tudata elriasztotta a cégen belül kialakult „családias” légkörhöz ragaszkodó zenészeket. Ehhez az is hozzájárult, hogy az anyacég beleszólt az évek során folyamatosan csiszolódott gyártási módszerekbe is. Például a hagyományos, négycsavaros nyakrögzítést az 1970-es évek elején háromcsavarosra cserélték költségcsökkentésre hivatkozva, ez azonban nagyban növelte a meghibásodások számát. A gyártási költségek további csökkentése végett 1983-ban kissé áttervezték a Stratocaster szériát, aminek során eltűnt a második hangszínszabályzó, és a kimeneti jack-csatlakozó is megváltozott.
A csökkenő eladások miatt az 1980-as évek elején a CBS-Fenderen belül már alapos átszervezésre volt szükség. 1981-ben új menedzsmentet hoztak létre: William Schultzot nevezték ki elnöknek, munkáját William Mendello segítette. Ötéves üzleti tervet készítettek, melynek során különböző piaci és technológiai kutatásokat végeztek, fejlesztették a gyártást, hogy javíthassanak termékeik minőségén. A nagy tervet végül is nem tudták véghezvinni, mert a CBS idő előtt úgy döntött, hogy felszámolja az üzletágat.
A cég feltámadása