A Fekete-Fehér Képregényantológia a Míves Céh által Magyarországon kiadott képregényantológia. A sorozat összesen hat, egyenként 100 oldalas kötetet élt meg (2005. március - 2006. október).

Történet

Az antológia fő célkitűzése magyarul nyomtatásban még soha meg nem jelent, illetve eredeti magyar művek megjelentetése volt. A kiadványok főleg 14 és 30 év közötti olvasóknak készültek, és az első, könyvesbolti forgalomba kerülő képregények közé tartoztak.

Az eredetileg negyedévire tervezett sorozat első kötete 2005 márciusában, az 1. Magyar Képregényfesztivál alkalmára jelent meg. A kedvező fogadtatásnak köszönhetően júniusban valóban meg is jelent a második, ám ezt követően már csak az év végi másik nagy rendezvényre, a Hungarocomixra tudta kihozni a kiadó a harmadikat. 2006-ban lényegében ugyanígy alakult a számok kiadása. 2007-ben a szerkesztőség új néven (Papírmozi), új kiadónál, némileg megváltozott profillal folytatta az antológiát.

Állandó munkatársak

A kötetek szerkesztője Bayer Antal, a címlapok tervezője Fekete Imre volt. Rendszeres fordítók: Láng István, Bárány Ferenc, Polyák Béla, Gálvölgyi Judit és Bayer Antal. Beírók: Uray Márton és Kálmán Ibolya.

A sorozat kötetei Fekete-Fehér Képregényantológia 1: Sin City és más történetek

Megjelent 2005. márciusban. Címlap: Frank Miller.

Képregények Író Rajzoló Fordító Sin City: Ahogy a kedves vevő parancsolja és A piros ruhás nő (1. rész) Frank Miller Polyák Béla Blueberry: Az eltűnt német aranybányája (1. rész) Jean-Michel Charlier Jean Giraud Bayer Antal Spirit: Körözés Will Eisner Gálvölgyi Judit Nero Blanco: Érkezés (1. rész) Koszper Gábor Odegnál Róbert Constantine: Romlott szerelem Garth Ennis Steve Dillon Varga Péter Életképkockák: Az ember legjobb barátja Gérard Lauzier Láng István Öt perc Istennel Denis Kitchen Bayer Antal Batman: Apró bűnök Howard Chaykin Bárány Ferenc KépsorokSzerző Fordító Andy Capp Reg Smythe Bayer Antal Isteni Színjáték Damien Glez Láng István Pszichopark (Liberty Meadows) Frank Cho Láng IstvánCikkek Szerző Dark Horse – Itt is, ott is Kemenes Tamás Képregénypályázat nyertesei / Így készült a Pepita Ofélia Bayer Antal Marcel Gotlib-portré Bayer Antal

Fekete-Fehér Képregényantológia 2: Batman és egyéb történetek

Megjelent 2005. júniusban. Címlap: Barry Windsor-Smith

Képregények Író Rajzoló Fordító Sin City: A piros ruhás nő (2. rész) / Hústorony és Csöpi Frank Miller Polyák Béla Blueberry: Az eltűnt német aranybányája (2. rész) Jean-Michel Charlier Jean Giraud Bayer Antal Batman: Az ördög trombitája Archie Goodwin José Muñoz Gálvölgyi Judit Batman: Balhé Matt Wagner Bárány Ferenc Pepita Ofélia: Blues Oroszlány Balázs Fehér Zoltán Proxima Centauri Philippe Druillet Jean Giraud Bayer Antal A gömb Hauck Ferenc Fekete Imre Ripper jr.Győri Tibor A Reménység úttörői: A borzalmak éjszakája (1. rész) Roger Lécureux Raymond Poïvet Bayer Antal KépsorokSzerző Fordító Andy Capp Reg Smythe Bayer Antal Isteni Színjáték Damien Glez Láng István Pszichopark (Liberty Meadows) Frank Cho Láng IstvánCikkek Szerző (Kötetünk szerzői) Bayer Antal Egy kicsit Giraud, egy kicsit Moebius Bayer Antal 1. Magyar Képregényfesztivál Bayer Antal Bűnös város, bűnös film (Sin City) Koszper Gábor Egy legendás franciaképregény: A Reménység úttörői Bayer Antal Helló, helló, itt a Vertigo-sziget! Kemenes Tamás

Fekete-Fehér Képregényantológia 3: Blueberry és sokan mások

Megjelent 2005. októberben. Címlap: Jean Giraud

Képregények Író Rajzoló Fordító Sin City: A kékszemű Frank Miller Polyák Béla Blueberry: Az eltűnt német aranybányája (3. rész) Jean-Michel Charlier Jean Giraud Bayer Antal Batman: A két rokonlélek Bruce Timm Gálvölgyi Judit Batman: Denevérré válni Warren Ellis Jim Lee Gátszegi Gergely Erre inni kell! Miriam Katin Gálvölgyi Judit Nero Blanco: Érkezés (2. rész) Bayer Antal Jécsai Zoltán Szivárvány köz: Szeplőtelen szűz Fehér Zoltán Hősmagyar: Hős születik Kemenes Tamás Bardon Barnabás A Reménység úttörői: A borzalmak éjszakája (2. rész) Roger Lécureux Raymond Poïvet Bayer Antal Bukkanók: Ajándék Kemenes Tamás Pilcz Roland Bukkanók: Jól vagyok Kemenes Tamás Jécsai Zoltán Bukkanók: Játék Kemenes Tamás Pásztor Tamás KépsorokSzerző Fordító Andy Capp Reg Smythe Bayer Antal Isteni Színjáték Damien Glez Láng István Pszichopark (Liberty Meadows) Frank Cho Láng István Tomster hihetetlen kalandjai Pásztor TamásCikkek Szerző (Kötetünk szerzői) Bayer Antal Internetes interjú Miriam Katinnal Bayer Antal A Képregény Világnapja a Gödörben Bayer Antal Joann Sfar Budapesten Bayer Antal Torony: premier és kiállítás a Retortában Bayer Antal Előzetes: Klasszikus Sebők Imre-album Bayer Antal Szigetelés a Mozinet-sátorban Bayer Antal

Fekete-Fehér Képregényantológia 4: Szombat esti vadnyugat

Megjelent 2006. februárban. Címlap: Frank Miller.

Képregények Író Rajzoló Fordító Sin City: Mint minden szombat este Frank Miller Polyák Béla Blueberry: Az aranytöltényes szellem (1. rész) Jean-Michel Charlier Jean Giraud Bayer Antal Beton: Gazdagok és hírességek Paul Chadwick Bárány Ferenc Sivatagi bor Sváb József Alkotói válság / Főzőcske Lanczinger Mátyás Szemünk fénye Ábrai Barnabás Aliens: Turistaszezon Beau Smith Gray Morrow Uray Márton KépsorokSzerző Fordító Andy Capp Reg Smythe Bayer Antal Isteni Színjáték Damien Glez Kemenes Tamás Pszichopark (Liberty Meadows) Frank Cho Láng István Tomster hihetetlen kalandjai Pásztor Tamás Kalyber Joe Pilcz Roland Krampusz Sváb JózsefCikkek Szerző (Kötetünk szerzői) Bayer Antal Hungarocomix az Új Sugárban Bayer Antal Képregényiskola: Dokumentáció és anyaggyűjtés Sváb József

Fekete-Fehér Képregényantológia 5: Sötét lovak

Megjelent 2006. júniusban. Címlap: Esad Ribic.

Képregények Író Rajzoló Fordító Rozsomák: Aki hátulról jön John Paul Leon Bayer Antal Sin City: Rossz kanyar Frank Miller Polyák Béla Blueberry: Az aranytöltényes szellem (2. rész) Jean-Michel Charlier Jean Giraud Bayer Antal Beton: A sivatagi ég alatt Paul Chadwick Bárány Ferenc Guta nyomozó esetei: A csinovnyik halála Lanczinger Mátyás Pókember: Necces füles Keith Giffen Harza Tamás A gének Gróf Balázs First contact Fekete Imre Puzzle Göndöcs Gergely "Stop the hair nude" David Mazzucchelli Bayer Antal 8 perc Cserkuti Dávid KépsorokSzerző Fordító Andy Capp Reg Smythe Bayer Antal Pszichopark (Liberty Meadows) Frank Cho Láng IstvánCikkek Szerző (Kötetünk szerzői) Bayer Antal 2. Magyar Képregényfesztivál Bayer Antal Alfabéta-díjasok, 2006 Bayer Antal Ptiluc, Disznóól, Kuplung, Komikon... Bayer Antal

Fekete-Fehér Képregényantológia 6: Betonfejek és cemendék

Megjelent 2006. októberben. Címlap: Paul Chadwick.

Képregények Író Rajzoló Fordító Beton: A négykerekű altatópirula Paul Chadwick Bárány Ferenc Sin City: Rossz irány / És a hármas számú ajtó mögött... / Apuci kicsi lánya Frank Miller Polyák Béla Blueberry: Az aranytöltényes szellem (3. rész) Jean-Michel Charlier Jean Giraud Bayer Antal Pókember: A randi Mark Andreyko Jill Thompson Harza Tamás Csak oda Herega Zoltán Győri Tibor Doktor Strange Jim Starlin Bayer Antal A nagy nanorobot-háború Fekete Imre Kegyelem! Frank Miller Bayer Antal KépsorokSzerző Fordító Andy Capp Reg Smythe Bayer Antal Pszichopark (Liberty Meadows) Frank Cho Láng István Isteni Színjáték Damien Glez Kemenes Tamás és Bayer AntalCikkek Szerző (Kötetünk szerzői) Bayer Antal Képregény a Mozinet-sátorban másodszor is Bayer Antal Utószó Bayer Antal

Kategória:Magyarországi sajtótermékek Kategória:Képregények