Christian Johann Heinrich Heine (eredeti nevén Harry Heine, Düsseldorf, 1797. december 13. – Párizs, 1856. február 17.) zsidó származású német romantikus költő, író, újságíró. Egyszerre mondják a romantika utolsó költőjének és a romantikát meghaladó realista és modern költőnek. Műveiben a német köznyelv irodalmivá vált. Újságíróként, tudósítóként tárcáinak, utazási élményeinek addig nem ismert irodalmi színt, elegáns légiességet adott, ezzel együtt pedig magának a német nyelvnek is. Kritikus, politikailag elkötelezett újságíróként, esszéistaként, szatirikusként, vitázóként egyaránt volt csodált és rettegett. Egyike a leggyakrabban fordított német nyelvű költőknek. Megítélése, s az életművéhez való viszony gyakran változott és változik a történelem folyamán, napjainkban is. A romantika jegyében született és általa modernné és egyedivé formált lírája és az egész Európa gondjait látó és elemző publicista és esszéista a nagy triász harmadik tagja: Johann Wolfgang von Goethe-vel és Friedrich Schillerrel alkotja a három klasszikus óriást a német nép irodalmában.
Élete
Már első művével, a Dalok könyvével nagy sikere volt 1827-ben. Az irodalmi közönség kedvence lett. A szenvedések megéneklésében szinte a „német Byron” lép elénk. Kiemelkedőt alkotott a ballada műfajában is, a Gránátosok (Die Grenadiere) című művével. Heine gránátosainak történetét elsőként Schumann zenésítette meg a Marseillaise dallamának motívumaira épülő, s azt mintegy parodizáló muzsikájával.Robert Schumann: Die beiden Grenadiere, op. 49 Nr. 1, 1840. Belzácár (Belsazar) c. balladájában bibliai történetet dolgoz fel: a babiloni zsarnok önteltsége miatt kihívja maga ellen Jehova haragját, s e miatt alattvalóinak keze által pusztul el.
Szerelmi lírájában az a különleges, hogy a mindenki által ismert érzelmi szituációkat rögzíti a mindenki által ismert képekben és hangulatokban a mindennapi élet nyelvén és szókincsével. A gazdag heinei poézis minden szépségét egyesíti a Nem értem, a dal mit idéz fel… (Ich weiss nicht, was soll es bedeuten…) kezdetű, Loreley címen német népdallá vált Heine vers, ami olyannyira népszerű volt, hogy még a náci időkben is szerepelt a tankönyvekben, csak úgy tüntették fel, hogy alkotója ismeretlen. A vers alapja a gyönyörű, sziklás rajnai tájhoz kötődő német népi legenda, mely szerint egy Rajna menti sziklán ülő gyönyörű leány (szirén) okozza a hajósok vesztét:
Heine a tengert is másképpen hódította meg lírája számára, mint elődei, a tengert nem mint természeti jelenséget emeli be, hanem a maga végtelenségében, kimeríthetetlen változékonyságában kapcsolatba hozza az emberi lélekkel, az emberi kedélyvilág sokszínűségével. Idézzük a A hajótörött c. vers néhány sorát Mészöly Dezső fordításában:Halász i. m. 124. o.
Heine 1831-től 1856-ban bekövetkezett haláláig emigrációban él, s gyötri a honvágy, de verseiben a saját érzésen is képes ironizálni, mint mindenen, több oldalról is megvilágításba kerül ugyanaz az érzés. Később már feltör a zokogás, a magány, Párizs nem tudja pótolni a távoli hazáért, olvashatjuk erről vallomását az Éjszakai gondolatok (Nachtgedanken) c. versben.
Heine dalai, balladái, legendái új hangot képviselnek a német romantika történetében, Napóleon kultusza ellentétes a kortárs német gondolkodással, a középkor-kultusszal, a vallás felé való fordulással, a nemzeti irodalomra korlátozódó költészetelképzeléssel. Nyitott a világra, nem politizál közvetlenül, de a szabad gondolkodás híve. Az aggodalom és a remény egyszerre benne van költészetében, egyik legismertebb, A sziléziai takácsok (=Die schlesischen Weber, 1844) című versében mutatkozik meg legközvetlenebbül. Miközben a takácsok kórusa Germánia szemfedelét szövi, reménykedik is a jövőben. Heine dalait sok híres költő, író lefordította, témáit újra feldolgozták, köztük Petőfi, Lermontov, Babits Mihály, Szabó Lőrinc.
Heine lírája termékenyítőleg hatott a német romantikus zenére, verseinek legnevesebb megzenésítői közt van Schubert, Schumann, Mendelssohn-Bartholdy, Liszt Ferenc.Pál József i. m. 550. o. Heine Tännhäuser c. történelmi románca Richard Wagner számára lett operatéma. A költői-zenei romantika utóéletében később szerepet játszott a francia sanzon is.Francia chanson születése a XVIII. sz. közepére tehető, legnépszerűbb a XIX. sz. második felében lesz, s népszerűsége főleg az 1980-as évekig tartott. Jeles chanson énekesek: Aristide Bruant, Édith Piaf, Yves Montand, Georges Brassens és mások.
Heine prózájában is újat hozott, útirajzai nemcsak a művészeti emlékeket, a másságot veszik számba, hanem a tárca, a publicisztika irányába is mutatnak. Középpontba kerül nála a hétköznapi élet, s annak visszásságai, helyenként gunyoros, csipkelődő megjegyzéseket tesz. Heine útirajzai hatással voltak Petőfi hasonló jellegű prózai írásaira.
Verseskötetei thumb|right| Heine síremléke a montmartre-i temetőben Dalok könyve (Buch der Lieder, 1827) Új tavasz (Neuer Frühling, 1828) Lírai intermezzo (Lyrisches Intermezzo)E kötet 65 rövid verset foglal magában. Hazatérés (Heimkehr) ebben a kötetben jelent meg a Loreley címen népdallá vált vers Északi tenger (Die Nordsee) Vegyes költemények (Verschiedeme, 1833) Új versek (Neue Gedichte, 1844)Ebben jelent meg Tannhäuser (Der Tannhäuser) c. történelmi románca. Időszerű költemények Németország : Téli rege (Deutschland : Ein Wintermärchen, 1844)Elbeszélő költemény, Heine 1843-as hamburgi utazásának útinaplója. Nyáréji álom (Atta Troll, 1847)Ironikus verses eposz, válasz a Heinét ért támadások miatt, amelyeket a Ludwig Börne c. könyve miatt kapott. Romanzeró (Romanzero, 1851) Első ciklus: Történetek (Historien) Második ciklus: Lamentációk (Lamentationen) Harmadik ciklus: Héber melódiák (Hebräische Melodien) Vegyes írások (Vermischte Schriften, 1854) A Matrác-sír virágai – Utolsó versei (Letzte Gedichte und Gedanken)Heine hagyatékából származó versei is benne vannak.
Prózája Útirajzok (Reisebilder, 1826-31) Utazás a Harz hegységben (Die Harzreise) Gondolatok : Le Grand könyve (Ideen : Das Buch Le Grand, 1826) Utazás Münchenből Genovába (Reise von München nach Genova) Angliai töredékek (Englische Fragmente) Franciaországi állapotok (Französische Zustände, 1830)Könyvalakban megjelent tudósításai Lajos Fülöp király polgári Franciaországáról. Francia festők (Französische Maler, 1834)Cikksorozat a Louvre-ban évente megrendezett festészeti kiállításról, azaz a francia Salon kiállításairól. Ludwig Börne (1840) Lutetia (1854)Heine tudósításai könyvalakban, amelyeket 1840-46-ig az Augsburger Allgemeine Zeitung számára írt. Vallomások (Geständnisse, 1854)Heine élete utolsó éveinek töredékes memoárjai
Magyarul
1919-ig Százszorszépek. Heine, Hafiz és Mirza Saffy dalaiból; ford., bev. Berec Károly; Emich Ny., Pest, 1858 (A Szépirodalmi Közlöny könyvmelléklete) Dalok; vál., ford. ifj. Balogh Gyula; Gyurian Ny., Pest, 1861 Idegen virágok. Heine szebb dalaiból; ford. Sausek Elek; Hang, Kalocsa, 1861 H. Heine 100 költeménye; ford. Kojazi Lajos, szöveggond. Kálosi Geiza, Tamási István; Bartalits Ny., Pest, 1865 A vallás és bölcsészet történelme Németországban; ford., jegyz. Steinbach József; Madarász Ny., Pécs, 1871 Szász Károly műfordításai. Heine, Moore, Burns; Ráth, Bp., 1873 Heine költeményei. 1. füz.; ford. Endrődi Sándor; Aigner, Bp., 1880 (Szépirodalmi könyvtár) Heine emlékiratai. Valóság és költészet; ford., bev. Zollner Béla; Franklin, Bp., 1894 (Olcsó könyvtár) Heine költeményei; ford. és jellemző bevezetéssel ellátta Endrődi Sándor; Aigner, Bp., 1882 Heine Henrik válogatott költeményei; ford. Ivanhoe. Sponer Andor; Hornyánszky, Bp., 1894 Heine, Uhland, Lenau költeményeiből; jegyz. Kohlbach Bertalan; Lampel, Bp., 1900 (Német könyvtár) Dalok könyve; ford., bev. Endrődi Sándor; Lampel, Bp., 1903 (Remekírók képes könyvtára) Szemelvények Chamisso, Uhland, Heine és Lenau költeményeiből; összeáll., jegyz. Osztie József; Franklin, Bp., 1904 Heine válogatott költeményei; ford. Faragó János; Kilián, Bp., 1904 Heine-dalok. A "Dalok könyvé"-ből; vál., ford. Tenner Pál; Aradi Ny., Arad, 1905 Idegen költők. Heine et al.; ford. Bodrogh Pál; Lampel, Bp., 1906 Heine Henrik válogatott költeményei; ford. Spóner Andor; 2. bőv. kiad.; Benkő, Bp., 1906 Utazás a Harzban; ford. Oláh Gábor; Franklin, Bp., 1907 Heine Henrik költeményeiből; ford. Platthy Adorján; Franklin, Bp., 1907 Költemények; ford. Császár Imre; Schenk, Bp., 1908 Heine dalaiból; ford. ifj. Szász Béla; Franklin, Bp., 1910 Atta Troll. Nyáréji álom; ford. Kainthy Frigyes; Athenaeum, Bp., 1912 (Modern könyvtár) A német vallástudomány és bölcsészet története; ford. Naményi László; szerzői, Bp., 1916
1920–1944 Itália, 1-3.; Dante, Bp., 1920 1. Münchentől Génuáig; ford. Benedek Marcell 2. Luccai fürdőzés; ford. Biró Sándor 3. Lucca városa; ford. Biró Sándor Sabbat hercegnő románca; ford. Jávor Bella; Awiwa, Bp., 1920 Napoleon dobosa; ford. Biró Sándor; Dante, Bp., 1922 A matrác-sír virágai. Henrik Heine utolsó versei; ford. Kiss Gyula; Kosmos Ny., Marosvásárhely, 1922 Schnabelewopski úr emlékei; ford. Biró Sándor; Dante, Bp., 1922 Firenzei éjszakák; ford. Biró Sándor; Dante, Bp., 1922 Dalok könyve; ford. Barát Ármin; Rózsavölgyi és Társa, Bp., 1923 Firenzei éjszakák; ford. Cserna Andor; Rózsavölgyi, Bp., 1923 (Kis Helikon) A bacharachi rabbi. Regény; ford. Sass Irén; Garai, Bp., 1925 Neue Gedichte; ford. Dálnoki Nagy Lajos; Vasárnap Ny., Arad, 1929 Költemények; ford. Gyulai Pál et al.; Franklin, Bp., 1930 (Élő könyvek. Külföldi klasszikusok) Várkonyi László: A tizenkilencedik század. Manifesztum versben / Heine: A vándorpatkányok; Várkonyi László, Bp., 1932 Egy nyáréji álom; ford. Giszkalay János; Kirjat Széfer, Lugoj, 1935 (Kirjat Széfer könyve) Németország. Faludy György átköltésében; Korunk, Cluj, 1937
1945–1989 Németország. Téli rege; ford. Kelemen Viktor, bev. Lengyel Emil; Magyar Kiadó, New York, 1945 Heine forradalmi versei; ford. Gáspár Endre, Kardos László; Faust, Bp., 1946 Vallás és filozófia. Luthertől Hegelig; ford., bev. Gáspár Endre; Phőnix, Bp., 1948 (Klasszikus írások) Heine válogatott versei; szerk. Vas István, tan., jegyz. Bódi László; Szépirodalmi, Bp., 1951 Üzenet a XX. századnak. Heine harcos írásaiból; vál., bev. Csehi Gyula; Irodalmi és Művészeti, Bukarest, 1952 (Haladó hagyományaink) Versek; vál., szerk. Róna Ilona, utószó, jegyz. Bodi László; Új Magyar Kiadó, Bp., 1956 (Világirodalmi kiskönyvtár) Németország. Téli rege; ford. Cserny József; Vörös Csillag Ny., Bp., 1956 (Szabad Hazánkért kiskönyvtár) Németország. Téli rege; ford., bev., jegyz. Rónai Mihály András; Országos Béketanács, Bp., 1956 (Békebizottságok kiskönyvtára) Gondolatok. Le Grand könyve; ford. Bíró Sándor; Magyar Helikon, Bp., 1958 Atta Troll. Ein Sommernachtstraum / Atta Troll. Nyáréji álom; ford., bev., jegyz. Erdődy János; Corvina, Bp., 1958 (Kétnyelvű klasszikusok) Kurze Schriften / Rövid írások. Önéletrajz-vázlat; régi fordítások alapján átdolg. Sz. Lukács Katalin; Terra, Bp., 1958 (Kétnyelvű kis könyvtár) Útirajzok; vál., szerk., utószó, jegyz. Jáhn Anna, ford. Benedek Marcell et al.; Magyar Helikon, Bp., 1959 Versek és prózai művek, 1-2.; ford. Áprily Lajos et al., vál., szerk., bev. Turóczi-Trostler József, jegyz., szöveggond. Mádl Antal; Európa, Bp., 1960 Heine válogatott versei; szerk., utószó, jegyz. Mádl Antal; Móra, Bp., 1961 (A világirodalom gyöngyszemei) Németország. Téli rege; ford. Kardos László, jegyz. Mádl Antal; Magyar Helikon, Bp., 1962 Doktor Faust. Táncköltemény; ford. Eörsi István; Magyar Helikon, Bp., 1962 Vallás és filozófia. Három tanulmány; ford. Győrffy Miklós et al., vál., utószó, jegyz. Eörsi István; Magyar Helikon–Európa, Bp., 1967 Petőfi – Heine. Válogatás / Petőfi – Heine. Auswahl; összeáll. Vargha Károly; Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége Irodalmi Szekciója, Bp., 1973 Heinrich Heine versei; vál. Eörsi István, ford. Áprily Lajos et al., jegyz. Eörsi István, Katona Tamás; Magyar Helikon–Európa, Bp., 1973 (Helikon klasszikusok)