bélyegkép|Csoóri Sándor síremléke 2021 szeptemberében

Csoóri Sándor (Zámoly, 1930. február 3. – Üröm vagy Budapest, 2016. szeptember 12.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett,Csoóri Sándor, nemzetmuvesze.hu kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, esszéíró, prózaíró, politikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

Élete bélyegkép|balra|260px|1973-ban 1930-ban született Zámolyon, református parasztcsaládban. 1950-ben érettségizett a Pápai Református Kollégiumban, majd az ELTE Orosz Intézetében tanult, de tanulmányait betegsége miatt félbehagyta. Különböző újságoknál és folyóiratoknál dolgozott, így 1953–54-ben az Irodalmi Újság munkatársa, 1955–56-ban az Új Hang versrovatszerkesztője. 1956 után egy ideig nem talált munkát, majd az 1960-as évek elején a Budapesti Műszaki Egyetem újságjának szerkesztői munkatársa, 1968-tól 1988-ig a Mafilm dramaturgja.

A hatalom hamar észrevette, hogy Csoóri nem tartozik feltétlen hívei közé. Írásaiban kritizálta a diktatúra személyiség- és társadalomromboló hatását, különös tekintettel a vidéki emberek sorsára. Gyakran volt megfigyelés és szilencium alatt, néha évekig. Nem kaphatott komolyabb elismerést, díjakat. Budapesten élt, ahol a Belvárosi kávéházban jöttek össze barátaival, többek között Jancsó Miklóssal, Orbán Ottóval, Konrád Györggyel, Kósa Ferenccel.

Első versei 1953-ban jelentek meg, nagy feltűnést keltve a Rákosi-korszakot bíráló hangvételükkel. Ezekben, valamint első kötetében (Felröppen a madár, 1954) még leginkább Petőfi realista közéletiségét követte. Költészete az 1960-as évekre forrott ki igazán. A Kádár-korszak ellenzékének egyik legmarkánsabb képviselőjévé vált. A hetvenes évekre alakult ki költészetének jellegzetes karaktere, amelynek legfőbb ismérvei: a képekből áradó metafizikai sugárzás, a váratlan és meglepő asszociációk sora, a mindenkor személyes hangvétel mint hitelesítő jegy és a közösségi elkötelezettség. Szakolczay Lajos így fogalmazott: „Zrínyi kezéből vette ki a kardot, s Kosztolányi selyemsálát csavarta a nyakára.” Görömbei András szerint „költőként az a legnagyobb irodalomtörténeti érdeme, hogy összetéveszthetetlenül egyéni színnel vitte tovább költészetünknek azt a fő vonulatát, melyet elődei és kortársai Balassi Bálinttól Nagy Lászlóig megteremtettek.” Mint monográfusa fogalmaz, a Csoóri-vers „sokrétegű, (…) gazdag képvilágú, érzékletes közvetlenséget és szürrealisztikus asszociációkat együtt mozgató, a természetet és a kozmoszt az emberi ügyek részévé és jelképévé avató, ritmusában nyugtalanságot és belső nyugalmat egyszerre sugalló”. Verseit számos idegen nyelvre lefordították.

Esszéiben a képi és a logikai megközelítést egyszerre alkalmazza. Irodalmi pályaképek, népköltészeti és történelmi tárgyú művek, nemzeti sorskérdéseinket boncolgató írások, valamint saját életének eseményeit megörökítő esszék százait írta meg és tette közzé a hatvanas évek elejétől. Németh László és Illyés Gyula nyomdokain haladva hozta létre a magyar esszéírás egyik csúcsteljesítményét: „Csoóri esszéi a magyar nemzeti önismeret elmélyítésének, gazdagításának bázisai” (Görömbei András).

bélyeg|bal|200px|2009-ben (Bahget Iskander felvétele) Szociográfiát (Tudósítás a toronyból, 1963), szociográfiai jellegű kisregényt (Iszapeső, 1981), gyermekverseket (Lekvárcirkusz bohócai, 1969; Lábon járó verőfény, 1987; Ördögfióka, 2006, Moziba megy a Hold, 2008; Hova megy a hegy?, 2011) is írt. Kósa Ferenc (Tízezer nap; Ítélet; Hószakadás; Nincs idő) és Sára Sándor (Földobott kő; 80 huszár; Tüske a köröm alatt) filmjeinek forgatókönyvírója volt. Összegyűjtött versei 2000-ben láttak napvilágot (A jövő szökevénye), 2004-ben megjelent válogatott verseinek gyűjteménye (Elkártyázott köpeny). 2007-ben Tizenhét kő a parton címmel jelent meg esszékötete. 2009-ben Harangok zúgnak bennem címen adott ki újabb verseskötetet.

A hatvanas években kubai utazása nyomán nagy hatással volt rá Che Guevara forradalmisága, akiről verset is írt. A hazai állapotokat is inkább balról bírálta.

A hetvenes évektől a népi-nemzeti ellenzék vezető egyénisége volt, komoly szerepet vállalt a rendszerváltás előkészítésében. Több alkalommal sújtották szilenciummal, több ezer oldalnyi ügynöki jelentést írtak róla, népszerűsége azonban rendkívül magas volt, előadásain rendszerint zsúfolt termek fogadták. 1990-ben egy néhányak által antiszemitának minősített cikke („Nappali hold”) miatt több írótársa szembefordult vele, a Magyar Írószövetség pedig (amelynek elnökségi és választmányi tagja is volt) nyilvánosan elhatárolódott tőle.A demokrácia vadhajtásai III. , letöltve: 2012. május 28.

1985-ben részt vett az ellenzéki csoportok monori találkozóján, ahol a találkozó második napján „Új magyar önépítés” címmel tartott referátumot.Ács Margit: Csoóri Sándor és Csurka István szilenciuma a nyolcvanas években, hitelfolyoirat.hu 1987-ben egyike volt a Magyar Demokrata Fórum alapítóinak, majd 1993-ig a mozgalom, később a párt elnökségi tagja. 1988-tól a Hitel (folyóirat, 1988–) szerkesztőbizottsági elnöke, 1992-től főszerkesztője. 1991-től 2000-ig a Magyarok Világszövetségének elnöke. Ebben a funkciójában kezdeményezte 1992 nyarán a Duna Televízió létrehozását, mely még az év karácsonyán megkezdte sugárzását.

Utolsó éveiben visszavonultan élt. A nyilvánosság előtt utoljára a 85. születésnapja tiszteletére szervezett ünnepségen jelent meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Hosszan tartó, súlyos betegség után 2016. szeptember 12-én halt meg. Szeptember 21-én temették el az Óbudai temetőben. Az állami szertartáson Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztere, Tornai József költő és Kósa Ferenc filmrendező búcsúztatta.

Művei bélyeg|190px|Sírja az Óbudai temetőben Felröppen a madár; Szépirodalmi, Budapest, 1954 Ördögpille; Magvető, Budapest, 1957 Menekülés a magányból; Magvető, Budapest, 1962 Tudósítás a toronyból; Magvető, Budapest, 1963 Kubai napló; Magvető, Budapest, 1965 A költő és a majompofa; Magvető, Budapest, 1966 Második születésem; Magvető, Budapest, 1967 Lekvárcirkusz bohócai. Gyermekversek; Móra, Budapest, 1969 Faltól falig; Magvető, Budapest, 1969 Forradás; Magvető, Budapest, 1972 Biztató; Kaláka, Lyndhurst, 1973 Párbeszéd, sötétben; Magvető, Budapest, 1973 Utazás, félálomban; Magvető, Budapest, 1974 Sose harmadnapon. Versek; Megyei Könyvtár, Békéscsaba, 1976 A látogató emlékei; Magvető, Budapest, 1977 Jóslás a te idődről; Magvető–Szépirodalmi, Budapest, 1979 (30 év) Nomád napló; Magvető, Budapest, 1979 80 huszár. Csoóri Sándor és Sára Sándor filmje; Magvető, Budapest, 1980 (Ötlettől a filmig) A tizedik este; Magvető, Budapest, 1980 Iszapeső; Magvető, Budapest, 1981 (Rakéta Regénytár) A szellemi haza alapozása; Bartók Centenáriumi Bizottság, Manville, 1981 Egy nomád értelmiségi; AB, Budapest, 1982 Elmaradt lázálom; Magvető, Budapest, 1982 A félig bevallott élet; Magvető, Budapest, 1982 Tenger és diólevél; Kriterion, Bukarest, 1982 (Századunk) Victor Vasarely tíz kompozíciója Csoóri Sándor verseivel. Bartók Béla emlékezetére; Magyar Helikon, Budapest, 1982 Várakozás a tavaszban; Magvető, Budapest, 1983 Kezemben zöld ág; Magvető, Budapest, 1985 Készülődés a számadásra; Magvető, Budapest, 1987 Lábon járó verőfény; Móra, Budapest, 1987 Csoóri Sándor breviárium; válogatta, szerkesztette: pályakép, bibliográfia Vasy Géza; Eötvös, Budapest, 1988 (Breviárium) ABC. Csoóri Sándor, Fodor András, Horgas Béla, Márton László, Rákos Sándor versei, Szántó Tibor tipografikái; Kner Nyomda, Gyoma, 1988 A világ emlékművei; Magvető, Budapest, 1989 Virágvasárnap. A 60 éves költő 60 verse / Csoóri Sándor; Magyar Bibliofil Társaság, Budapest, 1990 Nappali hold; Püski, Budapest, 1991 Hattyúkkal, ágyútűzben; Kortárs, Budapest, 1994 Senkid, barátod. A szerző válogatása életművéből; Trikolor–Intermix–Patent, Budapest–Ungvár–Debrecen, 1994 (Örökségünk) Tenger és diólevél. Összegyűjtött esszék, naplók, beszédek 1961–1994. 1–2.; Püski, Budapest, 1994 (Csoóri Sándor életműsorozata) Ha volna életem; Kortárs, Budapest, 1996 Szálla alá poklokra. Esszék; Felsőmagyarország, Miskolc, 1997 Csoóri Sándor válogatott versei; Unikornis, Budapest, 1998 (A magyar költészet kincsestára) A jövő szökevénye. Összegyűjtött versek; Kossuth Egyetemi, Debrecen, 2000 Diófalomb és gyertyafény; Balaton Akadémia, Balatonboglár, 2000 (Balaton Akadémia könyvek) Csöndes tériszony. Új versek; Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2001 Így lásson, aki látni akar; Jókai Városi Könyvtár, Pápa, 2001 (Pápai diákok) Forgácsok a földön. Tanulmányok, esszék, interjúk; Széphalom Könyvvműhely, Budapest, 2001 Elveszett utak; Nap, Budapest, 2003 (Magyar esszék) Elkártyázott köpeny; Helikon, Budapest, 2004 Visszanéztem félutamról; Helikon, Budapest, 2004 Futás a ködben; Nap, Budapest, 2005 Ünnep a hegyen. Vallomások a szülőföldről; válogatta, szerkesztette: Káliz Sajtos József; Vörösmarty Társaság, Székesfehérvár, 2005 Hetvenöt; válogatta, szerkesztette: Balogh Júlia és Görömbei András; Trifaux, Budapest, 2005 Csoóri Sándor–Szakolczay Lajos: Nekünk ilyen sors adatott. Interjúk, versek, fotók; Írott Szó Alapítvány–Magyar Napló, Budapest, 2006 Ördögfióka. Rajzok-versek gyermekhangra; rajz Ibolya Utcai Általános Iskola diákjai; Ibolya Utcai Általános Iskola, Debrecen, 2006 Tenger és diólevél esszé, 1974–1977; Szent György, Budapest, 2007 (Szent György könyvek) Tizenhét kő a parton esszék; Nap, Budapest, 2007 (Magyar esszék) Moziba megy a hold; Cerkabella, Szentendre, 2008 Harangok zúgnak bennem; Nap, Budapest, 2009 A pokol könyöklőjén; Helikon, Budapest, 2010 Föld, nyitott sebem. Összegyűjtött versek; Nap, Budapest, 2010 + CD A szétzilált nemzet esszék; Nap, Budapest, 2010 (Magyar esszék) Védőoltás. A magyar irodalomról az Ómagyar Mária-siralomtól napjainkig; Nap, Budapest, 2011 Hova megy a hegy? Gyermekversek; Nap, Budapest, 2011 Az elhalasztott igazság beszélgetések, 1971–2010; Nap, Budapest, 2011 (Magyar esszék) Csoóri Sándor legszebb versei; válogatta, utószó Pécsi Györgyi; AB-art, Bratislava, 2011 Már én se volnék harminc év; Nap, Budapest, 2012 Eltemethetetlen gondok; összeállította: Balogh Júlia; Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2017 (Nemzeti könyvtár) Csillagkapu. Válogatott gyermekversek; válogatta: Balogh Júlia, utószó Pálfy G. István, zene Sebő-együttes; Erdélyi Szalon–IAT, Szentendre–Budapest, 2018 (Csoóri Sándor életműsorozat) + CD Csoóri Sándor emlékkönyv. Fehér holló feketében; összeállította: Balogh Júlia, szerkesztette: Pálfy G. István; Erdélyi Szalon–IAT, Szentendre–Budapest, 2018 Éji nap – nappali hold. Naplójegyzetek, töredékek; szerkesztette: Balogh Júlia, Pálfy G. István; Erdélyi Szalon–IAT, Szentendre–Budapest, 2018 1. 1955–1989 2. 1990–2011 Kapaszkodás a megmaradásért. In memoriam Csoóri Sándor; válogatta: Márkus Béla, összeállította, szerkesztette: Gróh Gáspár; Nap, Budapest, 2019 (In memoriam) Régi vérfoltok vöröslenek. Kötetben meg nem jelent írások, 1960–2008; összeállította: Kovács Attila Zoltán, Urbán László, szerkesztette: Balogh Júlia, Pálfy G. István; Erdélyi Szalon–IAT, Szentendre–Budapest, 2019 Csoóri Sándor összegyűjtött versei; összeállította: Balogh Júlia, szerkesztette: Pálfy G. István; Erdélyi Szalon–IAT, Szentendre–Budapest, 2019 (Csoóri Sándor életműsorozat) 1. 1951–1967. Poétai útkeresések 2. 1967–1977. Költői magára találás 3. 1980–1989. Költői beérkezés 4. 1994–2014. A Parnasszuson

Díjai József Attila-díj (1954, 1970) Alföld-díj (1978, 1990) Herder-díj (1981) Bibó István-díj (1984) Az Év Könyve Díj (1985, 1995, 2004) Déry Tibor-díj (1987) Fitz József-könyvdíj (1989) Kossuth-díj (1990) Magvető Könyvkiadó Nívódíja (1990) Radnóti-díj (1990) Eeva Joenpelto-díj (1995) Károli Gáspár-díj (1997) Magyar Örökség díj (1997, 2005) A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2000) Kölcsey-emlékplakett (2000) Arany János-nagydíj (2003) Magyar Művészetért díj (2004) Magyar Szabadságért díj (2004) Teleki Pál-emlékérem (2005)