A HÖOK a magyarországi felsőoktatási intézmények hallgatói önkormányzatainak demokratikus alapú érdekképviseleti civil szervezete. Főleg az intézményi és regionális szinten nem megoldható felsőoktatás- és ifjúságpolitikai feladtok ellátását tűzte ki céljául. A HÖOK az külföldön, így az Európai Unió tagállamaiban is a hallgatók jogainak érvényesítésre törekszik.
A szervezet a fent említett területeken jogszabályok alkotását kezdeményezi, és véleményt nyilvánít jogszabályok tervezeteiről, szakmai előadásokat, vitaüléseket rendez, valamint szervezi és segíti a tagszervezetei közötti információáramlást, együttműködik más hazai és nemzetközi, felsőoktatással és ifjúsági érdekképviselettel foglalkozó szervezetekkel.
A szervezet elnökei
Elnökök Év Név Anyaintézménye(i) 1990, 1991 (OFÉSZ) Fábri György Eötvös Loránd Tudományegyetem1991,1992 (OFÉSZ)Schindler Árpád 1992, 1993 (OFÉSZ) Gilly GyulaSemmelweis Orvostudományi Egyetem1993, 1994 (OFÉSZ)Várnagy József 1994, 1995 (HÖKOSZ) Szabó László Budapesti Műszaki Egyetem 1996 első fele (HÖKOSZ) Garamhegyi Ábel ügyvivő elnökség vezetője 1996 második fele (HÖOK) 1997, 1998 Skultéty Tamás Juhász Gyula Tanárképző Főiskola 1999, 2000 Kucsera Tamás Gergely Pázmány Péter Katolikus Egyetem 2001, 2002 Almássy Kornél Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2003, 2004 Barthel-Rúzsa Zsolt Eötvös Loránd Tudományegyetem, Evangélikus Hittudományi Egyetem 2005, 2006 Ekler Gergely Eötvös Loránd Tudományegyetem 2007, 2008 Miskolczi Norbert Budapesti Műszaki Főiskola 2008, 2010 Miskolczi Norbert Budapesti Műszaki Főiskola 2010 Körösparti Péter Debreceni Egyetem 2011, 2013 Nagy Dávid Széchenyi István Egyetem 2013, 2014 Körösparti Péter Debreceni Egyetem2015, 2016Gulyás TiborPécsi Tudományegyetem2019, 2021Murai LászlóEötvös Loránd Tudományegyetem2023Eszterhai MarcellEötvös Loránd Tudományegyetem
További információk A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának hivatalos weboldala Epresso - Felsőoktatási Hírügynökség
Források Az országos felsőoktatási hallgatói képviselet és a magyarországi hallgatói önkormányzati modell fejlődéstörténete 1988-2008
Tisztújító Közgyűlést tartott a HÖOK Pécsett A HÖOK közgyűlése által 2006. december 9-én Nyíregyházán elfogadott Alapszabály
Kategória:Magyar felsőoktatás Kategória:Magyarországi civil szervezetek