XIII. Gergely (eredeti nevén: Ugo Boncompagni vagy Ugo Buoncompagni ; Bologna, 1502. január 7. – Róma, 1585. április 10.) a 226. római pápa 1572-től haláláig.

XIII. Gergely minden bizonnyal az egyházfők sorában a legfontosabb személyiségek egyike volt. Reformszemléletét már névválasztása is jelezte, ugyanis I. Nagy Gergely óta ez a keresztnév szinte egybeforrt az elkötelezett reformerpápákkal. Ez alól XIII. Gergely sem volt kivétel, a megindult ellenreformációt helyezte pontifikátusának középpontjába. A tridenti zsinat rendelkezéseinek további erősítése és az egyházi fegyelem továbbfejlesztése mellett a protestantizmus egyik ádáz ellensége volt. Ez leginkább két ország történelmén hagyott nyomot. Az egyik Anglia, amely ellen több háborút is kiprovokált, a másik pedig Franciaország, ahol az ő uralma alatt zajlott a véres Szent Bertalan éjszakája, mely esemény megünneplésére hálaadó misét tartott és emlékérmet is veretett.A Pallas nagy lexikona: Bertalan éjLindberg, Carter (1996). The European Reformations. Blackwell Publishing. p. 295. Rendkívül nagy szerepe volt a katolikus oktatás és papnevelés magasabb szintre emelésében. Noha ezek a tettek is kiemelkedően fontosak egy egyházfő uralkodása alatt, mégis nevét az általa elkészíttetett gregorián naptár tette világhírűvé.

Fejlődő jellem az egyházi pályán 1502 januárjában született Bolognában Ugo Boncompagni néven. Családjáról nem sokat tudunk, de valószínűleg tehetős nemesi família volt, hiszen Ugo szülővárosa egyetemén kezdett jogot tanulni. A kor legkiválóbb jogi iskoláján 1530-ban végzett, és hamarosan megszerezte a doktori címet kánon és civil jogban egyaránt. Ekkor alig volt harmincéves, vagyis tehetségét és tudását a kiváló egyetem már igen korán elismerte. Jogi tanulmányainak befejeztével pár éven keresztül Bolognában maradt, és az egyetem katedráján dolgozott. Tanítványai között olyan jelentős alakokat találhatunk, mint III. Pál pápa unokáját, Alessandro Farnesét, aki később bíboros-nepos lesz, Reginald Pole-t, későbbi angol bíborost és Borromei Szent Károlyt.

A kitűnő jogi tudás és az egyházi törvényekben való jártasság Ugo fiatalságában egyáltalán nem jelentett korlátot a féktelen, kissé kicsapongó életnek. Bolognában elcsábított egy özvegy nőt, akinek tőle gyermeke is született. Ez az életstílus nem maradt távol tőle akkor sem, amikor 1539-ben Rómába utazott, és az egyház alkalmazásába került. A reformok előtt álló katolikus egyháznak szüksége volt a kiváló jogászokra, hogy alátámassza a radikális változásokat, így került a pápai kúria alkalmazásába. Pier Paolo Parisio bíboros sugallatára III. Pál hívta az örök városba, és először a város egyik bírájává tette, majd pápai abbreviátor lett és Campagna pápai kincstárnoka. 1545-ben Pál felkérésére részt vett a tridenti zsinaton, mint az egyházfő egyik jogásza. IV. Pál pápa uralkodása alatt datariusi rangban részt vett Alfonso Carafa bíboros II. Fülöp spanyol királyhoz indított pápai küldöttségében. Miután a követség visszatért a spanyolok uralta Flandriából, a pápa 1558-ban Vieste püspökévé szentelte fel. A következő évben IV. Piusz pápa személyében új egyházfő került a katolikus egyház élére, aki az újjáélesztett tridenti zsinat pápai megbízottjává nevezte ki Ugót, amelynek egészen a záró üléséig jelen volt. Miután visszatért Rómába, Piusz 1564-ben bíborosi rangra emelte a római San Sisto-székesegyház címtemplomában. Ezután pápai követként Spanyolországba küldte, hogy kivizsgálja Bartolomé Carranza, toledói érsek ügyét, akit az inkvizíció eretnekséggel vádolt. Ez az időszak mély benyomást tett rá, sok spanyol főpappal és persze II. Fülöppel is szoros barátságot kötött, amely nagyban befolyásolta későbbi külpolitikáját. Amíg Spanyolországban tartózkodott, Piusz pápai titkárnak nevezte ki, amelyet már csak az új egyházfő, V. Piusz pápa pontifikátusa alatt tölthetett be, amikor visszatért Rómába.

Reformpontifikátus Gyors konklávé Amikor V. Piusz hosszas szenvedés után meghalt, a törvényben előírt gyász megtartása után az egyház történetének egyik legrövidebb konklávéja vette kezdetét. A pápaválasztásról készült korabeli beszámolók alapján a bíborosok meg voltak győződve arról, hogy ő a legkiválóbb jellemmel rendelkezik erre a pozícióra. Mind tudása, mind jelleme megfelel annak, amit a kor reformeszméi diktáltak. De ismerve a bolognai jogász-bíboros előéletét, ezt mindenképpen fenntartással kell kezelni. Korántsem volt szent életű, erkölcsös embernek nevezhető, ezért valószínűleg más is állhatott a gyors választás hátterében. Nem nehéz rájönni, hogy minden bizonnyal a spanyol uralkodó is fontos szerepet játszott trónra emelkedésében. Ugyanakkor kétségtelen, hogy kiváló érdemei és valóban nagyszerű rátermettsége volt a pápai hivatalhoz.

A római nép örömmel fogadta a város új urát, és a katolikus uralkodók is üdvözölték az új egyházfőt, akit a bíborosi kollégium 1572. május 13-án választott meg és május 25-én hivatalosan meg is koronázták a Szent Péter-bazilikában. Ugo a XIII. Gergely uralkodói nevet vette fel, I. Gergely pápa tiszteletére.

Egyházi reformok A viszonylag züllött előéletű Gergely pápa minden jel szerint átérezte a pápai hivatal felelősségét, és sok elődjét meghazudtoló könnyedséggel mondott búcsút a duhaj éveknek. Pápaként elkötelezte magát a reformok és az egyházi fegyelem mellett, amelynek azonnal neki is fogott mihelyst berendezkedett a vatikáni palotában. Az V. Piusz által megkezdett szigorú reformokat folytatta, amelynek alapját mindenekelőtt a tridenti zsinat kánonjai jelentették. Ezek közül elsőként nyomatékosította az egyházi tulajdon elidegenítésének tilalmát, és újra megtiltotta a klérusnak, hogy főpapként egyházmegyéjüktől tartósan távol maradjanak. Gergely vezette be a heti egyszeri (szerdai) audiencia gyakorlatát is, amelyen bárki megjelenhetett a pápa színe előtt, és előadhatta kéréseit, panaszait.

A tridenti törvények leple alatt rendkívül okosan rendezte át a kúria hatalmi összeköttetéseit is. A középkor óta ő volt a legnagyobb hatalmú egyházfő, ugyanis a bíborosi kollégiumot apránként kitette a végső döntésből. Akkoriban egyébként minden európai udvarban a centralizáció politikája volt divatban, így Gergely központosítása cseppet sem meglepő. A pápa széttördelte a kardinálisok egységes kollégiumát, és kisebb bizottságokat hozott létre. Ezzel legyengítette a bíborosok együttes erejét, és noha a bizottságok fontos ügyekkel foglalatoskodtak, mindig a pápát illette meg az utolsó szó. Ilyen bíborosi bizottság egészítette ki a tiltott könyvek listáját is.

Sokkal nagyobb horderejű találmány volt részéről az egyházi visszaéléseket kutató bizottság felállítása. A pápa Carlo Borromeo, Gabriele Paleotto, Giovanni Aldobrandini és Paolo Burali d'Arezzo bíborosokat nevezte ki ebbe a bizottságba, amely tulajdonképpen egy belső nyomozó szervezetként kezdett el működni. A négy bíboros az egyházi szervezeten keresztül éberen figyelt minden visszaélést. A pápa emellett ragaszkodott ahhoz az elvhez, hogy csakis olyan emberek szolgáljanak a szent római katolikus egyház kötelékében, akik valóban érdemesek rá. Éppen ezért listát készíttetett azon klerikusokról, akik érdemesek lehetnek magasabb egyházi pozíciókra. A listán vezették az illető erényeit és hibáit, amely alapján az egyházfő döntése egyszerűbbé és ugyanakkor biztosabbá vált. A siker láttán Gergely kiterjesztette ezt a módszert szinte egész Európára.

Ugyanilyen szigorral igyekezett megszűrni a bíborosokat is. Pontifikátusa alatt harmincnégyen kapták meg a bíbor(osi) kalapot, de mindannyian alapos megfontolás után nyerhették el a tisztséget. Nepotizmus vádjával éppen ezért nehézkes illetni őt, annak ellenére, hogy két unokaöccse is bíboros lett. Filippo Boncompagni és Filippo Vastavillano esetében is úgy vélte, hogy érdemesek a rangra. Persze kérdéses az, hogy az elfogultság mennyire játszott ebben szerepet. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy egy harmadik unokaöccsétől már megtagadta a bíborosi rangot, és Giacomo Boncompagni nevű gyermekét sem emelte különösebben magas pozíciókba. Gergely saját gyermekét az Angyalvár kastellánjának és az egyház gonfalonierének tette meg, amelyek inkább jelképes jelentőséggel bírtak. A egyházfő nyomása nélkül a Velencei Köztársaság felvette Giacomót nemesei közé, és a spanyol uralkodó jóvoltából a pápai fattyú a spanyoloknak alárendelt Milánói Hercegség hadseregének tiszteletbeli parancsnoka lett. Ezek után némi segítséggel megszerezte neki Sora hercegi címét.

Iskolákkal a protestánsok ellen jobbra|300px|bélyegkép|A Pápai Gregorián Egyetem mai épülete Gergelyről elmondható, hogy ellenreformáció igazi mintapéldája volt, és mindent megtett azért, hogy a katolikus vallást megvédje vagy elterjessze. Erre elődjeitől eltérően egy új utat választott. Rájött a vallási nézet és az oktatás összefonódására, ezért hihetetlen vehemenciával fogott neki az iskolaalapításoknak, hogy ezzel Európa ifjúságát újra a katolicizmus útjára terelje. Nem sajnálta a pénzt tervei megvalósítására, amelynek legnagyobb nyertesei a jezsuiták voltak. A legtöbb szemináriumban és pápai kollégiumban ez a szerzetesrend tanított és nevelt. A pápa egyik első intézkedése volt a Collegium Germanicum anyagi helyzetének rendezése. A német területről érkező fiatalokat oktató intézet ugyan már korábban is létezett, de gyorsan pénzügyi mély zuhanásba kezdett. 1573. augusztus 6-án a pápa bullában úgy rendelkezett, hogy a kollégiumnak egyszerre ezer Németországból és annak északi határvidékeiről származó diákot kell oktatnia, amelyhez tízezer aranydukátnyi éves jövedelmet garantált. A megújult intézet tulajdonába bocsátotta a Sant'Appolinare palotát. A német kollégium után 1579-ben engedte a Collegium Hungaricum megnyitását is, amely a törökök alatt nyögő Magyarország katolikus hitének fenntartásáért alakult meg. Egy évvel később viszont a kollégiumot a Collegium Germanicummal összevont igazgatás alá helyezte, így jött létre a ma is fönnálló Collegium Germanicum et Hungaricum. 1577-ben megalapította a görög kollégiumot és a neofiták, azaz a keresztény hitre tért zsidók kollégiumát. 1579-ben újult meg az angol kollégium és 1584-ben a maroniták kollégiuma. 1582-ben építtette fel a ma Collegio Romano néven ismert hatalmas épületet, amely a jezsuiták nemzetközi oktatási intézménye volt. Egészen 1870-ig ebben az épületben működött a Collegium Romanum, amelyet Gergely halála után Pápai Gregorián Egyetemnek neveztek el.

Az iskolaalapító egyházfő nemcsak Róma területén ért el kiemelkedő eredményeket, hanem Európa, sőt Ázsia egész területén is igyekezett a jezsuiták irányításával oktatóközpontokat alapítani. Angol kollégiumot alapított a franciaországi Douai-ban, skót kollégiumot Tournai városában. Közvetlenül a kúria irányítása alá tartozó pápai szemináriumok jöttek létre Graz, Bécs, Olmütz, Prága, Fulda, Augsburg, Dillingen, Braunsberg, Milánó, Loreto és a svájci Fribourg városában. A Magyar Királyság területén a túlzott veszély miatt Gergely nem alapított szemináriumot, de Erdély központjában, Kolozsvárott alakult pápai szeminárium. Három iskolát alapított a távoli Japánban is, amely az egyházfő látóterének kitágulását is jelzi. Ezekben az iskolákban leginkább papokat képeztek, akiket a protestantizmus és a pogányság elleni küzdelemre készítettek fel.

A jezsuiták több missziót is indítottak az észak-európai protestáns uralkodók megtérítésére, de Gergely kiemelten támogatta a rend távoli térítőútjait. Keresztény térítők jártak Kínában, Indiában és Japánban is. 1585-ben három japán daimjó négy követe érkezett Rómába, hogy köszönetüket fejezzék ki az egyházfőnek a kereszténység megismeréséért.

Gergely a német protestantizmusnak külön figyelmet szentelt, és 1573-ban létrehozott egy bíborosi kongregációt, a Congregatio Germanicát, amelynek az volt a feladata, hogy figyelje a német földön a katolikusok és a protestánsok arányát és hatalmi súlyukat. Ebből a kezdeményezésből nőtt ki az 1581-ben Kölnben alapított állandó apostoli nunciatúra, amelyet 1582-ben a bécsi követett.