A Back Chat a harmadik dal a brit Queen rockegyüttes 1982-es Hot Space albumáról. A szerzője John Deacon basszusgitáros volt. A szövege Georg Purvis, a The Complete Works című könyv szerzője szerint egy civakodó párról szól.

Az 1980-as évek elején az együttes egyre több funk és R&B dalt játszott. Míg Deacon és Freddie Mercury énekes kedvelték ezt az új stílust, addig Brian May gitáros és Roger Taylor dobos az együttes régi hangzását favorizálták. May és Deacon ennél a dalnál is összeütközésbe kerültek, mert a gitáros a Queen stílusától túl elragaszkodottnak tartotta. Végül sikerült kompromisszumot kötniük, és May egy kis „keménységet hozott a dalba”, de Deacon nem állta meg, hogy megjegyezze, a gitáros egyáltalán nem úgy játszik a dalaiban, ahogy az neki tetszene. Deacon a basszusgitár mellett szintetizátoron és ritmusgitáron is játszott a felvételen.

1982. augusztus 9-én kislemezen is megjelent, csak Angliában. Minimális érdeklődés volt iránta, a negyvenedik helyet érte el a slágerlistán. Az NME szerint „Feltehetőleg a diszkó paródiája, már ha Freddie Mercury komolyan így gondolta”, a Rolling Stone viszont barátságosabban írt róla: „forró funk-rock dallam, olyan csúszós gitársávokkal, mint egy jeges táncparkett.” Kevés alkalommal játszották a Hot Space turnén, de azután később sosem. Élő előadása szerepel a Queen on Fire – Live at the Bowl DVD-n és CD-n. Forgattak hozzá egy klipet is, amelyben az együttes egy vízzel elárasztott gyárépületben adja elő a dalt, de a hűvös fogadtatás miatt csak évekkel később, a 2003-as Greatest Video Hits 2 válogatáson láthatta először a közönség.

Közreműködők

Ének: Freddie Mercury Háttérvokál: Freddie Mercury

Hangszerek:

Roger Taylor: Simmons elektronikus dobfelszerelés John Deacon: Linn dobgép, Oberheim OBX szintetizátor, Fender Telecaster, Fender Stratocaster, Music Man basszusgitár Brian May: Red Special Freddie Mercury: Oberheim OBX-A szintetizátor

Kislemez és helyezések

7" kislemez (EMI 5325, Anglia / Elektra 7-69941, Amerika)

Back Chat – 4:10 Staying Power – 4:10

12" kislemez (EMI 12EMI 5325, Anglia / Elektra 0-67975, Amerika)

Back Chat (extended) – 6:50 Staying Power – 4:10

ÉvListaHelyezés1982Brit kislemezlista401982Ír slágerlista191982Német slágerlista69

Jegyzetek

További információk Dalszöveg

Kategória:Queen-dalok Kategória:Queen-kislemezek Kategória:1982 kislemezei