bélyegkép|jobbra|220px|Szent György ortodox templom bélyegkép|jobbra|220px|Római katolikus templom bélyegkép|220px|A középkori ferences kolostortemplom alapfalai bélyegkép|220px|jobbra|A Megbékülés íve bélyegkép|220px|jobbra|Múzeum, volt gyalogos határőrkaszárnya Karánsebes (románul Caransebeș, németül Karansebesch) megyei jogú város Romániában, a Bánságban, Krassó-Szörény megyében.
Fekvése Temesvártól 98 km-re délkeletre, a Temes jobb partján fekszik.
Nevének eredete Neve Karán és Sebes nevének összetétele. A Karán helynév talán egy szláv eredetű Karan személynévből vagy a 'fekete' jelentésű török kara szóból származik, Sebes pedig az azonos nevű folyóról kapta a nevét, amely itt ömlik a Temesbe.
Története A középkorban A Temes jobb oldalán fekvő Sebes (1325: Sebus, 1365: Sebusvar) és a bal parti Karán (Karan, 1376) a 15. századtól fogva képezett egységes települést (1452-ben még Karan et Sebes, 1464-ben már Karansebes). Egy másik vélemény szerint Karánban voltaképp a várostól 17 km-re északra fekvő Kavaránt kell keresni, melynek neve a többi Sebestől való megkülönböztetésül tapadt a városéhoz.
Sebes vára a 13. században épült, és bár sohasem volt különösebben erős, de stratégiai jelentőséggel bírt. Sebes a 14. században oláh (román) kerület székhelyét képezte. A román nemesség nagy számban tért át a nyugati egyházi rítusra, 1376–1382-ben Szörényi püspökség is létezett és a ferencesek 1400-ig a városban működtek. A 14–15. században felváltva hol oppidumnak, hol civitasnak nevezték.
1365-ben a Buda felé tartó V. (Palaiologosz) János bizánci császárt nagy pompával fogadták itt. A törökök ellen háborúzó Zsigmond király többször is megszállt a városban: először 1419. november 28-án, 1428 őszén több ízben is, végül 1429. november 30-án.
1429 és 1435 között a Német Lovagrend birtokolta várát. 1432-ben Vlad Dracul és a törökök feldúlták. Hunyadi János 1447. október 18-án és 1453. október 29-én, 1455-ben Kapisztrán Szent János időzött itt. 1497-ben Buda város kiváltságaival ruházták föl, 1498-ban pallosjogot kapott. Városi kiváltságait az erdélyi fejedelmek többször is megerősítették.
1509-ben a törökök eredménytelenül ostromolták.
Az Erdélyi Fejedelemség végvidékén Történetének fénykora az Erdélyi Fejedelemség idejére esik. Az 1530-as évektől 1658-ig a Lugos–karánsebesi Bánság egyik székhelye volt. Fontos kereskedelmi utak haladtak át rajta. A lakók túlnyomó többsége román etnikumú volt, bár magyarok és kisebb számban szerbek is lakták.Tanácsosai 1544-ben, magyaros átírásban: Bertha András, Pépa András, Annoka Miklós, Berla János, Dragna István, Kenesa László. Nemesi családai a 17. században: Ivuly, Gámán, Laczugh, Gerlistyei, Tornya, Naláczy, Olasz, Puy, Gyurma, Ungur, Kricsovay, Gonder, Flóka, Flóra, Simon, Tóth, Fáncsi, Jósika, Csató, Lenkovicza, Márgai, Vitan, Bobik, Handra (Nandra), Jaksi, More, Rusori, Csóka, Lomota, Sebessy, Romosz, Ulicskay (Raskay), Kelemen, Lész és Csiszár. A közösségen belül szemben álltak egymással polgárok és nemesek, fejedelem- és császárpártiak, reformátusok és katolikusok. Román református közösségek másutt is léteztek, de a román nyelvű, római rítusú katolicizmus Karánsebes környékére korlátozódott. Ladó Bálint jezsuita 1586-os levelében arról számolt be, hogy a városban háromezer katolikus élt, akik közül csak kevesen értettek magyarul, ezért románul prédikált nekik.Nagy Levente: A román reformáció. Budapest, 2020, 102. o. Híresek voltak az itteni szűcsök.
1552-ben polgárai kérésére Castaldo császári tábornok Alessandro Cavalini da Urbino hadmérnököt küldte a vár kijavítására, de Temesvár eleste után, mivel Cavalini da Urbino még nem érkezett meg, Glesán János bán a városi tanáccsal egyetértésben várát átadta a töröknek. A törökök 1554-ben Petrovics Péternek adományozták, aki tornyokkal erősítette meg.
Az újkori vár a mai Traian Doda—Romanilor—Potocului—General Mihai Trapșa utcák által alkotott négyszögben feküdt. A vár magját eredetileg talán lakótorony alkotta, amely a mai Romanilor utca 45. számú ház környékén állhatott. A feltételezett lakótorony kazamatáját 1888-ban jégveremként bérelte az a Karol Homolka nevű cseh serfőző, aki a főtéren (a mai Euro Shopping Mall helyén) sörözőt tartott fenn. Ezt a lakótornyot először délen, majd északon is falakkal vették körül. Délen a Sebes felé nyílt az Orsovai kapu, északon pedig az Erdélyi kapu. A váron belül hat utca helyezkedett el, többek között a Nagy utca, a Rácz utca és a Várkapuja utca. A váron kívül a déli Mehala külvárosra futott ki a Czermuranÿ utca (alighanem Țărmuranii, a román ’part menti lakosok’), a Sebes mentén húzódó Alsó és Kis utcák pedig a koraújkortól kezdve máig a cigányok hagyományos lakónegyedének számítottak. A Barát utca a nyugati, a kolostornak is otthont adó külváros, míg a Platea Civitatis a keleti Potok külváros főutcája volt. Az északi külvárost Rakovicának nevezték.René Demeter helytörténész blogposztjai a vár történetéről: , és
Az 1564-es tordai országgyűlés elrendelte, hogy templomát felváltva használják a katolikusok és a reformátusok. 1581-ben azonban már kizárólag a reformátusoké volt a templom és több évtizeden át nem is szolgált a városban állandó katolikus pap. 1625-től 1642-ig George Buitul és jezsuita rendtársai missziós plébániát irányítottak.
Itt működött a román anyanyelvű reformátusság egyik legerősebb közössége. 1582-ben Tordasi Mihály püspök megbízásából Pestisi Mózes (Moisi Peștiși) lugosi prédikátorral és Archirie vajdahunyadi esperessel együtt Hercse István (Ștefan Herce) helybeli román szuperintendens és Efrem Zăcan tanító készítette el (Heltai Gáspár nyomán) az Ószövetség nagy hatású román fordítását, a Szászvárosi Ószövetséget (Palie de la Orăștie). Idősebb Mihai Halici (Halics Mihály) zsoltároskönyvet szerkesztett. Talán ő a szerzője az első, kéziratos román–latin szójegyzéknek is, amely egyben a román nyelv legkorábbi szótára és amelynek keletkezését a filológusok hagyományosan Karánsebeshez vagy Lugoshoz kötik.Gheorghe Chivu: Dictionarium Valachico-Latinum, the first original bilingual lexicon in Romanian. Diacronia 2021 Fia 1674-ben román nyelvű, magyar helyesírású pentameteres költeményt írt Pápai Páriz Ferenchez, bázeli egyetemi doktorrá avatása alkalmából.
1595-ben innen indult győzelmes bánáti hadjáratára Borbély György. 1600. június 25-én Vitéz Mihály látogatta meg. 1603 tavaszán a városi tanács németellenes frakciója Székely Mózes kezére juttatta.
Székely Mózes itt hagyta családját, amíg ő csapataival továbbindult. Valószínűleg itt született azonos nevű fia és itt halt meg a pestisjárványban felesége, Kornis Anna és nagyobbik fia, Székely István. A vaskapui mészárlás után aztán itt keresett menedéket a Székely Mózes-párti főurak és a megmaradt gyulafehérváriak nagy része. Nemsokára azonban a Basta által kinevezett Lódi Simon bán szerb martalócai szorongatták a várost. A környékbeli falvakat elpusztították, sok lakosát rabszolgának adták el és kifosztották a polgárságot. A rácokat végül a császári biztosok által fegyverekkel támogatott polgárok felkelése űzte ki a városból, 1604-ben.
1605-ben Bocskai István kezére került és hosszabb ideig a fejedelmek birtoka maradt. Helyőrsége 1626-ban kétszáz lovasból és kétszáz gyalogos katonából állt.
1644-től tizenöt éven át Barcsay Ákos töltötte be az utolsó lugos–karánsebesi bán tisztét, aki hivatala alatt itt is lakott. 1658-ban ő engedte át a várost a törököknek. Az osztrák–török háborúk Utolsó református lelkésze, Fogarasi Ferenc a török elől Vízaknára menekült. Az állandó háborúságok miatt a következő hat évtizedben különösen nemesi lakossága költözött át folyamatosan Hunyad vármegyébe.
1688-ban Friedrich Veterani tábornok császári serege foglalta el. Ezután két év alatt háromszor cserélt gazdát, míg 1691-ben újra császári kézre jutott. 1692-ben itt tartózkodott Zrínyi Ilona. 1694-ben Veterani óolasz bástyákkal építtette újra a várat. 1695 nyarán Macskási Péter szörényi alispán visszavert kétezer török és kuruc ostromlót, szeptemberben azonban a törökök bevették. A császáriak 1697-ben foglalták vissza, de 1698 nyarán Dzsafer temesvári pasa 2500 fővel megtámadta és a külső palánkját felperzselte. 1699-ben, a karlócai béke értelmében Marsigli hozzálátott a vár lerombolásához, de 1701-ben visszaadták a töröknek.
1717-ben négyszáz házból állt. 1718-ban a császáriak újra elfoglalták. Húszéves nyugalmat követően a törökök 1738-ban ismét feldúlták. Ezután a császáriak lakóit büntetésül kifosztották és a vár maradványait is lerombolták.Benjamin Landais: Nations, privilèges et ethnicité. Le Banat habsbourgeois. Un laboratoire politique aux confins de l’Europe éclairée. Strasbourg: Association Presses Universitaires de Strasbourg, 2023, 69. o.
1741. június 4-én itt zajlott le az a Habsburg–török békekongresszus, amelyen megállapították a két birodalom új határát.
A Határőrvidéken A város mai utcaszerkezetét a katonai adminisztráció alkotta meg tudatos tervezéssel, 1780 és 1828 között. 1783-ban csatolták az Oláh–Illír Határőrezred területéhez, majd 1803-ban az ezred székhelyévé tették. 1845-től az Oláh-Bánáti (később Román-Bánáti) Határőrezred székhelye volt. Fegyvergyár, négyosztályos, német tannyelvű ún. normaiskola és tisztképző ezrediskola működött benne. 1823-ig öt, azután három ortodox egyházközséget alkotott és 1723-ban újraszervezték római katolikus plébániáját is. Szefárd zsidók talán már 1717 előtt betelepedtek Versecről, Belgrádból és Nikápolyból, első askenázi lakói a 18. század folyamán Pozsonyból és Budáról költöztek ide.Victor Neumann: Istoria evreilor din Banat. O mărturie a multi- și interculturalității Europei central-orientale. București, 1999, 16. o.
1788-ban itt zajlott le a karánsebesi csata a császári hadak különböző alakulatai között, amelyek egymást török csapatoknak hitték. Ezután a törökök akadálytalanul törtek be a városba és felégették.
1827-től gyógyszertár működött benne.Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai. Kolozsvár, 2002, 24. o. 1830–1831-ben Maderspach Károly vashidat épített a Temesen. Katonai jelentősége megcsappant, amikor előbb 1838-ban a zászlóaljparancsnokságot helyezték át Fehértemplomba, majd 1853-ban a dandárparancsnokságot Orsovára. Bem hadserege 1849. április 16-án vonult be a városba. 1849. augusztus 19-én itt tette le a fegyvert Lázár Vilmos és Dessewffy Arisztid serege. Főterén vesszőzték meg Maderspach Károlynét.
thumb|160px|right|Keresztelő Szent János ortodox templom bélyegkép|jobbra|200px|Volt takarékpénztár bélyegkép|jobbra|200px|Ortodox püspökség bélyegkép|jobbra|200px|Volt Szörény vármegyei megyeháza, homlokzatán Krassó-Szörény vármegye címerével bélyegkép|jobbra|220px|Volt tiszti pavilon
A dualista Magyarországon 1872-ben feloszlatták a Határőrvidéket és Karánsebest az újraszervezett Szörény vármegye székhelyévé nyilvánították. 1873-ban törvényhatósági jogú városi rangot kapott. 1877-ben elvesztette városi rangját és községgé minősítették vissza. 1881-ben, Krassó-Szörény vármegye megszervezésével megyeszékhelyi rangját is elveszítette és járásszékhely lett.
A század második felében gazdasága marhavásárairól, bőr- és faiparáról volt nevezetes. 1877-től 1881-ig furnérgyár, 1895-től városi téglagyár, 1902-ben csapszeggyár és több faipari cég működött benne.
Az önálló román ortodox egyházszervezet megszületésével 1864-ben idehelyezték az egyik új bánáti ortodox püspökség székhelyét. Ennek köszönhetően fontos román kulturális központtá vált. 1863-ban itt nyílt meg a Bánát első közkönyvtára. Az első püspök, a brassói származású Ioan Popasu teológiai szemináriumot és tanítóképzőt szervezett és 1875-ben az ő kezdeményezésére indult meg a román kaszinó. 1885-ben az egyházmegye nyomdát is alapított.