Tolnai Ottó (Magyarkanizsa, 1940. július 5. – 2025. március 27.) Kossuth-díjas vajdasági magyar író, költő, műfordító. A vajdasági magyar irodalom sokoldalú és egyik legkiemelkedőbb alakja. Műveit német, francia és szerb nyelvre fordították le.

Életútpályája Tisza-parti városban, Magyarkanizsán született. 1955 és 1959 között a zentai magyar gimnázium tanulója volt. 1959 és 1962 között az Újvidéki Egyetemen, majd a Zágrábi Egyetemen tanult, magyar nyelv- és irodalom és filozófia szakokon.

1956-tól publikált, eleinte rövidprózával, majd 1960-tól versekkel is jelentkezett. 1961-től az újvidéki Ifjúság hetilap Symposion mellékletét szerkesztette Domonkos István, Fehér Kálmán, Koncz István társaságában,Ladányi István: Az újvidéki Új Symposion folyóirat első szerkesztői nemzedékének policentrikus irodalom- és kultúrafelfogása , irodalmiszemle.sk majd az ebből létrejövő, 1964-ben induló Új Symposion alapító munkatársa, 1969 és 1974 között főszerkesztője volt, ahonnan a jugoszláv cenzúra nyomására kellett távoznia. 1974 és 1994 között az Újvidéki Rádió magyar adásának szerkesztőjeként és képzőművészeti kritikusaként dolgozott. (Művészeti íróként azóta is számontartják.) Tolnai Ottó életútjáról és képzőművészeti írásairól 1992-től 2004-ig az Új Symposion megszűnése után megalakult és Veszprémben megjelenő Ex Symposion főszerkesztője, azóta a szerkesztőség elnöke.

Fiatal éveitől kezdve Újvidéken élt, ahol barátaival, köztük Domonkos Istvánnal és Végel Lászlóval igen hamar a helyi irodalmi- és közélet fontos szereplőivé váltak. Első verseskötete 1963-ban, első regénye, a rovarház 1969-ben jelent meg. A kettő között 1967-ben a Híd-díj elnevezésű vajdasági irodalmi kitüntetéssel jutalmazták, amelyet tizenhárom év múltán újból megkapott. 1968-ban Domonkos Istvánnal közös könyve jelent meg a Symposion könyvek (az Új Symposion könyvmelléklet-sorozata) keretében, Valóban mi lesz velünk címmel.

Bayer aspirin című monodrámáját Jancsó Miklós rendezésében Ladik Katalin adta elő az Újvidéki Színházban 1981-ben.

1966-tól 1990-ig a Jugoszláv Írószövetség tagja, a szervezet utolsó elnöke volt, annak megszűnése előtt. 1994-től a Szabadka melletti Palicson él. 1998-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja. 2001-ben a Digitális Irodalmi Akadémia tagjai közé választotta. 2004-ben egy évet DAAD-ösztöndíjjal Berlinben tartózkodott. 2005-ben Költő disznózsírból című könyvéért megkapta a Magyar Irodalmi Díjat. 2007-ben Kossuth-díjban részesült.

Érdekes vonulat munkásságában a fiktív lexikoncikkek írása (Új Tolnai világlexikona), ezekben „…olyan fogalmak magyarázatára törekszik, amelyek a Tolnai Világlexikonában nem szerepeltek, vagy meghatározásuk szerinte hiányos. Komoly stúdiumokat folytat ez ügyben a pufajkáról, a Lídia bélésről, Bláthy Ottóról, a tojásról vagy éppen az orchideáról.” Novák Anikó: A Tolnai-világ lexikona, Tisza-táj, 2010/7, 15–19. old.

Művei thumb|right|250px|Portréja az 1988-as Szép versek antológiábanKecskeméti Kálmán felvétele

Homorú versek; Forum, Novi Sad, 1963 (Symposion könyvek) Sirálymellcsont; ill. Maurits Ferenc; Forum, Novi Sad, 1967 (Symposion könyvek) Domonkos István–Tolnai Ottó: Valóban mi lesz velünk?; utószó Végel László, ill. Kapitány László; Forum, Novi Sad, 1968 (Symposion könyvek) Rovarház; Forum, Novi Sad, 1968 Agyonvert csipke; ill. a szerző; Fórum, Újvidék, 1969 (Symposion könyvek) Ördögfej. Regény; ill. Kapitány László; Forum, Újvidék, 1970 Gogol halála; ill. Maurits Ferenc; Forum, Újvidék, 1972 (Symposion könyvek) Legyek, karfiol; ill. Maurits Ferenc; Forum, Újvidék, 1973 (Symposion könyvek) Versek. Rekapituláció; Forum, Újvidék, 1975 (Symposion könyvek) 1978 Sáfrány Imre (képzőművészeti monográfia) Világpor. Versek; ill. Becskei Zoltán; Forum, Újvidék, 1980 Elefántpuszi. Versek koravén gyerekeknek; ill. Maurits Ferenc; Forum, Újvidék, 1982 Virág utca 3. Regény; Forum, Újvidék, 1983 Vidéki Orfeusz Válogatott versek; Magvető, Budapest, 1983 Rokokokokó; Forum, Újvidék, 1986 Gyökérrágó. Versek; Forum, Újvidék, 1986 Prózák könyve; graf. Petar Čurčić; Forum, Újvidék, 1987 Cápácskám: apu! Gyermekvers felnőtteknek; rajz Bicskei Zoltán; Forum, Újvidék, 1989 Árvacsáth; Orpheusz Könyvek–Forum, Budapest–Újvidék, 1992 Wilhelm-dalok avagy A vidéki Orfeusz; Jelenkor, Pécs, 1992 Versek könyve; Széphalom Könyvműhely, Budapest, 1992 A meztelen bohóc. Képzőművészeti esszék; utószó: Thomka Beáta; Forum, Újvidék, 1992 1994 Június (elbeszélések) Kékítőgolyó. Új prózák könyve; Kortárs–Széphalom Könyvműhely, Budapest, 1994 Végel(ő)adás; utószó Radnóti Zsuzsa; Neoprológus, Budapest, 1996 Rothadt márvány. Jugoplasztika; Kijárat, Budapest, 1997 (Teve könyvek) Balkáni babér. Katalekták; Jelenkor, Pécs, 2001 Költő disznózsírból. Egy rádióinterjú regénye; kérdező Parti Nagy Lajos; Kalligram, Pozsony, 2004 Szög a nadírban. Kovács Antal naplója; fotó Nagy József, Vajda János; Alexandra, Pécs, 2005 Domonkos István–Fehér Kálmán–Tolnai Ottó: Dolerony; Forum, Újvidék, 2005 Ómama egy rotterdami gengszterfilmben. Regény versekből; zEtna, Zenta, 2006 (Vulkánfíber) A tengerről verselve; Magyar Fordítóház, Balatonfüred, 2006 (Füredi fordítói füzetek) Feljegyzések a vég tónusához. Esszék; Forum, Újvidék, 2007 A pompeji szerelmesek. Fejezetek az Infaustusból; Alexandra, Pécs, 2007 (Szignatúra könyvek) Tolnai Ottó legszebb versei; vál., szerk., utószó Mikola Gyöngyi; AB-art, Bratislava [Pozsony], 2007 Grenadírmars. Egy kis ízelt opus; zEtna, Zenta, 2008 (Vulkáni Helikon) Tolnai Ottó–Szegő György: Valkó László; Balassi, Budapest, 2009 A kisinyovi rózsa; Factory Creative Studio Kft., Szeged, 2010 Szeplőtelen kis gépek csöpp fejedelmi jelvények; bev., jegyz. Bányai János; Forum, Újvidék, 2010 Világítótorony eladó. Festettvíz-próza; zEtna-Basiliscus, Zenta, 2010 (Vulkáni Helikon) A tengeri kagyló. Kisregély; Forum, Újvidék, 2011 (Híd könyvtár) Kalapdoboz. Képzőművészeti írások; Forum, Újvidék, 2013 Utazni annyi, mint élni. Kis-ernyő / Putovati znači živeti. Kiš-obran; szerk. Boško Krstić, Tolnai Ottó; Szabadkai Városi Könyvtár, Szabadka, 2013 Gogol halála; 2. jav. kiad.; Jelenkor, Budapest, 2016 Világpor; 2. jav. kiad.; Jelenkor, Budapest, 2016 Nem könnyű. Versek, 2001–2017; Jelenkor, Budapest, 2017 Szeméremékszerek. A két steril pohár. Regény Misu és társai, avagy az iratmegőrzők sorrendje; Jelenkor, Budapest, 2018 Titorelli faiskolája; Ferenczy Múzeumi Centrum–Forum Könyvkiadó Intézet, Szentendre–Újvidék, 2020 Szeméremékszerek 2. Az úr pantallója. Kávézások Czipriánnal; Jelenkor, Bp., 2021 Szeméremékszerek 3. A fröccsöntés kora. A színes iratmegőrzők; Jelenkor, Bp., 2022

Díjai, elismerései 1967, 1980: Híd-díj 1988: Mikes Kelemen-díj 1988: Szirmai Károly-díj 1991: József Attila-díj 1991: Üzenet-díj 1992: Kortárs-díj 1992: Év Könyve-jutalom 1993: Ady Endre-díj 1993: IRAT-nívójutalom 1994: Alföld-díj 1995: Déry Tibor-jutalom 1997: Füst Milán-díj 1997: dr. Bodrogvári Ferenc-díj 1999: Weöres Sándor-díj 1999: Bezerédj-díj 2000: A Köztársasági Elnök aranyérme 2000: Radnóti-díj 2001: Párhuzamos Kultúráért díj 2005: Magyar Irodalmi Díj 2007: Kossuth-díj 2018: Hazám-díj 2022: A Városmajor 48 Alapítvány Életműdíja 2024: Szinva Irodalmi Díj

Jegyzetek

Források 1994 Thomka Beáta: Tolnai Ottó 2004 Thomka Beáta szerk.: Tolnai-Symposion. Tolnai Ottó műveiről (válogatott kritikák) Mikola Gyöngyi: A nagy konstelláció. Kommentárok Tolnai Ottó poétikájához; Alexandra, Pécs, 2005 (Szignatúra könyvek) Kontextus. Összehasonlító irodalomtudományi tanulmányok; szerk. Csányi Erzsébet; Bölcsészettudományi Kar – Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium, Újvidék, 2007 (Kontextus könyvek) https://web.archive.org/web/20191021160613/http://vmtdk.edu.rs/kontextus Csányi Erzsébet: Lírai szövegmezők. Vajdasági magyar versterek, kultúraközi kontextusok; Vojvodanska akademije nauka i umetnosti, Novi Sad, 2010 (Élő történelem sorozat) Géczi János: A rózsa jegye alatt. Goethe, Vörösmarty, Kazinczy, Babits, Saint-Exupéry, Tolnai Ottó; Gondolat, Bp., 2016 (Universitas Pannonica) Novák Anikó: A kollekció poétikája. Gyűjtés és muzealizálás Tolnai Ottó művészetében. Bölcsészettudományi Kar – Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium, Újvidék, 2018 (Planta Könyvtár 6) Sorozatszerkesztő: Csányi Erzsébet. (VMFK)

Kapcsolódó szócikkek Hangya András További információk Meghalt Tolnai Ottó

Tolnai Ottó profilja a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján Tolnai Ottó versei műfordításban Az Ex Symposion folyóirat különszáma Tolnai Ottóról

Kategória:1940-ben született személyek Kategória:2025-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Digitális Irodalmi Akadémia-tagok Kategória:József Attila-díjasok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Vajdasági magyar költők, írók Kategória:Magyarkanizsaiak Kategória:Újvidékiek Kategória:Déry Tibor-díjasok Kategória:Artisjus-díjasok Kategória:Radnóti-díjasok Kategória:Füst Milán-díjasok Kategória:Szép Ernő-díjasok Kategória:Alföld-díjasok Kategória:Bezerédj-díjasok Kategória:Mikes Kelemen-díjasok Kategória:Szinnyei Júlia-emlékdíjasok Kategória:Párhuzamos Kultúráért díjasok Kategória:Hazám-díjasok Kategória:A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai