Zoia Ceaușescu (Bukarest, 1949. március 1. – Bukarest, 2006. november 20.) Nicolae és Elena Ceaușescu lánya, román matematikus.

Élete Egyetemi tanulmányait a Bukaresti Egyetemen kezdte, ahol doktori címet kapott a matematika tudományából, és ugyanott tanársegéd lett. Ezután Bukarestben a Román Akadémia Matematikai Intézetének kutatója lett. Egyes állítások szerint szülei nem örültek annak, hogy lányukat a matematika érdekelte, ezért az intézetet 1975-ben feloszlatták. A következő időszakban az INCREST nevű tudományos és műszaki fejlesztési intézetnél dolgozott. 1980-ban ismerte meg Mircea Opreant, a Bukaresti Műszaki Egyetem mérnökét, akihez utóbb férjhez ment. Ez a lépése sem tetszett szüleinek. Mikor közvetlenül szembesült az aggasztó romániai helyzettel, a nyomorral, az elnyomással, megpróbálta rávenni szüleit, hogy tegyenek a helyzet ellen, válaszul anyja a Securitatét állította rá.

1989. december 24-én testvéreivel együtt őt is letartóztatták „a nemzetgazdaság aláaknázása” miatt. 1990. augusztus 18-án amnesztiával szabadult. Sikertelenül próbált visszatérni korábbi állásába, majd nyugdíjba vonult. Az ellene szóló vádat 1996-ban hivatalosan is törölték.Toma Roman: Ceausescu’s daughter, the eternal collateral victim, wordpress.com, 2012. június 2.Camelia Onciu: Sub povara numelui , monitorulcj.ro, 2006.< november 22.

Az 1989-es romániai forradalom után beperelte az államot, mivel nem volt megbizonyosodva arról, hogy a Ghencea temetőben a néhai szülők fekszenek-e vagy pedig néhány civil. Ezért követelte szülei holttestének exhumálását, amit 2010 júliusában elvégeztek. 2006-ban 57 évesen tüdőrákban halt meg Bukarestben.

Válogatott publikációi

Jegyzetek

Források Camelia Onciu: Viata si moartea Zoiei Ceausescu, monitorul.ro, 2006. november 23.

Kategória:1949-ben született személyek Kategória:2006-ban elhunyt személyek Kategória:Román matematikusok Kategória:Rákban elhunyt személyek Kategória:Ceaușescu család Kategória:Bukarestiek