Ez a szócikk a folyóiratról szól. A községről szóló cikket a Liget (település) lapon találod.

A Liget irodalmi és ökológiai folyóirat. A Liget Műhely Alapítvány adja ki.

Alapítása és megjelenés

Először 1986-ban jelent meg, de még utcára kerülése előtt bezúzták;Nol.hu (Archivált, 2015-04-01) a betiltott szám (néhány új írással kibővülve) 1988 őszén, a rendszerváltozást előkészítő pártértekezlet után a szabad sajtó első termékeként jelenhetett meg.

Eleinte negyedévente, 1994-től havonta jelenik meg. 2015 januárja óta csak elektronikus formában olvasható,Nol.hu (Archivált, 2015-01-06) ugyanakkor az új művek havonta pdf-formátumban, egységes szerkezetben is letölthetők. A szerkesztőség jelenleg is dolgozik a korábbi számok digitalizálásán.

Szerkesztők

Horgas Judit, Levendel Júlia, Horgas Béla. Grafikai tervező: René Margit. Olvasószerkesztő: Bognár Anikó. Tudományos lektorok: Kállay Géza, Kiss Lajos András, Victor András.

Tartalma

A kortárs irodalmi művek (novellák, versek, kisprózák) és elemzések mellett filozófiai, történelmi, szociológiai, építészeti, politológiai, esztétikai tárgyú esszéket, tanulmányokat, interjúkat közöl. A Liget Műhely kiemelten foglalkozik az ökológiai gondolkodás elmélyítésével és szélesítésével, illetve az irodalom és ökológia összekapcsolását célzó ökokritika megismertetésével. A közölt fotók, grafikák, rajzok gyakran kortárs művészek munkái.

A Liget Műhely rendszeresen szervez nyílt alkotói pályázatot. Kiemelten fontos a folyóirat életében az állandó szerzők írásainak közlése mellett a pályakezdő alkotók támogatása.

Liget Műhely

A lapban rendszeresen megjelenő, a műhelymunkában részt vevő szerzők kötetei a Liget-könyvek sorozatban jelennek meg, évente 10–12 különböző műfajú mű: tanulmány- és novelláskötetek, versek, mesék, regények, esszék, antológiák és vegyes szerkezetű könyvek, amelyekben az irodalmi szövegekhez fotók vagy rajzok társulnak.

Szitakötő és Szitakötő oktatási program

A Liget gyerekeknek szóló kiadványa a 2008-ban indított Szitakötő folyóirat, melyet ugyancsak a Liget Műhely Alapítvány ad ki. A folyóiratot a Szitakötő oktatási programban részt vevő hazai és határon túli iskolák tanulói ingyenesen kapják. A kiadást a kapcsolódó oktatási programot támogató pályázatok fedezik.Nol.hu (Archivált, 2016-01-31) Az oktatási program révén a Liget Műhely akkreditált tehetségpont is.

Gyakori szerzők

Ács József Bene Zoltán Jámborné Balog Tünde Kapitány Máté Kállay Géza Kiss Lajos András Kovács Gábor Telléry Márton Z. Karvalics László

Jegyzetek

Források

Külső hivatkozások A Liget honlapja Szerzők Levendel Júlia és Horgas Judit A hónap embere: Horgas Judit Művészet és ökológia igényesen

Kategória:Magyarországi irodalmi folyóiratok