Kulcsár Győző https://hvg.hu/sport/20180920_Meghalt_Kulcsar_Gyozo_parbajtorozo a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett négyszeres olimpiai és háromszoros világbajnok magyar vívó, mesteredző, sportvezető. Kulcsár Krisztián világbajnok, olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívó nagybátyja.

Sportolói pályafutása A második világháború során szüleivel Németországban, majd Svédországban élt. 1946-ban tértek haza. 15 évesen kezdett vívni egy iskolai tanfolyamon. 1957-től az Újpesti Dózsa versenyzője lett. A Miskolci Egyetemen töltött évei alatt a Miskolci EAFC-ban sportolt, ezt követően Budapestre került, és rövid ideig a Vasasba, majd az OSC-be igazolt.

Tőr- és párbajtőrvívásban egyaránt versenyzett, 1962-től 1979-ig szerepelt mindkét fegyvernem magyar válogatottjában, de kiemelkedő eredményeit párbajtőrvívásban érte el. Közel két évtizeden keresztül jelentős része volt az akkoriban a világ egyik legjobb csapatának tartott magyar párbajtőr-válogatott sikereiben. A magyar csapattal 1964-től három egymást követő alkalommal nyert olimpiai bajnoki címet, és 1968-ban az egyéni versenyt is megnyerte, így máig ő minden idők egyik legeredményesebb párbajtőrözője. A vívó-világbajnokságokon kilenc érmet – köztük három aranyérmet – nyert, valamennyit a magyar csapat tagjaként. A válogatottságtól az 1980. évi olimpia előtt vonult vissza, az aktív sportolást akkor fejezte be.

Sporteredményei Párbajtőrvívásban négyszeres olimpiai bajnok: 1964, Tokió: csapat (Bárány Árpád, Gábor Tamás, Kausz István, Nemere Zoltán) 1968, Mexikóváros: egyéni csapat (B. Nagy Pál, Fenyvesi Csaba, Nemere Zoltán, Schmitt Pál) 1972, München: csapat (Erdős Sándor, Fenyvesi Csaba, Osztrics István, Schmitt Pál) kétszeres olimpiai 3. helyezett: 1972, München: egyéni 1976, Montréal: egyéni olimpiai 4. helyezett: 1976, Montréal: csapat (Erdős Sándor, Fenyvesi Csaba, Osztrics István, Schmitt Pál) háromszoros világbajnok: 1970, Ankara: csapat (Erdős Sándor, Fenyvesi Csaba, Nemere Zoltán, Schmitt Pál) 1971, Bécs: csapat (Erdős Sándor, Fenyvesi Csaba, Nemere Zoltán, Schmitt Pál) 1978, Hamburg: csapat (Fenyvesi Csaba, Kolczonay Ernő, Osztrics István, Pap Jenő) kétszeres világbajnoki 2. helyezett: 1969, Havanna: csapat (B. Nagy Pál, Fenyvesi Csaba, Nemere Zoltán, Schmitt Pál) 1973, Göteborg: csapat (Erdős Sándor, Fenyvesi Csaba, Osztrics István, Schmitt Pál) négyszeres világbajnoki 3. helyezett: 1963, Gdańsk: csapat (Bárány Árpád, Gábor Tamás, Kausz István, Nemere Zoltán) 1967, Montréal: csapat (B. Nagy Pál, Fenyvesi Csaba, Nemere Zoltán, Schmitt Pál) 1974, Grenoble: csapat (Erdős Sándor, Kolczonay Ernő, Osztrics István, Schmitt Pál) 1975, Budapest: csapat (Erdős Sándor, Fenyvesi Csaba, Osztrics István, Schmitt Pál) világbajnoki 5. helyezett: 1966, Moszkva: csapat (B. Nagy Pál, Gábor Tamás, Nemere Zoltán, Schmitt Pál) Universiade-győztes: 1965, Budapest: csapat (Lendvay László, Nemere Zoltán, Préda István, Schmitt Pál) Universiade 2. helyezett: 1963, Porto Alegre: csapat (Kamuti Jenő, Lendvay László, Nemere Zoltán, Préda István) BEK-győztes: 1964, 1965, 1966 nyolcszoros magyar bajnok: egyéni: 1962 csapat: 1961–1964, 1966, 1969, 1971

Tőrvívásban Universiade 2. helyezett: 1963, Porto Alegre: csapat (Gyuricza József, Kamuti Jenő, Kamuti László, Plagányi Attila) kétszeres magyar bajnok: csapat: 1961, 1963

Edzői és sportvezetői pályafutása 1968-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen építőmérnöki, 1976-ban a Testnevelési Főiskolán vívó szakedzői, majd 1985-ben vívó mesteredzői oklevelet szerzett. A mérnöki diploma megszerzése után a Villamosenergia-ipari Kutató Intézet hőtechnikai főosztályán dolgozott. 1979–80-ban a Magyar Vívószövetség főtitkára, majd 1988-ig a magyar vívóválogatott szövetségi kapitánya volt.

1988-ban külföldre távozott, Olaszországban telepedett le, és Vercelliben az AC Pro Vercelli egyesület vívóedzője lett. Tanítványai közül Maurizio Randazzo olimpiai bajnoki címet, háromszor világbajnoki címet, Elisa Uga olimpiai ezüstérmet és Európa-bajnoki címet szerzett. 2001-ben hazatért, és a Budapesti Honvéd–LNX vezetőedzője, így többek között Nagy Tímea, Kulcsár Krisztián és Boczkó Gábor mestere lett. Irányította az öttusázó Balogh Gábor vívóedzéseit is. Később a Vasas edzője lett. Ő volt a mestere Szász Emese olimpiai bajnok párbajtőrvívónak, aki 2016-ban nyert olimpiát egyéni párbajtőrvívásban.

2005-től a Nemzet Sportolóinak delegáltjaként a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, majd elnökségi tagja lett. 2009-ben újra elnökségi tagnak választották.

2005 decemberében a párbajtőr szakág szövetségi kapitányának nevezték ki. Posztján 2008-ban megerősítették. 2012 februárjában lemondott a párbajtőr szakág szövetségi kapitányi pozíciójáról, mivel a Magyar Vívószövetség nem jelölte őt MOB-tagnak.

2018. szeptember 19-én, majdnem 78 éves korában hunyt el. Október 1-jén a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra, temetésén beszédet mondott Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, valamint egykori csapattársai és tanítványai közül Schmitt Pál és Nagy Tímea.

Díjai, elismerései Az év magyar vívója (1968, 1971, 1974) Mesteredző (1985) MOB Olimpiai aranygyűrű (1995) A magyar sport halhatatlanja (2000) A Nemzet Sportolója (2004) MOB érdemérem (2004) Az év magyar edzője, második helyezett (2004) NOB-elnöki különdíj (2005) Az év magyar edzője, harmadik helyezett (2006, 2007) Az év magyar vívóedzője (2006) A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2010) Az év magyar szövetségi kapitánya, harmadik helyezett (2010) Prima Primissima díj (2012) A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2016) Pro Urbe Budapest (2016) A MSÚSZ és a MOB Életműdíja (2016)

Emlékezete Az olaszországi Vercelliben a tiszteletére emléktáblát avattak 2018 novemberében.http://www.atv.hu/belfold/20181123-emlektablat-avattak-kulcsar-gyozo-tiszteletere-olaszorszagban 2021 óta nevét viseli az 542246 Kulcsár kisbolygó.Karikó Katalin és több magyar csillagász is kisbolygót kapott

Jegyzetek

Források Ki Kicsoda 2004 – Lukács László – Szepesi György: 112. A magyar olimpiai aranyérmek története – Budapest, 1980 – Havas László: A magyar sport aranykönyve – Budapest, 1982 – Kahlich Endre – Gy. Papp László – Subert Zoltán: Olimpiai játékok 1896–1976 – Budapest, 1977 –

Keresztényi József: Kis olimpiatörténet – Budapest, 1988 – Magyar Ki Kicsoda 1990 – Bocsák Miklós: Hogyan élnek olimpiai bajnokaink (166-an szerte a világban) – St. plusz kft., 1998 – (ISBN szám nélkül)

Profilja az Olimpiai adatbázisban

További információk

Kő András: PárbajtőrPaganini. Kulcsár Győző; Apriori International, Bp., 2014 Sütő-Nagy Zsolt: A játék mindig győz; Euro Press Media, Bp., 2019 Könyv jelent meg Kulcsár Győzőről bama.hu

Kapcsolódó szócikkek Többszörös olimpiai aranyérmesek listája

Kategória:Magyar vívók Kategória:Magyar olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (1964) Kategória:Olimpiai bajnokok (1968) Kategória:Olimpiai bajnokok (1972) Kategória:Olimpiai bajnokok (vívás) Kategória:Magyar olimpiai bronzérmesek Kategória:Magyar vívóedzők Kategória:Magyar sporttisztviselők Kategória:Prima Primissima díjasok Kategória:A Nemzet Sportolója cím birtokosai Kategória:Magyarok, akikről kisbolygót neveztek el Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1940-ben született személyek Kategória:2018-ban elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal kitüntetettjei