A népi imádság, archaikus népi imádság vagy apokrif népi imádság szájhagyomány útján terjedő, vallásos népköltészeti műfaj, a parasztság által használt, a hivatalos egyházi irodalmon kívül eső imádság. Tematikájában kötődik az egyházi év liturgikus ünnepeihez, az emberi élet fordulóihoz, illetve lehet – akár egyes paraszti munkafolyamatok (vetés, aratás stb.) rítusrendjében – alkalomszerű egyéni vagy közösségi áhítatforma. Egyfelől tehát a vallási ünnepekhez kötődő paraliturgikus népszokásanyag része, másfelől a mindennapok szakrális szintre emelt pillanatainak manifesztátuma. Az európai népköltészet egyik legrégibb rétege.

A magyar archaikus népi imádságok A magyar archaikus népi imádságok korpusza motivikájában, nyelvi formavilágában két forrásra, egyszersmind történeti rétegre mutat vissza: bizonyos rokonságot mutat a keleti, mágikus hagyományokat megelevenítő rítusénekekkel, népénekekkel, ráolvasásokkal, valamint a románok és a szláv népek kolinda-, illetve koledaköltészetével; határozottan levezethető a nyugati középkori apokrif irodalom, illetve a barokk és legújabbkori ferences ihletésű vallásos közköltészet műfajaival (Mária-líra, vallásos dráma, vallásos ponyva), s egyes szövegek közvetlenül leszármaztathatóak, így variánsai különböző egyházi költészeti műveknek, himnuszoknak, imádságoknak.

Ma vagyon péntek ugyanannak a napja,Krisztus mene kénnyára,Kénnyáról esék esettyire öt mélységes sebire,Kiontatott drágalátos szent vére[...]Szent testemet ostorojzák,Szent fejemet tövisvel koronájzák,Szent kezeimet két vasszögvel keresztfáro szegezik, Szent lábaimat es egy vasszögvel keresztfáro szegezik, [...]Szent feje lehajtval, Piros vére kiontval, Dárdákvol szurkoggyák, Vaskesztyűkvel csabboggyák, Ondok nyálakval töpdösik, Csipkével koronájzák Moldvai pénteki imádság részlete 1971-ből Erdélyi Zs. 1988. 710. A népi imádságok a magyar lakta vidékeken elsősorban a római és a görögkatolikusok körében volt népszerű, de elszórt adatokat ismerünk református és evangélikus népi imádságokról is. A nép nyelvén e szövegek elnevezése egyszerűen ima, imádság. A hivatalosan nem engedélyezett szövegek elmondására, elkántálására a templomi szertartás keretein kívül került sor, bár Palócföldön a pap megérkezése előtt a templomban és körmenetekben is mondtak népi imádságokat. A hivatalos egyházi emberek ha tudomással is bírtak ezekről, ellenezték a gyakorlatot. Elmondásának általános ideje az egyházi év ünnepein kívül a reggel és az este, a pénteki nap, a nagyböjti időszak, illetve megpróbáltatások során is gyakran fordultak népi imádságokhoz, de alapvetően megkötések nélkül bármikor és bárhol sor kerülhetett egy-egy imádság elmondására. Jellemző rítusszerű menete nem volt, akár úton valahova, munka közben, asztal vagy tűzhely körül stb., csak az egyénileg kialakított imavégzési mód szabta meg a rítus mikéntjét (például rózsafüzérrel, hunyt szemmel).

Minthogy az egyéni vallásgyakorlathoz kötődött, hagyományozódása családon belül történt, s csak kevés adat tanúskodik arról, hogy a népi imádságok aktívan produktív folklóralkotások lettek volna. Közösségi szinten jobbára laikus imatársulások, harmadrendek szervezett áhítatai útján, énekes koldusok vagy „szentemberek” által terjedt. Tartalmi elemeit tekintve erőteljesen dominál a Mária-líra, Jézus szenvedéstörténete, valamint más szentek és bibliai alakok története (például Ádám és Éva kiűzetése a Paradicsomból). Más szövegek híján vannak a könnyen körvonalazható témáknak, ezek általában a bajelhárító, a gonosz ellen védekező imádságok.

A népi imádságok szerkezete rendszerint hármas tagolású. A lírai jellegű, látomásszerű természeti nyitóképet (például „Piros hajnal, hasadj meg, / Abban, Mária, nyugodj meg…”) a dramatikus részekkel tagolt epikus szakasz követi (például szenvedéstörténet), s az imádság a rövid, mágikus funkciójú záradékkal fejeződik be. Ez utóbbi szerepe tudatja az égiekkel az imádság elmondásáért remélt hasznot, kegyelmet, esetleg magát az üdvösséget. A szövegek stílusa szemléletes, gyakoriak a metaforák, a megszemélyesítések, az állandósult jelzők, ezen túlmenően jellemző az ismétlés, a tőismétlés, a halmozás és az alliteráció, valamint a régmúlt nyelvállapotra visszamutató –val/-vel igenévi végződés gyakori használata („Piros vére kiontval…”, „Kibe Mária nyugvékol…”).

A szöveghagyomány gyűjtése és elemző feltárása messze elmarad más folklórműfajokétól, szervezett vizsgálata csak a 20. század második felében indult meg. A magyar kutatás jeles alakjai Erdélyi Zsuzsanna, Polner Zoltán (Dél-Alföld), Silling István (Vajdaság) és Tánczos Vilmos (Erdély, Gyimes, Moldva).

Források

Erdélyi Zsuzsanna, Archaikus népi imádságok, in Magyar népköltészet, Vargyas Lajos főszerk., Budapest, Akadémiai, 1988, 692–748.

Irodalom Erdélyi Zsuzsanna, Hegyet hágék, lőtőt lépék…, Archaikus népi imádságok, Kaposvár, Somogy megyei nyomda, 1974. - MEK változat Polner Zoltán, Föld szülte fáját, Szeged környéki ráolvasások és népi imádságok, Szeged, Somogyi Könyvtár, 1978, Polner Zoltán, Arany fának arany ágán, Archaikus népi imádságok, Békéscsaba, Megyei Könyvtár, 1981, Polner Zoltán: Koronával koronázzák, Makó-környéki népi imádságok és Krisztus-legendák, Makó, Városi Tanács, 1985, Silling István, Boldogasszony ablakában, Népi imádságok és ráolvasások Kupuszináról, Újvidék, Forum, 1992, Silling István, Kínján esék esete, Vajdasági archaikus népi imádságok, Újvidék, Forum, 1995, Tánczos Vilmos, Gyöngyökkel gyökereztél, Gyimesi és moldvai archaikus népi imádságok, Csíkszereda, Pro-Print, 1995, Silling István, Kakasok szólalnak, Máriát kiáltanak, Adalék a vajdasági magyar archaikus népi imádságok variálódási vizsgálatához, Tóthfalu, Logos, 1997. Polner Zoltán, Az Ember Fia a Golgotán, Szeged környéki archaikus népi imádságok, Szeged, Officina, 1998, Tánczos Vilmos, Nyiss kaput, angyal!, Moldvai csángó népi imádságok, Budapest, Püski, 2001, Daczó Árpád, Hosszú utak megszomorodának…, Archaikus népi imádságok, ráolvasók, szentes énekek Erdélyből és Moldvából, Budapest, Magyar Napló, 2003, Silling István, Vajdasági népi imádságok és nyelvezetük, Újvidék, Forum, 2003, - MEK változat

Kategória:Népköltészeti műfajok Kategória:Vallásgyakorlat