A zászlósurak a középkori, 14–16. századi Magyarországon azok a kiterjedt földbirtokkal rendelkező nemesek és főméltóságok voltak, akik vagyonuk vagy hivataluk függvényében, továbbá familiárisaik száma alapján kisebb-nagyobb létszámú katonai csapatot, bandériumot voltak kötelesek az ország védelmére kiállítani, és háború esetén saját zászlajuk alatt a király táborába vezetni. Ők voltak az első igazi bárók ill. országnagyok (veri barones regni).

A zászlósurak csoportjai

A 15. századtól a zászlósurakat két csoportra osztották: Nagyobb zászlósurak nádor országbíró horvát szlavón bán erdélyi vajda székely ispán szörényi és macsói bán Kisebb zászlósurak: királyi és királynéi tárnokmester ajtónállómester pohárnokmester asztalnokmester lovászmester temesi és pozsonyi ispán

Története

1526 előtt megszűnt a macsói báni cím ill. 1526 után az erdélyi vajda, székely ispán és a szörényi bán címe is. Ugyanakkor a tárnokmester a nagyobb zászlósurak közé lépett előre, a kisebbek között pedig önállósult az udvarmester és a kamarásmester tiszte. 1765-ben a magyar nemes testőrség kapitánya is hozzá sorolódott.

A 17. századtól a kifejezés jobbára már csak azokra a világi vagy egyházi vezetőkre vonatkozott, akik az ország valamely főméltóságát vagy udvari főtisztségét töltötték be. A zászlósurak tagjai voltak a rendi országgyűlés felsőtáblájának, illetve 1867 után a főrendiháznak.

Jegyzetek

Források

Zászlós urak, in: A Pallas nagy lexikona Zászlósúr, in: A magyar nyelv értelmező szótára, VII. köt., Budapest, Akadémiai Kiadó, 1962, 585. Bán Péter: Zászlósurak. In: U.ő: Magyar történelmi fogalomtár. II. kötet. Gondolat, Budapest, 1989. 262.

Zaszlosur