A Gimme the Prize a hetedik dal a brit Queen együttes 1986-os A Kind of Magic albumáról. A szerzője Brian May gitáros volt. Kifejezetten a Hegylakó című filmhez készült, és ahogy alcíme (Kurgan's Theme – Kurgan dala) is jelzi, a film fő gonoszához, Kurganhoz kapcsolódik.
Hasonló koncepcióból közelíti meg a filmet, mint a Princes of the Universe: a halhatatlanok felsőbbrendűségét és hatalomvágyát hirdetve. Elhangzik pár eredeti mondat a filmből, úgymint a mottónak tekinthető „there can be only one – csak egy maradhat”, mind a címszereplő Christopher Lambert, mind a Kurgant játszó Clancy Brown szájából.
Hangszerelését tekintve elüt az album dalaitól, de az együttes 1980-as évekbeli hangzásától is, szintetizátor egyáltalán nem hallható a felvételen, csak elektromos gitár, basszusgitár és dob. A dal közepe felé May a skót duda hangját utánozta a Red Special gitárjával.
Változatok A dalból a filmben egy mindössze 43 másodperces részlet hallható. A szám megjelent az 1998-as Queen: The Eye című ötrészes CD-ROM alapú számítógépes játék részeként is, méghozzá összesen öt változatban. A változatok nagyon hasonlóak, tipikusan csak a vokálban különböznek, de némileg hosszabbak az albumbeli változatnál, és újabb dobvariációkat tartalmaznak. Létezik egy csak hangszeres változat is.
Gitárszóló Az erősen heavy metalos hangzású dalban domináns hangszer May elektromos gitárja, és ehhez kapcsolódik a szám technikai szempontból leggyakrabban kiemelt zenei részlete: Brian May 2:35-nél kezdődő, huszonnyolc másodperces szólója, amelyben gitárjával – a film skót témájához illeszkedve – egy duda hangját utánozza. A kritika rámutatott, hogy May itt Eddie Van Halen technikáját utánozza, és egy 1989-es interjúban May maga is elismeri, hogy „példásnak” találta Van Halen gitárjátékát. Bár ezt a dalt nyilvánosan sohasem adták elő, May a koncerteken időnként belekeverte a Fat Bottomed Girls lezárásába a skótduda-motívumot.
Kislemezen A dal kislemezen is megjelent, az A Kind of Magic amerikai kiadásának B-oldalán, a Capitol Music gondozásában. A kislemez borítóján elöl az A Kind of Magic album borítógrafikája, hátul az együttes tagjait ábrázoló fénykép látható.
Fogadtatás A szám nem aratott jelentős sikert. A Rate Your Music portál egytől ötig terjedő skáláján 2,32-os átlagpontszámot kapott.
A dalt a szerző Brian May maga sem értékelte nagyra. Tízpontos skáláján öt pontot adott rá (az album dalainak átlagos pontszáma 7,1), és a „felejthető” szóval minősítette. May szerint a Hegylakó többi Queen-száma önmagában is megállja a helyét, de ez elválaszthatatlan a filmtől, ami nem válik előnyére. A szöveg sem maradandó: pusztán a filmbeli főgonosz nagyívű kinyilatkoztatásaiból áll.
May elmondása szerint a dal Freddie Mercury és John Deacon tetszését sem nyerte el.
Közreműködők Freddie Mercury: ének Roger Taylor: Gretsch dobfelszerelés John Deacon: Fender Precision Bass Brian May: Red Special
Jegyzetek
Külső hivatkozások Dalszöveg
Kategória:Queen-dalok