A Chicago Fire egy amerikai labdarúgócsapat, amelynek székhelye az Illinois állambeli Chicago városában található. A klubot 1997. október 8-án alapították és 1998 óta az észak-amerikai első osztályban, a Major League Soccer-ben szerepel. Hazai mérkőzéseit a 61 500 néző befogadására alkalmas Soldier Fielden játssza.
Első szezonjukban, 1998-ban mind a bajnokságot, mind a kupát megnyerték. A kupában 2000-ben, 2003-ban és 2006-ban is diadalmaskodtak.
Történet Az MLS hagyományainak megfelelően etnikai alapon került a kezdetekkor Chicagóba a lengyel Peter Nowak, Jerzy Podrozny és Roman Kosecki, a mexikói Jorge Campos illetve a cseh Lubos Kubik. Ők a későbbiekben a csapat meghatározó tagjaivá váltak, különösen Nowak, aki 5 évig csapatkapitánya is volt az egyesületnek.
Első edzőjük Bob Bradley volt, akivel bajnokságot és 2 alkalommal kupát nyertek. 2002-es távozását követően a vezetőség Dave Sarachan-re bízta az edzői feladatokat, aki az amerikai válogatottnál asszisztensként dolgozott. A 2003-as bajnokságban – az alapszakaszt megnyerve – döntőig vezette csapatát a bajnokságban, ahol azonban vereséget szenvedtek. Ebben az évben a kapitány, Peter Nowak bejelentette visszavonulását, amit követően a klub vezetőségében kapott szerepet.
A csapat 2006-ban költözött új, 20 ezer férőhelyes otthonába. A csapat mezét számtalan híres amerikai válogatott játékos viselte, többek között Chris Armas, Frank Klopas, Eric Wynalda, a jelenleg a Premier League-ben játszó DaMarcus Beasley és Carlos Bocanegra. Elismert játékosnak számít a tengerentúlon C.J. Brown, Ante Razov vagy Zach Thornton is. Természetesen neves idegenlégiósok is szerepeltek náluk, közülük a legismertebbek a bolgár Hriszto Sztoicskov, a már említett lengyel Peter Nowak, a jamaicai Damani Ralph vagy a hondurasi Ivan Guerrero.
Játékoskeret 2025. február 18. szerint.
(kölcsönben a Cádiz csapatától)
(kölcsönben a Lugano csapatnak)
Edzők NévNemzetiségIdőszak Bob Bradley 1997. október 30. – 2002. október 5. Dave Sarachan 2002. november 4. – 2007. június 20. Juan Carlos Osorio 2007. július 1. – 2007. december 10. Denis Hamlett 2008. január 11. – 2009. november 24. Carlos de los Cobos 2010. január 1. – 2011. május 30. Frank Klopas 2011. május 30. – 2013. október 30. Frank Yallop 2013. október 31. – 2015. szeptember 20. Brian Bliss (megbízott) 2015. szeptember 20.– 2015. november 24. Veljko Paunović 2015. november 24. – 2019. november 13. Raphaël Wicky 2019. december 27. – 2021. szeptember 30. Frank Klopas (megbízott) 2021. szeptember 30. – 2021. november 7. Ezra Hendrickson 2021. november 24. – 2023. május 8. Frank Klopas (megbízott) 2023. május 8. – jelenleg is
Sikerlista MLS Bajnok (1): 1998 Ezüstérmes (2): 2000, 2003 US Open Cup Győztes (4): 1998, 2000, 2003, 2006 Döntős (1): 2004 CONCACAF-bajnokok ligája Bronzérmes (2): 1999, 2004
Ismertebb játékosok Chris Armas (1998–2007) DaMarcus Beasley (2000–2004) Carlos Bocanegra (2000–2003) Frank Klopas (1998–1999) Roman Kosecki (1998–1999) Dema Kovalenko (1999–2002) Lubos Kubik (1998–2000) Jesse Marsch (1998–2005) Peter Nowak (1998–2002) Jerzy Podbrozny (1998–1999) Ante Razov (1998-2000; 2001–2004) Hriszto Sztoicskov (2000–2002) Zach Thornton (1998-2003; 2005–2007) Josh Wolff (1998–2002) Eric Wynalda (2001) Nikolics Nemanja (2017–2019)
Források Chicago Fire Hivatalos honlap Hivatalos klub történet
Kategória:Amerikai labdarúgócsapatok Kategória:Chicago sportélete Kategória:1997-ben alapított labdarúgócsapatok