A Széchenyi István Gimnázium egy középfokú oktatási intézmény Dunaújvárosban.

Története Az intézményben 1953 őszén indult az oktatás 72 tanulóval. 1963 őszétől új épületben működött. 1967-től Münnich Ferenc miniszterelnök nevét viselte, majd a rendszerváltás után Széchenyi Istvánnevét vette föl az intézmény. 1992-ben új szárny és szint épült és a hagyományos négyosztályos képzési rendszer mellett megindult a nyolcosztályos gimnáziumi képzés is.

Iskolai élet Az iskolában matematika-fizika, angol nyelvi, német nyelvi illetve humán tagozatot indulnak. A 11.-12. évfolyam tanulói fakultációként heti 3-3 órában tanulhatnak.

Az iskolának vannak megszokott, régi múltra visszatekintő hagyományai, melyek hozzájárulnak a családias, kellemes légkörhöz. Ide sorolhatjuk a tréfás feladatokból álló gólyaavatót, a Széchenyi-hetet. A gimnázium diákjai érdekeik képviseletére és a diákönkormányzat élére diákigazgatót választanak minden évben. Általában két-három párt szokott pályázni programok, reklámok, videók segítségével. Az iskola talán legrégibb hagyománya a négyévenkénti verőcemarosi kirándulás, melyen az egész iskola részt vesz. Erre az iskola diákjai úgy tekintenek, hogy ezért „érdemes lenne osztályt ismételni”. Rohonczi István vezeti a Szivacs Galériát. Kiállítások, koncertek, rendezvények helyszíne a Gimnázium.

Az iskola büszke arra, hogy dunaújvárosi orvosok, színészek stb. kerültek ki padjaiból.

Külföldi kapcsolatok A németet tanuló diákok számára létesített dortmundi kapcsolat már 21 éve tart. Minden tanév tavaszán a magyar diákok látogatnak Dortmundba, ősszel pedig a német tanulók érkeznek Magyarországra.

Elismerések A zenei életigen aktív az iskolában, melyben több kórus is működik. Vegyeskórusuk 2008 januárjában megkapta Dunaújváros legmagasabb kulturális kitüntetését, a Pro Cultura Intercisae díjat.

Kronológia 1953-ban alapítják meg az iskolát Sztálinvárosi Általános Gimnázium néven. 1963-tól működik a jelenlegi épületében a középiskola. 1967-ben Münnich Ferenc nevét kapja az intézmény. 1990-től a diákok és tanárok kérésére Széchenyi István nevét viseli az iskola. 1992-ben megépül az épület új szárnya, tetőteret kap az iskola, és elindul a nyolcosztályos képzés. 2006-ban közadakozásból felállítják Széchenyi István mellszobrát (Rohonczi István, az iskola művésztanárának alkotását) az iskola előtt.

Híres tanulók Dorkota Lajos (1958–) jogász, politikus Czifra Bettina Lili (2007–) tornász

Épülete 2400 Dunaújváros, Dózsa György út 15/A, a Dózsa mozitól 4 percre, az autóbusz-állomástól 6 percre. GPS: N 46.96260 E 18.93620

Források Széchenyi István Gimnázium Dunaújváros online Az iskola hivatalos oldala.

Kategória:Dunaújváros Kategória:Fejér megye középiskolái Gimnázium Kategória:1953-ban alapított oktatási intézmények