bélyegkép|220px|Istenszülő-mozaik a konstantinápolyi Khóra/Kariye épületében, amely ma Kariye mecsetként működik
A Theotokosz (görögül: Θεοτόκος, átírásban: Theotókosz; latinul: Deipara, Dei Genitrix, Mater Dei; magyarul: Istenszülő vagy Isten Anyja) Szűz Mária egyik ókeresztény címe. A kifejezés szó szerinti értelme: „aki Istent szülte”, illetve „Istenszülő”; dogmatikai értelemben arra utal, hogy Mária Jézus Krisztust, a megtestesült Igét embersége szerint szülte.
A cím elsődleges jelentősége krisztológiai: azt fejezi ki, hogy Jézus Krisztus egyetlen személy, az örök Fiú, aki valóságos Isten és valóságos ember. Nem azt jelenti, hogy Mária az isteni természet eredete volna, hanem azt, hogy akit emberként fogant és szült, az személye szerint Isten Fia. A cím ezért szorosan kapcsolódik a Megtestesülés és a hüposztatikus egység tanához.
A Theotokosz cím helyességét a 431-es Efezusi zsinat erősítette meg a Nesztoriosz körül kibontakozott krisztológiai vitában. A kifejezés különösen a keleti keresztény liturgiában és ikonográfiában vált meghatározóvá, de dogmatikai tartalmát a Római katolikus egyház, az ortodox kereszténység bizánci hagyománya, a Keleti katolikus egyházak, az Anglikán Közösség jelentős része, valamint a klasszikus lutheránus hitvallási iratok is elfogadják.
Elnevezése és fordításai
A görög Θεοτόκος szó két elemből áll: a θεός (theosz, „Isten”) és a τόκος (tokosz, „szülés”, „szülött”) kifejezésekből. Magyarul az „Istenszülő” fordítás terjedt el, míg a latin és nyugati keresztény hagyományban gyakori megfelelője az „Isten Anyja” jelentésű Mater Dei, valamint a Deipara, Dei Genitrix és Genetrix Dei.
A magyar „Istenszülő” alak a görög szó szerkezetét követi, míg az „Isten Anyja” inkább a latin Mater Dei megfelelője. A két fordulat dogmatikai értelemben ugyanarra a tanításra utal, ha helyesen értik: Mária nem az istenség eredete, hanem annak a személynek az anyja emberi születése szerint, aki öröktől fogva Isten Fia.
A szláv liturgikus hagyományokban a megfelelő cím a Bogorodica vagy Bogorogyica alakban él tovább. Románul a Născătoare de Dumnezeu, grúzul a ღვთისმშობელი (ghvtismshobeli) felel meg neki. A bizánci ikonokon gyakran szerepel a ΜΡ ΘΥ rövidítés, amely a Μήτηρ Θεοῦ, vagyis „Isten Anyja” kifejezést jelöli.
Teológiai jelentése
A Theotokosz cím nem önállóan Máriáról, hanem Krisztus személyéről szóló tanítást véd. A keresztény dogmatikai hagyomány szerint Mária nem egy külön emberi személyt szült, akihez az Ige később külsőleg kapcsolódott, hanem a megtestesült Igét szülte embersége szerint. Ezért nevezhető Mária Istenszülőnek vagy Isten Anyjának.
A cím ugyanakkor nem azt jelenti, hogy Mária az istenség forrása volna. Az Ige istensége szerint öröktől fogva az Atyától születik; Máriától emberi természete szerint született az időben. A keresztény tanítás ezért két születést különböztet meg: az örök Fiú örök születését az Atyától, és ugyanennek a Fiúnak időbeli, emberi születését Máriától.
A cím logikája a személy és a természet megkülönböztetésén alapul. Az anyaság a személyre irányul: az anya nem elvont „természetet” szül, hanem valakit. Mária anyasága Krisztus emberi természetének foganására és születésére vonatkozik, de az, aki e természetben megszületett, személye szerint az örök Fiú. A cím ezért nem teogóniai állítás: nem azt jelenti, hogy az isteni természet Máriától eredne, vagy hogy Krisztus istensége időben kezdődött volna.
A Theotokosz cím szorosan összefügg a hüposztatikus egység tanával. Ha Krisztusban az isteni és emberi természet egyetlen személyben egyesül, akkor Mária annak az egy személynek az anyja emberi születése szerint. Ha viszont Krisztusban két külön személy volna, egy isteni és egy emberi, akkor a cím csak problematikusan volna használható. Ezért az efezusi vita középpontjában nem pusztán Mária méltósága, hanem Krisztus személyének egysége állt.
Bibliai alapjai
A Újszövetség nem használja Máriára a Theotokosz szót, de a keresztény hagyomány szerint több olyan állítást tartalmaz, amely a cím dogmatikai alapját adja. Az evangéliumok Máriát Jézus anyjának nevezik, más újszövetségi szövegek pedig Jézust Isten Fiaként és az Atyától jött Igének vallják. A Máriára és Krisztusra vonatkozó két állítás együtt alkotja az istenanyaság dogmatikai előfeltételét: Mária Jézus anyja, Jézus pedig személye szerint Isten Fia.
A katolikus és ortodox értelmezés gyakran hivatkozik Erzsébet köszöntésére is: „Hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám?” (Lk 1,43). A keresztény hagyomány ezt a verset Mária fiának különleges, isteni méltóságával összefüggésben értelmezte, bár a Theotokosz cím dogmatikai tartalma nem egyetlen bibliai versből, hanem az Újszövetség egész Krisztus-képéből következik.
A János-evangélium prológusa szerint „az Ige testté lett” (Jn 1,14). Ez a vers különösen fontos a cím értelmezésében: nem egy emberi személyt fogadott be később az Ige, hanem maga az Ige lett emberré. A Filippiekhez írt levél Krisztus-himnusza hasonló irányba mutat, amikor arról beszél, hogy Krisztus Isten alakjában volt, mégis szolgai alakot vett fel és emberré lett (Fil 2,6–11).
Korai használata
A Theotokosz kifejezés már az efezusi zsinat előtt használatban volt. Korai előfordulását egyes hagyományok Hippolütoszhoz és Órigenészhez kapcsolják, de ezek forráskritikai megítélése vitatott. Szókratész Szkholasztikosz szerint Órigenész is tárgyalta, milyen értelemben nevezhető Mária Theotokosznak, de az említett origenészi szöveg nem maradt fenn teljes bizonyossággal ellenőrizhető formában.
A 4. század elejétől a cím használata biztosabban adatolható. Alexandriai Alexandrosz, aki a niceai zsinat korának fontos egyházi szereplője volt, Máriát már Theotokosznak nevezi. Nazianzi Szent Gergely is a hit helyes kifejezésének tekintette a címet: szerinte aki tagadja, hogy Mária Theotokosz, az Krisztus személyének egységét veszélyezteti.
A Sub tuum praesidium kezdetű ősi Mária-imádság szintén fontos tanúja a cím korai liturgikus használatának, mivel görög szövegében Máriát Theotokoszként szólítja meg. A hozzá kapcsolt Rylands-papirusz datálása azonban vitatott: a régebbi szakirodalom gyakran a 3–4. századra tette, míg újabb paleográfiai értelmezések későbbi, akár 6–9. századi datálást is felvetettek.
A cím használata jól illeszkedett abba az ókeresztény hitvallási törekvésbe, amely egyszerre akarta megvallani Krisztus valóságos istenségét, valóságos emberségét és személyes egységét. A doketizmussal és több gnosztikus irányzattal szemben a Máriától való valóságos születés azt is kifejezte, hogy Krisztus nem csupán látszólag jelent meg emberként.
A Theotokosz-cím és az efezusi vita
Az 5. század elején a Theotokosz cím körül vita bontakozott ki Konstantinápolyban. Nesztoriosz konstantinápolyi pátriárka kifogásolta a cím magyarázat nélküli vagy kizárólagos használatát, és a Christotokosz („Krisztus-szülő”) megjelölést tartotta biztonságosabbnak. Attól tartott, hogy a Theotokosz félreérthető lehet, mintha az isteni természet mint ilyen Máriától kapta volna kezdetét.
Alexandriai Szent Cirill ezzel szemben úgy érvelt, hogy a Theotokosz cím Krisztus személyes egységét védi. Mária nem az isteni természet forrása, hanem annak a Jézus Krisztusnak az anyja emberi születése szerint, aki személye szerint az örök Ige. Cirill szerint a cím elutasítása azért veszélyes, mert Krisztus isteni és emberi valóságát két alanyra bonthatja.
A vita nem kizárólag terminológiai kérdés volt, de a terminológia valóban fontos szerepet játszott benne. Az alexandriai hagyomány erősen hangsúlyozta Krisztus egységét, míg az antiochiai teológiai nyelv jobban ügyelt Krisztus emberségének teljességére és az isteni-emberi sajátosságok megkülönböztetésére. A későbbi kutatás ezért óvatosabban kezeli Nesztoriosz tényleges álláspontját, mint a régebbi polemikus irodalom: különbséget tesz a Nesztoriosznak tulajdonított, zsinatilag elítélt tanítás és Nesztoriosz saját, sokszor vitathatóan megfogalmazott szándéka között.
A vita során Cirill Rómához is fordult. I. Celesztin pápa 430-ban római zsinaton elítélte Nesztoriosz álláspontját, majd az ügy a császár által összehívott efezusi zsinat elé került.
A konstantinápolyi vita egyik nevezetes epizódja Proklosz homíliája volt, amely a Theotokosz cím védelmét a megtestesülés tanával kapcsolta össze. A homília köré épült későbbi elbeszélések gyakran dramatizálták Proklosz és Nesztoriosz ellentétét; enciklopédikus szempontból azonban a döntő kérdés nem a személyes jelenet, hanem az, hogy a cím használata Krisztus személyének egységét vagy megosztását érintette.
Az efezusi zsinat döntése
A 431-es Efezusi zsinat megerősítette a Theotokosz cím helyességét, és elítélte Nesztoriosz tanítását. A zsinat Alexandriai Szent Cirill Nesztorioszhoz írt második levelét a niceai hittel összhangban állónak nyilvánította, Nesztoriosz válaszát pedig elvetette.
Az efezusi döntés elsődlegesen krisztológiai jelentőségű volt. A zsinat nem azt tanította, hogy Mária az isteni természet eredete volna, hanem azt, hogy Mária nem egy külön emberi személyt szült, hanem a megtestesült Igét embersége szerint. Ezért nevezhető Mária „Isten Anyjának” vagy „Istenszülőnek”.
Cirill érvelése szerint ha Jézus Krisztus valóban Isten, akkor az a szűz, aki őt embersége szerint szülte, jogosan nevezhető Theotokosznak. A cím tehát Krisztus istenségének és emberségének egységét fejezi ki. Nem Mária természetéről állít isteni tulajdonságot, hanem Krisztus személyéről vallja, hogy ő az örök Fiú.
A zsinati döntés nagy hatást gyakorolt a liturgiára és a keresztény vallásosságra is. Az efezusi hagyomány szerint a zsinat döntése után a hívek örömmel ünnepelték Mária Theotokosz címének megerősítését. A történeti részletek egyes elemei későbbi hagyományrétegeket tartalmazhatnak, de az bizonyos, hogy az efezusi döntés után a cím a keresztény Kelet és Nyugat liturgikus nyelvében is erősebben elterjedt.
Kapcsolata Khalkédónnal és a későbbi zsinatokkal
A 451-es Khalkédóni zsinat a Theotokosz címet beépítette krisztológiai hitdefiníciójába. A khalkédóni formula szerint az egy és ugyanazon Krisztus az idők előtt az Atyától született istensége szerint, az utolsó időkben pedig „érettünk és üdvösségünkért” Máriától, a Theotokosztól született embersége szerint.
Khalkédón ezzel pontosította azt a krisztológiai keretet, amelyben a Theotokosz cím értendő. Krisztus két természetben vallandó meg: összekeveredés nélkül, változás nélkül, megosztás nélkül és elválasztás nélkül. A cím helyes értelme tehát az, hogy Mária a megtestesült Fiú anyja embersége szerint, nem pedig az isteni természet forrása.
Az 553-as második konstantinápolyi zsinat tovább pontosította a khalkédóni tanítás értelmezését, különösen Krisztus egyetlen személyének és két természetének viszonyát. A későbbi krisztológiai vitákban a Theotokosz cím továbbra is fontos maradt, mert röviden fejezte ki: az, aki Máriától született, nem más, mint az örök Ige emberré lett személye.
A harmadik konstantinápolyi zsinat fő témája már nem Mária istenanyasága, hanem a monothelétizmus elutasítása volt: Krisztus két természetes akaratának és két természetes működésének megvallása. Ez a későbbi döntés a khalkédóni krisztológia logikáját alkalmazta Krisztus akarati és működési életére.
Liturgikus használata
A bizánci hagyományban a Theotokosz cím a liturgikus imádságokban, himnuszokban és ünnepi szövegekben gyakori. Az Istenszülőt megszólító énekek a keleti keresztény istentisztelet állandó részévé váltak, és a cím nem csupán tiszteleti megszólításként, hanem krisztológiai hitvallásként is működik.
A római liturgikus hagyományban inkább az „Isten Anyja” jelentésű latin kifejezések kerültek előtérbe. A Szűz Mária istenanyaságának ünnepe a római naptárban január 1-jén, karácsony nyolcadának zárónapján szerepel. Az ünnep a nyugati liturgiában a megtestesülés titkához és Mária istenanyaságához kapcsolódik.