Ketevan „Katie” Melua (grúzul ქეთევან „ქეთი” მელუა , ; Kutaiszi, Szovjetunió, 1984. szeptember 16. –) grúz származású brit énekesnő, dalszerző és zenész. Grúziában született, de 8 évesen Észak-Írországba, majd 14 évesen Angliába költözött. 2003. Meluát a kis Dramatico kiadó jegyzi, producere Mike Batt, 2006. november 5. akinek segítségével 2003-ban megjelent első albuma. 2006-ban ő volt az Egyesült Királyság legtöbb lemezt eladó énekesnője, Európában az európai énekesnők közül pedig az ő lemezeit vették meg a legtöbben. 2006. november 12.

2003 novemberében, 19 évesen megjelent debütáló albuma, a Call off the Search, mely felkerült a brit slágerlisták élére, és 1,8 millió darabot adtak el belőle a kiadás utáni első öt hónapban.2004. Második albuma, a Piece by Piece 2005 szeptemberében jelent meg, és négyszeres platinalemez lett. 2005. 2007 októberében megjelent harmadik stúdióalbuma, a Pictures, amelyen utoljára dolgozott együtt Mike Batt és Melua, mint kreatív csapat. 2010. május 24-én jelent meg Melua negyedik stúdióalbuma, a The House, melynek producere William Orbit volt.

A Sunday Times Rich List 2008 szerint Melua 18 millió fontos vagyonra tett szert, így ő a tizenhetedik leggazdagabb harminc évnél fiatalabb brit zenész. 2008. április 26. 2009-ben arról tudósítottak, hogy vagyonának felét elveszítette a gazdasági világválság következtében. 2009. április 24.

Kezdetek Korai évek (1984–2003) Ketevan Melua a grúziai Kutaisziben született 1984-ben, amely akkor a Szovjetunió része volt. Első éveit a fővárosban, Tbilisziben töltötte nagyszüleivel. Később szüleivel és fiútestvérével Batumiba költözött, ahol édesapja szívsebészként dolgozott. 2005. február 27. Ezalatt az idő alatt Meluának néha nehéz vizes vödröket kellett fölcipelni házukhoz; 2006. január 24. 2005. május 27. ehhez képest ma luxushotelekben száll meg, ahol – saját bevallása szerint – gyakran visszagondol azokra a napokra. 2005. május 10.

1993-ban a grúz polgárháború miatt a család az észak-írországi Belfastba költözött, ahol Katie édesapja a tekintélyes Royal Victoria Kórházban kapott munkát. Mialatt a kórházhoz közeli Broadway Road-on éltek, Katie a katolikus St. Catherine Általános Iskolába járt, ahol három hónap alatt tanulta meg az angol nyelvet (helyi ír kiejtéssel), majd tizenegy évesen a Dominican College gimnáziumba ment. Miközben később (nyolc évvel fiatalabb) öccsét protestáns iskolába íratták. Iskolába menet gyakran érintették a Falls Roadot, ahol akkoriban gyakoriak voltak a bombamerényletek. Erről az időszakról írta Katie később a Belfast (Penguins and Cats) című dalát. Katie tizennégy éves, amikor a család Angliába költözik. (Előbb Sutton-ba, London egy külvárosába, majd Redhill-be, a Londonnal határos Surrey megyében, később London Paddington kerületébe.) Katie a dél-londoni Nonsuch Középiskolában (Cheam, Sutton) folytatta tanulmányait. 2001-ben Katie beiratkozik a BRIT School for Performing Arts & Technology (London, Croydon) iskolába, amely az egyetlen ingyenes ilyen jellegű képzést biztosította akkoriban Angliában. Itt zenei szakképesítést szerez ("a BTEC with an A-level in music"). (Érdekességképpen a 2003-as záróvizsgák közül az egyik egy "barokk összhangzattan" nevű vizsga volt, amint azt Katie a hivatalos honlapján vezetett blogjában leírta.) Ebben az iskolában Katie Melua szűkebb baráti köréhez tartoztak a későbbi The Kooks tagok (Luke Pritchard-al a kapcsolata ennél is közelebbi volt), Polly Scattergood, valamint Leona Lewis. Katie 17 éves, amikor – elég későn – az iskolában elkezdett gitározni tanulni. Katie Melua az első két albuma sikerei után elköltözött a szüleitől a londoni Notting Hillre, ahol lakásának egy vendégszobáját alakította át stúdióvá. Melua három nyelven beszél: angolul, grúzul és oroszul. Katie részben orosz és kanadai származású. 2006. november 9. 2005. február 26.

Első televíziós szereplés (2000) Mivel a politikailag instabil Grúziában és a zavaros Észak-Írországban nőtt fel, 2005. május 11. Melua kezdetben úgy tervezte, történész vagy politikus lesz. 2006. július 8. „Őszintén úgy gondoltam, képes lennék békét hozni a világra… Ha uralnám!” – nyilatkozta később. Ez az elképzelése 2000-ben, 15 éves korában változott meg, mikor elkezdett dalokat írni, és amikor részt vett az ITV által rendezett Stars Up Their Nose című tehetségkutató műsorban. 2005. július 19. Melua a Badfinger Without You című dalával megnyerte a versenyt (a dalt Katie Mariah Carey feldolgozásában ismerte meg). A nyeremény egy 350 font értékű MFI bútorutalvány volt, melyből Katie egy széket vett apjának. 2005.

Zenei pályafutása Felfedezés Az énekesnőre nagy hatással volt, amikor megismerkedett Eva Cassidy felvételeivel. Mikor megtudta, hogy a tragikus sorsú énekesnő már nem él, és, hogy soha nem láthatja őt élőben, megírta hozzá Faraway Voice című dalát. Ez a dal vonta Meluára Mike Batt zeneszerző és producer figyelmét, aki éppen három héttel e dal megszületése után tartott meghallgatást iskolájában. Katie leszerződött Batt kis kiadójához, a Dramaticohoz, de a Brit Schoolban maradt befejezni a tanulmányait. Erre 2003 júliusában került sor.

Call off the Search (2003–2005) Fő szócikk: Call off the Search 140px|thumb|left|Katie Melua 2004-ben egy dedikáláson Melua debütáló albuma, a Call off the Search 2003. november 3-án jelent meg. A lemezen két Melua által írt dal szerepelt: a Belfast (Penguins and Cats), amely a nyugtalan észak-írországi fővárosban szerzett élményeiről szól, és a Faraway Voice, ami pedig Eva Cassidy haláláról. Az albumon az énekesnő Delores J. Silvertől (Learnin' the Blues), John Mayalltól (Crawling up a Hill), Randy Newmantől (I Think it's Going to Rain Today) és James Sheltontól (Lilac Wine) dolgozott fel dalokat. A többi hat dal Mike Batt szerzeménye. 2003.

A BBC Radio 2 producere, Paul Walters hallotta a kislemezt és lejátszotta Terry Wogan reggeli műsorban. 2006. augusztus 11. Wogan gyakran játszotta a dalt 2006 novemberében és decemberében, hogy karácsonyi listavezető legyen belőle. A kislemez csak a tizedik helyet érte el, de Wogan támogatása növelte Melua ismertségét, és amikor a Call off the Search megjelent, olyan sikeres lett, hogy 2004 januárjában első helyezést ért el. Írországban az első öt, Norvégiában az első húsz, az összetett európai listán az első harminc, Ausztráliában pedig az első ötvenbe került be. Az Egyesült Királyságban az albumból 1,2 millió példányt adtak el, így négyszeres platinalemez lett és hat hétig szerepelt a slágerlistákon. Összesen három millió darabot adtak el belőle világszerte. Az ezt követő kislemezek nem lettek ennyire sikeresek – a második, a Call off the Search tizenkilencedik lett, míg a harmadik, a Crawling up a Hill csak a negyvenegyedik.

Az AllMusic úgy fogalmazott, hogy „az angol hallgatók megőrültek Meluáért”, és ígéretes, kényelmes debütálásnak nevezte a Call off the Search-öt, stílusát Norah Jones-éhoz hasonlítva.

Melua a korai ismertséggel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „ha kellene valamit mondanom, ami sajnálatos ebben [a korai hírnévben], az valószínűleg az lenne, hogy a világ előbb ismert meg engem, mint én önmagamat”. 2007. szeptember 27.

Piece by Piece (2005–2007) Fő szócikk: Piece by Piece

Melua második albuma, a Piece by Piece 2005. szeptember 26-án jelent meg. Első kislemeze a Nine Million Bicycles volt, amely az album előtt egy héttel, szeptember 19-én jelent meg. A dalt először a Terry Wogan Show-ban mutatták be augusztus 1-jén. Az albumon négy Katie Melua által szerzett dal szerepel, ezenkívül négy Batt-től, egy közös szerzemény és három további feldolgozás. Az együttes felállása ugyanaz maradt, mint az első albumon. A lemez a 2005. szeptember 3-i héten első helyen debütált az Egyesült Királyság-beli slágerlistán. 2005. szeptember 26. A második, dupla A-oldalú kislemez az I Cried for You és egy The Cure-feldolgozás, a Just Like Heaven volt, amely a Ha igaz volna… című film betétdala, 2005. augusztus 22. december 5-én jelent meg az Egyesült Királyságban, és a 35. helyet érte el. Az I Cried for You-t Katie a Holy Blood, Holy Grail című könyv írójával való találkozás után írta.

A harmadik kislemez, a Spider's Web 2006. április 17-én jelent meg és 52. lett az Egyesült Királyságban. Ekkor kezdte koncertturnéját, amely 2006. január 20-án, a skóciai Aberdeenben kezdődött. 2006. január

2006 vége felé megjelent a negyedik kislemez, az It's Only Pain, amelyet Batt írt. Ezt követte a Shy Boy megjelenése, melyet szintén Mike Batt szerzett. 2006. augusztus

2006. október 2-án Melua bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe a legmélyebben, 303 méter mélységben tartott koncerttel. „Minden bizonnyal a legszürreálisabb koncert volt, amit valaha is adtam” – mondta később Katie, akit a koncert előtt kivizsgáltak és túlélő tréningen vett részt. 2006. október 2.

A koncert több extrával és magyar felirattal is megjelent DVD-n.

A Rolling Stone mint egy „leginkább egyhangú dzsessz- és blues-színezetű” dalokból álló lemezként értékelte a Piece by Piece-t, míg az Allmusic szerint az album egy biztonságos folytatás a debütáló album után, ragaszkodva a formájához, és az adatbázis Melua hangját jelentéktelennek nevezte.

Pictures (2007–2008) Fő szócikk: Pictures

thumb|left|200px|Az énekesnő 2008-as koncertturnéján, Milánóban Harmadik albuma, a Pictures 2007. október 1-jén jelent meg. 2007. július 19. Ez volt az utolsó olyan albuma, amelyen Mike Batt-tel működött közre. Melua úgy fogalmazott, hogy „a Pictures egy trilógiát alkot az előző két lemezzel”, és hogy bár nem fog több dalt szerezni Batt-tel, más területeken még együttműködnek.

A lemezen szerzőként szerepel Melua barátja, Molly McQueen, a Faders előző frontembere. Melua és McQueen a Perfect Circle című dalt eredetileg Molly tervezett lemezére szánták, végül azonban Katie albumán jelent meg. 2007. november 19.

Az énekesnő az album készítése során együtt dolgozott Andrea McEwannel, az Ausztráliából 2006-ban Londonba áttelepült, és ott új énekes-dalszerzői karrierbe kezdő korábbi sorozat-, és színházi színésznővel. Melua zenéjére Andrea McEwan írta meg a What I Miss About You és a Dirty Dice című dalok szövegét, és 2008-ban Katie "Pictures" turnéján Andrea volt a nyitószáma.

Az iTunes Store változaton szerepel egy bónusz dal is: egy Prince-feldolgozás, az Under the Cherry Moon. A lemezre eredetileg 18 dal íródott, de végül csak 12 került föl rá. 2007. november 21.

A Picturesből mindezidáig 1,3 millió példányt adtak el világszerte, és több mint 400 ezret egyedül az Egyesült Királyságban. Az album megkapta a platinum státusztThe Bpi és a 49. legjobban eladott album lett 2007-ben.

Melua az albumot egy „rockosabb-poposabb” darabként írja le, a több gitár miatt, míg az előző két album blues-osabb volt. 2007. szeptember 26.

Az AllMusic kissé meglepőnek tartotta, hogy Katie Melua Eva Cassidyhez hasonló hanggal ugyanolyan ismeretlen maradt az Egyesült Államokban, illetve úgy fogalmazott, hogy „Furcsa, hogy ilyen sokáig tartott, míg öntudatos albumot adott ki Melua, mert producere és dalszerzője a legendás, de kisebb hírű Mike Batt – aki a Picturesön visszatér a '70-es évekbeli, gyermekkori zenei produkciókhoz a dalokkal, amiket ő írt”.

Ugyanebben az évben Melua készített egy duettet Ali Campbellel (UB40) az énekes szólóalbumára, a Running Free-re, Don't Try This at Home címmel.

Collection, Live at the O2 Arena (2008–2009) Fő szócikk: The Katie Melua Collection, Live at the O2 Arena 2008. október 27-én megjelent Melua válogatáslemeze, a The Katie Melua Collection, amelynek egyik lemezén szerepel 14 dal a korábbi három albumról, illetve három új dal, a Two Bare Feet – amelyhez videóklip is készült a lemez megjelenése előtt –, a Toy Collection – melynek akusztikus változatát később Melua felénekelte a Faintheart című filmhez – és a Somewhere in the Same Hotel. A másik lemez egy DVD, amin egy rotterdami koncertfelvétel van, illetve egy kulisszák mögé betekintő rész. bélyegkép|jobbra|330px|Melua 2008. november 26-án Barcelonában