Sárbogárdi Mészöly Géza (Sárbogárd, 1844. május 18. – Jobbágyi, 1887. november 11.) magyar festő.
Élete Nemesi családban született. Apja, Mészöly Imre törvényszéki bíró, anyja Kenessey Juliánna volt. A sárbogárdi elemi iskola elvégzése után Hajdúszoboszlón végezte el a gimnázium alsó osztályait, majd a Debreceni Református Kollégiumban folytatta tanulmányait. Már diákkorában sokat rajzolt és festett. Tehetségét Kallós Kálmán, a debreceni rajztanára fedezte fel, s ő biztatta a művészi pályára. A gimnázium befejezése után szülei ösztönzésére a debreceni jogakadémián tanult, majd 1866-ban átiratkozott a pesti egyetemre. bélyegkép|balra|180px|Balatoni halásztanya 1877 bélyegkép|150px|Mészöly Géza festőművész portréja. Pollák Zsigmond metszete bélyegkép|150px|Faluvége 1877 Malonyai Dezső, a Művészet folyóiratban megjelent cikkében részletesen leírja Mészöly Géza pályafutásának kezdetét. Ligeti Antal, a képtár őre, 1867-ben felfigyelt egy fiatal fiúra, aki a múzeumban festők képeit másolgatta. Ligeti segítségével került ki Bécsbe, ahol az Akadémia növendéke lett, tanulmányait 1872-ben fejezte be. 1873-ban átköltözött Münchenbe, ahol saját műterme volt. 1882-ben Párizsban, majd 1885-től ismét Budapesten élt. Mészöly Géza tájképfestő volt, akinek munkássága főleg a Balatonhoz köthető. Előszeretettel festette a tájat, az ott élő embereket, halászkunyhókat. Képeit nagy gonddal és aprólékos kidolgozással alkotta. Művészete nagy hatással volt a későbbi tájfestőkre. bélyegkép|Faluvége löszfallal 1871 bélyegkép|150px|Patak partján 1877 Tavasztól őszig az országot járta, kitűnő vázlatokat rajzolt, amelyeket aztán műhelyében télen naturalista stílusban kidolgozott, vázlatai a plein air stílust előlegezik, a számos szabadban tett megfigyelés, élmény hangulata rávetül kész képeire is, ettől képei bensőséges hangulatúak.
Művei (válogatás) Debrecen látképe (1870), Alföldi táj (1870), Balatoni halásztanya (1877), Sík vidék szénaboglyákkal, Tanya, Vadásztársaság, Birkanyáj, Lelőtt vadkacsa, Őszi nap a Balatonon, Balatonpart, Kakas, Chioggia, Szigetvár Faluvége löszfallal. (1871) bélyegkép|150px|Akarattyai magaspart bélyegkép|150px|Mészöly Géza sírja Budapesten. Kerepesi temető: 34/1-1-15. Gerenday-cég kivitelezésében.
Díjak (válogatás) 1872, Bécsi világkiállítás művészeti érem 1883, Képzőművészeti Társulat nagy díj 1883, Műcsarnok nagydíj
Emlékezete Mészöly Géza-emlékmű, A balatonvilágosi Magasparton áll, a művész bronz arcképét ábrázolja, a strandfürdő közelében forrás viseli a nevét Balatonvilágoson utca őrzi nevét Balatonvilágoson iskola viseli nevét Balatonfüreden utca őrzi nevét Siófokon utca őrzi nevét Székesfehérvárott utca viseli a nevét Sárbogárdon iskola és utca viseli nevét
Irodalom
Szana Tamás: Mészöly Géza (Budapest, 1889) Rajnai Miklós: Mészöly Géza (Budapest, 1953) F. Petres Éva: Mészöly Géza (Székesfehérvár, 1957) Belitzky János: Mészöly Géza léptei nyomában (Nógrád, 1967. január 5.)
Jegyzetek
Források Élete Mészöly Géza Általános Iskola, Sárbogárd Festmények
Kategória:Magyar festők Kategória:Tájképfestők Kategória:Sárbogárdiak Kategória:Hajdúszoboszlóiak Kategória:1844-ben született személyek Kategória:1887-ben elhunyt személyek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek