Bihardiószeg (románul Diosig, régebben: Diosig in Bihor) községközpont Romániában Bihar megyében.
Fekvése Nagyváradtól 31 km-re északra, az Ér bal partján fekszik. A község néhány kilométerre található a magyar-román határtól, közvetlen összeköttetése van közúton a Létavértes-Sacuieni (Székelyhíd) határátkelővel.
Története 1291-ben Gyozeg néven említik először. A falu eredetileg valószínűleg nem a mai helyén állott. A hagyomány szerint a tatárjáráskor lakói a határában levő szőlőhegy aljában lévő diófásban húzták meg magukat és itt építettek új falut maguknak.
1277-ben birtokosa a Gutkeled nembeli Drug fia Péter a lerombolt egyedi monostor köveiből tornyot építtetett, ezt 1310 körül Kopasz nádor lerombolta. A lerombolt torony köveiből várkastély épült, amely 1719-ben már rom volt, valószínűleg a mai református templom helyén állt.
1551. február 3-án I. Ferdinánd követei és Fráter György itt kezdték meg a tárgyalásokat Erdély átadásáról.
Miközben 1703 júliusában Rákóczi seregei átkeltek a Tiszán, Diószegen Bóné András és Gödény Pál vezetésével felkelés tört ki. A felkelők elfoglalták a várat, majd később csatlakoztak Rákóczihoz.
1910-ben 6269 lakosából 6206 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Bihar vármegye Székelyhídi járásához tartozott. 1992-ben társközségeivel együtt 9442 lakosából 5372 magyar, 3107 román volt.
2003-ban Bihardiószeg községból kivált Biharfélegyháza.
2011-ben 6646 lakosából 4277 magyar (64,3%), 1781 román, 583 roma és 5 egyéb anyanyelvű.
Népessége A 2021-es népszámlálás alapján Bihardiószegnek 6546 lakosa van. A legtöbb lakos magyar (45,31%), kisebbségben a román (24,72%) és roma (24,43%), míg 5,48%-nak nem ismert az etnikuma. Vallási összetétele szerint a lakosság többsége református (43,13%), kisebbségben az ortodox (21,74%), római katolikus (10,85%), adventista (7,7%), vallás nélküli (4,34%), pünkösdista (4,06%) és baptista emberek száma (1,19%), míg 5,96%-a ismeretlen.
Közlekedés A települést érinti a Nagyvárad–Székelyhíd–Érmihályfalva–Nagykároly–Szatmárnémeti–Halmi–Királyháza-vasútvonal.
Nevezetességek Zichy-kastély, a falu önkormányzata tulajdonába kerülve, 2014-re EU-s támogatással, mintegy 650 ezer €-s költséggel felújítva. A községi könyvtárnak és mezőgazdasági-szőlész-borász kiállításnak ad otthont. Egyedi monostor - egykor a falu határában, a mai Egyedmajor területén állt, mely a Gutkeled nemzetség egyik ágának monostora volt. A Diószeg-i borvidék: A diószegi borvidék hagyománya az 1569-1578 évek időszakára vezethető vissza. 1806 után, mikor a Zichy család átvette a diószegi uradalmat, az ágazat fejlődését nagymértékben és lelkesen támogatta a nagy tapasztalattal rendelkező Zichy Ferenc, aki a helységet Európa szerte híres bortermelő vidékké változtatta. Azért állítjuk ezt, mert 1860 után a diószegi borok több nemzetközi versenyen is részt vettek és számos díjat nyertek. Zichy Ferenc volt, aki Biharban a hivatásos bortermelés alapjait megteremtette.
Híres emberek Itt született Diószegi Kis István (1635–1698) református püspök. Itt született Kiss Pál (1809–1867) honvédtábornok. Itt található Kornya Mihály (1844–1917) baptista prédikátor nyughelye. A "paraszt-próféta" tevékenységének egyik központja Bihardiószeg volt. Itt született Ujvárossy Albert (1845–1916) színész. Itt született Mikecs László (1917–1944) tanár, néprajzkutató. Itt született Radu Vasile Igazság (1953–) animációs filmrendező, fotóművész, egyetemi tanár.
Hivatkozások
Kategória:Bihar megye települései Kategória:Bihar vármegye települései