bélyegkép|Emléktáblája egykori lakóhelyén (XI. ker., Bartók Béla út 78.) Bényi László (Rákosliget, 1909. december 18. – Budapest, 2004. április 8.) magyar festő, művészeti író.

Élete Rákosligeten született, és gyermekéveit is itt töltötte a családi házban. Szülei, nagyszülei, rokonai iparosok voltak, vidéki értelmiségiek, akikben megvolt a kellő kulturális érdeklődés, és a művészet szeretete. Sok időt töltött vidéken a rokonoknál Rátóton, és Kiskunlacházán, ahonnan édesapja is származott. Alapvető, képzőművészeti érdeklődése édesanyjához köthető, Feszt Jolánhoz, aki maga is ügyesen rajzolt, festett. Édesapjától a kitartó szorgalmat, és fáradhatatlan munkabírást örökölte. Rákosligeti élményekből táplálkozva már a kezdetek kezdetén a természeti táj, falurészek, lombos fák vonzották - erről tanúskodnak korai diófapác rajzai. Rákosligeten a család megkeresésére Sárkány Lóránd festőművész-rajztanár irányítása alá került, s a kezdeti képzést is tőle kapta. Középiskolát a Kőbányai Szent László Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban végezte, ahol kiteljesedett képzőművészeti érdeklődése és tudása Grabowieczky Leon (1881–1968) művész-rajztanár irányítása mellett.

Megélhetés miatt polgári foglalkozást választ, s a jogi egyetem elvégzése után, 1931–1933 között Aba-Novák Vilmos szabadiskolájában tanult. Mestere igen tehetséges növendéknek tartotta. 1933-ban lépett először nyilvánosság elé a "Fiatalok a Műcsarnokban" nevű tárlaton, a fővárosban. 1936-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskolán ösztöndíjasként folytatta tanulmányait, közben 1931–1933 között ösztöndíjas gyakornokként működött Réti István festőművész mellett. Az 1930-as évek elejétől kezdve rendszeresen megfordult a Szolnoki művésztelepen. Részt vett Aba-Novák Vilmossal és Chiovini Ferenccel együtt a jászszentandrási hatalmas méretű freskó készítésében is. Az 1940-es évektől Zebegényben és Nagymaroson dolgozott. Számos országban járt tanulmányúton, 1935-ben Olaszországban és Líbiában, 1939-ben Jugoszláviában. A háborús éveket Budapesten töltötte egy papírárugyár alkalmazottjaként. 1945 után aktívan részt vett a Fészek Klub, a kecskeméti és a bajai művésztelepek újra szervezésében. Alapító tagja volt a Rippl-Rónai Társaságnak, majd egy ideig titkára is. 1948-tól a Vallás- és Közoktatási Minisztérium művészeti, majd muzeológiai főosztályán dolgozott, ezt követően pedig a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának osztályvezetője lett. Foglalkozott kiállítások szervezésével is. Bényi László rendezte többek közt, Munkácsy Mihály, Rudnay Gyula, Székely Bertalan, Zichy Mihály gyűjteményes kiállításait. Dolgozott a Magyar Nemzeti Galéria munkatársaként is. 1958-ban megbízást kapott a brüsszeli világkiállítás magyar képzőművészeti pavilonjának rendezésére. Erős hazai bírálatok közepette mégis kiállított számos jelentős Csontváry művet, amellyel elérte, hogy a nemzetközi figyelem kereszttüzébe kerülő, itthon elfeledett, és kevéssé becsült festő végre elinduljon az őt megillető szakmai elismerés felé. Bényi László azon kevesek közé tartozott, ki már igen korán felismerte Csontváry jelentőségét, kutatásainak eredményeként írott tanulmányát a Magyar Művészet folyóirat 1936-ban közölte is.Bauer Jenő: Bényi Lászlóról - Művészet, 1970. Február Felesége Supka Magdolna művészettörténész, lánya Bényi Eszter, textilművész.

Munkássága Főleg tájképeket, csendéleteket festett. Ecsetkezelése lendületes, előszeretettel alkalmazta a vastag, széles ecsetvonásokat. A képein fellelhető színgazdagság eleven mégis mérték tartó. Az alföldi iskola hagyományait követte élete végéig. Az 1960-as évektől a Balaton környéki tájak szerelmese lett, számtalan művén örökítette meg a Balaton szépségét. Bényi László mondta magáról: „Festésre mindig a természet hangolt. Képeimet spontánul váltották ki az évszakok színei, ezeknek nyílása és múlása éppen úgy foglalkoztatott, mint embersorsok feletti tűnődéseim és megrendüléseim.”Bényi László festőművész jubileumi tárlata, Szolnok város tanácsa, Damjanich János Múzeum, 1979 Ecsery Ferenc megnyitó beszéde. Írói munkássága is nagyon jelentős, számtalan képzőművészeti album alkotója. Bényi László nevéhez fűződik a zalai Zichy Mihály emlékmúzeum, és a sárospataki Vármúzeum létesítése,

Emlékezete Újbudán, a Bartók Béla út 78. számú ház falán, ahol Bényi László festőművész élt és alkotott, 2005. október 18-án emléktáblát avattak fel.

Kiállítások 1939, Városi Múzeum, Muraszombat 1942, Műbarát 1948, Művész Galéria, Szandai Sándorral 1955, Csók Galéria, Budapest (Nagy Gyulával) 1960, Útiképek, Kulturális Kapcsolatok Intézete, Budapest 1961, Kulturális Kapcsolatok Intézete, Szófia 1962, Erkel Ferenc, Gyula 1963, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, * Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár 1964, Képcsarnok, Veszprém 1965, Fényes Adolf Terem, Budapest, * Móra Ferenc Múzeum, Szeged 1966, Katona József Múzeum, Kecskemét, * a Hazafias Népfront XI. ker. helyisége, Budapest 1967, Kultúrotthon, Rákosliget 1968, Aba Novák Terem, Szolnok 1973, Mediterrán tájak, Szőnyi Terem, Miskolc, Bietigheim (Német Szövetségi Köztársaság) 1974, Hermann-Ehlers Akademia, Kiel (Német Szövetségi Köztársaság) 1975, Galerie K am Rudolfplatz, Köln, * Képcsarnok, Győr 1977, a Hazafias Népfront IX. ker. helyisége, Galerie, Windelsbach (Német Szövetségi Köztársaság) 1978, Csók Galéria, Budapest 1979, Városi tanácsháza, Szolnok 1980, Thermál Hotel Bényi Eszterrel, Hévíz, * Szinyei Terem, Szekszárd 1981, Mednyánszky Terem, Budapest, * Kórház, Cegléd 1982, Móra Ferenc Múzeum, Szeged 1983, Medgyessy Terem, Debrecen, * Szolnoki művésztelep, Szolnok 1984, Katona József Színház, * Balatoni Múzeum (Marton Lászlóval), Keszthely, * Csók Galéria, Budapest 1985, Szolnok 1986, Vármúzeum, Simontornya 1987, Iskola Galéria (Bényi Eszterrel), Csepel, * Budapest, Művelődési Központ, Szentes 1988, Szolnoki Galéria, Szolnok, * Múzeumbarátok Egyesülete, Iskola Galéria, Budapest, Ballantine's Club 1990, Csók Galéria, Budapest 1991, Formosa Art B. Ltd, Tajpej Tajvan

Díjai, elismerései 1936: Szinyei Merse Pál Társaság díja 1946: MNK Képzőművészeti díj 1956: Munka Érdemrend 1968: Nemzetközi képzőművészeti kiállítás bronzérme, Juvisy (Franciaország) 1969: Paris-Sud nemzetközi képzőművészeti kiállítás ezüstérem 1980: Kortárs festészet V. szicíliai fesztiválja I. díj, Cefalù 2002: Magyar Köztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendje Rákosmente díszpolgára (2000)

Írásai Látogatás Koszta Józsefnél, Szivárvány, 1948 Zichy Mihály, Budapest, (Supka Magdolnával), Képzőművészeti Alap Kiadó Vállalata, 1953 (Album) Endre Béla, Szabad Művészet folyóirat, 1954 Koszta József, Budapest, Képzőművészeti Alap kiadóvállalat, 1959 Az Alföld a festészetben, Műcsarnok katalógus, 1959 Szentes, 1976 Rudnay Gyula, Budapest, Képzőművészeti Alap kiadóvállalat, 1961 Száz éve született Rudnay Gyula, Élet és tudomány, 1978 Paál László, Budapest, Képzőművészeti Alap kiadóvállalat, 1977, 1979, 1983 (Album)

Irodalom Internationales Kunst-Adressbuch, Berlin, 1958 Prominent Hungarians Home and Abroad, München, 1966 Nagy Zoltán, Bényi László, Budapest, 1982 Bényi László festőművész bibliográfiája, Szolnok, 1984

Források Bényi László festőművész jubileumi tárlata, Szolnok város tanácsa, Damjanich János Múzeum, 1979 Ecsery Ferenc megnyitó beszéde.

Jegyzetek

További információk Művei

Kategória:Magyar festők Kategória:1909-ben született személyek Kategória:2004-ben elhunyt személyek Kategória:Rákosmentiek