A San Francesco delle Monache templom Nápoly történelmi központjában.
Története Az első templomot e helyen 1325-ben építették Anjou Róbert megbízásából klarissza apácák számára. 1646-ban barokk stílusban teljesen újjáépítették, majd a 18. században alakították ki a ma is látható homlokzatot. Amikor 1805-ben betiltották a rendet, a hozzá tartozó épületből előbb katonai parancsnokság lett, majd leányiskolává, végül bérpalotává alakították át.
Leírása A templomot jelentősen átépítették a 18. században, így eredeti, középkori vonásai eltűntek. Vasrácsos bejáratát Bartolomeo Vecchione tervei alapján készítette Crescenzo Torchese. A templom egyhajós, három oldalkápolnával és még őrzi az eredeti stukkózást. A márvány főoltárt, ami szintén Torchese alkotása volt, szétdarabolták és ellopták. Az oltár két oldalán reneszánsz síremlékek állnak. A templom 2010 óta restaurálás alatt áll.
Források
New Guide to Naples and Surrounding Area, http://www.inaples.it
Kategória:Nápoly katolikus templomai, kolostorai Kategória:Nápoly történelmi központja Kategória:Nápoly barokk templomai Kategória:Nápoly 17. századi építményei Kategória:A Nápolyi főegyházmegye templomai, kolostorai