Hóman Bálint (Budapest, 1885. december 29. – Vác, 1951. június 2.) politikus, történész, egyetemi tanár, az MTA levelező majd rendes tagja, 1933 és 1945 között pedig igazgatósági tagja is. 1932 és 1938 illetve 1939 és 1942 között Magyarország vallás- és közoktatásügyi minisztere, 1933-tól 1944-ig a Magyar Történelmi Társulat elnöke. Hóman a két világháború közötti korszak egyik legvitatottabb személyisége. Az 1944-es kiugrási kísérlet után, Szálasi hatalomra kerülését követően a parlament tagja maradt (Székesfehérvár országgyűlési képviselőjeként), és azt megelőzően részt vett a zsidótörvények parlamenti előkészítésében és a magyar Országgyűlés tagjaival együtt meg is szavazta őket. 1938. február 25-én ő terjesztette be a minisztertanácsnak az értelmiségi munkanélküliség felszámolását célzó programját, amivel az értelmiséget háttérbe szorító folyamat ellen akart hatni, ezzel azonban Hóman az etnicista-rasszista szociálpolitika kodifikálását véglegesítette és megalapozta a későbbi zsidóellenes törvényhozás gyakorlatát.Ungváry Krisztián: „Őrségváltás”, ketezer.hu
A Magyar Tudományos Akadémia 1945. július 20-án kizárta tagjainak sorából a volt kultuszminisztert. A második világháború után, 1946-ban a népbíróság háborús bűnösként elítélte azzal vádolva, hogy részt vett azon az 1941. június 26-i kormányülésen, amely jóváhagyta a Magyarország és Szovjetunió közötti hadiállapot beálltának kimondását.Hómant még a népbíróság sem illette olyan súlyos vádakkal, mint mai bírálói, mno.huA szobrot kapó Hóman nagyon is kezdeményező volt a zsidótörvényekben, hvg.hu 2015. március 6-án bűncselekmény hiányában a Fővárosi Törvényszék perújítási eljárásban felmentette Hóman Bálintot a háborús bűntett vádja alól, egyúttal hatályon kívül helyezte az 1946-os népbírósági ítéleteket.Hóman Bálint rehabilitációja a rendszerváltoztatás története, mno.hu Az utókor számára kettős megítélésű történelmi személyiséggé vált azáltal, hogy az antiszemita nézeteitKovács M. Mária: Magyar-e a nagypapa?, mno.hu és politikai szerepvállalását sokak szerint nem ellensúlyozhatta a történészként alkotott jelentős pályafutása, valamint Székesfehérvár 1930-as évekbeli gyors fejlődésében való rendkívül fontos képviselői tevékenysége. Mások szerint azonban Hóman nem volt antiszemita, és Kosáry Domokosra, az MTA elnökére hivatkoznak, aki tanúvallomása szerint, „amit tisztességes emberi magatartásáról a nehéz időkben” el tud mondani, azt elmondta.„Az állandó antiszemitázás nem vezet sehova” Varga István ügyvéd a Hóman-rehabilitációról , valasz.huUjváry Gábor: Hóman és az antiszemitizmus Válasz Kovács M. Máriának, mno.hu
Élete Budapesten született, középosztálybeli családban. Apja Hóman Ottó klasszika-filológus, egyetemi tanár, később tankerületi felügyelő, majd minisztériumi osztályvezető, édesanyja pusztaszentgyörgyi és tetléni Darányi Borbála (1852–1908). Anyai nagyszülei idősebb pusztaszentgyörgyi és tetléni Darányi Ignác (1811–1877) ügyvéd, jószágigazgató, földbirtokos és földvári és bernátfalvi Földváry Borbála (1820–1888) voltak. Az anyai nagybátyja Darányi Ignác (1849–1927) magyar jogász, agrárpolitikus, nagybirtokos, miniszter.
Huszonhárom évesen a Budapesti Tudományegyetemen szerezte meg bölcsészdoktori oklevelét Magyar városok az Árpádok korában című munkájával. Első munkahelye az Egyetemi Könyvtár volt, ahol már 1915-ben igazgatóvá nevezték ki. 1916-ban a Budapesti Tudományegyetem magántanára lett. Ekkor jelent meg Magyar pénztörténet 1000-1325 című könyve. 1922-ben az Országos Széchényi Könyvtár igazgatója, majd 1923-tól a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója volt. 1924-ben a Magyar Tudományos Akadémia által meghirdetett Rökk Szilárd-pályázatra kész pályamunkával (A hún hagyomány és monda kérdésének mai állása) pályázott.Az Akadémia jutalmazottai, Budapesti Hírlap 44. évfolyam 86. szám, 1924. május 8. (adt.arcanum.com) Gazdaságtörténeti munkái, pl. Károly Róbert gazdaságpolitikájáról írt értekezése ebben az időben született. A hun-magyar rokonságról szóló tézisei nem maradtak időtállóak.
Kutatásaival egyidőben oktatott az akkor már Pázmány Péterről elnevezett pesti egyetemen. Szekfű Gyulával együtt, akivel közösen írta a Magyar történet című összefoglaló jellegű művet (1938–1941), az akkori történettudomány jelentős alakja lett. A magyar történetírás új útjai c. művében jeles tudósok szólalnak meg tudományáguk kérdéseiről. 1929-ben A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, majd 1930-ban a Corvin-koszorú birtokosa lett. A Corvin-láncot 1935-ben kapta meg. Az 1920-as évek végétől a Magyar Numizmatikai Társaság, a Magyar Néprajzi Társaság és a Magyar Történelmi Társulat elnöke volt, valamint a lengyel–magyar kapcsolatok ápolását célul tűző Magyar Mickiewicz Társaságnak tagja.Gerencsér Tibor: A Magyar Mickiewicz Társaság második évtizede. A Magyar Mickiewicz Társaság tagjainak névsora. In: Acta Papensia XI (2011) 3-4. 195-199. o., library.hungaricana.hu.
Politikai pályája jobbra|bélyegkép|270px|Aba-Novák–szekkó a székesfehérvári városháza első emeletén. Az 1938-as székesfehérvári országgyűlés résztvevőit ábrázolja, köztük Hóman Bálint alakjával Politikusként az 1930-as évek elejétől mindinkább a németbarát orientációt képviselte. A Gömbös Gyula barátjának számító történész 1932. október 2-ától 1938. május 13-áig a Gömbös- és Darányi-kormányban, majd 1939. február 16-ától 1942. július 3-áig a Teleki-, Bárdossy- és Kállay-kormányban volt vallás- és közoktatásügyi miniszter. Tárca nélküli miniszter az Imrédy-kormányban. E minőségében nevéhez fűződik az állami és egyházi befolyást erősítő és az érettségizők szelekcióját is célzó egységes középiskolai törvény (az 1934. évi XI. törvénycikk) megalkotása. Az addigi eltérő tantervek szerint működő humán és reálgimnáziumokat egységes középiskolákká alakította, ezeken belül gazdasági középiskolákat, azaz szakközépiskolákat alakított ki, amelyekben a tanulmányi idő egységesen négy év volt.Gyakorlatilag ezek voltak a háború utáni technikumok és szakközépiskolák közvetlen elődei. jobbra|bélyegkép|270px|1938. április 18-án a Felsőházban Hóman Bálint a következőket mondta a tanítóképzéssel kapcsolatban: „Fontosabb a tanító az egyetemi tanárnál, mert a nemzeti kultúra a néptanítótól függ”Joó Adrienn: Az elemi népoktatás és a tanítóképzés reformja A Nemzetnevelés tükrében, Budapest, Magyar Posta Zrt., Oktatási Központ, epa.oszk.hu Elődjéhez, Klebelsberg Kunóhoz hasonlóan az oktatást kiemelt nemzetpolitikai ágazatként kezelte és jelentős támogatásokat szerzett tárcája részére. A húszas évek végén az állami költségvetésből a kultusztárca mintegy 9-10 százalékban részesült, míg a harmincas évek elején 11-13 százalékban kapott támogatást. Iskolapolitikájának egyik célja volt, hogy a különböző iskolatípusok között fennálló különbségeket csökkentse, és a nemzetnevelés érdekében növelje az állami befolyást egy egységes iskolarendszer keretében az oktatásban. Minisztersége alatt erősödött az átadandó műveltséganyag antiintellektualizmusa, nőtt a nemzeti ideológia közvetítése a tananyagban. Az 1934-es egységes középiskolai rendszer bevezetésekor hangsúlyozta, hogy a középiskolai oktatás alapját képező általános műveltség fő eleme a nemzetismeret.
1932 és 1945 között Székesfehérvár országgyűlési képviselője volt. Fehérvár az 1930-as években (többek között az 1938-as Szent István Emlékévhez kapcsolódóan) Magyarország legdinamikusabban fejlődő nagyvárosa volt, melynek egyik kulcsfontosságú személye Hóman Bálint volt. A városban óvodák, általános valamint középiskolák, könyvtárak, múzeumok, művelődési házak és legendás fehérvári vállalatok jöttek létre Hómannak köszönhetően. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere szerint: „Ezek között érdemes megemlíteni a Vadásztöltény-, Gyutacs- és Fémárugyár Rt-t (később Videoton), az Ikarus elődjét, a repülőgépmotor-gyár bővítését, a Danuvia Fegyver- és Lőszergyár Rt. (SZIM Köszörűgépgyár) és az Alumínium Félkész Árugyár Rt. (KÖFÉM) alapítását.”
A szegény, de tehetséges gyermekek felkarolását az oktatási stratégia fontos feladatának tekintette. A Horthy Miklós-ösztöndíj keretében évi ezer nehéz sorsú tanuló (középiskolás, egyetemista) előmenetelét támogatta. Pártolta a Bolyai Kollégium és a Győrffy Kollégium megalakulását. Ezek a kollégiumok tandíjmentesek voltak a szegény parasztfiatalok számára. Oktatáspolitikájában kihangsúlyozta az iskolákban elsajátított törzsanyag nemzeti jellegének fontosságát, a magyar életre való felkészülés jegyében a „valláserkölcsi és nemzeti alapon nyugvó egészséges magyar világszemlélet kialakítását”. 1941-ben, az általa kezdeményezett oktatási reform keretében elindította a nyolcosztályos tantervű általános iskolai képzést (az addigi négy elemi és négy polgári helyett). Az 1940:XX. tc. a nyolcosztályos népiskola felállításáról széles néprétegek általános műveltségének emelését célozta, de ennek elterjedése a háború miatt már nem lett általános.
1938 januárjától a Nemzeti Egység Pártja pártvezérhelyettese (mai értelemben „elnökhelyettese”) volt annak Magyar Élet Pártjává alakulásáig.
1941. június 26-án megszavazta a Szovjetunió elleni hadba lépést, ez háború utáni büntetőperének egyik vádpontja lett. Politikai döntéseit több írásában is megerősítette, amelyekben kihangsúlyozta a német-magyar szövetség fontosságát, amelyben Magyarország szerepét „...a németek védőbástyájaként a keleti erőkkel vívott küzdelemben".
A zsidótörvények előkészítésében és megszavazásában is részt vett. Ezt a politikai tevékenységét sokan elitélik és megítélik ma Magyarországon:
Hevesen ellenezte az 1943-as béketárgyalásokat a nyugati szövetségesekkel. A törvényhozás munkájában az ország 1944. márciusi német megszállása, majd az októberi nyilas hatalomátvétel után is részt vett. 1944 végén Szálasiékkal együtt visszavonult a Dunántúlra, később német területre menekült tovább. Amerikai fogságba került, ahonnan a magyar hatóságok 1945-ben hozták haza.
Elítélése, halála és rehabilitálása 1946-ban a Népbíróság mint háborús bűnöst életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte.
A per során Szekfű Gyula és Kosáry Domokos kiálltak mellette.
A büntetést a váci fegyházban töltötte, ahol szervezete nehezen viselte a megpróbáltatásokat. A korábban jól megtermett férfi a beszámolók szerint rövid idő alatt 60 kilogrammra fogyott, majd 1951. június 2-án elhunyt. 2015. március 6-án a Fővárosi Törvényszék bűncselekmény hiányában posztumusz felmentette a háborús bűntett vádja alól.
Földi maradványait azonosították a váci jeltelen sírban, majd a Darányi család tassi sírkertjében helyezték örök nyugalomra szülei és testvére mellé. Sírját egyszerű kereszt jelöli. bélyegkép|240px|Sírja Tasson Varga István ügyvéd, politikus 2015. december 29-én bejelentette, hogy 2016. január 4-én pert indít Hóman Bálint akadémiai tagságának posztumusz visszaállításáért a Magyar Tudományos Akadémia ellen. Ezt Hóman Bálint születésének 130. évfordulója alkalmából, Székesfehérvárott megrendezett megemlékezésen, a „lélekszobor-avatáson” jelentette be.
Történészi tevékenysége
Hómant történészként az állam fogalmának meghatározása foglalkoztatta, szerinte az a nyelvi és etnikai közösség tekinthető nemzetnek, amely képes államot alapítani. A középkori magyar történelem volt fő kutatási területe. Alapvető munkákat írt a középkori magyar városfejlődésről, és a magyar pénztörténetről. A székesfehérvári Szekfű Gyulával közösen több jelentős történelmi tanulmány, könyv (például az ötkötetes Magyar történet) szerzője. Kedvenc kutatási területe az éremtan volt.
Posztumusz 1985-ben, vélhetően eredeti kézirat alapján megjelentett Ősemberek – Ősmagyarok című munkájában – feladva korábbi álláspontját – azt a véleményt képviselte, hogy az ősi magyar szavak elemzésekor figyelembe kell venni „a szumir és hatti–hurri nyelvemlékeket”.
Antiszemitizmusa