Tuzla (cirill írással Тузла, középkori, szláv nevén Soli, magyarul régiesen Só) város és község Bosznia-Hercegovina északkeleti részén. 160 ezresre becsülhető lakosságszámával a Bosznia-hercegovinai Föderáció Tuzlai kantonjának székhelye. Az ország harmadik legnagyobb városa (Szarajevó és Banja Luka után).
Fekvése Tuzla a Bosznia északkeleti részén elterülő Majevica-hegység lábánál, a Jala folyó partján fekszik. Tuzlát északnyugatról a Majevica-hegység (Medvednik 843 m2), délnyugatról pedig az Ozren, a Konjuh és a Javornik-hegység veszi körül.https://www.topografskakarta.com/jugo/download/srb_25/tuzla_12/tz_12.html Topografska karta Tuzla 426-3-4 Tuzla környéke a Pannon-síkság és Dináridáinak érintkezési zónájának a része.
A város központja a kelet-nyugati irányban húzódó síkságon terül el. A lakónegyedek többsége az ezt övező Ilinčica, Kicelj és Gradina nevű hegyeken fekszik. A községnek a várostól északra fekvő része a Majevica-hátság déli oldalán helyezkedik el. Főként hosszú, keresztirányú patakvölgyekből és lejtőkből áll, amelyek a Jala folyó völgyében végződnek. A terep dél felé enyhén lejt.
A vízfolyások hálózatát alapvetően a Jala folyó és mellékfolyói alkotják, amelyek közül a legnagyobbak Solina és Joševica, valamint a Požarnička, Grabov és Mramorski potok. A Jala forrása a Majevica-hegységben, Ravna Liještak településen, 700 méteres tengerszint feletti magasságban található. A főfolyás teljes hossza a forrástól a Spreča-folyóval való összefolyásig 37 km.
Geológiai szempontból Tuzla tágabb értelemben vett területét nagyrészt fiatalabb üledékek (neogén) alkotják, amelyek gazdasági szempontból fontosak (szén, kősó, kvarchomok stb.). A Tuzla-medence kialakulása a mezozoikum korszakot követő számos, egymást követő fázishoz kapcsolódik, amelyek változó üledékképződési feltételeket eredményeztek. Ezen fázisok és a paleoklimatikus jellemzők kölcsönhatása változatos és jellegzetes üledékes képződményeket eredményezett.
Éghajlata Tuzlára a mérsékelt kontinentális éghajlat jellemző. A specifikus éghajlati jellemzőket a helyi domborzat, a városnak a környező főbb régiókhoz (az egyik oldalon a közép-boszniai hegyvidék, a másikon a Pannon-síkság) viszonyított helyzete, a trópusi és sarki légtömegek mozgása, valamint a ciklonális aktivitás alakítja. Az általános éghajlati jellemzők közé tartoznak a jól meghatározott évszakok, a jelentős relatív páratartalom és felhőzet, valamint a csapadékmintázat, amely az év melegebb szakaszában tetőzik, és a tél végén éri el a minimumát.
Az elmúlt fél évszázadban az átlagos éves hőmérséklet 10,1°C. Január a leghidegebb hónap, 0,6°C átlaghőmérséklettel, míg július a legmelegebb, 19,4°C-kal. Ebben az időszakban a legmagasabb feljegyzett hőmérséklet +38,4°C volt 1971 augusztusában, a legalacsonyabb pedig -25,8°C 1963 januárjában. Az átlagos csapadékmennyiség 908,6 l/m².
Népessége A község népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb20 2713378Bosnyák62 66980 774Horvát20 39815 396Jugoszláv21 99597Egyéb628511 334Összesen131 618110 979
A város népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb13 1372486Bosnyák44 09156 893Horvát63286005Jugoszláv16 30283Egyéb39128990Összesen83 77074 457
A község települései Brđani, Breške, Breze, Brgule, Bukinje, Cerik, Cviljevina, Čaklovići Donji, Čaklovići Gornji, Čanići, Dobrnja, Dokanj, Dragunja Donja, Dragunja Gornja, Gornja Tuzla, Grabovica Donja, Grabovica Gornja, Hudeč, Husino, Kiseljak, Kolimer, Kolovrat, Konjikovići, Kosci, Kovačevo Selo, Kovačica, Krtolije, Kukovina, Lipnica, Lipnica Donja, Lipnica Gornja, Lipnica Srednja, Ljepunice, Ljubače, Marinkovići, Mihatovići, Milešići, Morančani, Mramor, Mramor Novi, Obodnica Donja, Obodnica Gornja, Orašje, Osoje, Par Selo Gornje, Pasci Donji, Pasci Gornji, Petrovice Donje, Petrovice Gornje, Plane, Pogorioci, Poljana, Požarnica, Rapače, Rasovac, Simin Han, Snoz, Svojtina, Ševar, Šići, Šićki Brod, Tetima, Tisovac, Tuzla és Vršani.
Története Tuzla különleges geológiai múltjának köszönhetően Európa legrégebbi vagy egyik legrégebbi települése. Európa nagy része az ősi geológiai múltban a Pannon-tenger aljzata volt. Ennek a tengernek az utolsó maradványai 10 millió évvel ezelőtt húzódtak vissza jelenlegi felszínéről. Tuzla alatt közvetlenül ez a tenger 350 millió tonna sós kőzet és sós víz formájában hagyta nyomát. A sós víz a felszínre tört, az emberek már a neolitikumban is sóvá dolgozták fel. Később kutakat létesítettek, amelyek egyre modernebbé váltak, és a sós víz végül a modern Tuzla vegyiparának alapjává vált.
Őskor Tuzla legjelentősebb őskori régészeti lelőhelye a várostól északkeletre fekvő Gornja Tuzlán található. A Gornja Tuzla-i régészeti kutatások nagyon korai sókitermelésre utalnak, amely körülbelül az i. e. 5700 körüli időkig nyúlik vissza, ami Tuzla területét Európa ezen részének legkorábbi ismert sótermelési és -felhasználási központjai közé helyezi. Itt, a Jala-folyó jobb partján olyan őskori települést tártak fel, amely a kőkorszaktól fogva egészen a kora vaskorig lakott volt. A tervszerű régészeti feltárások 1955 és 1958 között zajlottak, B. Čović vezetésével. A legősibb kultúrrétegek 5,5 – 6 méteres mélységben voltak. A leletek főként a starčevói kultúrához köthető vonaldíszes kerámiák voltak. Az újabb rétegekben a vinča-tordosi kultúra, a lasinai kultúra és a badeni kultúra kerámia és bronztárgyai kerültek elő. 450px|bélyegkép|jobbra|Ozora (Usora) és a Só (Soli) területe a középkorban
A rezet a Tuzla-medence Vinča településein függetlenül dolgozták fel, ami azt mutatja, hogy a mai Tuzla területe a neolitikum és az eneolitikum korszakában Délkelet-Európa tágabb technológiai és cserefolyamataiba is beépült. A terület legkorábbi fejlődése tehát nemcsak a sóforrások természeti kincséhez, hanem a korai településhez, a fémmegmunkáláshoz és a települések kialakulásához is kapcsolódik, amelyek különböző formákban fennmaradtak a Tuzla területén több történelmi korszakon keresztül. A régészek a község terültén még számos települést fedeztek fel, amelyek gazdag maradványokkal rendelkeznek a terület ősi lakóinak anyagi kultúrájából. Nagyszámú neolitikumi agyagedényt találtak különféle díszítésekkel, fekete, szürke és vörös kerámiából, valamint kőkéseket, baltákat, kaparókat és egyebeket.
Középkor Tuzla első írásos említése 950-ből származik. Ebben az évben említi VII. Kónsztantinosz bizánci császár és történetíró A birodalom kormányzásáról („De administrando imperio”) című művében „Salines” (a „só városa”) néven a mai Tuzlaként ismert települést, megjegyezve, hogy a település a magyarok elleni csatában elesett Časlav raškai fejedelem fennhatósága alá tartozott.
A középkorban Tuzla területe Soli (magyarul Só) földjéhez és egyházközségéhez tartozott; neve közvetlenül a régió legfontosabb természeti kincsére, a sóforrásokra utalt. A Tuzla melletti, kora középkori Kicelj nekropolisz valószínűleg a Kicelj-domb lábánál fekvő középkori Soli városának lakosságához tartozott. 250px|bélyegkép|jobbra|I. Tvrtko bosnyák király emlékműve
Itt volt a Sói bánság központja, mely a Boszna folyó mindkét partján a Száváig és a Drináig terjedő, a Magyar Királysághoz tartozó közigazgatási terület volt. A Sói bánságot, Ozorával és Boszniával együtt II. András magyar király adományozta Ugrin kalocsai érseknek. A 13. században a király alattvalóiként a sói bánok irányították. Első ismert bánja Ákos nembeli Ernye volt 1262 és 1267 között. 1284-ben Kun Erzsébet magyar királyné lányának, Katalinnak a hozományaként került a Kotromanić család uralma alá, majd 1323-ban a boszniai bánok igazgatása alá került. A 14. században a bánságot, mint különálló közigazgatási egységet már nem említik. A területet 1410-ben Zsigmond magyar király visszacsatolta Magyarországhoz. 1459-ben I. Mátyás magyar király Bosznia tartományai közé sorolta.
Az oszmán uralom 1463-ban az oszmánok Boszniával együtt a várost is elfoglalták. Mai neve is az oszmán korból származik: tuz törökül „sót” jelent. Az oszmán dokumentumokban Tuzla először 1474-ben tűnik fel „Agac Tuzla” (fából készült sóüzem) néven. A legújabb történetírói szakirodalom szerint a Donja Tuzla-i és a Gornja Tuzla-i oszmán náhijék (járások) a középkori sói plébániájából alakultak ki. A Donja (alsó) Tuzlára vonatkozó „Memleha-i-zir”, illetve a Gornja (felső) Tuzlára vonatkozó „Memleha-i-bala” elnevezés a 16. századtól állandósult. 250px|bélyegkép|balra|Tuzla látképe 1886-ban Az oszmán korban Tuzla a Zvorniki szandzsák egyik legfontosabb központjává, később pedig a Tuzlai kádiluk székhelyévé fejlődött. A sóforrások kiaknázása meghatározó hatással volt a város gazdasági és társadalmi életére, miközben a kereskedelmi kapcsolatok és az igazgatási funkciók tovább erősítették Tuzla szerepét Északkelet-Boszniában. Az oszmán kori Tuzla jelentősége ma is tetten érhető a város műemléki örökségében. A Bosznia-Hercegovina Nemzeti Műemlékvédelmi Bizottsága a város legfontosabb történelmi helyszínei közé sorolta a Šaren (Behram-beg) mecsetet, a Turalibeg (Poljska) mecsetet és a Džindija mecsetet.
A helyi gazdaságban továbbra is jelentős volt a sótermelés és feldolgozás. A Soni téren akár 80 olyan edény is volt, amelyekben a sókút sós vizét forralták. Eleinte szerény mennyiségű sót állítottak elő, majd idővel ez a mennyiség növekedett. Ennek oka nem annyira a technikai és technológiai fejlődés volt, hanem inkább Tuzla lakosságának növekedése, ami a sótermeléssel függött össze. A tuzlai só a boszniai ejaleten kívül is ismert volt. A 17. században XIV. Lajos francia király kereskedőin keresztül vásárolt sót Tuzlából udvara számára. Ennek bizonyítéka egy XIV. Lajos képével és nevével ellátott francia érme, amelyet Tuzla környékén találtak. A só összekapcsolta az akkori országokat, kultúrákat és civilizációkat. A tuzlai só az egyik alapvető cikk volt, amellyel a Boszniai ejalet bemutatkozott az 1876-os philadelphiai Nemzetközi Kereskedelmi Vásáron.
Az osztrák-magyar uralom 250px|bélyegkép|jobbra|A város látképe 1896-ban 1878-ban, Bosznia-Hercegovina okkupációjával Tuzla is a Habsburg Monarchia része lett. Bosznia-Hercegovina Osztrák-Magyar Monarchia általi annektálásának egyik fő célja a természeti erőforrások kiaknázása volt, és a tuzlai só különleges helyet foglalt el ezek között. Az első sólepárló, amelyet 1885-ben építettek Tuzla külvárosában, Simin Hanban, az ipari sótermelés kezdetét jelentette Tuzlában. Röviddel ezután a város süllyedni kezdett a várost körülvevő kősólelőhelyekről származó ellenőrizetlen sóoldatkimosódás következtében.
A jugoszláv időszak Az első világháború végén az újonnan alakult Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz került, mely (1929-től a Jugoszlávia) nevet viselte. Tuzla a két világháború között jelentős ipari és bányászváros volt. A város fejlődését elsősorban a sókitermelés, a szénbányászat és a vegyipar alapozta meg. A város és környéke jelentős munkásközpont volt, ezért erős szakszervezeti és baloldali mozgalmak alakultak ki. A korszak legfontosabb helyi eseménye az úgynevezett husinói felkelés volt. A Tuzla melletti Husino település bányászai sztrájkba léptek a rossz munkakörülmények és az alacsony bérek miatt. A jugoszláv hatóságok fegyveres erővel verték le a megmozdulást. A felkelés később a jugoszláv munkásmozgalom egyik szimbólumává vált. A város lakossága etnikailag vegyes volt: bosnyákok (akkoriban gyakran muszlimokként említették őket), szerbek, horvátok és egy kisebb zsidó közösség élt együtt. A gazdasági világválság Tuzlát is érintette, de a bányászat és az ipar továbbra is meghatározó maradt. A városban élénk kulturális és társadalmi élet folyt, különböző nemzetiségi és vallási közösségek szervezeteivel. 250px|bélyegkép|balra|A Jugoszláv Nemzeti Felszabadító Hadsereg (NOVJ) 3. hadtestének katonái Tuzlában 1944 decemberében