Az Olympique Marseille egy 1899-ben alapított francia labdarúgócsapat, székhelye Marseille-ben található. Rövidítése: OM. 1996 óta folytonosan a francia élvonalban szerepel, melynek kilencszeres bajnoka. Tízszer hódította el a francia kupát, illetve az OM nyerte a Bajnokok Ligája első kiírását 1993-ban.

A BL-trófea elnyerését követően bundabotrányba keveredett, amiért a szövetség a másodosztályba száműzte, illetve az 1993-as francia bajnoki címet is megvonta.

Történelem Kezdetek A klub közvetlen elődjét 1892-ben alapította egy francia sporttisztviselő, René Dufaure de Montmirail, amely az azt követő néhány évben különböző neveken volt ismert (Sporting Club, US Phocéenne), hivatalos formában csak 1899-ben nyerte el mai nevét (illetve ezt az évszámot tekintik a klub hivatalos alapítási évszámának is). A klub legfontosabb sportága a rögbi volt, így ehhez kapcsolódik a mottó is: „Droit au but” azaz „Előre a gólért” (más fordítás szerint: „Előre a célért”).

A labdarúgócsapat 1902-ben játszotta első mérkőzését, majd 1904-ben megnyerte első kupáját is, mely a Championnat du Littoral elnevezést viselte. 1904-től kezdődően hazai mérkőzéseit a Stade de l'Huveaune-ban játszotta.

Első sikerek A labdarúgócsapat kezdeti sikereit Marino Dallaporta elnöksége alatt, az 1920-as években jegyezte: 1924-ben, 1926-ban és 1927-ben elhódította a Coupe de France-t, majd 1929-ben megnyerte a Championnat de France Amateurs-t, amely a mai első osztály (Ligue 1) előfutára volt. Az 1924-es siker azért is volt kiemelkedő, mert a döntőben a francia labdarúgás akkori vezető csapatát, az FC Sète-et győzte le 3–2-es arányban.

Az 1920-as években már számos francia válogatott játékos játszott a csapatban: Jules Dewaquez, Jean Boyer, vagy éppen Joseph Alcazar.

Az 1930-as Coupe de France elődöntőjében a későbbi kupagyőztes FC Sète ellenében búcsúzott. A visszavágásra szűk egy éven belül sor került, és a sikeres döntőt követően a csapat Délkelet-Franciaország bajnokává vált.

Annak ellenére, hogy az 1931–32-es szezon rosszul sikerült, az OM az 1932. január 13-án alakult Profi Francia Labdarúgócsapatok Szövetségének, illetve a jelenleg is működő Division 1-nek (ma: Ligue 1) tagja lett.

A profizmus kezdete Az első bajnoki idényben (1932–1933)* a Marseille a második lett az Olympique Lillois (mai Lille OSC) mögött, érdekesség, hogy a nyitómérkőzésen a Marseille 7-0-ra verte az Lille csapatát, de a végén mégis az északiak örülhettek, hiszen a bajnokságot ők nyerték *(ez az idény még két csoportra volt osztva, a Marseille az A csoportban szerepelt). 1935-ben egy fiatal olasz csatár Maro Zatelli érkezik a csapathoz. 1936-ban Laurent Di Lorto francia válogatott kapus távozott a Marseille-től a Sochaux-hoz, ahol remekül védett, hiányát egy brazil kapus, Vasconcellos feledtette, ugyanis 1937-ben először sikerült elhódítania a Marseille-nek a Division 1 kupáját, köszönhetően a gólkülönbségének (1. Marseille +30, 2. FC Sochaux-Montbéliard +17). Az 1930-as években a Coupe de France-ban is jól szerepelt a Marseille, ugyanis 1935-ben és 1938-ban is sikerült elhódítani a trófeát, a duplázást, vagyis az 1934-es kupagyőzelmet az FC Sète akadályozta meg.

1937. június 13-án felépült az akkor még csak 35 ezer férőhelyes Stade Vélodrome, a stadiont egy Torino elleni 2-1-es győzelemmel záruló barátságos mérkőzéssel avatják fel. 1938-ban a marokkói Larbi Ben Barek a "fekete gyöngyszem" igazolt a csapathoz, de részben a második világháború miatt, csak egy évet maradt a csapatnál.

A háborúval tűzdelt 40-es évek A második világháború ellenére továbbra is folytatódtak a küzdelmek a francia bajnokságban. A Marseille a háború idejére visszatér a Stade de l'Huveaune-ba. 1939–1940-es szezonban a Marseille a második helyen végez a délkeleti* csoportban *(1939–1945-ig a francia bajnokság különböző csoportokra volt osztva, kivéve az 1944-es szezon, ahol 16 regionális szövetségi csapat vett részt a küzdelmekben), a Coupe de France-ban pedig a második helyet sikerült megszerezniük, miután a döntőben 2-1-re kaptak ki a Racing Club de Paris-tól. Az 1940–1941-es bajnoki címet ők nyerik a "szabad"* csoportban, de ez a klub történelmében nem jelenik meg *(1940–1941-es szezonban két csoport volt a francia bajnokságban, a "szabad" és az "elfoglalt" csoport). Az 1942–1943-as szezon a rekordok éve volt. 100 gól 30 mérkőzésen, köztük egy olyan mérkőzés melyen a Marseille 20 gólt szerzett az Avignon csapata ellen (20-2). Érdekesség, hogy ezen a mérkőzésen Aznar 9 gólt szerzett. Ebben az idényben Aznar 45 gólt szerzett 30 mérkőzésen plusz 11-et a kupában 8 mérkőzésen. Összesen rekordot jelentő 56 gól 38 mérkőzésen. Ebben az idényben a 6. Coupe de France győzelme is megszületett a csapatnak, miután a döntőben a második mérkőzésen 4-0-ra verte a Bordeaux csapatát, nagyban köszönhetően a fiatal tehetségeknek (Scotti, Robin, Dard, Pironti), közülük Dard és Pironti is gólt szerzett (a döntő első mérkőzése 2-2-re végződött). 1948-ban a Marseille 11 év után ismét bajnok lett 1 ponttal megelőzve a Lille OSC-t, köszönhetően a Sochaux elleni döntetlennek illetve a CO Roubaix-Tourcoing elleni 6-0-s győzelemnek és az FC Metz elleni 6-3-as győzelemnek.

Bemutatkozás a másodosztályban 1952-ben a Marseille-t a kieséstől csak Gunnar Andersson mentette meg, ugyanis abban az évben 31 gólt lőtt amellyel a francia bajnokság gólkirálya lett. Fontos volt még a Valenciennes elleni (összesítésben) 5-3-as győzelem is (első meccsen nyert a Valenciennes 3-1-re, de a második meccsen a Marseille 4-0-ra). Ebben az évben történt még a AS Saint-Étienne elleni hazai pályán lejátszott 10-3-ra megnyert mérkőzés is. 1953-ban szintén Gunnar Andersson lett a gólkirály, de ezúttal már 35 góllal. A Marseille a Coupe de France-ban ezúttal a második lett, a döntőben az OGC Nice verte meg őket 2-1-re. 1953-ban egy új kupasorozatot indítanak melynek a neve Coupe Charles Drago. Ezt a kupasorozatot 1957-ben a Marseille nyeri, a döntőben 3-1-re verve az RC Lens csapatát. Először 1959-ben esik ki a Marseille a Division 1-ből, és kisebb megszakítással 1965-ig ott is marad, ugyanis az 1962/1963-as szezont a Division 1-ben tölti, de mivel a 20. helyen végez, ezért rögtön ki is esik onnan. 1965-ben Marcel Leclerc lett a csapat új tulajdonosa.

A Marcel Leclerc éra Az 1970-es évek elején Leclerc elnöksége alatt (1965–1972), a Marseille uralta a francia labdarúgást, köszönhetően annak, hogy az 1965-ben a klubhoz került Leclerc elsődleges célja volt a Division 1-be való feljutás. Ami 1965-be sikerült is. Érdekesség, hogy 1965 április 23-án megdőlt egy negatív rekord, ami a mai napig tartja magát, hiszen ezen a napon csupán 434-en voltak egy OM-US Forbach mérkőzésen a Vélodrome-ban. 1964-ben Mario Zatelli az egykori Marseille játékos lett a csapat edzője. Leclerc irányítása alatt annyira jól ment a csapatnak, hogy 1969-ben a Coupe de France-ot is sikerült elhódítaniuk. A döntőben a Bordeaux csapatát verték 2-0-ra.

1971-ben 23 év után a bajnoki cím elhódítása is sikerült a Marseille-nek, a végelszámolásban 4 ponttal megelőzve az AS Saint-Étienne csapatát. Josip Skoblar ebben az idényben 44 gólt lőtt mellyel a francia bajnokság gólkirálya lett, és zseniális csatárpárost alakított Roger Magnussonnal. 1971-ben az AS Saint-Étienne-től érkezett Georges Carnus és Bernard Bosquier, akik nagy szerepet játszottak abban, hogy 1972-ben, nemcsak a Coupe de France-ot, hanem bajnokságot is sikerül elhódítania a csapatnak, ezzel sorozatban volt kétszeres francia bajnok és kupa győztes. A Marseille az 1971–1972-es és 1972–1973-as szezonban is játszott a BEK-ben.

1971-ben a nyolcaddöntőben az Ajax csapata ütötte ki őket, 6-2-es összesítéssel (első mérkőzés 2-1, második mérkőzés 4-1). 1972-ben pedig az első körben a Juventus 3-1-es összesítéssel (első mérkőzés 0-1, második mérkőzés 3-0). Marcel Leclerc kénytelen volt 1972 július 19-én elhagyni a klubot, ugyanis sikkasztással vádolták.

Azok a borongós 70-es évek Az 1973–1974-es szezon nagyon nehéz volt a Marseille-nek. Amellett, hogy Magnusson a Red Star kedvéért elhagyta a klubot, a klub a 12. lett a bajnokságban, a Köln súlyos vereséget mért a Marseille-re az UEFA kupában, ráadásul a Vélodrome-ban kapott ki a csapat 0-6-ra (összesítésben 2-6, első mérkőzés 2-0, második mérkőzés 0-6). A következő idény valamivel jobban sikerült a Marseille-nek, hiszen a bajnokságban a második helyezést sikerült megszerezniük, köszönhetően két brazilnak: Paulo Cesar Lima és Jair Ventura Filho (Jairzinho). Majd a következő idényben (1975–1976) a Coupe de France elhódítása is sikerült a csapatnak, méghozzá az Olympique Lyon csapatát legyőzve (2-0).

Az elkövetkezendő szezonokban a 12., 4., és 12. lett a bajnokságban a Marseille, 1979-ben, pedig Jules Zvunka lett a Marseille edzője.

Az 1979–1980-as szezon szörnyen sikerült a Marseille-nek, miután csak a 19. helyet sikerült megszerezniük, és kiestek a másodosztályba. 1980–1981-es szezon a klub mélypontja. 1981 áprilisában a klub a csőd szélén állt, rengeteg játékost és személyzeti tagot bocsátottak el, de ennek hatására rengeteg tehetséges fiatal került be az első csapatba. Ezeknek a fiataloknak a többsége korábban részt vett az 1979-es Gambardella kupa elnyerésében (a Gambardella kupa egy olyan kupa, amelyért a klubok U-18-as csapatai küzdenek). Közülük néhányan: José Anigo, Éric Di Meco, Jean-Charles De Bono. Az idény végén a Marseille a hatodik lett a másodosztályban.

Az elkövetkezendő két szezonban egy harmadik és egy negyedik helyezést sikerült begyűjtenie a csapatnak a (Division 2-ben). 1983-ban Jean Carrieu-nek (a klub akkori elnökének), egy nagyon erős csapatot sikerült összehoznia, olyan játékosok alkották a klub gerincét, mint Žarko Olarević, Saar Boubacar, és François Bracci (Bracci a Bordeaux csapatától érkezett 1983-ban). A csapat képességét mutatja, hogy 1984-ben a Marseille megnyerte a másodosztályt. Az 1984–1985-ös idényt már a Ligue 1-ben töltötte a klub, és bár ha nehézségek árán is (17. lett a csapat, mindössze két ponttal elkerülve a kiesőzónát), de sikerült bent maradniuk az első osztályban. Egy évre rá, már a Coupe de France fináléjába is eljutottak, de ott a hosszabbításban a Bordeaux csapata megverte őket 2-1-re.

Tapie éra, és az 1993-as BL győzelem Gaston Deferre, Marseille akkori polgármesterének a javaslatára, 1986-ban a klub elnöke Bernard Tapie lett, aki komoly szándékokkal érkezett Marseille-be. Elnöksége idején, rengeteg változtatáson ment keresztül a csapat. 1986-ban leigazolta Karl-Heinz Förster-t, aki német színekbe két világbajnokságon is részt vett, és Alain Giresse-t a Bordeaux-tól. A csapat évről évre fejlődött és alakult át. Tapie irányítása alatt olyan játékosok játszottak, és nevelkedtek a klubnál, mint Jean-Pierre Papin, Chris Waddle, Klaus Allofs, Enzo Francescoli, Abedi Pelé, Didier Deschamps, Basile Boli, Marcel Desailly, Rudi Völler, Éric Cantona, és olyan edzőket sikerült a csapathoz csábítania mint, Franz Beckenbauer, Gérard Gili, és Raymond Goethals.

Ennek hatására az eredmények is jöttek. 1987-ben a Bordeaux mögött a második lett a csapat, bár 1988-ban csak a hatodikok lettek, de utána sorozatban négyszer lettek bajnokok (1989–1992). Ráadásul 1989-ben a Coupe de France-ot is megnyerte a csapat, a döntőben 4-3-ra verve a Monaco-t, ezen a mérkőzésen Jean-Pierre Papin mesterhármast szerzett. Azonban 1991-ben a Monaco visszavágott, hiszen ezúttal a döntőben ők diadalmaskodtak 1-0-ra.