A Néppárt () jelentős jobboldali politikai párt Spanyolországban, amely a 2011-es parlamenti választások óta kormányzási pozíciót töltött be. A 2019-es választások után ellenzékbe került.

Története

A párt elődje az 1976-ban alapított Népi Szövetség (Alianza Popular, AP) volt, aminek vezetője Manuel Fraga volt. A párt tagjai közt számos olyan konzervatív szellemiségű politikus volt, aki a Franco-korszak alatt vezető pozícióban voltak. Az egyik ilyen vitatott személy Fraga volt, aki a Franco-korszak alatt az Információs és Turisztikai miniszter volt 1962-1969 között.

1977-ben a Franco-korszak után megtartott első választásokon az AP 8,21%-ot ért el, a Képviselőházban 16, a Szenátusban 2 mandátumot kapott. A választásokat a Demokratikus Közép Uniója nyerte.

Az 1982-es választásokra a párt koalíciót kötött a jobbközép Népi Demokratikus Párttal és a Spanyol Liberális Párttal emellett néhány jobboldali és regionális párttal (mint a Valenciai Unió, Navarro Népi Unió, a aragón nacionalista Aragóniai Párt, Galícia Centristák) és így született meg a Népi Koalíció (Coalíción Popular) nevű választási szövetség. Így a párt a szavazatok 26,36%-át megszerezve a második legerősebb politikai erővé vált az országban. A Képviselőházban 107 és a Szenátusban 54 mandátumot szereztek.

Az 1982-es és 1986-os választásokat viszont a Spanyol Szocialista Munkáspárt nyerte meg sorra, Felipe González vezetésével. A sorozatos kudarcok miatt Manuel Fraga 1987-ben lemondott a párt vezetéséről.

1989-ben a párt nevet változtatott és Néppárt lett (Partido Popular, PP). Az új pártban a neoliberalizmus lett a fő irányzat, a konzervatív vonal háttérbe szorult.

Jose María Aznar első kormánya

A párt az 1996-os spanyolországi parlamenti választásokon a Navarroi Népi Unió és az Aragóniai Párt támogatásával győzelmet aratott a szavazatok 39,18%-ával, amivel a Képviselőházban 156 mandátumot tudott szerezni. A választások után felkérték José María Aznart miniszterelnöknek, akit 181 igen szavazattal megválasztottak.

José María Aznar és a Néppárt a kormányzással egy olyan országot örökölt meg a szocialistáktól, amely tele volt korrupciós ügyekkel, mint a csendőrparancsnok Luis Roldán esete, a Banesto biztosítási bank esete. Navarra régió szocialista elnöke Gabriel Urralburu illetve Andalúzia szocialista elnöke Manuel Oller is érintett volt korrupciós ügyekben.

A jobbközép kormány feladata volt a gazdaság liberalizálása mellett az államadósság csökkentése volt. Ez annak érdekében hogy az ország a maastrichti kritériumok teljesítésével, be tudja vezetni az eurót fizetőeszközként. Privatizálták az Enagás állami gázszolgáltatót, Repsol olajipari vállalatot, Telefónicát az ország állami telekommunikációs vállalatát.

Szavazóbázisa

A párt területileg hagyományosan Galícia, Kasztília és León, Kasztília La Mancha és Murcia autonóm közösségekben népszerű. Ávila, Burgos, Orense, Valladolid tartományokban szinte mindig a Néppárt a legerősebb.

A párt 1989-től a 2010-es évek közepéig magáénak tudhatta a jobboldali szavazók jelentős részét, a párt konzervatív szárnyából alakult meg a Vox.

A néppárti szavazók korosztályukat tekintve főleg az 55 éven felüli női szavazók között népszerű.

Ideológiája

A pártot jellemzően liberális konzervatív szellemiségűnek jellemzik. Vannak emellett akik szerint Jose María Aznar vezetése alatt a párt konzervatívvá vált kereszténydemokrata és gazdasági liberális értékek keveredésével. Mások szerint a párt keresztény humanista illetve konzervatív és neoliberális gazdaságpolitikájú.

A párt támogatja az autonóm közösségek regionális struktúráját, amit az 1978-as alkotmány is rögzít illetve az alkotmányos monarchiát, mint államformát.

Amikor 2005-ben bevezették Spanyolországban az azonos nemű párok házasságát, azt a párt ellenezte, helyette a bejegyzett élettársi kapcsolatot támogatták. Ekkor még a Néppárt tüntetéseket is szervezett a melegházasság ellen. Miután 2012-ben alkotmányosnak ítélték a törvényt, amellyel 2005-ben bevezetésre került az azonos neműek házassága, úgy a Néppárt kijelentette, hogy többé nem akarják megszüntetni a törvényt. Habár a pártnak van erősen szociálkonzervatív szárnya, mégis számos tagja támogatja az azonos neműek házasságát. Egyes néppárti vezetésű regionális kormányok bevezettek olyan törvények, amelyek tiltják a szexuális irányultságon és nemi identitáson alapuló diszkriminációt.

Választási jelszavai

1996: Con la nueva mayoría (Az új többséggel) 2000: Vamos a más (Többre jutunk) 2004: Juntos vamos a más (Együtt többre jutunk) 2008: Las ideas claras con Rajoy es posible (Világos elképzelések Rajoyjal lehetővé válnak) 2011: Lo primero el empleo (Első a foglalkoztatás) 2015: España en serio (Spanyolország komolyan)

Választási eredményei Parlamenti választások Választások Szavazatok % Képviselőházi mandátumok Szenátusi mandátumok Kormányzat Listavezető 1989 5 285 972 25.79 Ellenzék José María Aznar 1993 8 201 463 34.76 Ellenzék José María Aznar 1996 9 716 006 38.79 Kormánypárt José María Aznar 2000 10 321 178 44.52 Kormánypárt José María Aznar 2004 9 763 144 37.71 Ellenzék Mariano Rajoy 2008 10 278 010 39.44 Ellenzék Mariano Rajoy 2011 10 866 566 44.63 Kormánypárt Mariano Rajoy 2015 7 215 530 28.72 Kormánypárt Mariano Rajoy 2016 7 906 185 33.03 Kormánypárt Mariano Rajoy 2019. április 4 356 023 16.69 Új választást kellett kiírni Pablo Casado2019. november5 047 04020.81 EllenzékPablo Casado2023. július8 160 83733.06 Alberto Núñez Feijóo

A párt elnökei

1989-1990 : Manuel Fraga 1990-2004: José María Aznar 2004-2018: Mariano Rajoy 2018 óta: Pablo Casado

Jegyzetek

Fordítás

Kapcsolódó szócikkek Mariano Rajoy Miriam Blasco José María Aznar

Kategória:Spanyolországi pártok Kategória:Európai Néppárt Kategória:1977-ben alapított szervezetek