Aquitániai Eleonóra (, angolul: Eleanor of Aquitaine; Poitiers, Poitou grófság, 1122 körül – Poitiers, Angevin Birodalom, 1204. április 1.), a Ramnulfid-házból való Aquitania és Gascogne hercegnője, Poitou grófnője, VII. Lajossal kötött első házassága révén Franciaország királynéja 1137-től 1152-es válásáig, majd II. Henrikkel lévő második házasságával angol királyné 1154-től hitvese 1189-es haláláig.
Eleonóra a késő középkor egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb nőalakja, azon kevés nők egyike, akinek a 12. században jelentős szerepe volt kora kulturális és politikai életében. A határozott elvekkel rendelkező, művelt és igényes királyné autonóm személyiségként viselkedett, még szentföldi zarándoklaton is részt vett. Második házasságából mások mellett két későbbi angol uralkodó, I. (Oroszlánszívű) Richárd és Földnélküli János született.
Élete Származása és gyermekkora bélyegkép|125px|balra|Aquitánia hercegségének címere Apja, X. Vilmos, Aquitania hercege,A Chronicle of Alberic de Trois-Fontaines jegyzi fel származását: „Alienor Guilielmi filia comits Pictavorum et Aquitanie ducis”, amikor feljegyezte házasságát VII. Lajossal. Chronica Albrici Monachi Trium Fontium 1152, MGH SS XXIII, p. 841. valamint Poitou és Saintogne grófja, Nyugat-Európa egyik leghatalmasabb és leggazdagabb nagyura volt. Anyja Aenor de Châtellerault, I. Aimeric, Chatellerault grófjának és Amauberge "Dangereuse" lánya, utóbbi IX. Vilmos aquitániai herceg szeretője volt. Eleonóra szüleinek házasságát IX. Vilmos és szeretője, Amauberge szervezte meg. Eleonóra a nevét anyja után kapta, eredeti alakja Aliénor, amely a latin alia Aenor elferdített változata a Franciaország északi részén beszélt gallo-román nyelven. A név, amelynek jelentése a másik Aenor, a franciában Eléanor, angolul Eleanor lett.
Eleonóra kora egyik legkifinomultabb nemesi udvarában nevelkedett, ahol IX. Trubadúr Vilmos herceg ösztönzésére megszületett a lovagregények és a trubadúrok hagyománya. Eleonóra kora egyik legjobb oktatásában részesült. Anyanyelve, a poitevin mellett megtanult latinul, irodalmi és zenei képzést kapott és járatos volt a lovaglás, íjászat, solymászat és vadászat tudományában is. A korabeli beszámolók szerint élénk, intelligens és erős akaratú személyiség volt, kora egyik legszebb nője (bár külsejéről semmilyen leírás nem maradt fenn). A korabeli szépségideál szőke hajú és kék szemű nőket részesített előnyben, de elképzelhető, hogy Eleonóra örökölte nagyapja és apja barna szemét és vörös haját.
1130-ban, amikor Eleonóra nyolcéves volt, a talmonti kastélyban meghalt négy évvel fiatalabb öccse, William Aigret. Ezzel Eleonóra lett az örököse a legnagyobb és leggazdagabb francia tartománynak: Aquitania és Poitou együttesen majdnem a mai Franciaország területének egyharmadát elfoglalták. Eleonórának csak egy törvényes testvére volt, Aelith, akit csak Petronillának hívtak, illetve két féltestvére, William és Joscelin. Utóbbiakat apja elismerte fiainak, de kizárta őket az öröklésből.
Öröklése és házassága VII. Lajossal 1137-ben Vilmos herceg és családja Poitiers-ből Bordeaux-ba utazott, majd Bordeaux-ban a két lányt Vilmost a bordeauxi érsekre, egyik leghűségesebb követőjére bízta. Onnan Vilmos zarándoklatra indult Santiago de Compostelába, a Szent Jakab-emlékhelyhez. 1137. április 9-én, nagypénteken, rosszul lett (feltehetően ételmérgezés következtében) és elhunyt, miután mindenét Eleonórára hagyta.
Eleonóra 15 éves korára Aquitánia hercegnője, valamint Poitou, Saintonge, Angoûmois, Limousin, Auvergne, Bordeaux és Agen grófnője lett, Nyugat-Európa egyik leggazdagabb hajadonja. Mivel abban az időben a házaskorú hajadonok elrablása és házasságra kényszerítése gyakori volt, Vilmos halálos ágyán VI. Lajos francia királyt nevezte ki a lány gyámjának és arra kérte, hogy találjon megfelelő férjet lánya számára. Amíg ezt a férjet meg nem találták, a király rendelkezhetett Eleonóra öröksége felett is.
VI. (Kövér) Lajos szintén halálos beteg volt (vérhasban szenvedett), de kövérsége és betegsége ellenére is megőrizte hidegvérét, amikor jelentették neki a herceg halálát. Saját és királysága érdekeit szem előtt tartva elhatározta, hogy fiát, Lajost (1120 - Párizs, Palais Royal de la Cité, 1180. szeptember 18.) adja Eleonórához és ezzel a francia korona birtokaihoz csatolja Aquitániát. Órákon belül Lajos megszervezte az esküvőt, amelynek részleteivel Suger apátot, a párizsi Notre Dame apátság vezetőjét és a király egyik legfőbb tanácsadóját bízta meg. Lajos herceget Bordeaux-ba küldték 500 nemes lovag, Suger apát, II. Theobald champagne-i és Raoul vermandois-i gróf kíséretében.
Lajos július 11-én érkezett Bordeaux-ba és 22-én Geoffrey de Lauroux, a város érseke, összeadta Eleonórával a Szent András-katedrálisban. Lajos király várakozásaival ellentétben azonban a házasságnak egy feltétele volt: Aquitánia és a francia királyi birtokok külön maradnak és Eleonóra legidősebb fia mind a francia királyi, mind az aquitániai hercegi címet viselni fogja, azaz férje nem gyakorolhatott hatalmat felette. Házassági ajándékként Eleonóra egy hegyikristály vázát adott férjének, amely ma is látható a Louvre-ban. 1137. augusztus 8-án az ifjú párt Bordeaux-ban Aquitánia hercegévé és hercegnőjévé koronázták, majd Párizsba indultak, ahol Franciaország királyává és királynéjává koronázták őket (Lajos apja augusztus 1-jén halt meg).
A párizsi király udvarban nem szívesen látták Eleonórát, akaratossága és viselkedése ellenérzéseket váltott ki Lajos anyjában, Adélaide de Maurienne anyakirálynéban. Az udvarban még élénken élt II. Róbert francia király provance-i feleségének, Constance-nak emléke, aki botrányos ruháiról és trágár beszédéről vált híressé. Eleonóra viselkedését több alkalommal kritizálta Clairvaux-i Bernát és Suger apát, aki viselkedését ízléstelennek, de mindenesetre a korabeli női viselkedés szabályaival össze nem egyeztethetőnek tartották. A király viszont fülig szerelmes volt szépséges és magabiztos feleségébe, és minden kívánságát teljesítette, óriási összegeket költött a komor párizsi Palais Royal de la Cité diszítésére.
Konfliktus a pápával
Az eredetileg egyházi pályára szánt, szerzetesi sorsról ábrándozó, aszketikus életvitelű Lajos hamarosan összeütközésbe került II. Ince pápával Bourges érseksége miatt. 1141-ben megüresedett a szék, és Lajos, a korabeli főnemesi szokásnak megfelelően saját jelöltjét, egy bizonyos Cadurc-ot akarta az érseki székbe ültetni és megvétózta a másik jelöltet, Pierre de la Chatre-t. Pierre-t azonban a bourgesi kanonokok hamarosan megválasztották és Innocent beiktatta székébe, mire Lajos elrendelte, hogy Bourges kapuit zárják be Pierre előtt. Innocent, aki korábban már összeütközésbe került X. Vilmossal a poitou-i püspöki kinevezésekkel kapcsolatban, Eleonórát vádolta azzal, hogy felbújtotta Lajost, aki véleménye szerint „még csak gyerek és jó modorra kellene tanítani”. A feldühödött Lajos a szentek ereklyéire megesküdött, hogy amíg él, nem engedi be Pierre-t Bourges városába, mire a pápa zárlat alá helyezte a királyi birtokokat (vagyis a papok semmilyen szentséget nem szolgáltattak ki és nem tartottak misét). Pierre-t II. Theobald champagne-i gróf fogadta be.
Lajos ezután háborút indított Theobald ellen, aki megtámadta Lajos unokatestvérét, I. Raoul vermandois-i grófot is. Raoul eltaszította korábbi feleségét, Leonórát, Theobald unokahúgát, és feleségül vette Petronillát, Eleonóra húgát. Eleonóra természetesen arra biztatta Lajost, hogy támogassa sógorát, de Lajost az is motiválta, hogy Theobald a pápa mellett, a király ellen foglalt állást a bourgesi vitában. Az 1142–44 között vívott háború során a királyi hadak elfoglalták Champagne grófságát, és Lajos személyesen vett részt Vitry város ostromában és elfoglalásában, ahol egy felgyújtott templomban majdnem 1300 menekült lelte halálát.
A mélyen vallásos Lajost annyira megrázták az események, hogy béketárgyalásokat kezdeményezett Theobalddal, a pápai tilalom feloldásáért cserébe. Ez be is következett, és a grófot visszaállították tisztségébe, de a tilalom ismét érvénybe lépett, amikor Raoul megtagadta, hogy elváljon Petronillától és visszafogadja előző feleségét, Leonórát (akitől az egyház szabályai szerint még nem vált el és ezért bigámiát követett el). Lajos erre visszatért Champagne grófságba és még egyszer feldúlta azt.
1144 júniusában a király és a királyné meglátogatták a Saint Denis katedrálist, ahol Eleonóra találkozott Clairvaux-i Szent Bernáttal és azt követelte, hogy érje el a pápánál Petronilla és Raoul kiközösítésének visszavonását. Ennek fejében a király visszahelyezné Theobaldot és elfogadná Pierre de la Chatre kinevezését Bourges érseki székébe. Bernát, akit felháborított a királyné viselkedése, megfeddte Eleonórát, amiért az beleavatkozik az állami ügyekbe és nem tanúsít bűnbánatot. Eleonóra könnyekre fakadt és azt válaszolta, hogy viselkedésének keserűsége az oka, mivel már hosszú ideje nem született gyermeke. Bernát ekkor kedvesen azt válaszolta, hogy békítse ki a királyt az egyházzal, igyekezze befolyását jobb dolgokra használni és akkor majd közbenjár az Úrnál.
Heteken belül helyreállt a béke Franciaországban, Theobald visszakapta Champagne-t, Pierre-t beiktatták az érseki székbe és 1145-ben Eleonóra életet adott első gyermekének, Máriának. Lajos azonban továbbra is gyötörte a bűntudat a Vitry-le-Brûlé-ben elkövetett mészárlás miatt, és tudta, hogy bűneit csak egy szentföldi zarándoklattal tudja megváltani. Szerencséjére 1145 augusztusában Ince utóda, III. Jenő pápa keresztes hadjáratot hirdetett a szentföldi keresztes államok megsegítésére, és Lajost kérte fel a hadjárat vezetésére. Lajos Bourges-ben 1145 karácsony napján hirdette meg a keresztes hadjáratot.
Keresztes hadjáraton
jobbra|bélyegkép|200px|Szt. Bernát A keresztesek toborzását Bernátra bízták, aki 1146 húsvétján Vézelay-ban tartott gyújtó hangú, lendületes beszéde útján meg is kezdte azt. Eleonóra, mint Aquitánia feudális hűbérura, udvarhölgyeivel és 300 lovagjával tervezett részt venni a hadjáratban. Bár feltehetően nem igaz, hogy ő és kísérői amazonoknak öltöztek, de Eleonóra is Vézelay-ban, Mária Magdolna feltételezett nyughelyén indította útra seregét, talán ezzel is hangsúlyozva a nők szerepét ebben a hadjáratban.
A keresztes hadjárat azonban nem ért el sikereket, részben mivel Lajos gyenge, könnyen befolyásolható vezető volt, aki nem tudta katonái harci szellemét fenntartani, vagy éppen megfelelő taktikai vagy stratégiai döntéseket hozni. Kelet-Európában és a Balkánon I. Manuél bizánci császár seregei akadályozták a franciák haladását, mivel féltették a Bizánci Birodalom biztonságát. Ugyanakkor Konstantinápolyban Lajost ünnepelték és Eleonórát csodálták, egyenesen Pentheszileához, az amazonok királynőjéhez hasonlították. Arannyal szegélyezett köpenye miatt a görögök a chrysopous (aranylábú) nevet adták neki.
A dolgok akkor kezdtek rosszabbra fordulni, amikor a franciák elérték Kis-Ázsiát. A bizánci császár azt mondta Lajosnak, hogy a német keresztes had, III. Konrád német-római császár vezetésével nagy győzelmet aratott – a valóságban a szeldzsuk törökök fővárosa, Iconium felé tartó sereget szinte teljesen lemészárolták. Nicea közelében a német sereg maradéka, a beteg Konráddal együtt, bevánszorgott a francia táborba és csatlakozott Lajos seregéhez. A keresztesek továbbindultak, Antiochia fejedelemsége felé tartottak és közben egyszer megütköztek a törökökkel: a kis létszámú különítményt a francia lovagok könnyűszerrel lemészárolták. jobbra|bélyegkép|Rajmund üdvözli Lajost Antiochiában
Lajos ekkor úgy határozott, hogy átkel a hegyeken, hogy hamarabb érje el Antiochiát, és ekkor találkoztak a korábban itt lemészárolt német sereg temetetlenül maradt katonáinak maradványaival.