Ábrahám Edit (Budapest, 1956. december 26. –) magyar színésznő.
Életpályája 17 évesen szerepelt először filmben. 1978-ban két filmben is feltűnt, Szász Péter Bolondok bálja című másfél órás tévéjátékában, ahol Kállai Ferenccel volt közös jelenete, majd a Várkonyi Gábor rendezte és az erdélyi író, Bálint Tibor könyvéből forgatott Zokogó majom, avagy Egy élhetetlen család kálváriája című filmsorozat több epizódjában Bárány Ilit alakította.
1980-ban Szirtes Tamással és Haumann Péterrel dolgozott együtt a Leánykérés éjjel kettőkor című magyar tévéjátékon. Ugyanebben az évben forgatta Szőnyi G. Sándorral a Fekete Rózsa című drámát, Esztergályos Károllyal a Szerelmem Elektra!, és Ádám Ottóval a Mathiász panzió című filmeket.
1981-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán prózai szakon és még ebben az évben újra Szőnyi G. Sándorral dolgozhatott együtt: Az a szép fényes nap című Szabó Magda-adaptációban újra énekelt is.
1982-ben Básti Juli és Jan Nowicki oldalán az egy szövőnő és egy idős mérnök kapcsolatát bemutató Vészi Endre-könyvből készült Kettévált mennyezet című, Gábor Pál rendezte magyar filmdrámában Széll Árpád Romana nevű lázadó lányát játszotta.
Még ebben az évben feltűnt egy kosztümös drámában, a II. József császárban, és Mihályfi Imre Szilvási Lajos regénye nyomán írt és rendezett négyórás drámájában, az Appassionatában a női főszereplőt, Olgát alakította. Az alkotásban Olga zongoradarabjait saját maga játszotta le. 1983-ban szerepelt a Mint oldott kéve című tévéfilmsorozatban egy kisebb epizódszerep alkalmáig. A Könnyű testi sértés című filmben későbbi férjével, Andorai Péterrel és Eperjes Károllyal szerepelt együtt. A cselekmény középpontjában álló ifjú nő, Zsuzsa karaktere kedvéért a ruháitól is megvált az egyik jelenetben.
Még ebben az évben feltűnt a Romhányi József forgatókönyvéből Bácskai Lauró István által rendezett egyórás Bajuszverseny című tévéjátékban játszotta a Kubik Anna által megformált Hajnalkának az első számú udvarhölgyét. A rövid, zenés filmben ez volt a legkisebb főszerep, viszont a legnagyobb mellékszerep. Az ifjú színésznőnek kellemes énekhangjára a készítők is felfigyeltek.
Fiatal kora óta rendszeresen vállal szinkronszerepeket. 2008-ban Arany Medál díjjal tüntették ki Az év színésznője kategóriában, majd egy évvel később is jelölték a közönségdíjra. Szerepelt A Nagy Duett című műsorban, mestere Vastag Csaba volt.
1998 és 2014 között, majd 2019-től 2021-ig ismét a Barátok közt című sorozat főszereplője, ahol Berényi Claudiát alakítja.
Színház
Egy évadot töltött a Kecskeméti Katona József Színházban. Ezután a József Attila Színház, a Thália Színház, a Népszínház, a Hököm Színház (későbbi Karinthy Színház) és a Madách Színház társulatának tagja volt. 1992-től a Vígszínház vendégművésze volt. Színházi feladatai mellett a szekszárdi Német Színház (Deutsche Bühne Ungarn) társulatnál – német nyelven – is játszott.
Zene A színésznő már fiatal kora óta rendszeresen énekelt. 1990-ben az István, a királyban hallhattuk énekelni, ahol Koppány feleségeként fakadt dalra. Ezt követően színdarabokban és filmekben énekelt, majd 2006 decemberében a Szombat esti láz második szériájában elénekelte a 'Rockin' Around the Christmas Tree' című karácsonyi dalt, melyet többek között Brenda Lee, Jessica Simpson, Miley Cyrus, Mary-Kate és Ashley Olsen énekelt.
Három évvel később, 2009. december 20-án a Csillag születik 2. döntőjében 24 énekessel és színésszel együtt elénekelte a We Are the World című dalt, mellyel osztatlan sikert arattak.
Magánélete Első férjétől, Andorai Pétertől, Kossuth-díjjal kitüntetett színésztől elvált. Egy gyermekük született: ifj. Andorai Péter (* 1983). Második férje Horvai Mátyás (korábban a LNX ügyvezető igazgatója), apósa Horvai István (rendező, tanár) volt.
Érdekességek 2006-ban szerepelt egy táncos vetélkedőben, a Szombat esti lázban. Táncpartnere Angyal András volt, akivel a negyedik helyen végeztek. 2007-ben szerepelt az Esti showderben Fábry Sándor vendégeként. Hisz az ezotériában, agykontroll tanfolyamot végzett. Bevallása szerint megrögzött optimista.
Díjai, elismerései Szombat esti láz - 4. helyezés (2006) Arany Medál díj - Az év színésznője (2008)
Pályája 1980 – Madách Színház 1981 – Színház- és Filmművészeti Egyetem 1981 – Kecskeméti Katona József Színház 1983 – Népszínház, Hököm Színház 1985 – József Attila Színház 1990 – Deutsche Bühne 1992 – Vígszínház (vendégjáték) ? – Thália Színház
Színház A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 28. Ugyanitt huszonhárom színházi fotón is látható.2013. május 22-ei lekérdezés
Darab Szerep Színház Bemutató Forrás A félkegyelmű Alekszandra, a lánya József Attila Színház 1985. október 12. A hazug Beatrice, Balanzoni doktor másik lánya Székesfehérvári Nyári Színház 1984. június 25. A régi nyár Manci, kiszolgálólány (1985. 09-től) József Attila Színház 1983. február 26. A tanítónő Tanítónő Katona József Színház 1981. november 13. Az angyalarcú Klárika Katona József Színház 1982. március 19. Big Love Lorraine Thália Színház 1989. október 14. Cyrano Martha nővér Vígszínház 1995. január 8. Das Dekameronical A gazdag kereskedő szép fiatal felesége Szekszárdi Német Bemutatószínpad 1985. március 15. Dundo Maroje Szentendrei Teátrum 1979. július 7. Elveszett paradicsom Mira Katona József Színház 1981. október 2. Fekete Péter Chagrinné Vígszínház 1997. október 11. Gyilkosság a katedrálisban Canterbyri asszony Katona József Színház 1992. március 20. Héterősek Bájos József Attila Színház 1986. április 26. Hose, Die Szekszárdi Német Bemutatószínpad 1990. november 22. István, a király Picur Népstadion 1990. szeptember 15. Koldusopera Polly Ódry Színpad 1980. november 14. Koldusopera Lucy József Attila Színház 1987. március 28. Lerne lachen ohne zu Weinen Babits Mihály Megyei és Városi Művelődési Központ 1988. október 29. Madonna und Mike Szekszárdi Német Bemutatószínpad 1990. október 30. Me and My Girl József Attila Színház 1988. március 5. Ördöngős asszonyok Német Bemutató Színpad 1987. március 2. Patika Sylvia Madách Színház 1981. március 27. Sok hűhó semmiért Hero Madách Színház 1980. április 25. Szeretők a hullámhosszon Szemrepilla Hököm Színpad 1984. október 3. Vízkereszt, vagy amit akartok Mária Ódry Színpad 1981. február 27.
Filmjei Játékfilmek Kettévált mennyezet (1982) Apassionata (1982) Könnyű testi sértés (1983) Küldetés Evianba (1988) Artus, Merlin és a Prchlic család (1995)
Tévéfilmek Bolondok bálja (1978) Zokogó majom 1-5. (1978) Leánykérés éjjel kettőkor (1980) Szerelmem, Elektra! (1980) Fekete Rózsa (1980) Mathiász panzió (1981) Az a szép, fényes nap (1981) II. József császár (1982) Bajuszverseny (1973) Mint oldott kéve (1 epizód, 1983) Akli Miklós (1986) A Fekete kolostor (1986) Szomszédok (1988–1995) Kisváros (1 epizód, 1997) Barátok közt (1998–2015, 2019–2021, epizódszerepek: 2016, 2018)
Tévémagazinok Kultúrház (1 epizód, 2007) Krém (1 epizód, 2007) Esti Showder (1 epizód, 2007) Napkelte (1 epizód, 2006) Süss fel nap! (2 epizód, 2006–2009) Reggeli (10 epizód, 2006) Szombat esti láz (2006) szereplő, tánc, koreográfia
Szinkronszínészként Számos televíziós sorozat és mozifilm főszereplőjének kölcsönözte magyar hangját.
Szinkronfőszerepek
• a Fogjunk tolvajt! című 1955-ös Alfred Hitchcock filmben Grace Kelly hangja,
• az El Paóban nő a láz (1959) című Luis Buñuel alkotásban María Félix hangja,
• a Kincs, ami nincs (1981) című Bud Spencer&Terence Hill filmben a riporternő hangja,
• Taylor Hackford Garni-zónájában (1983) Lisa Eilbacher hangja,
• a Hegylakó című 1986-os filmben Duncan barátnőjének hangja,
• Woody Allen Egy másik asszonyában (1988) Mia Farrow hangja,
• a Bushido kardja című 1989-es filmben Judy Green hangja,
• A mocsárlény visszatér című 1989-es horrorban Sarah Douglas hangja,
• Stephen King Alvajárókjában (1992) Alice Krige hangja,
• a Fekete öv című 1992-es filmben Deirdre Imershein hangja,
• az Elátkozottak faluja című 1995-ös filmben Constance Forslund hangja,
• a Felejthetetlen című 1996-os filmben Stellina Rusich hangja,
• a Két nap a völgyben című 1996-os vígjátékban Charlize Theron hangja,
• a Csillagszóró című 1997-es filmben Veronica Cartwright hangja,
• a Tűz a mélyben című 1997-es akciófilmben pedig Marg Helgenberger hangját kölcsönözte.
• a Murder One című sorozatban Patricia Clarkson hangja,
• az Alf című sorozatban Anne Schedeen hangja,
• a Dinasztia című sorozatban Pamela Bellwood hangja,
• az Örömanyák című sorozatban Barbara Dickson hangja,
• a Partisétány Ausztrália című sorozatban Kate Raison hangja,
• a Helena című sorozatban Loes Kamma hangja,
• a Babylon 5 című sorozatban pedig Andrea Thompson hangja,
Szinkronmellékszerepek
• a Mindenki haza! (1960) című olasz filmben,
• a Fekete kalóz (1971) című Bud Spencer - Terence Hill filmben,
• Woody Allen 1972-es Amit tudni akartál a szexről - de sosem merted megkérdezni című filmjében,
• Martin Scorsese Taxisofőrjében (1976),
• a Patton utolsó napjai (1986) című amerikai háborús filmben,
• A kisasszony (1986) brazil szappanoperában
• a Halálos nyugalom (1989) című thrillerben,
• Stephen King: A visszatérők (1992) című horrorjában,
• a Bud Spencer főszereplsével készült Extralarge II. - Indiánokban (1993),
• a Jöttünk, láttunk, visszamennénk című 1993-as Jean Reno filmben az orvosnő hangja,
• A menekülő ember éjszakája című 1994-es filmben,
• a Minden gyanú felett című 1996-os Al Pacino filmben,
• a Szende, mint a halál című 1996-os krimiben,
• A gyanú című 1997-es filmben hallhattuk,
• a Columbo: Fekete etűd című 1972-ws részében Janice Benedict (Blythe Danner) szerepében (2. szinkron),
• a Columbo: Halálos lelkiállapot című 1975-ös részében Dr. Anita Borden (Karen Machon) szerepében (2. szinkron),
• a Columbo: Az ínyenc gyilkos című 1978-as részében Eve Plummer (Shera Danese) szerepében.
Jegyzetek
Források
Kategória:Magyar színésznők Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:Magyar koreográfusok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1956-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Arany Medál díjasok