A The Miseducation of Lauryn Hill Lauryn Hill első szólóalbuma. A dalok szövege foglalkozik Hill terhességével, előző együttesével (Fugees), a szeretettel és Istennel. Az album zenéje vegyíti az R&B, a soul, a reggae és a gospel elemeit.

Megjelenésekor a Billboard 200 élére lépett, az első héten 422 624 példányban kelt el, ami rekordnak számított női énekesek albumai esetén. Az album 81 hetet töltött a listán, a Billboard év végi Top R&B/Hip-Hop albumlistáját is vezette. 1999-ben tíz Grammy-jelölésből öt esetben zsebelt be díjat. Az album 1998 szeptember 29-én lett aranylemez, 2001. december 17-én nyolcszoros platina lett.

A kritikusok a kezdetektől fogva dicsérték, elsősorban a szövegekért és a sokrétű műfajiságért. Elismertsége azóta is fennmaradt, több összeállításban szerepelt, a Rolling Stone 2020-as Minden idők 500 legjobb albuma listáján a 10. lett. Szerepel az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben. Annak ellenére, hogy minden idők egyik legjobb albumának tekintik, napjainkig is Hill egyetlen lemeze.

Az album dalai

Közreműködők Énekesek Lauryn Hill – ének (2–16) Mary J. Blige – ének (9) D’Angelo – ének (12) Shelley Thunder – ének (10) Kenny Bobien – háttérvokál (4) Chinah – háttérvokál (9) Jenni Fujita – háttérvokál (5) Fundisha Johnson – háttérvokál (5) Sabrina Johnson – háttérvokál (4) Jenifer McNeil – háttérvokál (9) Rasheem Pugh – háttérvokál (5) Lenesha Randolph – háttérvokál (4, 5, 9, 13) Ramon Rivera – háttérvokál (9) Earl Robinson – háttérvokál (4) Andrea Simmons – háttérvokál (4,9) Eddie Stockley – háttérvokál (4) Ahmed Wallace – háttérvokál (9, 13) Tara Watkins – háttérvokál (9) Rachel Wilson – háttérvokál (9) Chuck Young – háttérvokál (3)

Hangszerek Al Anderson – gitár (2) Tom Barney – basszusgitár (11–13) Bud Beadle – alt- és tenorszaxofon, fuvola (7) Robert Browne – gitár (2) Rudy Byrd – ütőhangszerek (3, 6, 8) Che Guevara – dob programozása (5, 6, 9, 10, 12, 13) Che Pope – dob programozása (8) Jared Crawford – dob (4) D’Angelo – rhode zongora (12) DJ Supreme – DJ (5) Francis Dunnery – gitár (11, 12) Paul Fakhourie – basszusgitár (3) Dean Frasier – szaxofon (5, 10) Loris Holland – billentyűk (12, 14), klarinét (11) Indigo Quartet – vonósok (5, 13, 14) Julian Marley – gitár (10) Chris Meredith – basszusgitár (8, 10, 12) Johari Newton – gitár (2, 3, 8) Tejumold Newton – zongora (3) Vada Nobles – dob programozása (2, 3, 5, 6, 8, 10, 13) Grace Paradise – hárfa (4, 6, 8) James Poyser – basszusgitár (2, 4, 9), billentyűk (3, 5, 6, 12) Everol Ray – trombita (5,10) Kevin Robinson – trombita, szárnykürt (7) Ronald "Nambo" Robinson – harsona (5, 10) Matthew Rubano – basszusgitár (9, 13) Carlos Santana – gitár (4) Earl Chinna Smith – gitár (2,10) Andrew Smith – gitár (7) Squiddly Ranks – dob (8) John R. Stephens – zongora (13) Elizabeth Valletti – hárfa (7) Fayyaz Virti – harsona (7) Joe Wilson – zongora (14) Stuart Zender – basszusgitár (7)

Miseducation of Lauryn Hill, The Miseducation of Lauryn Hill, The Kategória:Grammy-díjas albumok Kategória:A Billboard 200 lista első helyezettjei Kategória:Minden idők 500 legjobb albuma (Rolling Stone magazin) Kategória:American Music Awards-győztes albumok Kategória:Minden idők 200 legjobb hiphopalbuma (Rolling Stone magazin)