Kosaras () község Szlovákiában, a Trencséni kerületben, a Miavai járásban.

Fekvése Miavától 12 km-re délre található.

Története A község területén kőkorszaki leletek is előkerültek. Később, a bronzkorban a Lausitzi kultúra népe telepedett meg. A hallstatt (kora vaskor) korban kisebb erődítmény is állt a község területén, melyet valószínűleg az itt áthaladó út ellenőrzésére emeltek.

A mai község területe 1263-ban Berezó határához tartozott. A község területe 1550 körül kezdett benépesedni, amikor délről a török elől menekülő lakosság érkezett ide.

A mai falu alapítása az 1620 körüli időszakra tehető. A betelepülő, főként pásztorkodással foglalkozó népesség ebben az időben irtotta ki a helyén állt erdőt. A 17. században a falu két birtoktestből állt. A felső falurész a csejtei, míg az alsó rész a szomolányi váruradalomhoz tartozott. Önálló faluként csak 1790-ben szerepel először, amikor a korábbi kis településeket egyesítették. Plébániáját 1870-ben alapították, temploma 1878-ban épült. A 19. század végén sokan kivándoroltak a tengerentúlra. Az első világháborúban 47 kosarasi férfi esett el.

A trianoni békeszerződésig területe Nyitra vármegye Miavai járásához tartozott.

A mai község 1926-ban jött létre néhány Berezó határában levő lakott hely egyesítésével. 1926 és 1957 között a szomszédos Hosszúheggyel alkotott egy községet Košariská-Priepasné néven. A második világháború idején környékén élénk partizán tevékenység folyt, a szovjet hadsereg csak 1945. április 6-án vonult be a községbe. A helyi termelőszövetkezet 1955-ben alakult. 1957-óta Košariska a hivatalos neve.

Népessége

2001-ben 414 lakosából 408 szlovák volt.

2011-ben 446 lakosából 428 szlovák volt.

Nevezetességei Evangélikus temploma 1878-ban épült neoreneszánsz-neoklasszicista stílusban. Milan Rastislav Štefánik szülőháza.

Híres emberek Itt született 1880. július 21-én Milan Rastislav Štefánik szlovák politikus, csillagász, pilóta. Szülőháza ma emlékmúzeum.

Jegyzetek

További információk Hivatalos oldal Községinfó Kosaras Szlovákia térképén E-obce.sk

Kosaras