A kockásfülű nyúl magyar televíziós rajzfilmsorozat, amely 1974 és 1976 között a Pannónia Filmstúdióban készült. Az animációs játékfilmsorozat rendezője Richly Zsolt. A forgatókönyvet Marék Veronika írta, a zenéjét Balázs Árpád szerezte.

A kockásfülű nyúl különleges tulajdonságokkal felruházott hős: a nevét hosszú füleiről kapta, amelyeket összecsavarva propellernek használ és így repülni is tud. A néhány perces epizódokban ő az örök konfliktusmegoldó: ehhez felhasználja különleges képességeit is, de alapvetően belső tulajdonságai segítik.

A sorozat többi hőse: Kriszta, Menyus, Kistöfi és „Mozdony” (a rossz gyerek).

Bemutatásakor a sorozat szombat esténként futott a Magyar Televízióban. Később közel 90 országban mutatták be. A nyúlfigurát kezdetben nem használták kereskedelmi célokra, de miután elkezdték újra bemutatni és kiadni a régi sorozatokat, plüssfigurák és számos egyéb termék épült rá. 2002-ben, illetve 2003-ban DVD-n is kiadták.

A sorozat harmadik évadát majd 40 évre rá 2018. június 24-én mutatta be az M2. A zenéjét Balázs Árpád fia Balázs Ádám szerzi. A rendezője Bakos Barbara.Visszatér A kockásfülű nyúl! , port.hu (hozzáférés: 2018. június 23.)

Szereplők Kockásfülű nyúl – A rajzfilmsorozat hőse, a zöld színű hosszúfülű nyúl. Kriszta Menyus Kistöfi Mozdony – A kötekedős, kemény rosszfiú.

Alkotók Rendezte: Richly Zsolt Írta: Marék Veronika Dramaturg: Bálint Ágnes Zenéjét szerezte: Balázs Árpád Operatőr: Bacsó Zoltán Kamera: Körmöci Judit Hangmérnök: Nyerges András Imre Vágó: Hap Magda Tervezte: Bakai Piroska, Bánki Katalin, Füzesi Zsuzsa, Koltai Jenő Háttér: N. Csathó Gizella, Richly Zsolt Rajzolták: Bakai Piroska, Foky Emmi, Fülöp Márta, Gregán Gizella, Gyarmathy Ildikó, Gyarmathy László, Javorniczky Nóra, Lőcsei Vilmos, Lőcsey Vilmosné, Nagy Enikő, Orbán Anna, Radvány Zsuzsa, Rosta Géza, Schuller Vera, Szabados Mária, Udvarnoki József, Velich Istvánné, Zákányi Edit Kivitelező rendező: Koltai Jenő Gyártásvezető: Doroghy Judit Produkciós vezető: Imre István Készítette a Magyar Televízió megbízázásól a Pannónia Filmstúdió

Epizódlista

1. évad (1977) Az első évad 1974-ben készült.

2. évad (1979) A második évad 1976-ban készült.

3. évad (2018) A harmadik évad 2018-ban készült.

Jegyzetek

További információk

A kockásfülű nyúl a Marekveronika.hu-n A kockásfülű nyúl honlapja

Kategória:1977-ben bemutatott magyar televíziós animációs- és bábfilmsorozatok Kategória:1979-ben befejezett magyar televíziós animációs- és bábfilmsorozatok Kategória:Magyar rajzfilmsorozatok Kategória:Családi televíziós sorozatok Kategória:Televíziós vígjátéksorozatok Kategória:Richly Zsolt-filmek Kategória:A Magyar Televízió saját gyártású műsorai Kategória:Magyar nyelvű televíziós műsorok Kategória:Állatokkal kapcsolatos televíziós sorozatok