A Texas Hold’Em a közösségi pókerjátékok legnépszerűbb változata. Általában 2 és 10 közötti játékos vesz részt a játékban, habár elméletileg 22 játékos is játszhatná (23, ha nincsenek égető lapok). A legzártabb pókerjáték, a fogadások sorrendje állandó. Vitatott, hogy szerencsejáték-e, vagy sport, melyben szerepet játszik a szerencse is.

Otthon vagy rendszeresen összejáró saját társaságokban a pókerszabályok folyamatosan változnak, így a legtöbb helyen mindig van valami különbség. A játékosok ugyanis igyekeznek minél élvezetesebbé tenni a játékot, és előfordulhat az is, hogy nem jól értesültek. Itt a legáltalánosabban elterjedt, a hivatalos pókerjátékokon is alkalmazott variáció olvasható.

A játék célja A játékban 52 lapos francia kártyát használnak, jokerek nélkül. Minden játékos két saját zárt lapot kap, amit a többi játékos nem láthat és nem használhat. A játék során az asztalra öt közös nyílt lapot osztanak színnel fölfelé, amit minden játékos lát és felhasználhat. A játékos a saját lapjaiból és a közös lapokból igyekszik a lehető legjobb „ötlapos kombináció”-t (pókerkéz) összeállítani. Az a játékos nyeri meg a licitálások során összegyűlt értéket, akinek a legerősebb pókerkeze van.

Alapelvek 52 lapos pakli Egy pakli francia kártyának (jokerek nélkül) 4 különböző színe van, és minden szín 13 különböző értékű lapból áll, ez adja ki az 52 lapos paklit. A 4 szín sorrendje: ♣ treff (clubs) ♦ káró (diamond) ♥ kőr (hearts) ♠ pikk (spades). Minden szín egyenlő értékűnek számít a pókerkezek értékelésénél. A 13 lap értékének sorrendje: A (ász), 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, J (bubi), Q (dáma), K (király) Az ász nem csak az egyes számot jelöli, hanem a király után egy ász lap, vagyis a legmagasabb lapnak minősül.

Osztó Az osztó kezeli a kártyákat, megkeveri és kiosztja azokat, és a szabályok szerint felügyeli és vezényli a játékot. Egy pókerasztalnál mindig van egy osztó (Dealer) pozíció, ahol egy játékvezető az osztó, aki nem vesz részt a játékban. Az osztógomb (Dealer Button) jelzi a „játékos osztó”-t, aki az osztó lenne a játékban.Ha nincs játékvezető, akkor a játékosok is oszthatnak, ebben az esetben is jelzi az osztógomb a játékos osztót, aki az osztó lesz és részt vesz a játékban. A legelső játék előtt a játékvezető kisorsolja a játékos osztót úgy, hogy minden játékosnak oszt egy lapot színnel felfelé, és akinek a legnagyobb értékű (a legmagasabb értékű az ász) lapja van, az a játékos lesz a játékos osztó, egyenlő értékű lap esetén a színsorrend dönt. Ha nincs játékvezető, a játékosok bármilyen más módon is eldönthetik a játékos osztót; ezt a pozíciót mindig meg kell állapítani, mert fontos szerepe van a játékban.

A kisvak és a nagyvak Az osztógombtól balra lévő első játékos a kisvak (Small Blind) és a kisvaktól balra lévő első játékos pedig a nagyvak (Big Blind). Ők a vakok, azok a játékosok, akik még az osztás előtt, a saját lapok ismerete nélkül, beteszik a vaktéteket. A kisvak a kisvak-tétet, a nagyvak a nagyvak-tétet, amit kötelesek megadni. Általában a kisvak-tét a nagyvak-tét fele. A licitálás Manapság a pókerben zsetonokat, „Chip”-eket használnak a licitáláshoz, ami a készpénzt helyettesíti a játék során. A licitkörben a licitálás mindig bal irányba halad, és minden „aktív játékos” (aki még nem dobta el a lapjait) licitál, és addig folytatódik, amíg az aktív játékosok az emelt tétet tovább már nem emelik, csak tartják, vagy a lapjaikat eldobják. A licitálások, az emelések száma a limitszabályoknak megfelelően történhetnek.

A játék menete Osztás Az osztó megkeveri a paklit, és ha játékos osztó, akkor felajánlja a tőle jobbra lévő játékosnak a pakli elemelését. A lapok kiosztása előtt a kisvak beteszi a kisvak-tétet, a nagyvak pedig a nagyvak-tétet. Az osztó az első lapot a kisvaknak, majd továbbhaladva bal irányba minden játékosnak két körben, körönként egy-egy zárt lapot oszt ki. Ezután kezdődik a Pre-Flop (az első licitkör), amely eltér a játékban lévő többi licitkörtől.

Pre-Flop (első licitkör) Az első licitkört a nagyvaktól balra lévő első játékos kezdi meg, és három licitet tehet: Tartás (Call) tartja a tétet Emelés (Raise) emeli a tétet, a limitszabályok szerint Eldobás (Fold) eldobja a lapjait, színükkel lefelé, így kiesik a játékból A licitkör bal irányba halad, és a játékosok licitálhatnak. Ha csak tartották a tétet, akkor: a kisvaknak minimum a kisvak-téttel meg kell emelnie a saját tétjét, vagy el kell dobnia a lapjait. a nagyvak tartja, így nem tesz be újabb tétet, vagy emeli a tétet, vagy eldobja a lapjait. Ha egy játékos emeli a tétet, akkor megkezdődik a licitálás. A licitkör végén az osztó összeszedi a téteket és a „Pot”-ba, a kasszába teszi.

Flop (második licitkör) Az osztó a pakli tetejéről levesz egy „Égető” lapot színnel lefelé fordítva, és a bedobott lapok, „Égetők” közé teszi (a csalások elkerülése végett). Ezután az osztó kiosztja a három lapból álló közös lapokat, a „Flop”-ot, amelyeket színnel fölfelé helyez el az asztal közepén és így minden játékos látja. Ezt követően a játék során megkezdődik a második licitkör. Licitkör A Pre-Flop licitkörtől eltérően, a flop utáni összes licitkört mindig az osztógombtól balra lévő első aktív játékos kezdheti, és három licitet tehet: Passzolás (Check): passzol, nem hív tétet és nem dobja el a lapjait Nyitás (Bet): beteszi a nyitó tétet, a limitszabályok szerint Eldobás (Fold): eldobja a lapjait, színükkel lefelé, így kiesik a játékból Ha egy játékos beteszi a nyitó tétet, a tőle balra lévő első aktív játékos három licitet tehet: Tartás (Call): tartja a tétet Emelés (Raise): emeli a tétet, a limitszabályok szerint Eldobás (Fold): eldobja a lapjait, színükkel lefelé, így kiesik a játékból Ha egy játékos emeli a tétet, akkor megkezdődik a licitálás. Egy licitkör végén az osztó összeszedi a téteket és a Potba teszi.

Turn (harmadik licitkör) Az osztó leoszt egy égető lapot az égetők közé és egy „Turn” kártyát a közös lapok közé. Így már négy közös lapot látnak a játékosok. Ezt követően a harmadik licitkör kezdődik.

River (negyedik licitkör) Az osztó az égetők közé leoszt még egy lapot, és leosztja a közös lapok közé az utolsó, ötödik, úgynevezett „River” kártyát. Most már mindenkinek hét lapja van és ezek közül ötöt kell felhasználni ahhoz, hogy kialakítson egy pókerkezet, ami valószínűleg erősebb, mint a többi játékosé. Ekkor az utolsó, negyedik licitkör kezdődik, és mikor befejeződött, az osztó megkéri az aktív játékosokat, hogy fedjék fel a lapjaikat.

Showdown (mutatás) Amennyiben az utolsó licitkör befejezése után egynél több játékos marad játékban, úgy az utolsó emelő mutatja meg elsőnek a lapjait. Ha az utolsó körben senki sem licitált, úgy az osztógombtól balra lévő első aktív játékos mutatja meg elsőnek a lapjait. Akinek a bemutatott pókerkéznél rosszabb pókerkeze van, az nem köteles bemutatni (Muck). A potot a legerősebb pókerkezet birtokló játékos nyeri el.

Abban az esetben, ha kettő vagy több játékos egyforma pókerkezet mutat fel, akkor a pot egyenlő arányban szétosztásra kerül. Ha a pot értéke egyenlő arányban nem osztható el, akkor az osztógombtól balra lévő első aktív játékost illeti meg a többlet. A játékosoknak mindig be kell mondaniuk és mutatniuk az általuk elért legerősebb pókerkezet, ellenkező esetben semmilyen követelésre nem tarthatnak igényt a közös potot illetően.

Ha a licitálások során bármikor előfordul, hogy egy tétet vagy emelést senki sem tart, akkor az utoljára emelő játékos automatikusan nyer, függetlenül attól, hogy milyen lapjai vannak, és nem köteles a saját lapjait megmutatni.

A következő osztás előtt az osztógombot mindig eggyel balra kell tenni, így minden játékban más a játékos osztó, és mások adják a vakokat is.

All-in és a potok A licitálás során előfordulhat, hogy valakinek kevesebb a zsetonja, és ezért nem tudja tartani a teljes tétet, vagy emelést; ekkor all-int jelent be. Ha kettőnél több aktív játékos maradt, akkor a saját lapjaikat nem fordítják színükkel felfelé, és a potot több részre osztják: Main pot: ide kerül a tétek azon része, amit minden játékos tudott tartani Side pot: ide kerül a tétek azon része, amit nem minden játékos tudott tartani A kevés zsetonértékű játékos a további emelésekben már nem vehet részt, minden további zseton a side potba kerül. A végén minden potot külön-külön lehet megnyerni, és csak azoknak a játékosoknak a lapjai számítanak, akik az adott potba zsetont tettek.

Példa: Van három játékos és 10 zseton a hívás, de az egyiknek már csak 6 zsetonja van. Ilyenkor a main potba 18 (3×6) kerül, míg a side potba 8 (2×4). A side pot a két játékos között fog eldőlni, míg a main potra mind a hárman pályázhatnak.

Ha egy játékos bejelenti az All-int és azt egy vagy több játékos tartja, és ha további emelés a leosztásban már nem lehetséges, akkor az aktív játékosok a saját lapjaikat színükkel felfelé fordítják.

A pókerkezek értékelése A Texas Hold’Em pókerben a pókerkéz, egy olyan ötlapos kombináció, amit a játékos a két saját lapjából és az asztalon lévő öt közös lapból (összesen hét lapból) állít össze. A játékos a saját lapokból akár egyet sem, vagy bármelyiket felhasználhatja. A lapok színei egyenlő értékűek, azonos kombináció esetén a kísérő lap dönti el, hogy melyik játékos nyeri a játékot. A kísérő (Kicker) az a lap, amelyik nem tartozik a kombinációhoz, csak kiegészíti, „kíséri” az ötlapos kombinációt. Ha minden lap azonos, akkor a potot egymás között szétosztják.

Limitszabályok Kaszinókban, pókertermekben általában a Fix limit, No Limit, és a Pot limit szabályok szerint játszanak. Fix limit Az emelés értékét a nagyvak-tét határozza meg. Nem lehet a nyitó tétnél kisebb tétet emelni. Mindig a nyitó tét értékével kell emelni a tétet, és maximum négyszer egymás után lehet. Például „1/2 fix limit”-es játékban (ahol a nagyvak-tét 1) a tétek és az emelések a következők lesznek: licitköröknyitó tétemelésráemelésvégső emelésPre-Flop1234Flop1234Turn2468River2468

Spread limit A minimális tét a nagyvak-tét. A maximális tét értéke korlátozva van. Az emelt tétnek el kell érnie minimum a nyitó vagy emelt tét értékét, és nem lehet több a maximális tét értékénél. Az emelések száma korlátlan. Például, a tét nem lehet 2 zsetonnál kisebb vagy 6 zsetonnál nagyobb. Az első játékos 2 zsetonal nyit, a második játékos 6 zsetonnal emel, akkor a többi játékos csak a maximális tétel 6 zsetonnal emelheti tovább a tétet.

No limit A nyitó tét értéke nem lehet kevesebb a nagyvak-tétnél. Az emelt tétnek el kell érnie minimum a nyitó vagy emelt tét értékét. A maximális tét értéke a játékosnak az asztalon lévő maximális zsetonmennyiség értékéig terjedhet (All-in). Az emelések száma nincs korlátozva. Például, ha az első játékos 10 zsetonnal nyit, akkor a második játékosnak minimum 10 zsetonnal kell emelnie a tétet, így a teljes tét összege 20 zseton lesz.

Pot limit A Pot limites játék egy No limites játék azzal a kivétellel, hogy a maximális tét értéke a pot értékéig terjedhet. A pot értékébe beletartozik az aktuális leosztáshoz tartozó összes nyitás és emelés összege. Például, az asztal közepén található Potban 100 van. A következő licitkörben az első játékos 20-szal nyit, és a következő két játékos tartja a 20-at. A negyedik játékos tarthatja a 20-as tétet, és maximum 180-nal emelhet. Ez az érték a potban lévő 100-ból, az első 20-as nyitásból, a további két 20-as tartásából, és a játékos saját 20-as tartásából jön ki, és ezek összege adja ki a 180-as emelést.

Játékváltozatok A Texas Hold’Em pókernek két játékváltozata van: a készpénzes játék és a torna. Készpénzes játék