A Madonna című album (újrakiadáskor: Madonna: The First Album, 1985) Madonna amerikai énekesnő debütáló albuma, mely 1983. július 27-én jelent meg a Sire Records kiadásában. Miután Madonna énekesnőként New Yorkban élt, szerződést kötött a Sire Records vezetőjével, Seymour Steinnel első kislemezének, az Everybody kiadására 1982-ben. Az album legtöbb dalát Madonna írta, és Reggie Lucast választotta az album producerének. Azonban mivel elégedetlen volt Lucas munkájával, az album elkészítéséhez John "Jellybean" Benitezt hívta meg, aki három dalt remixelt, és producerként volt jelen a Holiday című dalnál.
Madonna hangja, és a korszerű technológiát alkalmazva szintetikus disco hangzást hoztak létre, ideértve a Linn dobokat, és Moog basszust, valamint az Oberheim OB-X szintetizátort. Madonna világosan, lányos hangon énekelt a szerelemről, és a kapcsolatokról. Az album népszerűsítése érdekében Madonna 1983-ban és 1984-ben az Egyesült Államok, és az Egyesült Királyság klubjaiban, és televíziós csatornákon lépett fel, majd 1985-ben sor került első koncertkörútjára a The Virgin Tour címűre. Az albumról öt kislemezt jelentettek meg, köztük Top 10-es sláger lett a Holiday, a Lucky Star, és a Borderline. 1985-ben megjelent egy videoklip összeállítás az Egyesült Államokban, mely a legkelendőbb videokazetta volt akkoriban.
Az album 8. helyezett volt a Billboard 200-as albumlistán, és ötszörös platina helyezést kapott az amerikai RIAA társaságtól az 5.000.000 eladott példányszám alapján az Egyesült Államokban. Top 10-es lett Ausztráliában, Franciaországban, Hollandiában, Új-Zélandon, Svédországban és az Egyesült Királyságban. A lemezből világszerte több mint 10 millió példányt adtak el. Az album kedvező értékeléseket kapott a zenekritikusoktól. Az Entertainment Weekly "Top 100 Legjobb Album az elmúlt 25 évben" listán 2008-ban 5. helyre került. Visszatekintő kritikákban Madonnát minden idők egyik legnagyobb debütáló albumaként és az 1980-as évek egyik legjobb albumaként emlegetik. A kritikusok azt is mondták, hogy a dal segített abban, hogy a tánczene ismét népszerű legyen, és évtizedekre "meghatározta a táncpop mércéjét"; Hatása olyan női művészek munkásságában is megmutatkozik, mint Janet Jackson, Debbie Gibson, Kylie Minogue és Lady Gaga.
Háttér és előzmények
1979-ben Madonna New Yorkban élt, és barátjával, Dan Gilroy-yal a The Breakfast Club rockbanda tagjaként alapozta meg zenei karrierjét. 1980 végén csatlakozott hozzá Detroiti barátja, Stephen Bray, aki a banda dobosa lett. Nem sokkal ezután Madonna és Bray elhagyták az együttest, és megalapították az Emmy and the Emmys zenekart. 1980 novemberében ketten elkezdtek dalokat írni, és ugyanekkor felvettek egy négy számos demószalagot, de nem sokkal ezután Madonna úgy döntött, hogy szólóművészként reklámozza magát. 1981-ben a Gotham Records zenei menedzsmentcég leszerződtette őt. Ekkor Madonna már írt három dalt, az "Everybody" , "Ain't No Big Deal" és "Burning Up" címűeket, melynek demószalagját mindig magánál hordta. Ebben az időben gyakran látogatta a New York-i Danceteria Éjszakai klubot, ahol DJ Mark Kamins volt a lemezlovas. Madonna megkérte Kaminst, hogy játssza le az "Everybody" felvételét, melyet a közönség jól fogadott. Ekkor Kammins úgy gondolta, hogy Madonnának lemezszerződéshez kell jutnia, és megígérte neki, hogy producerként együttműködik a dalnál. Kammins összehozta Madonnát az Island Records főnökével Chris Blackwell-lel, aki elutasította Madonnát, így felkeresték a Sire Records kiadót. Michael Rosenblatt a kiadó művészeti és repertoár osztályán dolgozott, és 5000 dollárt ajánlott fel Madonnának, valamint további 1000 dollár jogdíjat, a saját dalaiért.
Madonna végül két 12" inches kislemez elkészítésére kapott lehetőséget. A Sire vezetőjére nagy hatással volt az énekesnő, miután meghallotta az "Everybody"-t a Lennox Hill kórházban, ahol feküdt. Az "Everybody" 12"-es változatát Mark Kamins készítette a New York-i Blank Tapes Stúdióban, ahol Steve Bray-től vette át a produceri munkát. A lemez egyik oldalán az 5:56 perces változat, míg a lemez másik oldalán a 9:23 perces dub verzió kapott helyett. Kaminsnak saját költségén kellett rögzítenie a dalt. Arthur Baker, Kamins barátja mutatta be Fred Zarr stúdiózenészt, aki billentyűs hangszereken játszott. Zarr lett később az egyik legfontosabb zenész az albumon, szinte minden dalban játszik. A korlátozott költségvetés miatt a felvételt elsiették, és ennek eredményeképpen Madonna és Kamins nehezen értették meg egymást a stúdióban. Rosenblatt azt akarta, hogy az "Everybody" című dal kerüljön kiadásra, az "Ain't No Big Deal" című dalra nem mutatott érdeklődést, pedig eredetileg ez került volna a B. oldalra. Végül a kislemez mindkét oldalára az "Everybody" került. A kislemez 1982 októberében jelent meg, és slágerré vált az Egyesült Államokban. A siker ahhoz vezetett, hogy a Sire aláírta Madonnával a lemezszerződést egy albumra, és még két kislemezre.
Felvételek
Az album felvételeire a New York-i Sigma Sound Stúdióban került sor. Madonna úgy döntött, hogy nem dolgozik együtt sem Kamins-szal, sem Bray-vel. Reggie Lucast választotta, a Warner Bros. producerét. Bray úgy döntött, hogy Madonnát a pop műfaj felé csábítja, és vele együtt rögzítette a "Burning Up" című dalt. Azonban az albumra nem volt elegendő anyag. A rendelkezésre álló dalok a "Lucky Star" az "Ain't No Big Deal", és az "I Know It" új változata. Lucas újabb két dalt hozott a stúdióba, a "Physical Attraction" és a "Borderline" című dalokat. A dalok felvételekor ezek jelentősen eltértek az eredeti változatoktól. Az egyik ilyen megváltoztatott dal a "Lucky Star" volt, melyet Madonna írt Kamins számára, aki korábban megígérte, hogy a dalt játszani fogja a Danceteria éjszakai klubban. A dalt felhasználták Madonna albumára, mely a "Lucky Star" címet kapta. Madonna úgy gondolta, hogy a "Lucky Star" és a "Borderline" című dalok tökéletesen illeszkednek egymáshoz az albumon.
Azonban a dalok felvétele közben problémák merültek fel. Madonna nem volt elégedett a végleges változatokkal. Madonna szerint Lucas túl sok hangszert használt, és nem vette figyelembe a dalokról kialakított elképzeléseket. Ez vitát váltott ki kettejük között, és az album elkészítése után Lucas elhagyta a projektet anélkül, hogy a dalokat Madonna elképzeléseihez igazította volna. Ekkor felhívta John "Jellybean" Benitezt, a Funkhouse Disco lemezlovasát, hogy a rendelkezésre álló anyagokat újrakeverjék. Időközben összeférhetetlenség miatt Bray eladta az "Ain't No Big Deal" című dalt egy másik kiadónak, ezért a Madonna projekt számára nem volt elérhető. Benitez felfedezett egy új dalt, melyet Curtis Hudson és Lisa Stevens írt a Pure Energy együttesnek. A Holiday című dalt korábban felajánlották Phyllis Hymannak, és Mary Wilsonnak, a The Supremes tagjának, de ők elutasították azt. Benitez és Madonna elküldték az anyagot Fred Zarrnak, hogy készítse el a dalt, és adjon hozzá szintetizátor hangokat. Miután rögzítették az éneket, Benitez négy napot töltött a felvétel felett, hogy fokozza annak kereskedelmi vonzerejét, mivel 1983 áprilisa volt a határidő. Közvetlenül a befejezés előtt Madonna és Benitez találkoztak Fred Zarral a Sigma Sound Stúdióban, ahol Zarr a dal végére már hozzá is rakta a ma már ismerős zongora szólót.
Zene és szöveg
Az AllMusic szerint Madonna egy dance-pop, post-disco albumot hozott létre. Sal Cinquemani (Slant Magazin) kijelentette, hogy az album hangzása post-disco hangzású. Az album elegáns, disco stílusú, mely felhasználja a korszak új technológiáit, mint például a Linn dobgépet, a Moog basszust, és az OB-X szintetizátort. Ezáltal az album kissé durvának hangzik. Madonna kommentálta az albumot, miszerint a dalok elég gyengék voltak, és a felvétel során Angliában tartózkodott, így nem volt mindig ott a keveréseknél, nem tudta kontrollálni a felvételeket. Nem tudta, hogy milyen fontos kitörni a disco élvonalából, még mielőtt az album el nem készült volna. Az album a "Lucky Star" dallal kezdődik, mely egy közepes tempójú táncolható dal, amely egy szintetizátor "szikrával" kezdődik, melyet elektronikus dob, és taps követ. A gitár riffek magasan szólalnak meg, és emelkedő basszusszinttel folytatódnak tovább. A "Starlight" bevezetője több mint egy percig tart, melynek során a dal egy férfi karakter körül forog, mely a testet az égbe repíti.
A "Borderline" egy szentimentális dal, mely olyan szerelemről szól, mely soha nem teljesül be igazán.name="tara2"> Santiago Fouz-Hernandez a Madonna Drowned World című könyvében azt írja, hogy a dalszövegek, mint például a "Something in the way you love me won't let me be/I don't want to be your prisoner so baby won't you set me free" lázadást mutat a férfisovinizmus ellen. Madonna kifinomult, és kifejező hangon énekli a dalt, Lucas hangszerelése mellett. A billentyűs hangszerek Fred Zarr fülbemászó dallamával nyílik, majd a basszust Anthony Jackson dupla basszusa követi, mert így szilárdabb és összetettebb textúrát nyújt. A dal akkordjai a 70-es évek disco hangzásából valóak, valamint Elton John 70-es évekbeli stílusát idézik. Az akkordszekvenciák Bachman–Turner Overdrive "You Ain't Seen Nothing Yet" című dalát idézik, míg a szintetikus szakaszok az erre jellemző zenei stílust ábrázolják. A "Burning Up" a harmadik dal, melyet basszusgitár, és Linn dobgép jellemez. A dalban használt dobverések Phil Collins dalait idézik. Ez magába foglalja az elektromos gitárokat, és az akkori legkorszerűbb szintetizátorokat is. A refrénben ugyanazon három részt ismétlik.
A következő dal az "I Know It" zongorából, szaxofonból, és szintetikus mondatokból áll. A "Holiday" egy négy sávos sorozatból áll, mely tartalmazza az Oberheim DMX gitárjának hangját, az elektronikus dobokat, és tapsokat. A refrén felhasználásával egymás melletti progresszió érhető el a dalban. A dal vége felé változás történik, mikor a zongora hangja kissé elhallgat. A dal egyetemes hangulatot fejez ki, hogy mindenkinek szüksége van a nyaralásra. A "Think of Me" című dalban Madonna figyelmezteti partnerét, hogy otthagyja. A dal Linn dobgépből és szaxofon közjátékból áll. A "Physical Attraction" című dal egy közepes tempójú dal, basszusgitárral, gitárokkal, fúvós hangszerekkel, melyet Madonna éles hangon énekel, egy saját és egy fiú közötti vonzódásról. A dalban Madonna hangos lélegzetet vesz, és megmutatja bubble-gum popos hangját a dalban.
Promóció
bélyegkép|200px|jobbra|Madonna zenekarával a Virgin turnén 1985-ben