Abonyi József, 1882-ig Pfeffer Simon JózsefAz engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 21805/1882. Forrás: Névváltoztatási kimutatások 1882. év 11. oldal 58. sor (Sárközújlak, 1858. március 19. – Budapest, 1914. augusztus 19.) magyar fogorvos.
Élete
Pfeffer Mór kereskedő és Kapli Hanni gyermekeként született zsidó családban. A Budapesti Tudományegyetemen végzett 1882-ben, majd a fővárosban működött mint fogorvos. Iszlai József első munkatársainak egyike volt, az előadásainak megtartásában segített és vezette ambulanciáját is. Előbb a Magyar Fogtani Társulat alelnöke, majd elnöke lett. Erőfeszítesei ellenére nem tudott egyetemi magántanári címet szerezni. Értekezései hazai és németországi orvosi szaklapokban jelentek meg. Egy ideig szerkesztője volt az Odootoskop című folyóiratnak. Rendkívül termékeny szakíró, volt első összefoglaló műve 1888-ban látott napvilágot A fogászat és műtéteinek rövid kézikönyve címmel. Ez a könyv az első olyan magyar nyelvű orvosi munka, amely a fogászat teljes anyagát felöleli.
Családja Első felesége Mangold Flóra (1864–1919) volt, Mangold Henrik fürdőorvos lánya, akit 1885. február 15-én Budapesten vett nőül, majd később elvált tőle. Második házastársa Zaitschek Celestine (1874–1900) volt, akivel 1895. június 23-án kötött házasságot.
Gyermeke
Abonyi István (1886–1942) sakkmester, szakíró.
Művei
Önállóan megjelent munkái:
A fogászat és műtéteinek rövid kézikönyve (1888) Compendium der Zahnheilkunde (Wien, 1889) Az altatószerekről, különös tekintettel a bromaethylre (1892) A fogászat Hippokrates korában (1899) A kaucsuk és annak alkalmazása az orvosi gyakorlatban (1899) A fogászat haladása 1899-ben (1900)
Jegyzetek
Források
További információk Gergely András: Jeles magyar zsidó orvosok lexikona. Budapest, Makkabi, 2001.
Péter Mihály: Az erdélyi fogorvoslás történetéből. Marosvásárhely, Mentor Kiadó, 2006. Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-. Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub, 2001.
Kategória:Magyar fogorvosok Kategória:Magyar folyóirat-szerkesztők Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:1858-ban született személyek Kategória:1914-ben elhunyt személyek Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek Kategória:Magyar orvostudományi szakírók Kategória:Magyar szaklapszerkesztők