A dub a jamaicai zene egy irányzata, amely a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején a reggae-ből fejlődött ki.
Dubot egy már létező zeneszámból úgy készítenek, hogy előtérbe keverik a ritmusszekciót, kihagyják vagy csak részleteiben használják fel az énekhangokat, és különböző effektek (a korai munkákban főleg visszhang) alkalmazásával teszik érdekesebbé az összhangzást.
Jellemzői A korai dub felvételek egy-egy létező szám változatának voltak tekinthetők, melyek kihangsúlyozzák a dobot és a basszust; a keletkező hangzás a hetvenes évek elején igen népszerű volt a jamaicai sound systemek tagjai körében.
A hangszeresen előadott számokat stúdiókban, elektromos hangrendszereken dolgozzák fel, amikor is extra visszhangot és ütős hangszereket adnak a zenéhez, amire a többi hangszert és az énekhangokat helyenként rákeverik. A dub másik fő jellemzője az erős és mély basszus használata. Ehhez néha még kevernek egyéb hangeffekteket és zajokat, mint például madárcsicsergést, mennydörgést, vízcsobogást és a producerek utasításait is. Élő DJ tovább fokozhatja a hatást.
Ismertebb dubzenészek
Jamaica Augustus Pablo Bim Sherman Dennis Bovell Desmond Williams Earl 'Chinna' Smith Headley Bennett Keith Hudson King Chilla King Tubby Lee „Scratch” Perry Lloyd Barnes Mutabaruka Prince Far I Prince/King Jammy Roots Radics Band Scientist Sly and Robbie The Abyssinians
Nagy-Britannia Aba Shanti I Abassi All Stars Adrian Sherwood African Head Charge Alpha & Omega Ashtech Asian Dub Foundation Bandulu Bombay Dub Orchestra Digidub Dr Das Dreadzone Dub Funk Association Dubhead Dub Judah Dub Pistols Dub Syndicate Dub Trees Gary Clail Gorillaz Iration Steppas Jah Shaka Jah Warrior Jah Wobble Jamika King Earthquake Linton Kwesi Johnson The London Underground Love Grocer Macka B Mad Professor Manasseh Muslimgauze Ott Power Steppers Ray Keith Revolutionary Dub Warriors Rockers-Hi-Fi Roots Manuva Scorn Smith & Mighty The Bush Chemists The Disciples The Orb The Rootsman Urban Dub Vex'D Vibronics Word Sound & Power Zion Train
Németország Boozoo Bajou Burnt Friedman Disrupt Dub Connected Fenin Pole Razoof Rhythm & Sound Sir Larsie I The Strike Boys
Franciaország 38 Dub Band Aïzell Amnis Aïwa Botom Botom Brain Damage Sound System Bumcello Cap Roots Casualty Cat's Eyes chrono.fixion Dadub's Dawa Hifi Dring Toy Dr Nagual X Dub Ambassador Dubamix Duberman Dubians Dub Incorporation Dubitatif? Dub Jihâd Dubphil Dubphonic Dub Wiser Dubleeyan Duck Eastman Sounds Eclectic Vibrations Elephant System Ez3kiel Fedayi Pacha Fumuj Funkysushi Gary Clunk GG Project Guns Of Brixton High Tone Humanzee Hybrid Sound System Idem Improvisators Dub Jah Acid Dub JMPZ Junior Cony Kaly Live Dub Kanka Khoe-WA King Looping Kuro Loud Dub lab° Le Grendel Léna Le Peuple de l'Herbe L'équipée Zion Les Ailes du Gazon Les Hauts Dômes's Dub Sessions LiPiD TröN Löbe Radiant Dub System Malone Rootikal Manipulators Manjul Manutension Masaladosa Maÿd Hubb Meï Teï Shô Mekelo Metastaz Miniman MJ's MK8 Molecule Monsieur Moutarde MpHasiZ Dub Mukti Munky Lee OhM OnDubGround One noise Orange Street Ozmadub Panda Dub Peaks Iration pieR Piratedub PistONE Puja Dub Operators R2jeux Red Fish Dub Syndrom Redwood-Accident Riddimperialism Roudoudou Sakya Satori Energy Dub Scotchy Spiritual Dub Warriors Sism-X Soul Fighters Sushidread Swaraj Tchao Paï Paï Td+ Tektonik Chamber The Blackstarliners The Dub Machinist THeAnGelZ Tomaski tOma-in-the-East Tsunami Wazahari Tulip! Twelve Code Uzul Prod Volfoniq Weeding Dub Whit Weed Wicked Yéliz K Yerban Kuru Yosh Zaruts Zenzile Zong
USA 10 Ft. Ganja Plant Bill Laswell Canartic De Facto Doctor Echo Dr Israel Dubcat Dub-For-Light Dubtribe Sound System Dub Trio Dub Under The Sea Great Stone Soundsystem Little Axe Long Beach Dub Allstars Long Beach Shortbus Ooklah The Moc Roots Tonic Soldiers of Jah Army Sub Oslo Teledubgnosis Victor Rice
Japán Dry & Heavy Fishmans Killa Sista Mighty Massa Oki Dub Ainu Rebel Familia Shandi-I Soul Dimension Willow Yamabiko
Egyéb országok 12 Metercube Sound System – Törökország AB-10 – Finnország Arrogalla – Olaszország Baba Zula – Törökország Badawi – Izrael Bally Sagoo – India Basque Dub Foundation – Spanyolország Bass ma Boom – Québec Buguinha Dub – Brazília Darkwood Dub – Szerbia Deadbeat – Kanada Dr Dub – Hollandia DU3normal – Magyarország Dubblestandart – Ausztria Dub Creator – Hollandia Dub Division – Oroszország Dubmatix – Kanada Dubosmium – Marokkó Dubska – Lengyelország Dub Tractor – Dánia DubTV – Oroszország Fat Freddy's Drop – Új-Zéland FitiSound – Törökország Hotdrop – Spanyolország Hypnotix – Csehország King Shiloh – Hollandia KoCha – Svájc Kukan Dub Lagan – Izrael Laroz – Izrael Lazarperry – Svájc Laza Tűz Dub – Magyarország Mind's Eye Dub – Málta Mou – Olaszország Ninjah Lab – Lengyelország Pitch Black – Új-Zéland Radikal Dub Kolektiv – Horvátország Republic In Dub – Ausztrália Salmonella Dub – Új-Zéland Sardinia Bass Legalize – Olaszország Sofa Surfers – Ausztria Sopot – Bosznia The Usual Suspects – Belgium Tiki Taane – Új-Zéland Tom Taplikort – Lengyelország Tosca – Ausztria Twilight Circus Dub Sound System – Hollandia
Együttesek Audio Active – Japán Banditos – Kanada/Franciaország Boum Ba Clash – Marokkó/Franciaország Dub Addict Sound System – Franciaország Easy Star All-Stars – USA ElectroDunes – Algéria/Franciaország General Dub Natty Breakz – Franciaország Open Dub Foundation TelDem Com'unity – Franciaország Uzinadub – Franciaország
Hivatkozások Dub Poetry
Irodalom
További információk az irányzatot bemutató cikk Jarring effects Leading french dub label bemutatás French Dub Released French independant dub Dub Echoes A documentary about the influence of dub in today's dance music and hip hop dub.com Links to labels, websites and resources Melting Pot Dub A short history of Dub Dub Flash Information Portal Hundreds of reviews of dub records Live dub shows in Brixton / London
Kategória:Jamaica zenéje Kategória:Zenei stílusok Kategória:Reggae-stílusok