bélyeg|220px|Lakása Szegeden a Bolyai János utca és Kálvária sgt. sarkán bélyeg|220px|Emléktábla szegedi lakásán Szőkefalvi Nagy Gyula (Erzsébetváros, 1887. április 11. – Szeged, 1953. október 14.) matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Szőkefalvi-Nagy BélaApjával ellentétben, fia kötőjellel írta a nevét. apja.
Kutatási területe: geometria, függvénytani algebra, az algebrai görbék számelméleti tulajdonságai.
Életpályája
A Szőkefalvi Nagy család a Dicsőszentmárton melletti Szőkefalváról (Seuca), Erdélyből származik. (E község 1968 és 2006 között Vámosgálfalva része volt, de 2006 óta ismét önálló település az egykori Kis-Küküllő vármegyében.)
Szőkefalvi Nagy Gyula egyetemi tanulmányait a kolozsvári egyetemen végezte matematika-fizika szakon, 1909-ben középiskolai tanári oklevelet szerzett és doktorált. Doktori dolgozata: Algebrai görbék arithmetikai tulajdonságairól. 1911-ig Privigyén és Csíkszeredában tanított. 1911–12-ben állami ösztöndíjjal Göttingenben tanult. 1915-ben a kolozsvári egyetemen egyetemi magántanárrá habilitálták algebra és függvénytan tárgykörből, és a Marianum igazgatója lett.
1929-től a szegedi polgári iskolai tanítóképző intézetben tanított, majd 1939-től a Ferenc József Tudományegyetemen, 1940. október 19-étől ismét Kolozsvárott, majd 1945-től újból Szegeden, a Bolyai Intézetben. Az MTA 1934-ben levelező, 1946-ban rendes tagjai sorába választotta. A Geometriai Tanszéket vezette a szegedi egyetemen 1921-1940, a kolozsvári egyetemen is a Geometria Tanszék vezetője volt, 1945-1953-ig ismét Szegeden volt tanszékvezető. Szegeden érte a halál, a szegedi Belvárosi temetőben nyugszik.Belvárosi temető, Szeged IV-8-655 In Tóth Tamás: Csongrád megye temetőiben nyugvó jeles személyek adattára. Szeged : Tóth Tamás, 2008. 13. p.
Fiai Szőkefalvi-Nagy Béla matematikus és Szőkefalvy-Nagy Zoltán kémikus.
Művei (válogatás) Über arithmetische Eigenschaften algebraischer Kurven, 1910 Über die Lage der Wurzeln von linearen Verknüpfungen algebraischer Gleichungen, 1923 Über die Lage der nichtreellen Nullstellen von reellen Polynomen und von gewissen ganzen Funktionen, 1934 Über Raumkurven von Maximalindex, 1937 Über die Eigenschaften der beschrankten ebenen Kurven ohne Tangentensingularitat, 1940 Végesrendű geometria, 1941 A geometriai szerkesztések elmélete, 1943 (második kiadás: 1968) Geometrie endlicher Ordnung, 1944 Generalisation of certain theorems of G. Szegő on the location of zeros of polynomials, 1947 Über die Lage der Nullstellen eines Abstandspolynoms und seiner Derivierten, 1949 Über Wertverteilung gebrochener rationaler Funktionen, 1949 Über die Lage der kritischen Punkte rationaler Funktionen, 1952
Tudományos tisztség
Acta Mathematica Hungarica (szerkesztőbizottsági tag, 1941-1953)
Kitüntetés
Kőnig Gyula jutalom (1926)
Jegyzetek
Források Szegedi egyetemi almanach : 1921-1995. I. köt. (1996). Szeged, Mészáros Rezső. Szőkefalvi-Nagy Gyula lásd 438. p. Szegedi egyetemi almanach : 1921-1970. Szeged, Márta Ferenc – Tóth Károly, 1971. Szőkefalvi-Nagy Gyula lásd 223. p. Csákány Béla – Varga Antal: Matematika. In A Szegedi Tudományegyetem múltja és jelene: 1921-1998 = Past and present of Szeged University. /JATE. Szeged : Officina Ny., 1999. 380-402. p.
További információk Magyar életrajzi lexikon. Magyar tudós-mérnök életrajzi lexikon. Országos Műszaki Könyvtár. (Nagy F. főszerk, Bérczi Sz. és Mtrsai, szerk.) (1986): Magyarok a Természettudomány és technika történetében. Magyar tudós és mérnök életrajzi lexikon. (), újabb kiadása 1997-ben ) Szőkefalvi-Nagy Gyula: Erzsébetvárostól Göttingenig, Kolozsvártól Szegedig, Korunk, 2004. november Képek História: Szőkefalvi-Nagy Gyula Szőkefalvi-Nagy Gyula: Életrajzom, Online hozzáférés
Kapcsolódó szócikkek
Acta Erdélyben Magyar akadémikusok listája Szegedi Tudományegyetem Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem matematikusai Romániai magyar matematikai és csillagászati szakirodalom
Kategória:Magyar matematikusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Romániából Magyarországra áttelepült magyarok Kategória:MTA-tagok Kategória:Kolozsváriak Kategória:1887-ben született személyek Kategória:1953-ban elhunyt személyek Kategória:Szegediek Kategória:Erzsébetvárosiak