A Quine-paradoxon, más néven a referencia problémája azt a dilemmát jelenti, miként érthető meg a szavak jelentése, ha azok a világ számos vonására utalhatnak, és egyetlen tárgy vagy jelenség is több különböző részből, sajátosságból áll, amelyekre szintén utalni lehet. A problémafelvetés egy amerikai filozófus, Willard van Orman Quine (1908–2000) nevéhez fűződik.
Jellemzői A többértelműséggel elsősorban a nyelvet elsajátító gyermekek találkoznak. A gyermek eleinte felfedezi, hogy a hangsorok, melyeket hall - szavak, és a valóság egy-egy részletére (tárgyakra, cselekvésekre, viszonyokra) utalnak. Ezután pedig arra is rá kell jönnie, hogy a szó, mellyel egy adott kontextusban találkozik, mire vonatkozik a számos lehetséges dolog közül. Például amikor egy édesanya odafordul gyermekéhez, és az udvar felé nézve azt mondja: macska, a gyermeknek el kell döntenie, hogy a macska szó mire vonatkozik: magára a szőrös, nyávogó állatra az udvaron, annak esetleg valamely sajátosságára (fekete szín, szőrös, élőlény...), egy másik élőlényre, vagy cselekvésre.
Azt a rejtélyt, hogyan érti meg mégis a gyerek az anyját, nem sikerült kielégítően megfejteni, de ismert néhány tény, amely részben magyarázatot ad. Először is a gyerek a szülőkkel folytatott interakció során tanulja meg a szavak jelentését, segítik őt a szülők visszajelzései, a szituáció, amelyben az új szó elhangzik. Michael Tomasello szerint például a nyelvelsajátításban nagyon nagy szerepe van a bizonyos szituációkban létrejövő, közös figyelmi helyzetnek, amely leginkább az anya és gyermeke között valósul meg. Ez azt jelenti, ha az anya néz valamire és rá is mutat, akkor a gyermek is odanéz, majd visszatekint édesanyja arcára, és úgymond leolvassa az anya adott tárgyhoz vagy személyhez kapcsolódó érzelmeit. Ha például az anya kedvesen mosolyogva rámutat a gyermek édesapjára, és kimondja nevét, akkor a gyermek, amellett, hogy megtanulja az „apa” szót, az anya apával kapcsolatos attitűdjeit is némileg átveszi. Kísérletileg is igazolták: az a fontos, hogy az anya ténylegesen hová néz, nem az, hová mutat, ugyanis a gyermek az anya arcát fürkészi, mielőtt ő maga megkeresné szemével az adott tárgyat.
Másodszor a gyerekeket jellemzi néhány alapvető megismerési elv, mint például az egész tárgy elve, vagyis amikor egy új szót hallanak, azt feltételezik, hogy az egész tárgyra vonatkozik, nem csak valamely részére, illetve a kölcsönös kizárás elve, vagyis annak feltételezése, hogy általában egy tárgyhoz csak egy név tartozik, így használhatják a már ismert szavaikat, amikor megpróbálják kitalálni mit jelent az új szó.
Ezen túl a nyelvtanulás egy folyamat, és a szavak végleges jelentése szituációk sokaságán át formálódik.
És végül talán a legfontosabb: nem vesszük figyelembe az összes logikailag helyes lehetőséget, mikor a jelentésre következtetünk, mivel velünk született feltevésekkel rendelkezünk a világról, ezért képesek vagyunk helyes általánosításokat levonni a rendelkezésünkre álló információkból.
Források
Kategória:Pszicholingvisztika Kategória:Nyelv