bélyegkép|200px|Coitus more ferarum ábrázolása egy római lámpáson 200px|bélyegkép|Ókori egyiptomi ábrázolás Az erotikus ábrázolások történetéhez tartozik a szexuális jellegek vagy aktusok mindenféle ábrázolása – ilyeneket majd minden civilizációban fellelhetünk, ősiben és modernben egyaránt. A korai kultúrák gyakran természetfeletti erőkkel hozták kapcsolatba a szexualitást, ezért vallásaikat átszövi ennek ábrázolása. Egyes ázsiai országokban, mint India, Japán vagy Kína, a szexuális és erotikus művészeti alkotásoknak különleges jelentésük van a helyi vallásokban, így a hinduizmusban, a sintoizmusban, a buddhizmusban és a taoizmusban. Az ókori görög és római világban számos erotikus természetű műalkotás és díszítés jött létre – melynek jelentős része szintén vallási és kulturális hiedelmeikből származott – és ezeknek különösen nagy hatása volt a nyugati kultúrára.

A legújabb korban az erotikus ábrázolások luxuscikkből propagandaeszközzé és mindennapi árucikké, egyesek számára megélhetéssé váltak. A kommunikációs technológia változásával minden új technikát, így a nyomtatást, a fényképészetet, a mozgóképet és a számítógépeket is felhasználták ezeknek a képeknek a megjelenítéséhez és terjesztéséhez.

Az őskortól a középkorig bélyegkép|180px|A Willendorfi vénusz A legkorábbi fennmaradt erotikus ábrázolások paleolitikus barlangfestmények és kőfaragások voltak. A képeken leggyakrabban állatok, vadászjelenetek és emberi nemi szervek (mint termékenységi szimbólumok) láthatóak. Eltúlzott nemi jellegekkel ábrázol emberi alakokat néhány paleolitikus festmény és lelet, például a termékenységistennő-szobrocskák. Ezek közül a legismertebb a Willendorfi vénusz szobrocskája. Az angliai Creswell Crags barlangjában nemrég felfedezett barlangrajzok – melyek több mint 12 000 évesek – között női nemi szervek stilizált változatai is előfordulnak. Arra viszont semmi jel nem utal, hogy ezeket erotikus izgalomkeltésre használták volna. Sokkal valószínűbb, hogy ezeket a tárgyakat vallási szertartások során használták. Németországi régészek 2005 áprilisában bejelentették, hogy egy 7200 éves jelenetábrázolásra bukkantak, ahol egy férfialak egy nőalakra hajol szexuális aktusra emlékeztető módon. A férfialakot Zschernitzi Adonisznak nevezték el. Nem biztos, hogy ezeket a képeket szexuális izgalomkeltésre használták volna, az azonban lehetséges, hogy a képeknek spirituális jelentőségük volt és termékenységi szertartásokkal hozhatók összefüggésbe.

Az ókori görögök sok szexuális jelenetet ábrázoltak kerámiáikon, melyek közül sok a homoszexualitás és a pederasztia első ismert ábrázolásaként vált híressé. Az ókori görög művészetben számos szexuális ábrázolás van, de ma már lehetetlen megmondani, hogy ezek közül mi volt számukra illegális vagy erkölcstelen, mivel a pornográfia mai fogalmát nem ismerték. Művészetükben egyszerűen a mindennapi élet mozzanatait tükrözik, ezek közül néhány szexuálisabb, mint a többi. Faragott falloszok istentiszteleti helyeken is láthatók – mint például a déloszi Dionüszosz templomban – és gyakran háztartási tárgyakként is, mint például a herma, ami egy négyzet alakú talapzaton álló fejszobor volt, amellyel szemben egy meredező fallosz állt. A görög férfiideálnak kis pénisze volt, ezt az esztétikát később a rómaiak is átvették. A görögöknél jelenik meg a leszbikusság első ismert példája is, Szapphó Aphroditéhez írt himnuszában és hasonló művekben. bélyegkép|jobbra|Priapus figura Pompejiből. A nagy falloszt előnytelennek tekintették és gyakran komikusnak tüntették fel a régi rómaiak. bélyegkép|Sunga (Japán)

Pompeji és Herculaneum romjai között számos erotikus falfestményt és szobrot találtak, de ezek különböző célokból készültek. Az egyik az ún. „Titkok Villájában” látható rituális korbácsolási jelenet; ez nyilván valamilyen vallási kultusszal hozható összefüggésbe és nem erotikus jellegű ábrázolás. A másik a bordélyház ajtajai felett található falfestmények, melyek a helyi szolgáltatásokat hirdetik – ez már erősen erotikus jellegű. Pompejiben a járdába faragott falloszok a városba látogató idegeneket vezették el a szórakoztató és prostituáltnegyedbe és díszítésként is szolgáltak. A rómaiak a szexuális ábrázolásokat jó ízlésű díszítéseknek tekintették, és ezek a képek szexuális kultúrájukat és erkölcseiket mutatják be. A tabunak számító jeleneteket fürdőkbe festették komikus célból, főleg olyanokat, ahol orális aktus történik. Bejárati kapuk közelében gyakran helyeztek el nagy falloszokat, amelyek jó szerencsét hoztak és ilyen szobrok az otthonokban is gyakran előfordultak. A pompeii romváros feltárásakor az egyik első lelet egy olyan szobor volt amely Pánt ábrázolja, amint egy kecskével közösül. Ezt a szobrot néhányan annyira obszcénnak találták, hogy a mai napig a Nápolyi Titkos Múzeumban őrzik, és nyilvánosan nem állítják ki.

A perui mocsikák szintén készített erotikus jeleneteket ábrázoló cserépedényeket. Ezek célja azonban jelentősen eltért más ókori kultúrákban fellelhetőekétől. A mocsikák úgy hitték, hogy a halottak világa az élőnek pontosan a fordítottja, ezért a temetési áldozatok számára olyan edényeket készítettek, amelyeken olyan szexuális jeleneteket ábrázoltak, amiből bizonyosan nem születik majd utód (maszturbációt, fellációt és anális szexet), abban a reményben, hogy ellentétes hatásként termékenységet eredményeznek majd.

A keleti kultúrákban nagy hagyománya van az erotikus festészetnek. Japánban, Kínában, Perzsiában és más országokban jelentős számban készültek az emberi szerelmet ünneplő műalkotások. A műveken férfi-nő közötti és homoszexuális szerelmi jelenetek is előfordulnak. Japánban az erotikus művészet leginkább fametszetek formájában virágzott. Ezt a stílust sungának (春画, „tavaszi képek”) nevezik. A stílus klasszikusai nagyszámú művet hagytak hátra az utókor számára, (pl. Harunobu, Utamaro). A festett tekercsek szintén népszerűek voltak. A sunga a 13. században jelent meg, és a visszaszorítására tett kísérletek ellenére népszerűsége csak nőtt. Az első kísérlet az erotikus könyvek (好色本, kósokubon) betiltására a Tokugava sógunátus idején került sor 1722-ben. A sungák készítése csak a 19. században – a fényképészet feltalálásával – szűnt meg.

Kínában szintén nagy múltja volt az erotikus irodalomnak, egyes műalkotások a Jüan-dinasztiáig vezethetők vissza (1271-1368). Kína erotikus művészete a Ming-dinasztia késői időszakában csúcsosodott ki (1368-1644).

Mind Japánban, mind Kínánan az eroticizmus jelentős szerepet játszott a regény kialakulásában. A Gendzsi szerelmei, egy 11. századi japán udvarhölgy műve – amit gyakran a „világ első regénye”-ként is említenek – hősének kalandjait diszkrét, de érzéki nyelven követi végig. A 16. századtól a kínai „Szilva az aranyvázában” című könyvet, amely még szókimondóbb, a kínai irodalom négy nagy klasszikus regényének egyikeként tartják számon. A Gendzsi szerelmeit ünnepelték Japánban, de a Szilva az aranyvázában címűt pornográfnak tekintették, később betiltották és a nagy regények listájáról is lekerült.

A középkori európai kódexirodalomban szintén gyakoriak voltak az erotikus képek, de csak azok férhettek hozzájuk, akik anyagilag megengedhették maguknak ezen igen drága, kézzel készített könyvek birtoklását. A középkorkutatók szerint a képek egyszerre elégítették ki a középkori ember erotikus és vallási igényeit, mivel gyakran előfordult, hogy ez volt az egyetlen könyve valakinek. Mások szerint a lapszéli képek egyfajta erkölcsi intésként szolgáltak, de a papok és katonai vezetők aktus közben való ábrázolásának valószínűleg politikai céljai is lehettek.

Néhány további illusztráció:

Korai újkor A sokszorosítás kezdetei bélyegkép|jobbra|Agostino Carracci (1557–1602) erotikus metszete A 16. században nagy botrányt keltett, mikor az olasz Pietro Aretino és Marcantonio Raimondi 1524-ben elkészítették az I modi című könyvet, és megpróbálták ezt az erotikus anyagot (amelyben 16 szexuális pozíciót ábrázoltak) nyomtatásban terjeszteni. Raimondi előzőleg egyszer már kiadta az I modi-t, ezért VII. Kelemen pápa bebörtönözte és a könyv összes példányát megsemmisítették. Raimondi metszeteit Gulio Romano metszeteiről mintázta, melyeket Romano a mantuai Palazzo del Te megbízásából készített. Bár a két ábrázolás igencsak hasonlított egymáshoz, Raimondit azért büntették meg, mert metszeteit közszemlére tette. Romano csak akkor értesült a metszetekről, mikor Aretino elment hozzá megnézni az eredetiket, amikor Romano még dolgozott rajtuk. Ekkor Aretino tizenhat erotikus szonettet is írt a képek mellé és biztosította Raimondi kiszabadulását a börtönből. Az I Modi-t másodszor is kiadták, a versekkel és a képekkel, ezzel ez lett ez első olyan mű, ahol erotikus képek és szövegek együtt jelentek meg. Bár a pápaság másodszorra is elkobzott minden példányt, amit megtalált. Raimondit végül kiengedték a börtönből, de a cenzúra olyan hatékony volt, hogy egyetlen eredeti példányt sem találtak utána. Mára egy olyan példány maradt fenn, amit csak 400 évvel később találtak meg.

A 17. században sokféle pornográf vagy erotikus irodalmat terjesztettek, melyek nagy része Amszterdamban készült, és innen csempészték át más európai államokba. Ide sorolható a L'école des filles, egy francia munka 1655-ből, amit a francia pornó kezdetének tekintenek. Ebben két nő illusztrált beszélgetése olvasható, egy 16 éves lány szókimondó módon beszélget a nemiségről világot látott unokatestvérnőjével. A szerzőt nem ismerjük, de néhány feltételezett szerzőt börtönbe zártak a mű miatt. Híres naplójában Samuel Pepys feljegyezte, hogy vásárolt belőle egy példányt, hogy egyedül titokban elolvassa, majd elégette, nehogy azt a felesége megtalálja nála.

Erotika a reneszánsz és barokk művészetben

A felvilágosodás kora bélyegkép|jobbra|Illusztráció De Sade márki L'Histoire de Juliette című művéből bélyegkép|jobbra|Illusztráció John Cleland 1906-ban kiadott Memoires de Fanny Hill című művéből A felvilágosodás korában számos francia szabadgondolkodó a pornográfiát a társadalomkritika és a szatíra eszközeként használta fel. A szabados erotikus írásoknak felforgató hatása volt a társadalomra és nemritkán a katolikus egyház és az általános szexuális elnyomás ellen támadtak velük. A tömegével gyártott olcsó ponyvák olvasótábora nem sokkal később már a polgárság tagjaiból került ki, és a felsőosztálybeliek aggódni kezdtek, hogy az alsóbb társadalmi osztályok és a gyengébbik nemi erkölcsei megromlanak majd – mint Angliában – mert abban az időben a nőket, a cselédeket és a képzetlen embereket különösen sebezhetőnek tekintették ilyen szempontból. A történetek és illusztrációk – amiket a Palais Royal-ban árultak, (prostituáltak szolgáltatásaival egybekötve) – gyakran antiklerikálisak voltak és tele voltak erkölcstelen papokkal, szerzetesekkel és apácákkal; ezt a hagyományt a francia pornográf irodalomban a 20. századig követhetjük. A francia forradalom előtti időszakban politikai célzattal, kritikaként is készítettek pornót. Marie Antoinette francia királynét gyakran vádolták feltételezett orgiákban, leszbikus kapcsolatokban való részvétellel és gyermekei apjának kilétét illetően, mivel XVI. Lajosról az a hír járta, hogy nem kielégítőek a szexuális képességei. A forradalom alatt és után jelentek meg a hírhedt De Sade márki munkái. Ezeket gyakran illusztrációkkal látták el és a szerző politikai véleményeit is kifejtette bennük.