A kolozsvári görög templom (román neve Biserica Sf. Treime din Deal azaz a domboldali Szentháromság-templom) a Görögtemplom utcában (Strada Bisericii Ortodoxe) található barokk stílusú épület. Ez a város első és 1932-ig egyetlen ortodox temploma. A romániai műemlékek jegyzékében a CJ-II-m-B-07276 sorszámon szerepel.

Története A különleges jogállású kereskedők (görögök, örmények, bolgárok, zsidók) fontos szerepet játszottak Erdély tranzitkereskedelmében. 1789. március 31-én két görög kereskedő (korabeli magyar helyesírással Jonátyi Mavrodin és Kosztandin János) templom építésére kértek engedélyt; ezt a város elutasította, mivel a hatályos királyi rendeletek szerint száz család kellett volna az engedély megadásához. Újabb kérelmük nyomán 1790-ben a kormányszék összeíratta az ortodoxok számát: 36 családfőt, 22 fiút, 23 lányt, 13 szolgát, 10 szolgálólányt, összesen 129 lelket számoltak, ezért a templom építését a városban továbbra sem engedélyezték. A kereskedők ekkor a város beépített területén kívül vásároltak telket, és 1795–1796 között ezen építették fel templomukat. A felszentelés 1796 karácsonyán történt.

1919–1932 között, az ortodox katedrális megépítéséig püspöki székhelyként is szolgált, ez lévén az egyedüli ortodox templom a városban.

1823-ban, 1877-ben, 1919-ben, 1937-ben, 1944–1945-ben, 1951-58-ban, 1982–1983-ban karbantartási munkákat végeztek a templomon, és 2003–2010-ben felújították.

Leírása A templom hossza 18,68 méter, a naosz szélessége 9,43 méter, a torony magassága 18,95 méter. A templom alaprajza hasonló a többi egykorú erdélyi román temploméhoz: téglalap alakú pronaosz, nyolcszögletű hajó, belül félkör, kívül sokszög alakú szentély. A falak vastagsága 70–80 centiméter.

Az ikonosztázt 1796-ban a bolgárszegi Constantin Zograf diakónus, a kor ismert festője festette, aki a brassói kereskedők megbízásából és költségére dolgozott a templomon. A 2003–2010 közötti felújítás során ezt Dragoş Drăgan Hlinca restaurálta, ugyanekkor új falfestmények készültek. A homlokzatra egy Szentháromság-mozaik került.

A templom birtokában több régi könyv, kézirat és ikon található, többek között az 1797-ben kiadott Liturghierul.

Papjai Ilie Fulea (1795–1828) Grigore Gal (1830–1851) Vasile Roşescu (1851–1888) Tuliu Roşescu (1888–1924) (Fentiek sírja a templom előtt található.) Nicolae Vasiu (1925–1940) Ioan Costea (1940–1946) dr. Florea Mureşanu (1946–1952) Ioan Bunea (1952) Titus Ţifu (1952–1958) Gheorghe Noveanu (1952–1958) Octavian Bodea (1958–1974) Traian Man (1959–1986) Simion Coman (1975–1979) Ioan Sâncrăian (1980–2001) Ioan Jeler (1987–) Cristian Baciu (2001–)

Források

Fordítás

Kategória:Kolozsvár barokk vallási építményei Kategória:Kolozsvár keresztény templomai, kolostorai Kategória:Románia ortodox templomai, kolostorai Kategória:Románia 18. századi építményei Kategória:Kolozs megye műemlékei Kolozsvár Kategória:A történelmi Magyarország ortodox templomai, kolostorai