Ecsedi Báthori Erzsébet vagy Báthorya szakirodalom a korai Bátoriakat teljesen fonetikusan, i-vel és h nélkül, az ecsedi Báthoriakat h-val és i-vel, a somlyói Báthoryakat h-val és y-nal írja (Nyírbátor, 1560. augusztus 7. – Csejte, 1614. augusztus 21.) magyar grófnő, a történelmi Báthori-család szülötte.
Báthori Erzsébet alakját rémséges és kegyetlen tettek legendái övezik, amelyek mára úgy váltak világszerte ismertté mint a vámpírszerű borzalmak egyik jelképe.
Habár a történelemtudomány ma már koncepciós vádakként tekint ezekre, az újabb és újabb feldolgozások és kitalált történetek, még mindig a magyar história egyik legismertebb tévképzetét folytatva és erősítve, negatív színben tüntetik fel alakját és életét. Azonban a Báthory Erzsébet elleni vizsgálatot nem a kínvallatásnak alávetett „tanúk” által elmondott borzalmak teszik átláthatatlanná, hanem az ügyében vádlóként szereplők kiismerhetetlen politikai és emberi szándékai.
Férje, Nádasdy Ferenc magyar főnemes, a magyar rendi ellenzék vezéralakja volt, aki a végvári harcok egyik legjelentősebb hadvezéreként 1604-ben meghalt. Halála után az özvegyen maradt Báthory Erzsébet hamarosan komoly támadások céljává vált. Özvegyen maradva ő irányította a több százezer holdas birtokait, támogatta a külföldön tanuló peregrinus diákokat, jobbágyaival nagy szeretettel bánt. Hitelesnek minősült levelei alapján egyértelműen szociális érzékenységgel megáldott, istenhívő nemesasszony volt. Gyógyítással is foglalkozott, kastélya kórházként működött. Valószínűleg birtokainak elkobzása volt az ellene felhozott hamis és koncepciós vádak („Több leányt és szüzet és más nőket, akik lakosztályában tartózkodtak, kegyetlenül és a halál különböző nemeivel megölt és megöletett.”) indítéka.Báthory Erzsébet, a csejtei rém 400 éve halt meg , hirado.huMítosz kontra valóság, avagy igazságot Báthory Erzsébetnek?, rubicon.hu Kutatások szerint Báthory Erzsébet szoros rokoni kapcsolatot tartott fenn unokaöccsével, Báthory Gábor erdélyi fejedelemmel, aki 1605-ben nyíltan átállt Bocskai István pártjára, akit pedig 1605. április 17-én a szerencsi országgyűlés Magyarország és Erdély fejedelmévé választott. A fejedelmi rokon éppen Báthory Erzsébet meggyanúsításakor tervezett egy nagy Habsburg-ellenes hadjáratot, s ez a tény is közrejátszhatott a koholt vádak megfogalmazásakor.A vérfürdő meséje, flagmagazin.hu Thurzó György eljárásában Báthory Erzsébet egy politikai bűnügy áldozata lehetett, mert a nádornak a hatalmas vagyonra is fájt a foga, de még a Báthoryak elleni sértődöttsége is motiválhatta. A nyomozás soránBáthory Erzsébet, eliteday.com a tanúknak feltett kérdések rávezetőek voltak, a válaszokat kínvallatással csikarták ki, ezeket már a korabeli jogfelfogás sem fogadta el perdöntőeknek.Báthory Erzsébet tragikus sorsa 1.Báthory Erzsébet tragikus sorsa 2.
Báthory Erzsébet harminc éven keresztül élt házasságban Nádasdy Ferenccel, aki hadvezérként a törökkel folytatott harcokban sikeres volt. Öt gyerekük született: Anna, Orsolya, Kató, Pál és András, közülük Anna, Kató és Pál érte meg a felnőttkort. A tényeket kutató történészek Báthory Erzsébet két, saját kezével a férjének írt levelét ismerik 1596-ból, és azokban a gyermekeikről és a betegeskedéseikről számol be férjének, és semmi sem utal bennük lelki rendellenességre.Várkonyi Gábor: Újabb források Báthory Erzsébet életéhez
Élete bélyegkép|jobbra|Ecsed vára 1688-ban, ahol Báthori Erzsébet a vár kastélyában töltötte gyermekkorát, 1575-ig Apja ecsedi Báthori György volt, aki 1570-ben halt meg, anyja somlyói Báthory Anna, anyjának testvére Báthory István fejedelem (1571–1586), aki később lengyel király lett (1575–1586). Báthori Erzsébet az ecsedi vár kastélyában töltötte gyermekkorát. Apai nagyszülei Báthori András tárnokmester, szatmári főispán, 1521-től nándorfehérvári bán, és Rozgonyi Kata voltak. Anyai nagyszülei somlyói Báthory István erdélyi vajda, és Thelegdy Katalin asszony voltak.
Nádasdy Ferenc gróffal, aki nála öt évvel volt idősebb, tizenegy éves korában jegyezték el egymást. 1575-ben léptek frigyre, amire még Miksa magyar király is hivatalos volt, habár ő az út veszélyeire hivatkozva nem jött el. Nádasdy gróf feleségének a csejtei kastélyt és a körülötte lévő 12 falut adta nászajándékba. A Pöstyén közelében fekvő összes falu csak 1602-től lett a Nádasdyak tulajdona. Erzsébet először Sárvárra került, ahol a Nádasdy családnak volt kastélya, majd ezután nemsokára a Pöstyén közelében fekvő Csejtére költöztek. Nádasdy Ferencet – aki győztes csatái és várvívásai nyomán a rettegett „Fekete Bég” nevet szerezte magának a törökök körébenNádasdy Ferenc, a „fekete bég” halála, rubicon.hu – az Oszmán Birodalom ellen vívott csatározások kötötték le, Erzsébet sokat tartózkodott egyedül, magányos és zárkózott volt. Pártfogásába vette a török által kirabolt-fölégetett falvak legyilkolt férfiainak özvegyeit, a megerőszakolt, mindenükből kifosztott lányokat-asszonyokat, nemzetiségükre való megkülönböztetés nélkül.
1603 őszén Nádasdy Ferenc egy Buda környékén vívott csatát követően már betegen tért haza Sárvárra,A kereszténség hű oltalmazój, nadasdymuzeum.hu és 1604. január 4-énHadtudományi Lexikon / főszerkesztő Szabó József. Budapest : Magyar Hadtudományi Társaság, 1995. 951. p. váratlanul meghalt. Erzsébet ezután özvegyként élt tovább.
bélyeg|bal|Nádasdy Ferenc, a „fekete bég”
Házasságukból hat gyermek született:
Anna (kb. 1585 – 1608. jan. után), Zrínyi Miklós dunántúli főkapitány felesége Katalin (kb. 1594 – ?), Homonnai Drugeth György felesége Pál (1593/1597 – 1633/1650), Nádasdy III. Ferenc apja, akit I. Lipót császár a Wesselényi-összeesküvésben való részvétele miatt 1671-ben lefejeztetett András (1598 – 1603) Miklós (? – ?), Zrínyi Zsuzsanna férje Orsolya (? – ?)
Báthori Erzsébet címere bélyegkép|jobbra|Báthori Erzsébet családi címere, a címerpajzson a Báthory család három vörös ékje ezüst alapon, idővel az ékeket ívelt vonallal rajzolták meg, melyet a régi magyar heraldikai hagyományok szerint farkasfognak neveztek
Azért került sárkányfog a Gutkeled nemzetség családi címerébe, akiktől a Báthoryak is származtatták magukat, és származnak a Báthory-címer díszei is, mert az egyik ősük, a Báthori család eredetmondája szerint, Bátor Opos vitéz, a bajor Vencelintől eredő Márton fia Szent István korában legyőzte, és megölte az Ecsedi-lápban rejtőző sárkányt. A hős vitéz, hogy bizonyságát vigye tettének, kitörte a sárkány három fogát, és ennek jutalmául nyerte el a szabolcsi Vid-birtokot. Ezt a motívumot erősítette a család egyes őseinek tagsága a Sárkány Lovagrendben is, amelynek jele a pajzs köré tekeredő sárkány, a körré görbült sárkány képe, amint farkát nyaka köré tekeri, és háta közepén hosszában feje és orra elejétől farka végéig fel van hasítva, s a vére vesztése miatt fehér és vértelen hasíték belső széle mentén hosszában elhelyezett vörös keresztet visel. A heraldikában ez a legteljesebben, legbiztosabban meghatározható magyar nemzetségi címer.Szekeres Attila István: Címerében három farkasfog , muvelodes.ro
Állítólagos vérfürdő és egyéb könyörtelenségek legendája Elsőként egy protestáns prédikátor, Nádasdy Ferenc udvari papja és tábori lelkésze, Magyari István kezdte terjeszteni a hírt arról, hogy Csejte úrnője a kastélyában okkult tudományokkal foglalkozik, és ördögi praktikákat folytat.Magyari István (?–1605), szelence.comKondai Róbert: Magyari István és prédikátortársai szerepe Báthory Erzsébet perének előzményeiben, 1602
Báthory Erzsébet legendája egy 1729-ben megjelent, a Magyar Királyságot és uralkodóit bemutató Tragica historia című könyvben szerepelt először.Várkonyi Gábor: A sárkány árnyékában. Kultusz és történelem: Báthory Erzsébet életének értelmezései, Korunk, 2012. március Ekkor keltette Turóczi László jezsuita az asszony rossz hírét, azt állítva, hogy a vért mint szépítőszert használja.Tóth Béla: Mendemondák – Báthory Erzsébet, mek.oszk.hu
bélyegkép|balra|220px|Mednyánszky Alajos portréja 1820 körül bélyeg|220px|Báthori Erzsébet portré
Mikszáth Kálmán 1886-ban született Csejte vár és asszonya című elbeszélésébenMikszáth Kálmán: Mikszáth Kálmán művei IV. – Csejte vár és asszonya szintén szerepel a továbbszínezett vád.
Erzsébet alakját már férje életében is sötét homály övezte. Okkult tudományokról és megkínzott szolgálókról beszéltek. Ma a köztudatban leginkább az állítólagos öregedés ellen folytatott azon praktikáiról ismert, hogy minden tükröt összetört, hogy ne lássa öregedni magát. A széltében-hosszában terjesztett kitalált pletykákban minden elem megvan a mai érdeklődés felgerjesztésére: titok, vágy, erotika, szadizmus és szexualitás. bélyegkép|balra|220px|Mátyás osztrák főherceg, 1608-tól II. Mátyás néven Magyarország királya személyesen is sürgette a Báthori Erzsébet ellen lefolytatandó bírói tárgyalást Állítólag egyszer úgy megütött egy szolgálót, aki a haját fésülve azt meghúzta, hogy a lány kiserkent vére Erzsébet kezére fröccsent. Úgy látta, a bőre megszépült tőle. A fiatalság titkát keresve megölte a lányt, és megfürdött a vérében. Később szüzek vérét vette, akiket a legalkalmasabbnak talált ilyen célra. Birtokán összegyűjtötte a szüzeket, megkorbácsolta, megcsonkította és megkínozta, majd lábuknál fellógatva őket, vérüket vette. Ezeket a mendemondákat azonban egyértelműen cáfolják a biológiai tények, hiszen az emberi vérben – alvadása miatt – lehetetlen megfürödni, hacsak valamilyen véralvadásgátlót nem alkalmaznak.
Állítólag ivott is a vérükből, kezdetben aranyserlegből, majd közvetlenül a testükből. Miután a környéken élő lányok elfogytak, kastélyában nőiskolát létesített női szeretőjével, és az ideküldött lányokkal hasonló módon végzett. A történet szerint elfogatásáig hatszáznál is több lány életét oltotta ki. Ám fontos megjegyezni, hogy Báthori Erzsébet a saját jobbágyaival anyai szeretettel bánt, és sosem ölt meg senkit közülük, bár az akkori viszonyok közt ez nem lett volna hallatlan. Ellenfelei később ezzel magyarázták, hogy nagyon sokáig nem került sor viselt dolgainak felgöngyölítésére.
Fontos megjegyezni, hogy az első vádak csupán Báthori Erzsébet letartóztatása után hangzottak el, és akkor is olyan belső szolgálóktól, akiket kínvallatással bírtak „jobb belátásra” – azaz vallomásra.Nagy László: A rossz hírű Báthoryak (Kossuth Kiadó, 1984)
A történet alapját Turóczi László jezsuita szerzetesMárk Éva: Báthory Erzsébet, korok.webnode.hu által írt Tragica historia (1729) és Bél Mátyás Burg und Stadt Csejte (1742) című műve alkotja. Bél Mátyás a Turóczi által összefoglalt koncepciózus legendát írta meg, megismételve a szolgálólányai vérével fiatalságra vágyó úrnő történetét. Mindkét mű Báthori Erzsébet halála után több mint száz évvel keletkezett.[ Susanne Kord: Murderesses in German Writing, 1720–1860: Heroines of Horror, University College London, 2013, ] Később ezekre a közlésekre alapozva írta meg 1826-ban újra a vérfagyasztó horrorisztikus történelmi mítoszt Mednyánszky Alajos a Festői utazás a Vág folyón Magyarországon című regényes útirajzában. Ennek fényében a vérgrófnő összeszőtt meséjének valóságtartalma erősen megkérdőjelezhető.
Letartóztatása A csejtei várkastély (Čachtický hrad) 300px1611. január 25-én Thurzó György nádor levelében arról tudósította II. Mátyás magyar királyt, hogy a több gyilkosság elkövetésével és brutális kínzásokkal vádolt Báthori Erzsébetet elfogták, és csejtei várába zárták. Szobájának ajtaját befalazták, és csak egy kis nyíláson át adnak neki enni-inni.