A Moszkvai terület (oroszul Московская область [Mászkovszkájá oblászty]) az Oroszországi Föderáció egyik alanya, mely a Központi szövetségi körzethez tartozik. Az európai országrész középső részén, a Kelet-európai-síkvidék közepén, Moszkva körül helyezkedik el.
Északon és északnyugaton a Tveri, északon a Jaroszlavli, keleten és északkeleten a Vlagyimiri, délkeleten a Rjazanyi, délen a Tulai, délnyugaton a Kalugai, nyugaton a Szmolenszki terület határolja. Hivatalosan kijelölt székhelye nincs, de állami szervei hagyományosan Moszkvában működnek, bár a város nem része a Moszkvai területnek. Ugyanakkor a 2000-es évektől a területi szervek egyre nagyobb része a Moszkva északnyugati szomszédságában található Krasznogorszk városába települt, és tervezik e város kijelölését a terület székhelyévé.
Területe 45 800 km²; lakossága: 6 628 100 fő (2006), a népsűrűség 144,1 fő/km².
Természetföldrajz Domborzat A terület a Volga (északon) és az Oka (délen) közötti, alapvetően sík vidéken fekszik. Északkelet-délnyugati irányban itt húzódik a moszkvai (warta) eljegesedés határvonala, tőle északra morénahátak vonulatai sorakoznak. A nyugati és csaknem az egész északi részt a Moszkvai-dombság foglalja el, a tengerszint feletti legmagasabb pontja kb. 300 m (Dmitrov környékén). Északabbra, a Felső-Volga alföldje lapos, mocsaras vidék; a hozzá tartozó Sosa és Dubna folyók völgyének tengerszinti feletti magassága a 120 m-t sem éri el.
Délen, az Oka és a Moszkva-folyó között hullámos felszínű, folyóvölgyekkel tagolt síkság terül el, melynek egyes részein (főleg Szerpuhov környékén) karsztos képződmények találhatók; a legmagasabb pont itt 255 m. Az Okától délre a Közép-orosz-hátság változatos felszínű északi nyúlványai húzódnak, legmagasabb pontjuk 238 m. A Moszkvai terület keleti felét a Mescsorai-alföld foglalja el; ennek keleti része kiterjedt lápvidék, nagyobb tavai (Csornoje, Szvjatoje) jégkorszaki eredetűek. A tengerszint feletti legmagasabb pont sehol nem haladja meg a 170 m-t.
Vízrajz
A terület a Volga vízgyűjtőjéhez tartozik. Az északi, alföldi részek felszíni vizeit a Volga mellékfolyói (Lama, Dubna, Szesztra, Jahroma) gyűjtik össze. Maga a Volga az északi határon folyik, egy kis darabon éppen csak érinti a területet. Délen az Oka itteni mellékfolyói a Lopasznya, a Nara, a Protva, valamint a Moszkva-folyó. Az északkeleti, keleti vidéken folyik a Kljazma, mely Moszkvától északra ered, és csak jóval messzebb, Nyizsnyij Novgorod közelében ömlik az Okába. A folyók általában november végétől április közepéig befagynak, bővízük április-májusban alakul ki. Nyáron vízszintjük többnyire alacsony, sodrásuk csekély. A Volgán kívül az Oka és a Moszkva-folyó is hajózható.
Természetes állóvizeinek többsége sekély, 5–10 m, a legmélyebb a Ruzai járásban lévő Glubokoje-tó (32 m). Legnagyobb vízterületű tavai a Szenyezs (15,4 km²) és a Szvjatoje (12,6 km²). Különösen sok a kisebb-nagyobb tó a Mescsora-alföldön, ez a tóvidék a szomszédos Rjazanyi területen folytatódik.
A Moszkvától északra elterülő térséget átszeli a Moszkva-csatorna, mely négy víztározón át vezet és a nagy kiterjedésű Volgai-víztározón át a Volgába torkollik.
A Moszkva-folyó medencéjében további négy víztározó is épült Ozjori, Mozsajszk, Isztra, Ruza mellett, ezek is hozzájárulnak a környék és a főváros vízellátásának biztosításához.
Ásványkincsek Az üveggyártásban használatos kvarchomokot Ljuberci környékén a 17. század vége óta bányásznak. Tűzálló fehér agyag nagyobb mennyiségben keleten fordul elő, Gzsel környékén a 14. század óta foglalkoznak kitermelésével. Régen különösen népszerű építőanyag volt a Mjacskovo környéki lágy, jól faragható mészkő, (ebből a fehér kőből készült többek között a moszkvai Nagy Színház külső burkolata is), bányászatával azóta már felhagytak; márványerezetű mészkő Kolomna körzetében található. Gyakori a cementgyártásnál használt dolomit, ismeretesek mésztufa és írókréta előfordulások is. Számottevők a készletek foszforitokból, a leggazdagabbak Jegorjevszk és Szeverszk lelőhelyei. Kálisó szintén a Jegorjevszki-, valamint a Szerpuhovi járásban fordul elő.
Éghajlat Éghajlata mérsékelten kontinentális. A januári középhőmérséklet nyugaton –10 °C, keleten –11 °C; a leghidegebb években –45 °C-os fagyok is előfordultak. Általában 120-135 napig, november közepétől március végéig a napi középhőmérséklet fagypont alatt marad. Az atlanti ciklonok néha rövid felmelegedést hoznak, az ilyen időszakok átlag négy napig tartanak. A júliusi középhőmérséklet nyugaton 17 °C, délkeleten 18,5 °C. A valaha előfordult legmagasabb nyári hőmérséklet 39 °C. A csapadék évi mennyisége 450–650 mm között mozog, északnyugatról délkelet felé fokozatosan csökken, de például a déli természetvédelmi területen 750 mm.
Növény- és állatvilág A terület egykor része volt annak az egybefüggő erdőségnek, amely a Mescsora-alföldön át egészen a mai Brjanszki erdőig húzódott, a 18. századtól egyre intenzívebben folyó erdőirtás miatt azonban ennek java része eltűnt. bélyegkép|balra|250px|Mező a Moszkvai területen, Noginszk mellett Jelenleg az összterületnek közel 40%-át borítja erdő. Északon (a Felső-Volga mentén) és a nyugati tájakon a tajga tűlevelű fajai az uralkodók, elsősorban a lucfenyő. A keleti Mescsora-alföld erdőinek fő alkotóeleme az erdeifenyő, a lápos, alacsonyan fekvő területeken elkülönülten égerfa erdők láthatók. A központi és részben a keleti vidékeken, a déli tajgaövre jellemző vegyes erdőkben az erdei- és lucfenyővel keveredve főleg nyír és nyárfa fordul elő. Délebbre a lombhullató erdők válnak uralkodóvá, jellemző fafajok a tölgy, a hársfa, a juhar, a szil és a gyertyán. A legdélibb részek már az erdős sztyepp övezethez tartoznak, ahol elszórtan hárs- és tölgyligetek találhatók. Az egykori sztyepp helyén végig szántóföldek húzódnak, az eredeti természetes ártéri rétek is csaknem teljesen eltűntek. Az állatvilág nem különbözik a szomszédos régiókétól. Elterjedt képviselői a nagyobb emlősök közül a vörös róka, a jávorszarvas, az őz, a vaddisznó, a farkas, az utóbbiból azonban már csak néhány példány fordul elő.
Természetvédelem 1945 júniusában Moszkvától 100 km-re délre, az Oka bal parti teraszain, a Szerpuhovi járásban természetvédelmi területet hoztak létre (Priokszko-terrasznij zapovednyik). Célja a jellegzetes helyi élővilág, elsősorban az ún. „okai flóra” sztyeppi növénytársulásainak megóvása és tudományos vizsgálata, valamint az európai bölény meghonosítása volt. A közel 5000 hektárnyi védett terület körül később 2 km széles védőzónát is létesítettek. A területen többek között 54 féle emlősállatot, 170 madárfajt és közel 100, a délebbi réti sztyeppet jellemző növényfajt tartanak nyilván. A felszín legnagyobb részét erdő fedi: az Oka mentén nyugat-keleti irányban húzódó erdősáv egykor az orosz állam védelmi vonalához tartozott. Ez volt az első természetvédelmi terület a Szovjetunióban, melyet bioszféra-rezervátummá nyilvánítottak (1978).
Történelem A Moszkva-folyó medencéjének környékét kezdetben finnugor népek lakták, a szláv népek a 10. században kezdték betelepíteni. A 12. század közepén a Vlagyimir-Szuzdali fejedelemséghez tartozott, erre az időszakra esik több itteni város: Volokolamszk (1135) , Moszkva (1147), Zvenyigorod (1152), Dmitrov (1154), Kolomna megalapítása. A fejedelemség földjeit a 13. század első felében végigpusztították a mongol-tatár csapatok. A következő évszázadban a térség a Moszkvai Fejedelemség része lett, az Okán túli földek azonban a Rjazanyi fejedelemséghez tartoztak és annak részeként, csak 1521-ben kerültek moszkvai fennhatóság alá. bélyegkép|320px|A Szentháromság–Szergij-kolostor
Az orosz állam kialakulásában és fennmaradásában fontos szerepet játszottak a terület (Volokolamszk, Zvenyigorod, Kolomna és különösen Szergijev-Poszad) kolostorai, melyek nemcsak a kultúra, az írásbeliség, a hitélet központjai voltak, hanem falakkal, bástyákkal körülvett erődítmények is. A híres Szentháromság–Szergij-kolostor (oroszul: Troice-Szergijeva lavra) például a 17. század elején 16 hónapig állta a lengyel-litván csapatok ostromát, 1612-ben falai alól indult el a népfölkelők egyik nagy serege Moszkva felszabadítására. Később a kolostor fokozatosan az orosz ortodox egyház központjává vált.
A Moszkva elfoglalására indított háborúk a vidéket mindig súlyosan érintették. A 17. század elejének harcai során számos települést feldúltak, például Kasirát, mely a későbbi pestisjárvány után el is néptelenedett. 1812-ben Mozsajszk mellett zajlott le a sok áldozatot követelő híres Borogyinói ütközet. 1941-42-ben a Moszkváért folyó harcok során a terület különösen sokat szenvedett.
Amikor 1708-ban megalakították a kormányzóságokat, a térség zömmel a Moszkvai kormányzóság része lett, a déli vidék azonban a Tulai kormányzósághoz került. A század első felében megjelentek a manufaktúrák (pl. a mai Koroljov város helyén és Szerpuhovban), a 19. században fejlődésnek indult az ipar, különösen a textilipar. Központjai Bogorodszkban, Pavlovszkij Poszadban és Orehovo-Zujevóban alakultak ki. 1851-ben megépült a Moszkva-Szentpétervár, tíz évvel később a Moszkva-Nyizsnyij Novgorod vasútvonal, ami az itteni városok gazdasági fejlődését is nagyban elősegítette.
A szovjet korszak első éveiben, az ország villamosításának lázában itt is megépültek az első vízerőművek (Kasira, 1922; Satura, 1925). 1923-ban a déli vidéket (Kasirával) a Moszkvai kormányzósághoz csatolták, és a kormányzóságból hozták létre 1929. január 14-én önálló közigazgatási egységként a Moszkvai területet.
Gazdaság Gazdasági szempontból a Moszkvai terület az Oroszországi Föderáció Központi övezetéhez tartozik, legnagyobb része Moszkva agglomerációját képezi. Naponta százezrek járnak be a fővárosi munkahelyekre dolgozni, és hét végeken ennél jóval többen hagyják el a fővárost, hogy Moszkva környékén („Podmoszkovje”) pihenjenek, ahol az utóbbi években gyors ütemben szaporodnak a nyaralók és üdülőhelyek.
Ipar A Moszkvai terület egyike a legfejlettebb iparral rendelkező régióknak az országban. Így volt ez a szovjet időszakban is, de a Szovjetunió felbomlása után az ipar termelése erősen visszaesett. Különösen a két vezető ágazatban, a textiliparban és a gépgyártásban – ezen belül elsősorban a hadiiparban – volt erőteljes a visszaesés. A századforduló óta azonban egyre dinamikusabb a gazdaság, és benne az ipar egyes ágazatainak, vállalatainak fejlődése, bár az ipari termelés volumene még messze elmarad az 1990-es évitől.
Minthogy a területnek nincs külön közigazgatási központja, ezért ipara sem egyetlen nagyvárosban koncentrálódik, mint a Központi körzet többi régiójában, hanem szétterül a Moszkvát körülvevő nagyobb városokban. A gépgyártás vezető ágazat maradt, melyben továbbra is nagy súllyal szerepel: az űrkutatás és a hadiipar csúcstechnikát képviselő számos vállalata (űr- és rakétatechnika Himki, Reutov, Koroljov városokban, radarrendszerek építése a tüzérségi és a légvédelmi rakétaegységek számára Szerpuhovban, helikopterek gyára Ljuberciben, stb.); az atomerőművek berendezéseinek (Podolszk), illetve fűtőelemeinek (Elektrosztal) gyártása; a közlekedési eszközök gyártása (dízelmozdonyok Kolomnában, metrókocsik Mitiscsiben, villanymozdonyok Orehovo-Zujevóban, autóbuszok Likinóban, melynek gyára ugyan évekig a csőd szélén állt, de már újra termel).
A régió elektrokohászati központja Elektrosztalban működik (a várost a kombinátról nevezték el), ahol többek között különleges hőálló ötvözeteket készítenek a repülőgépipar és az űrhajózás számára. A vegyipart egyebek között a műszál- (Szerpuhov, Klin), a műtrágya- (Voszkreszenszk) és a festékgyártás (Szergijev Poszad) képviseli. A többi iparágnál gyorsabban fejlődik az élelmiszeripar (Sztupinói, Noginszki, Ramenszki járások). Ma is nehéz helyzetben van azonban a textilipar, és más ágazatok, illetve egyes térségek is leszakadnak vagy stagnálnak (pl. Klimovszk hadiipari és textilüzemei vagy Krasznogorszk optikai készülékeiről, fotócikkeiről egykor híres vállalata).