Marat Szafin (tatárul: Marat Mubin ulı Safin, ; Moszkva, 1980. január 27.) tatár etnikumú orosz teniszező, 2000-ben november-december hónapban 9 hétig világelső is volt. 1997-ben kezdte meg profi karrierjét. Folyékonyan beszél oroszul, angolul és spanyolul. Agresszív, erőteljes játékáról ismert. Legnagyobb teljesítménye a 2000-es US Open és a 2005-ös Australian Open megnyerése. 2000-ben és 2006-ban hozzásegítette Oroszországot a Davis-kupa megnyeréséhez.
Szafin további két Grand Slam-tornán döntőbe jutott, mindkétszer az Australian Openen (2002, 2004), Wimbledonban a legjobb eredménye az elődöntő volt (2008). 2002-ben a Roland Garroson is bejutott az elődöntőbe, ez volt a legjobb teljesítménye ezen a tornán. A 2005-ös Australian Open döntőjében a hazai Lleyton Hewittot verte meg.
A 2008-as esztendő végén felmerült benne a visszavonulás gondolata, de végül meggondolta magát, és még egy évig profi maradt. 2009 év végén, a Paris Mastersen búcsút intett a profi tenisznek.
2016-ban az International Tennis Hall of Fame (Teniszhírességek Csarnoka) tagjai közé választották.
Grand Slam döntői Győzelmei (2) ÉvTornaEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben2000 US Open Pete Sampras 6–4, 6–3, 6–32005 Australian Open Lleyton Hewitt 1–6, 6–3, 6–4, 6–4
Elvesztett döntői (2) ÉvHelyszínEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben2002 Australian Open Thomas Johansson 3–6, 6–4, 6–4, 7–62004 Australian Open Roger Federer 7–6, 6–4, 6–2
Tornagyőzelmei (17) Egyéni (15) Torna típusaGrand Slam-torna (2)Masters Series (5)International Series Gold (1)International Series (7)Tennis Masters Cup (0)Olimpia (0)
No.DátumTornaBorításEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben123/08/99MFS Pro Tennis Championships, BostonKemény Greg Rusedski 6-4, 7-6224/04/00Open Seat, Barcelona Salak Juan Carlos Ferrero 6-3, 6-3, 6-4301/05/00Mallorca Open, Mallorca Salak Mikael Tillström 6-4, 6-3431/07/00Rogers Masters, Toronto Kemény Harel Levy 6-2, 6-3528/08/00US Open, Flushing Meadows Kemény Pete Sampras 6-4, 6-3, 6-3611/09/00Tashkent Open, Taskent Kemény Davide Sanguinetti 6-3, 6-4706/11/00St. Petersburg Open, Szentpétervár Kemény (fedett) Dominik Hrbatý 2-6, 6-4, 6-4819/11/00BNP Paribas Masters, Párizs Szőnyeg (fedett) Mark Philippoussis 3-6, 7-6, 6-4, 3-6, 7-6910/09/01Tashkent Open, Taskent Kemény Jevgenyij Kafelnyikov 6-2, 6-21022/10/01St. Petersburg Open, Szentpétervár Kemény (fedett) Rainer Schüttler 3-6, 6-3, 6-31128/10/02BNP Paribas Masters, Párizs Szőnyeg (fedett) Lleyton Hewitt 7-6, 6-0, 6-41213/09/04China Open, Peking Kemény Mihail Juzsnij 7-6, 7-51318/10/04Mutua Madrileña Masters Madrid, Madrid Kemény (fedett) David Nalbandian 6-2, 6-4, 6-31401/11/04BNP Paribas Masters, Párizs Szőnyeg (fedett) Radek Štěpánek 6-3, 7-6, 6-31517/01/05Australian Open, Melbourne Kemény Lleyton Hewitt 1-6, 6-3, 6-4, 6-4
Páros (2) No.DátumTornaBorításPartnerEllenfelei a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2001 Gstaad, Svájc Salak Roger Federer Michael Hill / Jeff Tarango 0–1, feladták 2. 2007 Moszkva, Oroszország Szőnyeg Dmitrij Turszunov Tomáš Cibulec / Lovro Zovko 6–4, 6–2
Grand Slam-eredmények
Grand Slam Australian Open Roland Garros Wimbledon US OpenÉvEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfél 1998 - 4. kör Cédric Pioline 1. kör Andrij Medvegyev 4. kör Pete Sampras 1999 3. kör Karol Kucera 4. kör Dominik Hrbatý - 2. kör Jiri Novak 2000 1. kör20px Grant Stafford 1/4 döntő Magnus Norman 2. kör Martin Damm Győzelem Pete Sampras 2001 4. kör Dominik Hrbatý 3. kör Fabrice Santoro 1/4 döntő Goran Ivanišević 1/2 döntő Pete Sampras 2002 Döntő Thomas Johansson 1/2 döntő Juan Carlos Ferrero 2. kör Olivier Rochus 2. kör Gustavo Kuerten 2003 3. kör Rainer Schüttler - - - 2004 Döntő Roger Federer 4. kör David Nalbandian 1. kör Dmitrij Turszunov 1. kör Thomas Enqvist 2005 Győzelem Lleyton Hewitt 4. kör Tommy Robredo 3. kör Feliciano López - 2006 - 1. kör20px Fernando González 2. kör20px Fernando González 4. kör Tommy Haas 2007 3. kör Andy Roddick 2. kör Janko Tipsarević 3. kör Roger Federer 2. kör Stanislas Wawrinka 20082. kör 20px Márkosz Pagdatísz2. kör Nyikolaj Davigyenko1/2 döntő Roger Federer 2. kör Tommy Robredo
Jegyzetek
További információk
Hivatalos oldal
Kategória:Orosz teniszezők Kategória:Tatárok Kategória:Világelső teniszezők Kategória:Orosz olimpikonok Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Grand Slam-győztesek (tenisz) Kategória:Élő személyek Kategória:Az International Tennis Hall of Fame tagjai