A reális gázok állapotegyenletének a leírására nagyon sok kísérlet történt. A van der Waals-egyenletnél némelyik jobb egyezést mutat a kísérleti adatokkal, de azok is csak szűkebb hőmérséklet- és nyomástartományban adnak kielégítő eredményt.
Daniel Berthelot francia kémikus volt az, aki 1875-ben kissé módosította a van der Waals-egyenletet. Az általa felállított összefüggés szintén két – az anyagminőségtől függő – állandót tartalmaz, és azt figyelembe veszi, hogy a gázmolekulák közötti kohéziós erő nagysága fordítva arányos a hőmérséklettel.
Az összefüggés 1 mol gázra vonatkozóan:
illetve n anyagmennyiség esetén:
amely összefüggésben:
p – nyomás Pa T – hőmérséklet, K V – térfogat, m3 R – egyetemes gázállandó, 8,314 J/mol·K n – anyagmennyiség, mol a – a kohéziós erőkből eredő nyomáskorrekció mértéke, (Pa·K·dm6)/mol2] b – a gázrészecskék saját térfogata, m3/mol
Főként a kritikus hőmérsékletnél nagyobb hőmérsékleten mutatnak pontosabb egyezést a számított értékek a mérési eredményekkel.
Gyakran használják a Dieterici-egyenlet helyett, mivel az adott értékeknél komplex lehet. Például a vízgőz, az argon, a kripton, a xenon, a nitrogén, az oxigén, a szén-monoxid és a metán térfogata esetén ad kielégítő eredményt a folyadék-gőz átmenet közelében, ahol a Dieterici-egyenlet kevésbé megfelelő.
Feltehetően a Redlich–Kwong-egyenlet (1949) alapja, amely pedig a Soave–Redlich–Kwong-egyenlet (1972) alapja. Jegyzetek
Kapcsolódó szócikkek Beattie–Bridgman-egyenlet
Kategória:Fizikai kémia Kategória:Termodinamika