A Monty Python Repülő Cirkusza (eredeti címén Monty Python's Flying Circus, az utolsó évadban pedig Monty Python) a Monty Python-csoport rendkívül népszerű komédiasorozata volt, amelynek nyomán a csoport világszerte ismertté vált. A műsorban fontos szerepet kaptak a való életben lehetetlen vagy nagyon kis valószínűséggel megtörténő esetek, a két- vagy többértelmű és vizuális humor, valamint a slusszpoén hiánya. A műsorok szerves részét alkották Terry Gilliam animációi, melyek tudatfolyamhoz hasonló módon kapcsolták össze a jeleneteket.
Az első részt 1969. szeptember 7-én vették fel, és október 5-én került adásba a BBC1-en. Ezt a következő négy évadban még 44 epizód követte.
A műsor gyakran tette gúny tárgyává a britek (leginkább a diplomával rendelkezők) mindennapi életének a jellemzőit, alkalmanként viszont politikai töltetű jeleneteket is készítettek. A Pythonok mindegyike felsőfokú végzettséggel rendelkezett (Graham Chapman, John Cleese és Eric Idle a Cambridge-i, Terry Jones és Michael Palin pedig az Oxfordi Egyetem hallgatója volt; az amerikai Terry Gilliam az Occidental College nevű Los Angeles-i művészeti iskola diákja volt), ezért a jelenetekben gyakran bukkannak fel filozófusok, írók, irodalmi és történelmi személyiségek nevei. A sorozat szerkezetére és magára a csoportra is a hagyományos, jelenetek füzéréből álló műsoroknál sokkal mélyebb hatást gyakorolt Spike Milligan Q5 című komédiasorozata. A szándékuk az volt, hogy az addigitól teljesen különböző, egyetlen skatulyába sem sorolható dolgot hozzanak létre. Ez sikerült is: a Monty Python stílusát idéző alkotásokat ma már a pythoneszk névvel illetik. Ennek ellenére Terry Jones szerint az, hogy a szótárban egy új szó hozzájuk kapcsolódik, azt mutatja, mennyire melléfogtak. A csoport humorát abszurdnak, szürreálisnak, dadaistának és helyzetkomédiának is lehet nevezni.
A sorozat híres főcímzenéje John Philip Sousa A szabadság harangja című művének bevezető része.
Korábban felmerült címváltozatok 1 2 3 A Horse, a Bucket, and a Spoon (Egy ló, egy vödör és egy kanál) A Horse, A Spoon and A Basin (Egy ló, egy kanál és egy lavór) Baron Von Took’s Flying Circus (Von Took Báró Repülő Cirkusza) Barry Took’s Flying Circus (Barry Took Repülő Cirkusza) Bun, Whackett, Buzzard, Stubble and Boot (Fánk, Whackett, Héja, Borosta és Csizma) Cynthia Fellatio's Flying Circus (Cynthia Felláció Repülő Cirkusza) Gwen Dibley’s Flying Circus (Gwen Dibley Repülő Cirkusza) Handlebar Moustache Huzzah It’s… (Ez…) Norman Python's Flying Circus (Norman Python Repülő Cirkusza) Owl-Stretching Time (Bagolynyújtó idő) Sex and Violence (Szex és erőszak) The Horrible Earnest Megapode (A rettenetes Earnest Megapode) The Nose Show (Az orrshow) The Plastic Mac Show (A műanyag esőkabát show) The Toad-Elevating Moment (Varangymagasztaló pillanat) The Venus De Milo Panic Show (Milói Vénusz pánik show) The Year of the Stoat (A hermelin éve) Them (Ők) Vaseline Parade (Vazelinparádé)
Szereplők Színész Magyar hang Graham Chapman Nagy Ervin John Cleese Epres Attila Terry Gilliam Rajkai Zoltán Eric Idle Rába Roland Terry Jones Scherer Péter Michael Palin Csőre Gábor
Visszatérő szereplők A legtöbb komédiával ellentétben a Repülő Cirkusz minden részében újabb szereplők jelentek meg, a viszonylag kevés visszatérő alak általában a főcímben és az összekötő jelenetekben volt látható:
az „Ez…” ember (Palin): zilált külsejű, szakadt ruhás ember, torzonborz hajjal és szakállal. A műsor kezdetén látható, amikor egy hosszú, viszontagságos út megtétele után azt mondja, hogy „It’s…” – „Ez…” Majd a főcím következik, amiben a Monty Python Repülő Cirkusza felirat látható. A sorozat egyik lehetséges címe is „Ez…” volt; Julius Caesar; a BBC bemondója szmokingban (Cleese): mindig egy íróasztalnál ül, gyakran elég különös helyeken (például erdőben vagy a tengerparton). Szövege („And now for something completely different” – „És most valami egészen más”) gyakran a főcím bevezetőjeként szolgál, de két jelenet összekötésére is egyszerű megoldást nyújtott. Bár a legtöbben Cleese-hez kötik a mondatot, először Eric Idle-tól hangzott el. Idővel a sorozat szállóigéjévé vált, a csoport első filmjének is ez a címe. A harmadik évadban a bemondó szövege „And now…”-ra rövidült; Gumbyk: lassú észjárású emberek, akik (a nevüket is adó) gumicsizmát, föltűrt szárú nadrágot, nadrágtartót, kerek, fémkeretes szemüveget, pamacsbajuszt és a fejükön a sarkain megcsomózott zsebkendőt viselnek (mindez az angol munkásosztálybeli nyaraló sztereotípiája). A karjukat görcsösen maguk elé lógatják, mély hangon, lassan és hangosan beszélnek, gyakran morognak és nyögnek, és előszeretettel ütögetik össze a téglákat. Gyakran panaszkodnak arra, hogy fáj az agyuk. Mindannyiuk vezetékneve Gumby (D. P. Gumby, R. S. Gumby stb.). Bár az összes Python játszott Gumbyt, a legemlékezetesebbek mégis Michael Palin és John Cleese alakításai; a csirkés lovag (Gilliam): egy páncélos lovag, aki a jelenetek végén valakit fejbecsap egy gumicsirkével; a meztelen orgonista (az első két megjelenésekor Gilliam, a továbbiakban Jones): egy rövid indulóval jelezte egy jelenet vagy a főcím kezdetét; Mr. Eric Praline (Cleese): gyakran panaszkodó, mindig esőkabátot viselő ember. A leghíresebb jelenete a Döglött papagáj; a legtöbb embernek nem tűnt fel, hogy visszatérő szereplő, mert a neve csupán egyszer, a Haltartási engedély című jelenetben hangzik el. Ebben kiderül, hogy rengeteg háziállata van, és mindet Ericnek hívják; Biggles (Chapman, egyszer pedig Jones): W. E. Johns történeteiben szereplő pilóta az első világháborúból; borstartók: rikácsoló hangú, alsó középosztálybeli asszonyok, akiket maguk a Pythonok játszottak el. – Pythonék a női szerepeket is magukra vállalták, a fiatal, csinos nők szerepében viszont Carol Cleveland (és ritkábban Connie Booth) volt látható. – A borstartó kifejezés arra utal, hogy a csoport tagjai milyennek látták az átlagos középosztálybeli háziasszonyokat, akiknek a feje (kalappal együtt) borstartó alakú; Luigi Vercotti (Palin): egy maffiózó üzletember, aki először Dino nevű fivérével (Jones) látható, később azonban már csak egyedül. A legismertebb szerepe szerint Ron Nyilvánvaló menedzsere. Dino Vercotti később egy étterem tulajdonosaként jelent meg; egy rövid (egy-két másodperces) fekete-fehér filmfelvétel, melyen tapsoló idős asszonyok láthatóak. A felvétel a Brit Nőegylet egyik találkozóján készült; Richard Baker: ismert hírolvasó, aki hírek formájában jelentett be képtelen eseményeket; Arthur Putey (Palin): kedves, béketűrő ember. A legismertebb jelenetei a Házassági tanácsadó (csak itt hallható a neve), a Hülye Járások Minisztériuma és a Vitajelenet; a Spanyol Inkvizíció, melynek a jelmondata: „Senki sem számít a Spanyol Inkvizícióra!” Tagjai: Ximenez bíboros (Palin), Biggles bíboros (Jones) és Fang bíboros (Gilliam).
Több más szereplő is emlékezetes maradt annak ellenére, hogy csak egy vagy két epizódban bukkannak fel. Ilyen a Chapman által játszott Ezredes, aki a túl hülyévé váló jeleneteket szakítja félbe; Ken Toprongy (Palin), aki az első sorozatban külön jelenetben, majd később villanásnyi szerepekben tűnik fel, hogy kifejtse a véleményét az arcszeszekről és a saját vallásáról; Mrs. Premissza (Cleese) és Mrs. Konklúzió (Chapman), akik a gyerekeik festészethez való viszonyulásáról és a televízió tetején felrobbanó pingvinről beszélgetnek, egyszer pedig Jean-Paul Sartre-t is meglátogatják.
Pythonék néhány ismert embert az átlagosnál többször tettek gúny tárgyává. A leggyakrabban talán Reginald Maudling, egy konzervatív politikus vált ilyen módon nevetségessé. Néhányszor az akkori oktatási minisztert, Margaret Thatchert is megemlítették (egyszer azt állították, hogy az agya a lábában van, amin a közönség kitűnően szórakozott). Az USA akkori elnöke, Richard Nixon is gyakran feltűnt a műsorban – filmfelvételen.
Az állandó társszereplők között volt Carol Cleveland, Connie Booth, Neil Innes és a Fred Tomlinson Singers.
A leghíresebb jelenetek A papagájjelenet Hülye járások minisztériuma Biciklijavító Mr Gumby, az agyspecialista Halálos vicc Mr. Hilter Angliában Spanyol inkvizíció Ötperces vita Piszkos magyar szavak szótára Löncshús A vérszomjas borbély ennek folytatása a Favágó-dal Sajtbolt Hangyavásárlás
„Az elveszett jelenetek” "Az ütődött vallások Kft." című jelenet végén szerepel Terry Gilliam egy animációja egy papról, akinek a fejében egy ördög lakozik, mely akkor válik láthatóvá, amikor mosolyog. Ez az animáció azzal fejeződik be, hogy a pap a fejét leszögeli, hogy ne legyen tovább látható az ördög a fejében. Ez az animáció az eredeti felvételen folytatódik, amikor is a pap egy telefonhívást kap a pokolból, ahol megjelenik az ördög, majd egy denevérré átváltozva elrepül. Ezután következik a "Hogyan álcázzuk magunkat?" jelenet. Ezt a jelenetet a TV adásban cenzúrázták, és elveszett, majd évekkel később egy amerikai magángyűjtő talált rá a 16 mm-es filmre, amely tartalmazta. Ma már a YouTube-on is megtekinthető (https://www.youtube.com/watch?v=l462aqpaAOY).
Színpadi produkciók
A Repülő Cirkusz földet érése
Érdekességek A társulat készített 1972-ben egy kétrészes német különkiadást Monty Python’s Fliegender Zirkus címmel.
Epizódok
Merre tartasz, Kanada? Szex és erőszak Hogyan különböztessük meg a fákat elég messziről? Bagolynyújtó idő Az ember identitászavara a huszadik század második felében Művészeti körkép Elrontotta a tréfát Teljes meztelenség Bemutatjuk a hangyát Tíz A királyi filharmonikusok a mosdóba mennek A csupasz hangya Szünetek A sajtó kérdez A spanyol inkvizíció Déjà vu A Buzz Aldrin-show Élőben a paigntoni bisztróból Megélhetés „Attila a hun” show Régészeti körkép Hogyan ismerjük fel a különböző testrészeket? Az Antarktiszi Scott Hogyan álcázzuk magunkat? Löncshús (Spam) A királynő belenéz a műsorba Njorl-legenda Mr. és Mrs. Brian Norris Ford Popularja A pénzműsor Vér, pusztítás, halál, háború és rémület Országos Proust-összefoglaló verseny Háború a pornográfia ellen Ártatlan idők A biciklitúra A meztelen orgonista A Thripshaw-kór Dennis Moore Esti mese Lelátó A léghajó aranykora Michael Ellis Könnyű szórakoztatási háború Hamlet Mr. Neutron Pártpolitikai műsor
Magyarul Monty Python repülő cirkusza. Se kép, se hang; szöveg Graham Chapman et al., ford. Szentgyörgyi József; Cartaphilus, Bp., 2000 Monty Python repülő cirkusza. Csak a szöveg, 1–2.; szöveg Graham Chapman et al., ford. Galla Miklós; Cartaphilus, Bp., 2002–2003 Monty Python-önéletrajz; szerk. Bob McCabe, ford. Baló András Márton; Cartaphilus, Bp., 2008 David Morganː Itt a Monty Python beszél!; ford. Bori Erzsébet, Kövesdi Miklós Gábor; Gabo, Bp., 2015 Monty Python’s Flying Circus bookazine. Hivatalos rajongói kézikönyv; szerk. Mark Braxton, ford. Litván Dániel; Kossuth, Bp., 2020
Jegyzetek
További információk
Kategória:1969-ben bemutatott brit televíziós sorozatok Kategória:1974-ben befejezett brit televíziós sorozatok Kategória:Televíziós vígjátéksorozatok Kategória:Monty Python Kategória:A BBC saját gyártású műsorai