Magyarország az előnyös balneológiai és geotermikus adottságainak köszönhetően termálvízekben bővelkedő ország. Japán, Izland, Olaszország és Franciaország után Magyarország a világ ötödik termálvíz nagyhatalma.(NTS – Egészségturizmus vitaanyag, 2005). Budapest a világ egyetlen gyógyfürdőkkel rendelkező fővárosa. A fővárosban körülbelül 80 geotermikus forrás fakad. A különleges összetételű fővárosi gyógyvízkincset hivatalosan nyolc fürdő intézmény hasznosítja, elsősorban gyógyászati, turisztikai és rekreációs célokra.https://www.antsz.hu/felso_menu/ugyintezes/hatosagi_nyilvantartas/termeszetes_gyogytenyezok_nyt/gyogyfurdo_megyenkent.html A nyolc gyógyfürdőn kívül három gyógyfürdő jelenleg nem üzemel Hozzáférés: 2020. június 2. A gyógyfürdők többsége egyben műemlék és turisztikai látnivaló is.
A budapesti fürdőkultúra története Római kor bélyegkép|210px|A Flórián téri Fürdőmúzeum Pannónia aquincumi és a II. római légió táborhelyén fürdőépületeket, vízvezetékeket, csatornahálózatot, magán- és nyilvános fürdőket tártak fel. A budai fürdők első virágkorának tekinthető ez az időszak. Eddig összesen 18 fürdőt azonosítottak, melyek közfürdők, katonai fürdők, ill. magánfürdők voltak.* 36. oldal Aquincum polgárvárosi nagy gőz- és kis közfürdője, valamint a Táborváros vízvezetékei a mai Római Strandfürdő területén lévő forrásokból nyerték vizüket. A római fürdők jellegzetes elemeit sikerült azonosítani az aquincumi feltárások során, amelyek a következők: apodyterium (fűtött öltöző), tepidarium (meleg vizes fürdő), caldarium (forró levegőjű és forró vizes fürdő), frigidarium (hideg vizes merülő medence). A Római Birodalom bukásával az aquincumi fürdők a római épületekkel együtt feledésbe merültek.
Középkor A honfoglalást követően, az első igazán jelentős emlék 1178-ból való, amikor már a mai Óbuda-Újlak (a mai Lukács- és Császár-fürdő) területén létezett a Felhévíz nevű település. Itt végezte betegápoló tevékenységét a Szent János-rend, akik a Gellért-hegy lábánál kórházat és fürdőt alapítottak. Kórházukat Árpád-házi Szent Erzsébetnek, II. Endre leányának tiszteletére nevezték el Szent Erzsébet ispotálynak. Ez a mai Gellért fürdő helyén volt. Zsigmond király idején a fürdőkultúra ismételt virágzásnak indult, mikor Buda királyi székhellyé vált. A német nyelvű Budai törvénykönyvben (Ofner Stadtrecht) külön fejezetet szenteltek a fürdőknek, a szabályozás részleteiről azonban nem maradt fent forrás. Mátyás korában már „királyi fürdőknek” hívták a fürdőházakat, mivel maga a király is rendszeresen látogatta őket. Bizonyítja ezt a várból a Rác gyógyfürdőhöz vezető fedett folyosó is. Galeotto Marzio beszámolója szerint a Mátyás udvarába messziről érkező vendégeket gőzfürdőbe hívták meg. 27. oldal
1536-ban Oláh Miklós esztergomi érsek beszámol arról, hogy a budai Felhévíz gödreiben felgyűlő meleg vízben a parasztok és szőlősgazdák rendszeresen fürdőt vettek. Ez a szokás a mai Lukács fürdő környékén évszázadokig fennmaradt, egészen a 19. századig. 9. oldal A fürdőkultúra a középkor második felében egész Európában hanyatlásnak indult, ugyanis a pestis járványok után elterjedt az a felfogás, hogy a betegséget a víz is közvetíti, ezért sorra bezárták a fürdőket.
A török hódoltság kora bélyegkép|250px|A Rudas fürdő egy 20. század eleji képeslapon Budapest fürdőinek következő virágkora a török hódoltság 150 éves korszakához köthető. A gyógyvízforrásokra épített, merőben más és sajátos stílus a közösségi fürdőkultúrát testesítette meg. A Duna jobb oldalán több fürdőt létesítettek a törökök, ezek közül négy kiépített hévíz, kettő gőzfürdő, egy hammám, egy pedig a pasa fürdője volt. A korabeli leírások alapján 7-9 fürdő működött Budán a török hódoltság időszakában.Sudár Balázs: Török fürdők a hódoltságban, In: Történelmi Szemle, 45 (2003 3/4. 213-263. oldal A törökök kétféle fürdőt különböztettek meg, a gőzfürdőt (ez minden esetben épített, fűthető létesítmény), valamint a termálfürdőt. Az épített fürdőt hammámnak hívták, ezek művészi kivitelezésű és díszítésű fürdők voltak, melyeket vallási okokból a források fölé építették, ugyanis az iszlám vallás szerint a testi tisztálkodásra csak a folyóvíz alkalmas, az állóvíz nem. A kaplidzsa, ilidzsa vagy germáb elnevezésű fürdők jelölhettek természetesen feltörő hévizet, elkerített, de nyitott fürdőhelyet, de akár klasszikus épített törökfürdőt is.
Ebből az időből maradt ránk a Rudas-fürdő (egykori török nevén a „Zöldoszlopos”) és a Király gyógyfürdő törökfürdője, illetve a Rác fürdő kupolás medencéi, valamint a korszak legjelentősebb törökfürdője, a feltehetően Szokoli Musztafa által építtetett Veli bég fürdő, mely ma az Irgalmasok Veli bej fürdője néven működik.
Egy angol utazó a következőképpen számol be a török által emelt budai fürdőkről (1669-70): „Fürdők is akadnak szép számmal, több alkalommal meg is fürödtem bennük. Legszebbnek Veli bej fürdőjét találtam, amely szép külsejét nagy részben Szolimának köszönheti. Mind a négy sarkán kupola, közepén pedig egy lenyűgöző szép ötödik, melyet tizenkét magas oszlop tart. (…) A városon kívül, a Konstantinápolyba vezető út kapuja előtt láttam egy kutat, amelynek vize forró, a fenekén mégis halak úszkáltak. Az ember az hihette volna, hogy ezeket főtt állapotban lehet csak kihalászni.” 141 oldal Lásd még: Török kori fürdők, Törökfürdő
A 18. és 19. század bélyegkép|240px|A mai Lukács fürdő helyén álló Császármalom (balra), valamint a Császárfürdő (jobbra) A török uralom végével a fürdők dicsfénye megfakult, állapotuk romlásnak indult. A 18. század elején születtek az első olyan tanulmányok, melyek a budai hévforrások és azok egészségre gyakorolt hatását fejtegették. 1721-ben jelenik meg a hazai balneológia jelentős műve, Stockert Lőrinc Thermographia Budensis című műve, amely nemcsak tudományos munka, hanem a budai fürdőket népszerűsítő kiadvány is volt. Mária Terézia 1762-es rendelete alapján került sor az ásványvizek, „a kincstár terhére végzendő analizálására és jegyzékbe foglalására”. A budai fürdők harmadik nagy korszaka a felvilágosodás korában kezdődött. Fürdők a 19. század első felében is működtek Budán, ekkoriban elsősorban tisztálkodási és szórakozási szempontból értékelték ezeket az intézményeket, de tisztában voltak a fürdők gyógyhatásával is. A budapesti fürdőkultúrában ebben az időszakban a tisztálkodási szolgáltatások nem vállnak el a gyógyfürdő kultúrától, az egyes intézmények a tisztasági fürdők mellett testápolást, orvosi szolgáltatásokat (pl. köpölyözés) is kínáltak. Ebben az időszakban a gőzfürdőket "orosz gőzfürdőnek" nevezik, ugyanis az orosz népi fürdőzés elemeit vették át a budapesti fürdők. A nők és férfiak együtt használták a gőzfürdőt, nyírfavesszővel csapkodták egymást, majd testüket hideg vízben hirtelen lehűtötték.
1810-ben Vlagyimir Bronyevszkij orosz tengerésztiszt a következőket írja a budai fürdőkről: „A budai forró ásványvizes fürdőknek különleges gyógyhatást tulajdonítanak. (…) A keleti ízléssel berendezett fürdők egyedüli emlékei a török uralomnak, mostanában azonban nem működnek. Helyettük hosszú tetszetős faépület szolgál a fürdőnek, sok apró kabinnal.A mai Rudas fürdő elődjéről van szó (…) A fürdőtermeket rendesen karbantartják, a medencék vize tiszta, és külön csapon át az ásványvízforrásból és a Dunából táplálkozik. (…) A kormányzat a fürdőt bérbe adta azzal a kikötéssel, hogy minden fürdőzőtől óránként egy forintot (hatvan kopek) kap a fürdő használatáért. A fürdő olyannyira divatos, hogy reggelenként ide siet a legjobb társaság. ” 227-227 oldal
A kortársak véleménye megoszlott a fürdőkről: Vlagyimir Bronyevszkijvel szemben két évtizeddel később, Pirch kapitány azt írta a Rudas fürdő közös medencéjéről, hogy az „utálatos látvány nyújtott”. Helmuth Moltke porosz katonatiszt miután megtekintette a Rudas közös medencéjét 1835-ben, külön fürdőt nyittatott, amit rendkívül kényelmesnek talált.
Franz Schmas 1822-ben írt német nyelvű monográfiájában a budai fürdők pontos leírását adja (Blocksbad: a németek a Gellérthegyet Blocksbergnek hívták, ez a fürdő a mai Gellért helyén álló Sárosfürdő, Neu- oder Raitzenbad: Rácfürdő, Kaiserbad: Császárfürdő). Schmas Pesten egyetlen fürdőt említ, a korabeli viszonyokhoz képest drágának számító dr. Rumbach-féle vasfürdőt (németül Eisenbad). Patacsich József 1831-es „Szabad királyi Pest városának leírás” című művében további fürdőket is említ: Duna Fürdő (a későbbi Diána fürdő), az említett Rumbach-féle fürdő, valamint egy terézvárosi és egy városligeti fürdőt is.
1812-ben, Kitaibel Pál javaslatára kezdték összegyűjteni a hévforrások gyógyerejéről szóló adatokat, melyből Magyarország első hidrográfiája is elkészült. Az orvostudományok, a balneológia, és a mélykúti fúrási technika vívmányai új lökést adtak a fejlődéshez. Ismertté vált Magyarországon az északi fürdőkultúra is, amely főleg hőhatásokon alapult – ilyen volt a szauna, a hőlég- és gőzkamrák, a hidegvizes medencék.
A 19. század második felétől napjainkig bélyegkép|200px|A Lukács fürdő iszapfürdője a 19. században A budapesti fürdőkultúra újabb fellendülése a 19. század második felére tehető. Ez Than Károly kémiatanár elméleti munkásságának, Zsigmondy Vilmos artézi kútfúrásainak, Chyzer Kornél és Boleman István balneológiai munkásságának köszönhető. 1867-ben a technikai haladásnak volt köszönhető a Zsigmondy Vilmos által fúrt I. margitszigeti kút, mely Budapest első melegvízű artézi kútja lett. Ezt követte a Városligetben, a mai Hősök tere alatt található I. számú kút kifúrása, melynek munkálatait 1868-ban kezdték és 1878-ban fejezték be. Számos fürdő megújult és újjáépült, így a Császár- majd később a Lukács-fürdő is. Megépült a margitszigeti Szent Margit Gyógyfürdő, elkészült a Rudas-fürdő uszodája. 1891-ben megalakult az Országos Balneológiai Egyesület, amelynek tagjai között számos neves szakember volt. Céljak között szerepelt, hogy széles körben megismertessék és népszerűsítsék a hazai fürdőket és vizeket, hogy gyarapítsák a balneológiai- és orvostudományi ismereteket.
1922-ben megalakult a Budapest Fürdőváros Egyesület, 1928-ban a főváros elhatározza, hogy a Rudas, Széchenyi és Gellért fürdők üzemeltetését egységesíti. Egy évvel később a Rudas és a Gellért valóban közös fővárosi igazgatás alá került. 1934-ben megvásárolta Budapest az akkori Szent Imre (későbbi Rác) fürdőt.
1934-ben alakították meg a Budapesti Központi Gyógy- és Üdülőhelyi Bizottságot. 1934-ben Budapest megkapta a „Fürdőváros” címet, majd ezt követően 1937-ben (a Budapest Fürdőváros Egyesület kezdeményezésével) került sor az első Nemzetközi Fürdőváros Kongresszus megrendezésére, melyre 30 országból 342 külföldi vendég érkezett. 1949-ben megalakult a Fővárosi Gyógyfürdők és Gyógyforrások Községi Vállalata, kezelésbe kerültek az államosított magánfürdők. A vállalat 1957-től Fővárosi Fürdőigazgatóság néven folytatja tevékenységét, amely magába foglalja a főváros tulajdonában lévő fürdők és gyógyfürdők üzemeltetését, a források fenntartását és hasznosítását. A budapesti fürdők és gyógyfürdők forgalma 1988-ban közel 7,9 millió volt, 1990-re visszaesett 6,8 millióra.
A rendszerváltozás után számos budapesti gyógyfürdő rekonstrukciója megkezdődött: 1997-ben indult meg a Széchenyi Gyógyfürdő rekonstrukciója, 1999-ben több szakaszban megkezdődött a Lukács fürdő felújítása, 2007-től a Gellért műemléki felújítása zajlott. A felújítási munkálatok keretében az európai uniós normáknak megfelelően a budapesti fürdők és gyógyfürdők úszómedencéit szűrő-forgató berendezésekkel látták el.
Budapest történelmi gyógyfürdői
Gellért Gyógyfürdő
bélyegkép|jobbra|150px|A Gellért gyógyfürdő