Görgényszentimre (, vagy Sankt-Emrich) falu Romániában, Maros megyében. Görgényszentimre község központja és legnagyobb falva. A megye északkeleti részében helyezkedik el, a Görgény folyó völgyében, Szászrégentől 12, Marosvásárhelytől 40 kilométerre. Népessége 2011-ben 1992 fő volt. Alaprajza téglalap alakú, mely a völgy irányában (kelet-nyugat) megnyúlt, központjában pedig tér, templom, dendrológiai park, és egy vadászkastély is van.

A Görgény-vidék egyik legrégebbi települése, legelőször 1248-ban említik. Története összefonódik a görgényi uradaloméval és a görgényi váréval. A vár valószínűleg a 14. század elején épült és kezdetben az uradalmat birtokló zászlósúr, később a székely ispán, majd az erdélyi fejedelem birtoka volt. A fejedelmek szívesen tartózkodtak Görgényszentimrén, és 1642-ben I. Rákóczi György felépíttette a Rákóczi-kastélyt a várdomb aljában. A falu központját a nemesek birtokai alkották, a többi lakó (román jobbágyok és székely darabontok), akik a várnak teljesített katonai vagy karbantartói szolgálatot, a falu szélén emelték házaikat. A vár 1708-ban elpusztult, az uradalom 1869-ben visszaszállt a kincstárra, a Rákóczi-kastély pedig Rudolf herceg vadászkastélya lett; később iskolát rendeztek be benne. A 20. század második felében az addig többségben levő magyar lakosság elvándorolt.

Gazdaságában a középkortól kezdve nagy jelentősége volt a vadászatnak, halászatnak és fakitermelésnek, a 17. században pedig megjelent az ipar is. Látványosságai a Rákóczi-kastély és parkja, és a környéki természetvédelmi területek. Jellegzetes hagyománya a Görgény-vidéki románok Szent György-napi leányvására.

Neve és címere A Görgény előtag eredetére számos magyarázat született. Kiss Lajos nyelvész az 1281-ben adatolt és talán német eredetű Gergen személynévvel hozza összefüggésbe, Rásonyi László pedig egy török közszóból eredezteti, melynek párhuzama az oszmán-török gürgen (ağacı) vagyis bükk(fa). Egyéb magyar vonatkozású, kevéssé valószínű néveredet-magyarázatok: a Gergely személynév, vagy a folyóra vonatkozó „görgetni” szó. Utótagját Szent Imrének szentelt templomáról kapta.

Román etimológusok szerint a Gurghiu név eredete a latin gurgulio, amely gurguiként honosodott meg a románban hegyormot, magaslatot jelentve (a vár dombjára utalva), a magyar elnevezés pedig a román átvétele. Egy másik feltételezés szerint a török eredetű román gorgan (halom) szóból származik. Gustav Kisch szerint a román (és ebből kifolyólag a magyar) név a német Burg (vár) szóból ered, vagyis a falu fölött emelkedő 14. századi várról nevezték el a vidéket, és ezáltal a folyót, hegységet, és a települést.

Első fennmaradt említése 1248-ből származik Gurgen néven egy IV. Béla magyar király által aláírt, az Egri főegyházmegyére vonatkozó okmányban. A 13–14. századokban Gorgen, Gurghyn, Georgen, Goergeny, Geworgeij stb. neveken említik. A Zenthemreh (Szentimre) név legelőször 1453-ban jelent meg; 1602-ben Szent-Imreh. A várat ábrázoló 1699-es lenyomaton a Gürgűny változat olvasható.

A falu (és a község) 2014-ben elfogadott címere háromszögletű, lekerekített szélű pajzs. A középső mezőben zöld dombon álló ezüst várfal jelképezi a görgényi várat és annak magaslatát, a dombot átvágó ezüst szalag pedig a Görgény folyót. A bal és jobb vörös mezőkben elhelyezett nárciszok illetve makkok a nárciszmezőre illetve a Mocsár-erdő ősi tölgyeire utalnak. A falkorona a községi rangot jelöli.

Földrajza A Görgény-vidék nyugati részén helyezkedik el, a Rákóczi-hegy (románul Dealul Gurghiu) és a Mocsár-erdő (Mociar) közötti völgyben, a Görgény (Gurghiu) folyó bal partján. Távolsága Szászrégentől 12 kilométer, Marosvásárhelytől 40 kilométer. A faluközpont tengerszint feletti magassága 416 méter. A falutól keletre két fontos mellékvíz ömlik a Görgény folyóba, a jobb oldali Kásva (Cașva) és a bal oldali Orsova (Orșova).

Az időjárás hűvös, nyirkos és csapadékos. 1971-ben közölt adatok szerint az évi átlaghőmérséklet 6 és 8,4 °C között mozog; harminc éves átlagból számolva a januári átlaghőmérséklet a legalacsonyabb (–4,9 °C), a júliusi pedig a legmagasabb (19,7 °C). Az évi átlagos csapadékmennyiség 732 mm (összehasonlításul a Mezőségen 570 mm). Télen hull a legkevesebb csapadék, vagyis a hideg idő ellenére a hótakaró általában igen vékony és tavasz elején hamar elolvad. A környező hegyek megvédik a Görgény-völgyet az erős északkeleti szelektől. A 2023-ban közölt adatok hasonlóak: az évi átlaghőmérséklet 8 °C (a januári –4 °C, a júliusi 19 °C), az évi csapadékmennyiség 629 mm.

Növényzete az éghajlat befolyását tükrözi. A falut körülvevő dombokat kocsánytalan tölgy borítja, melybe néhol bükk keveredik; nagyobb magasságokban a lucfenyő is jellemző. Az erdőszéleken mogyoró és szeder nő, a vízfolyások mentén pedig fűz, éger, és néhol mocsarakra jellemző növényzet (boglárka, bojtorján). Megjegyzendő, hogy a Rákóczi–Bornemisza-kastély parkjában 70 endemikus növény mellett több, mint 120 egzotikus növényfajtát honosítottak meg. A falutól délnyugatra, a Görgény folyó mocsaras teraszán található a Mocsári évszázados tölgyerdő rezervátum (Pădurea Mociar), egy 569 hektáros Natura 2000 természetvédelmi rezervátum (a védett terület 48 hektár), melyet az egyik legősibb romániai erdőnek tartanak; a mintegy 300 kocsányos tölgy, kőris, gyertyán, nyárfa 650–720 éves. Az erdő életképessége sajnos legyengült, a fák többsége kiszáradt. A falutól keletre helyezkedik el a három hektáros Görgényszentimrei nárciszmező rezervátum (Poiana narciselor) tájvédelmi terület.

Ami a faunát illeti, a Görgény-vidék állatvilága igen gazdag. Az emlősök közül megtalálható a medve, farkas, hiúz, róka, vidra, nyest, vaddisznó, gímszarvas, őz, mezei nyúl, mókus. A 17–20. századokban az osztrák–magyar méltóságok számos nagy vadászatot szerveztek itt. A madarak főbb képviselői a búbospacsirta, fácán (a Mocsár-erdő környékén), fenyőszajkó, kakukk, zöld küllő, kuvik, fekete rigó, erdei szalonka, tengelic. A Görgény folyó itteni szakaszán élőhelyet talált a márna, a paduc, a nyúldomolykó, a botos kölönte és a pénzes pér.

Története Vidékét már az újkőkorszakban is lakták; egy Görgényadorján melletti barlangban nyílhegyeket és egy csiszolt kőbaltát találtak. Az ókorban géta-dák pásztorkodó népek éltek itt, a római hódítás pedig nem volt különösebb hatással a félreeső, nyirkos, rossz termőföldű helyre, ahol az emberek továbbra is változatlanul éltek. Mi több, Erdély belsejéből is a periférikus helyekre (így például a Görgény völgyébe) húzódtak a földjeiktől megfosztott dákok. Római jelenlétre nincs közvetlen bizonyíték a környéken, bár Ipolyi Arnold és Vass József szerint Görgény vára egy korábbi római erődítmény romjaira épült, Ornstein József pedig feltételezett egy Capora nevű castrumot, amely a marosvécsi és a mikházai erődökkel állt kapcsolatban.

A következő évszázadokban gótok, kárpok és más vándorló népek uralták a vidéket, majd szlávok érkeztek, akik beleolvadtak a helyi népességbe (a Görgény völgyében számos földrajzi név szláv eredetű). Az elszigeteltség miatt itt nem alakultak ki az Erdély legtöbb részére jellemző hűbéri politikai formák. A 11. században Erdély a magyarok fennhatósága alá került, a Görgényi-havasok és a Görgény folyó völgyébe valószínűleg a 12. század első negyedében hatoltak be, majd pedig a 13. században létrehozták a görgényi kincstári uradalmat Görgényszentimre központtal, hogy kiaknázhassák az ásványkincseket és az erőforrásokat. Ez volt Erdély legkeletibb uradalma, és területének mintegy 1%-át fedte le. 1557-ben 27 falu tartozott hozzá, 1562-től pedig további hét (bár ezek 1602-ben visszakapták a szabadságukat). Uradalmi központként és várként Görgényszentimrének vásárjoga is volt, vagyis a mezővárosok (oppidum) közé tartozott; 1453-ban említik legelőször ilyen minőségben, és 1886-ig volt mezőváros.

Görgény várát egyes vélemények szerint a honfoglalás után, a vármegyék szervezését követően építették fel egy régebbi erődítmény alapjain, más források viszont a 14. század elejére, I. Károly idejére teszik keletkezését, mikor a belháborúk miatt szükséges lett egy királyi központ létrehozása a Felső-Maros mentén. Kezdetben az uradalmat birtokló zászlósúr, később pedig a székely ispán székhelye volt (ez utóbbit okmányban legelőször 1357-ben erősítik meg). 1526-ban a székely ispánsági tisztség megszűnt, viszont az Erdélyi Fejedelemség megalakulása után a fejedelmek a székely ispán címet is felvették, és átvették jogaikat és birtokaikat. Ugyanekkor az uradalom királyi helyett fejedelmi birtok lett. A fejedelmek szívesen tartózkodtak Görgényszentimrén, és 1642-ben I. Rákóczi György felépíttette a Rákóczi-kastélyt a várdomb aljában, majd magát a várat is kijavíttatta. A vár védelmét 51 darabont látta el. A Rákóczi-szabadságharc alatt, 1708-ban az osztrákok lerombolták a várat, az uradalmat pedig 1717-ben a Habsburg-hű katolikus Bornemisza családnak adták zálogba (a zálogjogi átadás azonban csak 1734-ben történt meg).

1709-ben pestis dúlt a településen. 1735 után Bornemisza Ignác csíki székely darabontcsaládokat telepített le a helység északi–északkeleti peremén; az így létrejött településrészt Székelyvárosnak, a korábbi települést Alszegnek nevezték el. A székelyeknek külön bírójuk volt és megtartották katolikus vallásukat. Plébániájukat és iskolájukat is 1810-ben alapították. Székelyváros és Alszeg közigazgatása csak 1865-ben egyesült. A magyarok máig a település keleti, északkeleti részén laknak.

1835-ben a Mária Terézia által tett ígéret dacára a kincstár visszakövetelte a zálogba adott uradalmat a Bornemisza családtól, és pert indított ellenük. A bárói család azzal érvelt, hogy nagy összegeket fektetett a birtokba, az időközben létrehozott manufaktúrákra és építkezésekre hivatkozva. Az évtizedekig húzódó per végül 1869-ben zárult le, mikor a család forint fejében beleegyezett, hogy visszaszolgáltassa az uradalmat. 1881-ben I. Ferenc József fiának, Rudolf trónörökösnek adományozta az uradalmat, a trónörökös pedig átalakíttatta a Rákóczi–Bornemisza-kastélyt vadászatai számára. A híres görgényi vadászatokon részt vett többek közt VII. Eduárd brit király, I. Ferdinánd bolgár cár és Ferenc Ferdinánd. 1893-ban a kastélyban erdészeti szakközépiskolát rendeztek be, ezt a funkcióját a román hatalomátvétel után is megtartotta.

Közigazgatásilag Torda vármegye Görgényi járásához, majd Trianonig Maros-Torda vármegye Régeni alsó járásához tartozott.

A történelem viszontagságai a 20. században sem kerülték el a falut. Az első világháborúban, 1916-ban az Erdélyre törő románok egyik hadosztályának csapatai a Görgény völgyén keresztül nyomultak Erdély belseje felé, legyőzve a védőket, elfoglalva a völgy falvait. Szeptember végére Görgényszentimre magasságába értek, azonban a központi hatalmak ellentámadása miatt ezt a pozíciót csak rövid ideig tudták tartani, és október 4-én visszavonultak. A harc alatt egy lövedék eltalálta és lerombolta a katolikus templom tornyát. 1918 végén, a központi hatalmak összeomlása után a románok elüldözték a Görgény-völgyi magyar tisztviselőket és megtámadták a fát szállító vonatokat; a fosztogatásnak csak a december 8-án bevonuló román hadsereg vetett véget. A második világháború alatt, 1944 szeptemberében a falu környékén három héten keresztül dúltak a harcok, a falu keleti része leégett, az épületek nagy része megsemmisült. A magyarok október 3-án hagyták el a Görgény völgyét.

A második világháború után Görgényszentimre Maros tartomány, a Magyar Autonóm Tartomány, majd Maros-Magyar Autonóm Tartomány része volt (Régeni rajon). 1968-ban a megalakuló Görgényszentimre község székhelye lett.Legea nr. 2 din 16 februarie 1968 1970 tavaszán a nagy erdélyi árvíz jelentős károkat okozott a faluban, a termés elpusztult. Az árvizek megrongálták az 1904-ben létesített Görgény-völgyi erdészvasutat is, újjáépítése nem volt gazdaságos, így teljes egészében felszámolták.

Leírása bélyegkép|A református templom