Az úgynevezett holokauszttagadás, vagy ahogy hívei nevezik, a holokausztrevizionizmus (közkeletű elnevezése még negacionizmus) a közelmúlt történelmének olyan szemlélete, miszerint a zsidóság ellen a második világháborúban elkövetett népirtás – melyet általában holokauszt néven említenek – nem, vagy nem azon a módon és abban a mértékben történt meg, ahogy a történettudomány általánosan elfogadott tézisei állítják.What is Holocaust denial and distortion?, United States Holocaust Memorial MuseumChristopher Beam: What makes someone a Holocaust denier?, Slate, 2009. február 6.
A holokauszt tagadása annak a hivatalos álláspontnak a tagadását vagy felülvizsgálatát jelenti, amely szerint a náci német kormánynak elhatározott terve volt a zsidóság mint nép fizikai megsemmisítése, illetve hogy ez a tömeggyilkosság úgynevezett haláltáborokban, tömeges kivégzőeszközök felhasználásával, gázkamrákban történt. Ezen kívül ide tartozik annak tagadása, hogy a szisztematikus pusztítás áldozatainak száma hatmillió körüli volt.
Mivel a holokauszt a történészek többsége szerint az egyik legjobban dokumentált jelenkori történelmi esemény, tagadói álláspontját többnyire nem tekintik hitelt érdemlőnek. Az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb történészegyesülete, az Amerikai Történeti Társaság szerint, a holokauszt tagadása „legjobb esetben is csak a tudományos csalás egyik formája.”Donald L. Niewyk, ed. The Holocaust: Problems and Perspectives of Interpretation, D.C. Heath and Company, 1992. A holokauszt tagadói ezzel szemben azt állítják, hogy miközben a Német Birodalom minden ténykedését tengernyi korabeli iratanyag dokumentálja, egyetlen olyan, Adolf Hitler vagy más nemzetiszocialista vezető által kiadott parancs vagy hivatalos dokumentum sem ismert, mely a zsidók fizikai megsemmisítésének szándékára utalna.Robert Faurisson, Les Victoires du révisionnisme a 2006. december 11-én a holokauszt-revizionizmusról tartott teheráni konferencián elhangzott előadás nyomtatott változata (Radio Islam), p. 8. (Angol nyelvű változat) A holokauszt-revizionisták a maguk részéről a holokauszt hivatalos elméletét tekintik tudományos csalásnak, történelemhamisításnak.Faurisson, id. mű, p. 2.
Ma a revizionista vagy holokauszttagadónak nevezett nézetek hirdetése a következő országokban bűncselekménynek számít: Ausztria, Belgium, Csehország, Franciaország, Izrael, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Németország, Olaszország, Románia, Svájc és Szlovákia.
Korábban Spanyolországban is bűncselekménynek számított a holokauszttagadás, de 2007-ben törölték a törvényből a tagadást mint büntetendő cselekményt.
A holokauszttagadók az 1970-es és '80-as évek tájékán léptek színre. A híresebb, revizionistának tekintett történészek, gondolkodók, szerzők közül néhány: Ernst Zündel, Richard Harwood, David Irving, Paul Rassinier, Robert Faurisson, Roger Garaudy, Josef Gideon Ginsburg, Carlos Whitlock Porter, Gerd Honsik és Ahmed Rami
Története Harry Elmer Barnes, aki egykoron a történelemkutatás fősodrához tartozott, később holokauszttagadó állításokat tett. Az első és a második világháború közt a történelmi revizionista mozgalom vezetőjeként háborúellenes írásokat közölt. 1924-től annak a német kormány által támogatott szellemi műhelynek lett a tagja, amelynek célja annak a hivatalos német álláspontnak a terjesztése, miszerint Németország a világháború áldozata, és a versailles-i békeszerződés erkölcsi alapokon támadható.Herwig, Holger "Clio Deceived" pp. 5-44 from International Security, Volume 12, Issue 2, Fall 1987, pp. 22-23 & 26 A mozgalom tudományos társaságnak tüntette fel magát, de az idő múlásával nyilvánvalóvá vált, hogy a társaság a hivatalos és vonzó, a német kormány által megfogalmazott álláspontot védte.Herwig, Holger "Clio Deceived" pp. 5–44 from International Security, Volume 12, Issue 2, Fall 1987, pp. 21–23 & 26
A második világháborút követően Barnes úgy vélekedett, hogy a Németország és a Japán ellen megfogalmazott vádak hamisak, a holokauszt pedig a szövetséges erők propagandagépezetének agyszüleménye, melynek egyetlen célja az Egyesült Államok hadba lépésének legitimálása. Barnes szerint a világháborút nem Németország robbantotta ki.Lipstadt, Deborah Denying the Holocaust (New York: Free Press, 1993) p. 75. Továbbá úgy véli, hogy a szövetséges erők által véghezvitt atrocitások messze felülmúlják a németekét és a szövetségesek a holokauszt történetével akarják erről elterelni a figyelmet. Barnes a francia holokauszttagadó történész Paul Rassinier-re hivatkozva azt az álláspontot képviseli, miszerint a zsidóság csak azért terjeszti a holokauszt propagandáját, hogy több milliárd franknyi kártérítést tudjon kicsikarni magának.Lipstadt, Deborah Denying the Holocaust, Free Press: New York, 1993 page 74.
Rassinier 1964-ben publikálta az „Az európai zsidók drámája" c. könyvét, melyben amellett érvel, hogy a holokauszt kitaláció, egy nemzetközi cionista/szövetséges/szovjet összeesküvés része. Bírálói azt állítják, hogy Barnes nem tünteti fel a forrásait és, hogy figyelmen kívül hagyja az álláspontjának ellentmondó bizonyítékokat. A bírálatok ellenére a modernkori holokauszttagadó irodalom gyakran hivatkozik Rassinier munkásságára.Deborah E. Lipstadt, History on Trial, Harcourt:2005
Arthur Buzt 1976-os A XX. század átverése és David Irving 1977-es Hitler háborúja új híveket szerzett a holokauszttagadó mozgalomnak.Deborah Lipstadt, Denying the Holocaust: The Growing Assault on Truth and Memory 1994 1978 decemberében és 1979 januárjában Robert Faurisson két levelet írt a Le Monde-nak, amelyekben azt állította, a náci gázkamrák nem léteztek. Faurisson egyik munkatársa, Jean-Claude Pressac kezdetben támogatta Faurisson nézeteit, de 1979-ben az auschwitzi táborban tett látogatása során alkalma nyílt megvizsgálni a koncentrációs tábor dokumentumait és megváltoztatta a véleményét. Kutatásait az 1989-ben kiadott Auschwitz: A gázkamrák technológiája és működése c. könyvében foglalta össze.
Henry Bienen, a Northwestern University egykori elnöke úgy véleményezte Butz állításait, hogy azok „a Northwesternre szégyent hoznak”. 60 munkatársa 2006-ban megrovásban részesítette Butzot, akinek a nézeteit „az emberségességgel és akadémiai színvonallal szembemenőnek” minősítette.A levél arra szólította fel Butzot, hogy hagyja el az egyetemet, mert nézetei csorbítják az egyetem hírnevét.
Institute for Historical Review 1978-ban Willis Carto megalapította az Institute for Historical Review-t (kb. Történelem-felülvizsgáló Intézet), egy olyan szervezetet, amelynek célja az, hogy nyilvánosan vonja kétségbe a holokauszt általánosan elfogadott történelmi helyzetét.Chip Berlet & Matthew J. Lyons, Right-Wing Populism in America: Too Close for Comfort, New York: Guilford Press, 2000, p. 189. Az IHR törekedett arra, hogy a történeti revizionizmus tág keretei közöttinek mutassa magát, ezzel olyan nem neonáci közösséget is magához tudott csábítani, mint James J. Martin és Samuel Edward Konkin III. A szocialista kötődésű Paul Rassinier és az amerikai háborúellenes aktivista Harry Elmer Barnes írásainak terjesztésével pedig az IHR azt a benyomást kívánta kelteni, hogy a holokauszttagadás nem a neonáci mozgalmak sajátja. Az IHR posztumusz újrapublikálta Barnes írásait. Bár az IHR katalógusaiban jelentek meg más témákban mainstream kutatók által publikált írások, a nyomtatványaik túlnyomó részt a holokauszt tényeinek megkérdőjelezése teszi ki. Az IHR vált a legbefolyásosabb holokauszttagadó szervezetté, bár egy 1981-es per megtörte a lendületet. A pert Mel Mermelstein holokauszttúlélő indította, melynek során a bíróság kimondta, hogy a zsidók elgázosítása történelmi tény. A per utóhatása Willis Carto eltávolítása a szervezetből. Utóda Mark Weber lett.Richard J. Evans, Lying About Hitler: History, Holocaust, and the David Irving Trial, Basic Books, 2002 ().
Az IHR weblapján olvasható bemutatkozás úgy fogalmaz, hogy az IHR nem „tagadja” a holokausztot, sőt „semmilyen állásfoglalást nem fogalmaz meg semmilyen konkrét eseménnyel kapcsolatban.” Herman Otten lutheránus lelkész az 1989-ben megrendezett Kilencedik IHR Konferenciáján elmondta, hogy az IHR nem vitatja a zsidók tömeges deportálását koncentrációs táborokba és gettókba, de a tömeges kivégzések nem történtek meg, és a széles körben elfogadott hatmilliós áldozatszám „felelőtlen túlzás”.Journal for Historical Review, 1993, 13, 5, p. 32
A történészek szerint az IHR félrevezetően definiálja a „holokauszttagadás” fogalmát. Mark Weber így fogalmaz: „Ha a 'holokauszt' a zsidók politikai üldöztetését, néhányuk legyilkolását, néhány megtörtént gonoszságot jelent.. azt senki nem tagadja”. De ha valaki azt mondja, hogy a 'holokauszt' 6-8 zsidó koncentrációs táborokban véghez vitt szisztematikus legyilkolása, na úgy gondoljuk, arra nincs bizonyíték.Paul Rauber, East Bay Express, January 17, 1992, page 4. Richard J. Evans Németország-szakértő és történész szerint a holokauszttagadó intézményeknél megszokott, hogy ezzel a jelentéstani érvvel élnek, mert így védekezhetnek azzal, hogy a történészek megpróbálják beszennyezni a hírnevüket, miközben az IHR-nél nem vitatják, hogy a második világháború alatt a meghurcoltatások következtében több százezer zsidó lelte halálát. Az IHR-nek ezzel az eszmefuttatással az a célja – írja Evans –, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy több millió zsidó halálát igenis tagadják, akiket szánt szándékkal, tervezett keretek között semmisítettek meg gázkamrákban vagy golyók által.Richard J. Evans. Telling Lies About Hitler: The Holocaust, History and the David Irving Trial, Verso, 2002, , p. 151.
Bradley Smith és a Committee for Open Debate on the Holocaust Bradley Smith az IHR egykori médiaigazgatója. 1987-ben megalapította a Committee for Open Debate on the Holocaust nevű szervezetet (kb. „A Holokauszt Nyílt Megvitatásáért Bizottság”)."Poisoning the Web – Committee for Open Debate on the Holocaust." ADL. 2001. április 24., 2008 A bizottság holokauszttagadó anyagokat próbált terjeszteni, főleg egyetemi újságokon keresztül."Bradley Smith and the Committee for Open Debate on the Holocaust: The New College Try". ADL. 2001. április 24, 2008. Az írások általában meg is jelentek, de nem minden újság mutatott fogadókészséget."The 1999–2000 Bradley Smith Campus Newspaper Campaign". ADL. 2001. április 24, 2008. Bradley Smith mostanában más fórumokon hirdeti nézeteit, kevés sikerrel. 2009. szeptember 8-án a Harvard Crimson-ban Smith fizetett hirdetést jelentetett meg, amiért az újság szerkesztője utólag bocsánatot kért, majd közölte, „hiba történt”
Bradley „a CODOH-kampuszprojekt”-nek nevezi a kampányát. Vallja, hogy a hallgatókat kell elnyernie, mert ők „felületesek” és „üresfejűek”. Három/négy provokatív kérdést vet fel nekik, azt remélve, hogy felkelti a tanulók érdeklődését, és felteszik a megfelelő kérdéseket. Bradley szerint az üzenetnek minél egyszerűbbnek kell lennie, és a megfogalmazásnak is olyannak kell lennie, amivel „igazán nem lehet vitázni”. Számos egyetemi újságban (mint például a Brandeis Egyetemen, Bostoni Egyetemen, Pennsylvaniai Állami Egyetemen, és a Queens Egyetemen) teljes oldalas hirdetéseket jelentettek meg. Az írások egy része visszajelzés nélkül maradt, de voltak, amelyekre véleményrovatokban reagáltak.
Revizionizmus és történettudomány